macskakaparásocskák

Ma egész nap mindenki ugráltat és késik, baromira idegesítő. Vagy nem az, helyzetfüggő.

Először Sanci rádöbbent, hogy a kölcsönadott sígatyám zsebében hagyta a személyijét, és valahogy juttassam vissza. Jó, suli után átcaplattam a város másik felére, a pasijának kellett odaadni, aki persze pont akkor késett, amikor én is késében voltam, ráadásul el se sikerült érnem őket.

Aztán segítettem M.nek becuccolni hozzánk, mondjuk ez csak öröm volt, és nem teher.

Utána takarítás, és valahogy anya úgy döntött, hogy rámhagyja az egészet, miközben ő kóvályog szerte és pakol a kocsiból vagy ilyesmi. Normálisan péntekenként tesóm porszívóz, enyém a fürdőszoba-felmosás, anyáé a maradék. Mostanában elosztjuk egymás között, de ma így rámsózta az egészet, miközben nem is volt dolga.

De kicsit azért hagytam anyának is a melóból, mert mennem kellett, hogy Zsónak, tesóm barátnőjének odaadjam a laptoját, mert M. bütykölgette. És jó volt nagyon, mert szóbakerült az öngyilkosság téma, és eddig bárkinek mondtam, úgy nézett rám, mint egy ufóra (ígyhát nem is mondom inkább), Zsó meg tök természetesen, hogy ja, igen, neki is eszébe jutott már és sok ilyen embert ismer. És annyira megnyugtató volt, nem azért, mert most akkor kaptam indokot és csak azért is koncentrálok öngyilkos gondolatokra, hanem épp ellenkezőleg, nem kell magam hárshegyről szabadult őrültnek tekintenem, és nyugodtan elengedhetem ezeket az idióta képzelgéseket, mert más többé-kevésbé normális, kissé gyengébb idegzetű, ellenben agresszív testvéreinkkel is megesett már, hogy ilyen perverz gondolataik támadtak.

Most, hogy a jövő hetem szabad, kaptam egy plusz esélyt, hogy megcsináljam a mikrot, háhhá. Ráadásul most már eléggé sok esélyt is látok rá, hogy sikerül,
1., mert ez az uccsó vizsgaalkalom állítólag nem olyan nehéz,
2., mert már majdnem teljesen tudom az anyagot,
3., mert kaptam hiperszuper diákat egy csopitársamtól, ami állítólag tuti siker.

Amúgy ha meglenne a mikro, akkor 4,53 lenne az átlagom, mármint nem a sima, hanem ahol beleszámítjuk, hogy hányat vettem föl és teljesítettem stb. és azért ez nem kicsit lenne jó.

Annyira végét érzem a sulinak, nem a tanulásnak persze, csak az iskolába járásnak, sőt leginkább az egész évnek. Beelőztem a szilvesztert.

A matekoktatás úgy megy nálunk, hogy előadás érthetetlen, szeminárium esélytelen, egész héten kettő darab értelmes matekóra van, ahova bejár viszont mindenki, ha bejutott a közelharc után. Nekem a kedvencemet egy nagyon cuki srác tartotta, úgy hívtuk, hogy Hangyafiú (mert hasonlít Z, a hangyára). És érthetően magyarázott, levezette, mi után mi jön és hogyan kell, mintha gyagyásokhoz beszélne. Egy ilyen matek jellegű tárgynál, ahol az emberek fele elhasal, persze hogy a szívünkbe zártuk.

És most tartotta az uccsó órát, befejeztük az anyagot, pápá gúdbáj, még kölnbe is megy, úgyhogy matek2t nem fog segíteni. Óra végén kb olyan hosszú tapsot kapott, mint a színházban szokás.

Most olyan hetem van, hogy jó sok minden összejött, és igazából csupa klassz dolog. Tegnap pizzasütéses-koktélozós mókát csináltunk két csopitársammal, barátnőkkel rég szórakoztam ilyen jót. Holnap lesz csopikorim, pénteken osztálytalim, tegnap írtam vállgazd zht, ma környgazdot, már tervezem be a vizsgáimat. Kitaláltuk, hogy megpályázzuk a 2010es tavaszi félévre az erasmust, mert most eléggé kedvezőek a dolgok így első évben, mindjárt nekiállok irogatni-keresgélni is. Aztán ez az állás dolog is nagy öröm, M.mel is klassz okés minden, szeretem az embereket nagyon, ők is engem, jól vagyok és boldogocska.

Annyi klassz dolog történt ma, hogy az csak na.

Felhívtak egy recepciós-asszisztenses helyről, hogy mehetek állásinterjúzni. Tök kedves volt a csaj, mondta, hogy pont ilyen meberre van szükségük, akinek rugalmas, spontán munkaidő kell, remélem összejön. :)

Kitaláltuk, hogy megpályázzuk így uccsó pillanatban az egy év múlva következő tavaszi féléves erasmusos mókát, olyan szuper helyekre, mint Athén, Amszterdam, Brüsszel stb. Egész jó esélyeink vannak, mivel a legtöbb ember nem ilyenkor pályázik; egy műveltségi teszt számít csak bele; lesznek közösségi pontjaink tandemből (idejövő erasmusos nyuszik pátyolgatása), és gondolkozok egy mikro versenyes részvételen, amiből szintén kaphatok pontocskákat és nem túl nagy dráma.

És ráadásul úgy néz ki, lesz síelőstársam, mert Zsé és Eszti és még 2 csajszi jönnek velem meex partisítáborba!! Annyira jóó :)

Na és a hóóóóó......

Egy fantasztikus dolog történt ma, mégpedig M.mel felnőttek módjára rendeztünk le egy problémát. Így kell csinálni (emlékeztető későbbre):

1. Üljünk le egymással szemben, figyeljünk egymásra, és másra (tv, újság stb) nem.

2. Mondja el mindkét fél egymás után nyugodtan, hogy mit érez. Hallgassuk meg egymást és ne vádaskodjunk.

3. Értsük meg egymás álláspontját, és keressünk egy olyan megoldást, ami mindenkinek megfelel.

Tök egyszerű. Röhejes, hogy mégis hányszor nem vagyunk képesek rá.

Nagyon meg vagyok elégedve ezzel a jó meleg, változékony, kicsit szeles, igazi őszi idővel. Annyira jó, hogy még nincs a nyakunkon a tél. :) (Egyelőre legalábbis.)

Tökre sikerélményem volt ma válgazdon, ilyan csapatmunka volt, és mindenkinek kellett a földgáz, szélerőmű, geotermikus hőerő és atomerőmű energiafajták közül egyről előadni, hogy miért pont abba fektessenek be Magyarországon, szóval ilyen meggyőzős móka volt.

No és a mi csapatunk kapta a szélerőműveset, aminek nagyon örültem meg lelkes voltam, úgyhogy miután összeszedtük a fantasztikus érveinket mellette, nekem kellett előadnom a többieknek (ennek annyira azért nem örültem de így utólag már igen), hogy ajjdejó fenntartható fejlődés, nem kell sokat belefektetni, országimázsépítés és még reklámokat is lehet rakni a propellerekre.
Nos annyira meggyőző voltam, hogy a négy képviselő közül végül én kaptam a legtöbb szavazatot, hát tiszta öröm, bár gyanítom, hogy a beleélős-gesztikulálós előadásmódom keltette fel a figyelmet, de sebaj, lényeg a lényeg, hogy jó vagyok és ügyi. :)

Van olyan 2 éve egy M. barátaiból és a saját barátaimból (illetve később az ő barátaikból) alakult társaságunk, ami az elmúlt időben szerintem rémesen szar volt. Nem tudnám megmondani, pontosan mi miatt. Talán mert mindig valakinél voltunk, mindenki tett-vett, nem figyeltünk egymásra. Vagy nehezteltünk egymásra dolgokért, és a problémákat nem beszéltük ki. Vagy egyszerűen csak nem volt közös hullámhosszunk.

De tegnap elmentünk a szimplába (ahol a héten immár negyedszer voltam, lassan törzsvendég leszek:)), és valami fantasztikusat beszélgettünk. Jó volt, mert Z.hez, akit valamiért eddig nem szerettem (magamnak sem tudtam megindokolni, hogy miért), most örömmel álltam hozzá, és szerintem mindketten éreztük, hogy javul a kapcsolatunk. Jó volt, mert hatalmasakat hülyéskedtünk, és emellett mindenféléről beszélgettünk. Nagyon örültem neki.

Most épp az történik, hogy ülünk M.ék nappalijában, najó konkrétan a konyhaasztalnál és mindketten nyomkodjuk a kis notebookunkat, elvagyunk nagyban. Őszintén szólva én szeretek együtt semmittenni. Van benne egy ilyen kis pikáns extraság vagy nemtom.

De az is lehet, hogy hálózaton játszunk játékokat, tisztára vidámparkban érzem magam lassan. :)

Néha, amikor nem minden felhőtlen, olyan jó egy pillanatra azt érezni, hogy mennyire szép az élet és milyen fantasztikus egyszerűen élni, tökmindegy, hogy jó vagy rossz történik épp velünk, csak hullámzani ebben a hatalmas világban.

Ez amúgy tegnap jutott eszembe, mikor épp bánatos voltam.

" A bánat természetes érzelem. Ez a részed teszi lehetővé, hogy elbúcsúzz olyankor, amikor nem akarsz elbúcsúzni; hogy kifejezd, kiadd magadból a veszteségek fölött érzett szomorúságot, legyen az egy szeretted vagy egy kontaktlencse elvesztése.
Ha ki tudod fejezni a bánatodat, egyúttal meg is szabadulsz tőle. Ha a gyermeknek megengedik, hogy szomorkodjon, amikor szomorú, akkor felnőttként egészségesen fog hozzáállni a szomorúsághoz, és az esetek többségében gyorsan túlteszi magát rajta.
Ha a gyermeknek azt mondogatják: Ugyan, ugyan, ne sírjál már! - akkor felnőttként nehézségei lesznek a sírással, hiszen egész életében mást sem hallott, csak hogy ne tegye. Ezért az ilyen emberek elfojtják a bánatukat."

Rájöttem, hogy a szülinapokat tulajdonképpen nem azért ünnepeljük, mert ajándékot kapunk, vagy mert eltelt egy év és háhá, múlik az idő, hanem mert örülünk annak, hogy megszülettünk. Vagyis annak, hogy élünk. Asszem ilyenkor minden ember egy napra átérzi a boldogságot, hogy világra jött és itt van a földön, akik pedig felköszöntik, azok kifejezik az örömüket, hogy része az életüknek és hogy ők is boldogok, hogy él.

Ez olyan klassz, nem?

Amúgy ittam rumos kokakólát és tényleg nagyon finom. :) És ami a lényeg, tesóm örült és meglepődött és jól érezte magát, úgyhogy mindenképp megérte.

Amúgy még sosem csináltam meglepetésbulit, nekem se csináltak és nem is vettem részt benne. De tetszik.

Ott álltam a Colorstar közepén és fogalmazgattam a fejemben ezt a postot, iszonyú nehéz volt megállni, hogy ne menjek át a netsátorba megírni, de tudtam, hogy az nem lenne bölcs döntés, ígyhát ottmaradtam, és átadtam magam a zene hangulatának, most viszont megpróbálom rekonstruálni, amiket éreztem.

Röviden annyi a lényeg, hogy szerintem M. legszívesebben azt csinálná, hogy velem jár és együtt van, de közben azért ilyen felületesen kavar más csajszikkal is. (Gyanúim szerint ezzel elég sok pasi van hasonlóképp.)

Ezt abszolút nem tartom gáznak, elítélendőnek, mittudomén, de az a helyzet, hogy én nem tudom neki megadni. Mármint nem lennék képes elviselni, hogy másokkal legyen együtt.

És ebben két rémesen ratyi dolog is van.
Egyrészt, hogy őt korlátozom.
Másrészt, ebből kifolyólag, én egy olyan valakiként élem meg magam, aki korlátoz. Pedig abszolút nem jellemző ez rám, mindig hagyom, hogy az emberek tegyék, amit szeretnének (és én is elvárom tőlük ugyanezt). Iszonyú nyomasztó, és nem tudok vele mit csinálni.

Szóval mindezt nem tudtam leírni, de M. megkérdezte, én meg elmondtam neki, hogy így érzek, és olyan kedves volt, nem tagadta le, nem is erősítette meg, viszont onnantól annyira éreztette, hogy mindentől függetlenül neki én vagyok a legjobb és legfontosabb. Közben kicsit én is szokok a gondolathoz, és tényleg olyan jó lenne, ha nem zavarna, ha mással is lenne, és nem lennék féltékeny, úgyhogy most erre gyúrok. :P

Találkoztam osztálytársakkal, voltunk olyan tizen, és annyira boldog meg felszabadult vagyok meg hálás, nekem szimplán hogy így együtt vagyunk olyan sokat jelent, feltölt, örömmel telít, energiát ad, úúhh elolvadok magamtól. Lássák, bejött a cinizmusom a túl sok érzelem hatására, de akkor is, olyan röhejes csak úgy áradozni, miközben ki se tudom fejezni, mennyire szeretem őket egytől egyig.

Asszem rekordot döntöttünk M.mel, ennyi ideig még sosem volt szar a kapcsolatunk. Konkrétan múlt szerda éjjeltől tegnap reggelig tartott a zűr köztünk, és ma éreztem úgy, hogy najó, minden rendben van. Úgyhogy mivel a borzasztó nehezen megtalált béke nagy kincs, ezért van esély, hogy harmonikus szerelemben éljük túl a balaton soundot. Ijjh de jó lenne istenem dejó.

M. fogta magát és lelépett bulizni-sörözni (rekordot fog dönteni sörivásban:)), el se köszönt rendesen, én meg vártam, hogy valami rossz érzésem legyen, aggódjak, hogy megcsal, hogy baja lesz, minden szarság, amit ki szoktam magamnak találni, de nem, egyszerűen csak örülök neki, hogy éli az életét, és hát menjen csak, menjen, szabadjára van engedve, aztán majd visszajön és elmeséli.

Egészen tetszik ez a mostani életstílus. Ugyanannyit lenni M.nél, mint itthon, anyáékkal semmi para, tesóm is önállósodik, fogja magát és lelép, tetszik, hogy mindenki nyugalomban éli a saját kis életét, közbeiktatva néhány közös programot.

Voltunk nődokinál, eljött M. is megtekinteni.
Épp ideje volt, tekintve, hogy 1. már másfél éve rendszeresen járok hozzá gyógyszit iratni fel 2. véletlenségből mindketten ennél a bácsinál születtünk:). Így hát megkaptam a HPV oltás kettes számú adagját. (Összesen amúgy 3 van és mindegyik 30 rugó, ami egyszerűen szemétség, az állambácsi is jobban járna szerintem, ha támogatná, mint így az évi 1000 új beteggel.)

Utána elnéztünk a Gödörhöz, mert ilyen tilosrádiós cuccmucc volt, ittunk egy sört (kettőt), és közben beszélgetvén szóba került A Jövő.
Noéshát mondtam M.nek, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint nem mernék nagyobb kaliberű dologba (pl gyerek) vágni bele vele együtt. Mert annyira máshogy oldjuk meg a problémákat, és reagáljuk le a feszültséget, hogy nem lennénk képesek közösen, egymást támogatva vergődni át a nehézségeken, emiatt eltávolodnánk egymástól, és az rémes lenne, de nem mehetnénk szét, hiszen szegény gyerkőc(ök). Komolyan, szerintem nincs rosszabb egy szar házasságnál.
De azért érdekes volt vele ezt így megbeszélni. Az mindenesetre nagyon pozitív, hogy egyáltalán nem söpörjük szőnyeg alá a problémákat. Olyan jó lenne, ha kicsit jobban idomulnánk egymáshoz.

Beszéltem a Julival. :) És jó volt, úgy hiányzott már. Nem analizálgattuk túl a problémát, csak annyi volt, hogy bocsi ezért meg ezért, igen én is bocsi ezért meg ezért. Kész. Utána lehetett szó minden más, értelmes, érdekes, normális dologról. Örülök, hogy ez rendeződött. :)

Tegnap megtudtam a matekérettségim eredményét és tádám, 92% lett. Ami, hát nem 100, de elég jó, főleg mivel a legtöbb osztálytársamnak 40-50-60%osok lettek.

Most kiszámoltattam a felvi kis kalkulátorával, hogy akkor ez pontban mennyi, és eszerint az elérhető 480 pontból nekem minimum 459 lesz. Ami eléggé sok szerintem, főleg hogy 1% veszteség egy felvételi tárgyból mínusz 1 vagy 2 pontot jelent. Úgyhogy hátezz naccerű. :)

Ülünk tegnap a moszkván, várunk, hogy mindenki megérkezzen és indulhassunk szerenádozni. Egyszer csak odajön egy csövi, elkezdi mondani, hogy csak pár forintot szeretne egy sörre, persze mindenki zavarba jön, elhalkul, nem ad neki senki pénzt. A csövi meg fogja magát és zutty, lefekszik-összerogyik fél méterrel mellettünk. Arrébb költözünk egy picivel.

Körben állunk páran, beszélgetünk, még mindig a moszkván. Pont úgy állok, hogy a csövi a látómezőmbe esik, és látom, ahogy Ákos odamegy és kinyit neki egy üveg ásványvizet és odaadja. Aztán felénk indul, ránézek, csodálkozva, ámulattal, csak egy szemvillanással jelzi, hogy nehogy ezt most szóbahozzam és a szájára teszi egy ujját: csss.  És arrébb lép, a többiekkel dumálni.

Fantasztikus. Azóta, mikor erre gondolok, olyan melegség önt el. Hogy lehet valaki ennyire jó...

Meglenne a matek és a töri írásbelim is. :)

A matek nem lett 100%os, pedig arra készültem, de csak mert beraktak egy gonosz feladatot, aminek nem volt megoldása és ez a variáció, hogy valós számok halmazán nem megoldható, fel se merült bennem.

A töriérettségire így mint készülés semmit nem csináltam, egyáltalán, és így teljesen meglepett, hogy érzéseim szerint nagyon jó lett. Bár kétségtelen, hogy az utóbbi 3 hónapban a töritanár kegyetlenül ismételtetett velünk, kívülről tudjuk az esszéírás alapszabályait, és az iqnk sincs olyan mélyen, és ez így elég egy 80-90%os produkcióhoz. De azért ez így együtt igazán pozitív. :)

Ha valaki izgalmas és jó filmet akar nézni, akkor ezt ajánlom.

Egy átlag filmben full kiszámítható, hogy mi fog történni a következő percben, és max egy horror legdurvább jelenetétől megy fel a pulzusom, ennek a sztorijában viszont volt legalább 3 száznyolcvan fokos csavar, és kábé 5 egész hosszú jelenet, mikor a szivem végig a torkomban dobogott (pedig nem az a félelmetes kategóriás alkotás).

És ha mindez nem lenne elég, hát van benne mély személyes-szociális-társadalmi kérdés, hogy hogyan döntünk egy nehéz helyzetben valaki más sorsáról, illetve ennek kapcsán tipikus férfi-nő gondolkodáskülönbségből adódó konfliktus.

Ja és a főszereplő színész állat. Nemcsak mint színész meg pasi, de a karakter stílusa is nagyon ott van.

Örömmel jelentem, hogy a mai szent napon M.mel békésen, veszekedés és ingerültség nélkül lerendeztünk egy konfliktust!!
(Taps)
(Pukedli, meghajlás, köszönöm, köszönöm)

Ahogy beértem az utcánkba, megcsapott a sülő palacsinta illata.

Azért van ebben valami fantasztikus. Mondjuk ha az egyik nagymama sütötte az unokájának. Odú-illat. Hazaértem, megérkeztem, mostmársemmivész-illat.

Várom már a nyarat. Fűben henteregni, vízipipázni, lenge szoknyákat hordani, ásványvizes üveg nélkül sehova se indulni.

Közeledik.

Onnan is lehet tudni, hogy ma Verával üldögéltünk a gödörnél a fűben, körülöttünk összevissza mindenhol emberek, bandák, heverésző-olvasó fiatalok egymás ölében. És már nem is félek attól, hogy nem leszek minden nap együtt az osztálytársaimmal. Nem kell nagy szervezés, nem kell nagy előregondolás. Elég, ha amikor kedvem szottyan, a városban járok és nincs épp dolgom, vagy üres délutánokon random felhívok valakit, nem ér-e rá. A többi meg úgyis elrendeződik.

Szerintem ez nagyon klassz. :) M. anyuja küldte nekem az előbb.

Veszíts el egy könyvet!

Kedves, drága olvasó! Blogolvasó, könyvtári olvasó, könyvolvasó,
olvasó! Új játékot ajánlunk becses figyelmedbe. Egy játékot, ami az
olvasásról fog szólni. A könyvekről. Regényekről, meg amit akartok
(sok egyéb mellett például még egy kicsit a bizalomról is). Egy
játékot, amihez első körben olyan személyek csatlakoztak támogatóként,
mint Grecsó Krisztián, Karinthy Márton, Kiss Ottó, Lénárt „Léna"
Ferenc, Mácsai Pál, Vámos Miklós, Verasztó Antal, Verrasztó Gábor,
Vitray Tamás és Závada Pál. Egy olyan játékot segítettek/segítenek ők,
ami nem ismer földrajzi határokat. Egy nagyon-nagyon klassz játékot.
Egy játékot, amit te is folytathatsz majd.

Szóval holnaptól játszani fogunk. Gyerekek, felnőttek, együtt, és
külön-külön. Azzal kezdjük, hogy elhagyunk könyveket. Szándékosan.
Valaki majd megtalálja, és talán el is olvassa. Nem csak a könyvet, de
azt a kis papírlapot is, amelyet beleragasztottunk. A papíron pedig ez
áll majd:

Szia!

Ezt a könyvet szándékosan veszítettem el. Ha megtaláltad, olvasd
el, majd veszítsd el Te is! Tedd le a parkban egy padon, buszon vagy
vonaton, orvosi váróban, vagy a hivatali folyosó ablakpárkányán, az
oviban, a suliban, kedvenc kocsmád pultján, vagy a legközelebbi
telefonfülkében – bárhol, ahol sokszor megfordulsz, ahol sok ember
jár, és ahol megtalálhatják.
Ha kedved van, kapcsolódj be Te is a játékunkba úgy, hogy megválsz
egy kedves könyvedtől. Helyezd el benne ezt a szöveget – a könyvtárban
szívesen adunk ilyen lapot hozzá, de a blogunkról is letöltheted – és
hagyd el valahol. Esetleg beszélj rá másokat is ugyanerre.
Ha olyan könyvet találnál, melyet nincs kedved elolvasni, nem
muszáj, de kérünk, a játékot akkor se szakítsd meg: veszítsd el máshol!
Az elhagyott könyvek sorsát szeretnénk követni is. Könyvtárunk
blogján – http://blog.justhvk.hu/ – találsz egy fórumot, ott
jelezheted, hogy melyik könyvet hol és mikor találtad meg, illetve azt
is, hogy mikor és hol hagytad el újra. Ugyanitt leírhatod véleményedet
a játékról és a megtalált könyvről is.

Jó olvasást, kellemes szórakozást kíván

………………………………………
aki elveszítette a könyvet,

valamint az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár könyvtárosai.

Hihetetlenül aranyos mese, nagyon tetszett.

A mottója az, hogy "főzni mindenki tud", és az alkotói szerintem ezt nagyon is komolyan gondolják, mert őszintén, elég nehéz természetesen kezelni, hogy egy konyha telistele van patkányokkal. Hamarabb szimpatizálok egy nyuszival, kacsával, mókussal, jaj a kis cuki untyulupuntyulu... de a patkány mint séf, hát rizikós választás.

És mégis nagyon bejött. A film is, meg a patkányszakács is.

Hétfőnként a szomszéd 6 éves D.t viszem úszni. (Nenmég született kistesója, és a szülei nem tudják vinni, nekem meg direkt jó, általában én is úszok egyet.)

Még van egy kis időm az indulásig, úgyhogy kiültem a napra olvasni. Olyan jó melegen süt.:)

Ma 20 és 21 óra között lesz az Earth Hour / Föld Órája rendezvény!

Villany leó, ahogy anya mondta, mikor kicsik voltunk. És gépek leó, ne fogyasszunk áramot, legalább erre a kis időre.

Szerintem nem igaz, hogy a pasik nem lovagiasak manapság. (Najó, van aki lovagias.)

Mert péládul én kaptam egy olyan szép tulipánt M.től, hogy egészen el voltam ájulva. Meg a gesztustól is.:)

És ráadásul még az élete is kalandos volt a drágának (mármint a tulipánnak), mert a pajtijával együtt (akit az anyukám (!) kapott) átvészelt kábé egy fél napot egy táska zárt mélyén, boldogan utazgatva a városba be meg keresztül-kasul rajta.

Most álldogál nálam. Épp kezdi becsukogatni a szirmait, mert tudja, hogy este így kell. Nagyon intelligens ám.

Nohát. Ma reggel a csodálatos petőfirádió száma jött szembe velem, és utána ezt a bizonyosat jóóó sokszor meghallgattam, szép nagy fogmosást csaptam, megéreztem az igazi önmagam hangulatát, meglássuk mi lesz belőle(m).