macskakaparásocskák

"Próba minden találkozás: ételekkel, emberekkel, gondolatokkal. Először mindent szagolj meg! Ha valaki mond valamit: szagold meg! Ha jó a szaga, akkor harapj belőle egy kicsit, de mindig rágd meg. Sokáig rágd, mielőtt nyelnéd. Még a szavakat is sokáig kell rágnod, mielőtt lenyelnéd őket, mert sokkal könnyebb kiköpni valamit, mint akkor megszabadulni tőle, ha már magadba fogadtad. Ha magadba fogadod a szavakat, és a gondolat nem megfelelő neked, akkor bajod lesz belőle. Daganatokat, pörsenéseket, fejfájást, mellfájást, gyomorfájást, üszkös fekélyeket okoz, amíg ki nem veted magadból. Szerencsére az ételt könnyű eltávolítani a hányással vagy a hasmenéssel, és már túl is vagy a tévedésen. A gondolatokat és a hiedelmeket sokkal nehezebb kiűzni. Látod, a sivatagon túli világ olyan dolgokat művel, amelyek nagyon megváltoztatták az életet. Okosabb, ha nem feltételezed, hogy valami biztosnágos, csak azért, mert normálisnak vagy rendjén valónak látszik."

A táplálkozásom és a kinézetem nagyon hullámokban változik.

Néha nem eszek semmit napokig, vagyis persze eszek, de nagyon keveset. Más napokon fordul a kocka, és egész nap zabálok kontroll nélkül.

Ez kívülről nem feltűnő, sőt a mérleg se nagyon mutatja, pluszmínusz két kiló, csak én látom magamon, érzem, hogy mennyire sok bennem a kaja, és mennyire érzem magam dundinak. De sokkal jobban szeretem, ha vékonynak érzem magam, egyszerűen jobb a közérzetem.

Úgyhogy most, hogy jött a mikulás és hozta a csokikat, elővettem Mireille Guiliano könyvét, A francia nők nem híznak-ot. Tavaly karácsonykor olvastam először, és az ünnepek alatt fogytam. (Pedig ettem.) Valami imádnivaló. Megszeretteti az Evést, de nem a habzsolást, nem a kényszerkajálást, hanem az egész élvezetét.

"Sokszor, amikor felismertem, hogy baj van, tettem sokszor egy félénk kísérletet arra, hogy kitáncoljak a kapcsolatokból azzal, hogy figyelj, nem működik ez így. De nem voltam elég következetes. Nem vittem végig. Megijedtem az egyedülléttől, mert szokás szerint megint önző voltam. Nem mertem, nem tudtam végigvinni a döntésemet, nem engedtem tudatosulni magamban a valóságot."

"...ahogy életem nagy pillanata elérkezett, megjelentek a sellők is.

Belőlük merítek vigaszt. Utánuk vetem magam a vízbe, széttárt karokkal, mögöttem zúg életem áramlata, én azonban hátrahagyom az elvárásokat, és mindent, ami gúzsba köt. Erre az ugrásra igenis szükségem van, ennek köszönhetem, ha megmenekülök. Hogy magyarázhatnám ezt el? A vízbe vetem magam, és érzem, hogy két láthatatlan kar - mintha a kegyelem öltene hirtelen testet - átölel. Amint elmerülök, lehúz a mélybe, és csak ha már egészen mélyen vagyok, akkor enged újra a felszínre."

"Elhatároztam, hogy jobb híján élni fogok tovább."

Laza, semmittevős napom van. Beszélgettem egy leendő évfolyamtársammal msnen, annyira kedves volt, ha élőben is ilyen jófej, az klassz lenne.

M. anyukájának csinálok hiphop válogatáscédét, komoly munka, csomó új hiphopos előadót kell megismernem hozzá (én nem hallgatok eleget, csak kicsi hősök, anna and the barbies, SP).

És olvasok, sokat, a Jadviga párnáját, nem is tudom, mikor volt utoljára olyan, hogy itthon leültem, és olvastam, csak magáért a könyvért. Szoktam én, de leginkább metrón, héven, lyukas időben, várakozáskor, esetleg nyaraláson. Így ritkán van türelmem, de most nagy a nyugi.

"Ha szent akarsz lenni, élj mások kedve szerint, ha isten akarsz lenni, egyedül a magad kedve szerint élj. Ez az én mottóm."

"Ha valami szörnyűség történik, az ébredés utáni második pillanat a legelviselhetetlenebb. Kezdenénk a napot álomtól tisztára mosott aggyal, aztán eszünkbe jut."

 

"Kókadtan ült hát szomorú szobája közepén a konya bajszú, borzas szakállú Berzsián.
- Semmi kétség - vigasztalta magát -, ha egyszer szomorúságvilágbajnokságot rendeznek, úgy nyerek, mint a pinty. Két testhosszal. Azaz két lélekhosszal. Lévén ez inkább a lélek dolga.
De valahogy nem vigasztalódott meg a kilátásba helyezett világbajnoki címtől.
- A lukasserpenyő szomorúságból lassan belesüllyedek a hervadtdália állapotba - mondta keserűen, s ahogy kimondta, máris olyan szomorú lett, mint egy hervadt dália.
De itt aztán megmakacsolta magát.
- Ne tovább! - kiáltott, mert jól tudta, a hervadtdália állapot után már csak az elázottzászló, majd a vízzelteltszarvasnyom szomorúság következhet. Azokból pedig napokig nem lehet kikászálódni."

Szerintem ez nagyon klassz. :) M. anyuja küldte nekem az előbb.

Veszíts el egy könyvet!

Kedves, drága olvasó! Blogolvasó, könyvtári olvasó, könyvolvasó,
olvasó! Új játékot ajánlunk becses figyelmedbe. Egy játékot, ami az
olvasásról fog szólni. A könyvekről. Regényekről, meg amit akartok
(sok egyéb mellett például még egy kicsit a bizalomról is). Egy
játékot, amihez első körben olyan személyek csatlakoztak támogatóként,
mint Grecsó Krisztián, Karinthy Márton, Kiss Ottó, Lénárt „Léna"
Ferenc, Mácsai Pál, Vámos Miklós, Verasztó Antal, Verrasztó Gábor,
Vitray Tamás és Závada Pál. Egy olyan játékot segítettek/segítenek ők,
ami nem ismer földrajzi határokat. Egy nagyon-nagyon klassz játékot.
Egy játékot, amit te is folytathatsz majd.

Szóval holnaptól játszani fogunk. Gyerekek, felnőttek, együtt, és
külön-külön. Azzal kezdjük, hogy elhagyunk könyveket. Szándékosan.
Valaki majd megtalálja, és talán el is olvassa. Nem csak a könyvet, de
azt a kis papírlapot is, amelyet beleragasztottunk. A papíron pedig ez
áll majd:

Szia!

Ezt a könyvet szándékosan veszítettem el. Ha megtaláltad, olvasd
el, majd veszítsd el Te is! Tedd le a parkban egy padon, buszon vagy
vonaton, orvosi váróban, vagy a hivatali folyosó ablakpárkányán, az
oviban, a suliban, kedvenc kocsmád pultján, vagy a legközelebbi
telefonfülkében – bárhol, ahol sokszor megfordulsz, ahol sok ember
jár, és ahol megtalálhatják.
Ha kedved van, kapcsolódj be Te is a játékunkba úgy, hogy megválsz
egy kedves könyvedtől. Helyezd el benne ezt a szöveget – a könyvtárban
szívesen adunk ilyen lapot hozzá, de a blogunkról is letöltheted – és
hagyd el valahol. Esetleg beszélj rá másokat is ugyanerre.
Ha olyan könyvet találnál, melyet nincs kedved elolvasni, nem
muszáj, de kérünk, a játékot akkor se szakítsd meg: veszítsd el máshol!
Az elhagyott könyvek sorsát szeretnénk követni is. Könyvtárunk
blogján – http://blog.justhvk.hu/ – találsz egy fórumot, ott
jelezheted, hogy melyik könyvet hol és mikor találtad meg, illetve azt
is, hogy mikor és hol hagytad el újra. Ugyanitt leírhatod véleményedet
a játékról és a megtalált könyvről is.

Jó olvasást, kellemes szórakozást kíván

………………………………………
aki elveszítette a könyvet,

valamint az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár könyvtárosai.

Persze jó lenne, ha a kedvenc könyveim olyanok lennének, mint a Bűn és bűnhődés meg a Quo Vadis (amiket amúgy szeretek, de nem rajongok értük.) De ha kedvenc könyvnek azokat mondjuk, amiket újra és újra előveszek, nem unom meg őket és jókedvem lesz tőlük, akkor a Múminos mellett A Mi és ők is a kedvenceim közé tartozik.

"Apám nincs hozzászokva a bukott gyrekekhez, azt hittük, a plafonon lesz és összevissza ordibál majd: ütődött, szerencsétlen, na, itt az eredménye a trombitáidnak, itt az eredménye a buddhistáidnak, én megmondtam, szerencsétlen félnótás.
De nem. Mondta ugyan, hogy szerencsétlen meg ütődött, de a tanárokra, "Látod, hova jutottunk? Ez az a nagy demokrácia! Így tisztelik a mások véleményét! Birkanépség! Nem tűrik, hogy valakinek más véleménye legyen! Ütődöttek, szerencsétlenek! Örülhetsz, hogy meghúztak! Csak megtiszteltetés, ha az ilyen emberek meghúznak!", nem sok hiányzott, hogy Maurizióból nemzeti hős legyen, a véleményszabadság mártírja. Apám már csak ilyen.
Egyébként a bátyám azzal fenyegetőzik, hogy szeptemberben olyan takaros tekintélytisztelő kis dolgozatot ír, hogy egészen biztosan átengedik. Keserű hangon mondja, s közben sűrűn pöfékel.
De ha azt hiszitek, hogy rosszkedvű, hát tévedtek. Azonnal elmúlt minden baja, amint ideért. Teli tüdővel fújja a trombitáit (Nicola kíséri zongorán), teljes erőbedobással úszik, mássza a hegyeket, vizisízik, üti-veri Tessát, s írja polemikus költeményeit vécépapírra, ha esik az eső:

Elmondom, hogy mi az, amit szeretek
a víz, a bor és Charlie Parker,
a levelek, a gyökerek és valamennyi csöpp növény.
De elmondom, hogy mi nyomaszt
és mi késztet üvöltve-elfutásra:
a közjegyzők, a bankárok, az intézmények,
a programok, a szemüveg, a konvenciók,
a tervek, a halál, a részvénytársaságok,
a mélyhűtők, a jó nevelés, a náthák

(más kéz:)

na meg az ujjatlan kabátkák."

Meglepve vettem észre, hogy ahhoz képest, hogy ősszel költöztünk be ebbe a lakásba (igazából előtte is ebben laktunk, csak nyáron felújítottuk meg pár fal arrébb került, úgyhogy nem itt laktunk pár hónapig) még mindig felbukkannak a legváratlanabb helyeken kicsomagolatlan dobozok, akik eddig megbújtak, jól elvoltak egy-egy szoba sarkában vagy szekrény mélyén.

Van például egy a szobámban az ajtó mögött. Tegnap megnéztem, mi van benne, mert reménykedtem, hogy olyan könyv, amit keresek. És megtaláltam benne csomó régi tárgyat, amik mind-mind valamire vagy valakire emlékeztettek. Szülinapi levél, sípályabérlet, belépőjegy, órai levelezések még kábé hetedikből, ajándék idézetek egy dobozban, ősrégi cetlikre másolt smsek, volt ott minden.
Sőt, találtam 2 könyvet, amit imádok.

Az egyik a Varázskalap a múminvölgyben.

"Múmin és Bájocska felhőiket felkormányozták egészen a fák csúcsai fölé,  és békésen ringatóztak a napsütésben.
Azon törték a fejüket, mit is gyűjthetne Böngész bácsi.

- Csigát? - ajánlgatta Bájocska.
- Vagy talán nadrággombot - mondta Múmin.
De a melegtől elálmosodtak, és képtelenek voltak gondolkodni. Hanyatt feküdtek a felhőiken, és csak bámultak fel az égbe, ahol a pacsirták daloltak.

És hirtelen megpillantották az első lepkét. Azt mindenki tudja, hogy ha a tavasszal meglátott első pillangó sárga, az azt jelenti, hogy boldog lesz a nyár. Ha fehér, akkor csak egy nyugodt nyárra lehet számítani (a fekete és barna lepkékről jobb nem is beszélni, olyan szomorúságot jelentenek.)

De ez a lepke aranyszínű volt.
- Hát ez vajon mit jelenthet? - csodálkozott Múmin. - Sohasem láttam még aranyszínű lepkét.
- Az arany biztosan jobbat jelent, mint a sárga - felelte Bájocska. - Majd meglátod!"

Nagyon tanulságos, nekem már 2 nyár óta bejön a lepkeszín alapján történő sejtés a nyárról.

 

"-Tudja, Tilo, hogy mi a világon a legszomorúbb dolog? Az, amikor átölel valakit, akit egykoron annyira szeretett, hogy ha csak rágondolt, erős fények gyúltak ki a fejében, és amit most érez - nem, az nem gyűlölet, mert még az is több a semminél, hanem mérhetetlen hidegség, mely egyre dagad ott legbelül, és tudja, hogy akár köré fonja, akár leereszti a karját és odébbáll, mindkettő egyre megy."

Elég durva.

Befejeztem az utolsó Harry Potter kötetet.

Mondjuk annyira nem volt nagy újdonság, mert már olvastam angolul, de ez annyira nem jelentett sokat, mert nagyjából annyi maradt meg, hogy hepiend lesz.

Szóval érdekes volt benne néhány dolog.
(Akkor most aki még nem olvasta, az hagyja ki a következő bekezdést.)
Például amikor élet és halál között lebegnek, akkor azt annyira érdekesen találta ki Rowling. És ahogy azt írja, ebben a világban Harrynek csak kívánnia kellett valamit, és a gondolatai azonnal valósággá váltak.

Amikor a legelső könyv megjelent, 4.es voltam, és így pont úgy alakult, hogy nagyjából akkor olvastam az egyes részeket, mikor olyan idős voltam, mint Harryék. Aztán volt egy elég durva harrypottermániás időszakom is úgy 11-12 évesen, amikor teljesen megszállott voltam.

Persze megfordult a fejünkben az általános iskolás barátnőimmel, hogy mégis hogy találhat ki valaki egy ennyire frappáns és klappoló történetet - fú, biztos valódi ez a világ, és a szülinapunkon vártuk a bagolyhozta levelet.
Ami persze nem jött és aztán elég rövid időn belül abbahagytuk az ötletelést egy mágikus párhuzamos világról, de így a könyvek végére érve mégis arra jutottam, hogy lehetnek benne nagyon is igazi dolgok, mert olyan az egész, mint egy hatalmas tanmese.

Mert ami minden könyvben benne van és a fő mondanivalót jelenti, az leginkább annyi, hogy van olyan mágia, ami a hókuszpókusznál sokkal többet ér: az az erő, ami a bátorsággal, önzetlenséggel, szeretettel jön létre.

Szóval igaziból egy mese. Kicsit véres mese, az is lehet, hogy felnőttmese, de attól még mese, a szó legpozitívabb értelmében.