M. meg én hosszú távon sose lennénk boldogok. Nem azért, mert nem illünk össze, mert nem vagyunk jó párosítás, mert nem vagyunk zsák meg foltja. Hanem mert valamiért M. nem szeret engem eléggé, akkor szeret, amikor 1. épp jókedve van és 2. semmi "rosszat" nem csináltam (pl ellenkező vélemény, rosszkedv, ingerültség stb). Szerintem ez nem az ő hibája, és nem az én hibám.
Az ő részéről: egy normális nő sem viseli el így a viselkedését, de szerintem ha igazán szeret majd valakit, akkor vele nem fog így viselkedni. Nem hagyja magára, elnézi az egy-két rossz tulajdonságát, nem alázza földig.
Az én részemről: hát én megtanultam elviselni mindenféle rossz dolgot és tulajdonságot, megtanultam alázatos lenni, a másikat venni figyelembe, ilyen full önzetlenséget. Tudom, hogy milyen simulékonynak lenni.
Bárcsak képes lennék szakítani.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.