macskakaparásocskák

Éppen nekiálltam a reggli teendőimnek, úgymint komoly tanulás és karácsonyi ajándékokon agyalás (megjegyzem, megvan, mi lesz az idei apró ajándék: sajátkészítésű bonbonok! Éljenek a gasztroblogok!), amikor egyszer csak felbukkant M. a lépcsőn.

Elég hülye csomagban vagyok jelenleg a t-mobilenál és van a vodafonenak ez a baromi klassz új akciója, úgyhogy rendeltem énis ingyen sim kártyát. A régi telcsim pedig már amúgy is gyengélkedik, megvan másfél éve és szeretem, mert édes piros és kinyithatós, de tmobilefüggő, betört a külső kijelzője és nagyon ratyi a kamerája, úgyhogy már egy ideje gondolkodtam telefoncserén.

És találtunk (vagyis M. talált) egy olyan telcsit, ami egyszerre 2 simkártyát tud használni, és hát ez eléggé szuper, mert így a tmobileos kártyámról beszélek majd a családommal, meg aki tmobileos, és például egy ezresért ingyen beszélek M.mel egész hónapban. Plusz jó olcsón hívhatom a vodafonosokat.

Szóval tudtam, hogy lesz ez az új telcsi, de M. egyszer csak beállított és meghozta. :) Amúgy egy 20assal olcsóbban kaptam meg használtan, de nagyon szép állapotban, és ez azért elég klassz. :) És okos, elegáns, nagyon tetszik, habár igazából batár bumszli, egyszerűen óriási, de kezdem ezt is imádni benne, ő lesz a kis elefántom (Fáni) avagy vízilovam (Hippo). Hm azt hiszem, inkább Hippo lesz, mert kétségtelenül fiú, és ezt naccerűen lehet becézni hippinek, popónak meg ami a kreativitásunkból telik.

Úgy néz ki, hogy lesz ilyen telcsim, jó olcsón, kéz alatt, alig használtan, vajon szeretni fogom e ez a kérdés. Őszintén szólva baromi ragaszkodó típus vagyok plüssállatokhoz, műszaki cikkekhez, idióta emléktárgyakhoz, meg csengőhangokhoz. Múltkor rá is döbbentem, hogy baromi konzervatív vagyok, mert kábé egy telefon az egy csengőhang nálam, hiába hittem magam kis modern liberálisnak, belül vén vagyok és rugalmatlan, mint egy szikla és szikár kőlelkemnek már most hiányzik a kis cuki piros telcsim, meg is puszilgatom.

 Azt csiripelték a madarak, hogy netalántán kapok a ballagásomra ilyen szép laptopot. Méghozzá a lilát. :) Már nagyon várom, elképzelem, ahogy ülök a babzsákfotelben / a kertben / a fűben / a mekiben / az ágyamban... stb és előttem a cuki gép, az első számítógép, ami az enyém, én meg blogolok, netezek, msnezek, filmezek, ímélezek, intézem rendkívül fontos teendőimet és hasonló nyalánkságok.

Mindenféle magassarkú, balettcipő, edzőcipő, szandál, tiszacipő, bakancs, flipflop vagy csizma közül rá kellett döbbennem, hogy mégiscsak a tornacipőt szeretem a legjobban.

Sokáig hordtam noname tornacipőket, írtam meg rajzoltam rájuk mindenfélét, aztán 2-3 hónap múlva szétmentek. Azt gondoltam, a Converse tornacsukáknak semmi értelme, csak sznobság, csak márka.

Aztán egy éve karácsonyra kaptam M.től egy tornacipőt, olyat, mint a képen levő, csak mostanra az enyém teljesen lestrapálódott. Ennek ellenére imádom. Megjárt koncertet, kirándulást, hideget, meleget, Erdélyt, Horvátországot. Előbb-utóbb persze muszáj lesz vennem egy másikat, mert lekopik a lábamról, de addig is hordom szerelmesen.

Ilyen szép ipod hangfalat vettünk.
Vagyis igazából M. vette.

Egyszerűen mesés. Ahhoz képest, hogy milyen pici, hihetetlen erő van benne, akár a hangerő, akár a basszus, akár a hangzás egy középkategóriás hifiével vetélkedhet. Mondjuk nem 2 fillér, de szerintem abszolút megérte. Levittük most húsvétkor, és annyira jó volt, hogy nem kellett hiányolnunk a zenét, sem cédékkel szórakozni, mert csak rányomattuk az ipodot és az összes zenénk szólt, sőt tesóm nem ipod mp3 lejátszójáról is tudtuk nyomatni a zenéket.