macskakaparásocskák

És ha valaki olvas és érdekli továbbra is, ne restelljen dobni nekem egy mailt. Egyelőre még nincs új blogom, de ha lesz, akkor szivesen elmesélem annak, akit érdekel (és nem közeli ismerős).

Kiderült, hogy anya olvassa ezt a blogot és annyira dühös vagyok, egy csomó mindent elmondok neki, de amit nem, azt nem, és ez már megint egy bizalomvesztés, és annyira szerettem ezt a blogot, nagyon a szívemhez nőtt, nem fásult el és közel állt hozzám és most váltani leszek kénytelen.

Mindenhol ez jön elő az életemben, otthagyni azt, amihez/akihez ragaszkodom, amin/akin még nem léptem túl, amireakire még szükségem lenne, amiaki jó és amibenakivel jól érzem magam, és szépen váltanom kell mindent és mindenkit.

Egy darabig nem leszek, nem tűntem el, csak nem leszek netközelben, puszi puszi majd jövök.

 

Egy csomó szupi nagyszerű dolog történt és most olyan jól érzem magam.

Süt a nap.
Azt hiszem, M.nek mégiscsak fontos vagyok és mégse tette túl magát olyan gyorsan és barátok is maradhatunk egy kis szerencsével, ami olyan klassz lenne.
Az összes múlt heti zhm maxpontos lett.
Té nem haragszik egyáltalán, emiatt eléggé aggódtam (mert amúgy jogos lenne).
Megjött egy szupi fülesem, mostantól csúcsminőségben hallgathatok mindenféle muzsikát.
És ma kaptam egy bókot/flörtölést, nemtom, nem vagyok ebben túl járatos, de az tuti, hogy pozitív volt.

Klassz. :)

HS7

Éés nemmegyünk.

Most legalábbis nem. Hívnám az airfranszosokat, ha felvennék.

Sebaj. Így legalább vizsgázhatok még egyet, talán meglesz ez a cuki kis mikro, elintézhetem a beiratkozás-tárgyfelvétel stb ügyesbajos dolgocskáit, ápolhatom picit mamáékat, satöbbisatöbbi.

Apa mondta ezt, és hihetetlen, de komolyan gondolta.

Eddig rendben is lenne, jegyek megvannak, méghozzá holnapra. Szuper. Pakolászás.

Tegnap délután kiderült, hogy a mama nagyon rosszul van. Nálunk ez úgy működik, hogy a mama meg a papa, apa szülei, már elég idősek, bőven tapossák a nyolcvanas éveiket, de a mama fitt, mintha norbi tanítványa lenne, fut, mint a nyúl. És ő segíti a papát, aki nélküle nem sokra képes, és lassan szellemileg-idegileg is kezd leépülni.

A mama pedig egy-másfél hete elesett. És nagyon fájt neki. De gondoltuk, hogy javul, anyáék közben nem is voltak itthon, én is csak párszor beszéltem velük a héten. És akkor tegnap derült ki, hogy oppá, ez komoly, a mama fel se tud kelni az ágyból, nem hajlik a dereka, ágytálazni kell... miközben eddig a papa minden kis baját is ő látta el...

A helyzet hát komoly, most nem tudom, mi lesz. Lehet, hogy nem megyünk, lehet, hogy apa megpróbálja átiratni M. nevére a jegyet, anya halálra aggódja magát a mama meg az utazás miatt is, tesóm nem tud egyelőre semmit, apa hogy számolna el a lelkiismeretével, ha jönne, én is nagyon aggódok mamáért és ez a nyaralás a legkevesebb, és hogy jönne már ki az, ha M. és én mennénk kettesben... Szóval tök szomorú és furcsa ez az egész.

Akkor gyorsan gyorsan egy villámposzt.

Mikróból természetesen megbuktam, ezt persze előre lehetett tudni, ahogy reggel felkeltem, elkezdtem belelovallni magam a bukókába, semmi meglepő nincs benne, hogy rosszakat ikszelgettem. Amúgy nem vagyok egyedül, 90% bukott ezen a vizsgán. Az egyetlen aprócska gond, hogy fizetni kell egy valag pénzt (de tényleg, 16 rongyot ezért a négykredites szarságért), mert a 20i vizsgára nem fértem be. Mondtam a tanszéken, hogy nyissanak légyszi helyet. Mondták, hogy nem. Ezzel jól meg is beszéltük a kérdést, 27én lenne még egy vizsgaopció, de arra nem tudok menni, mert apával elutazunk pont akkor.

Igazából most jan 25től feb 12ig nem is nagyon leszek netközelben, sőt semminek sem leszek kábé a közelében.

Persze nagyon remélem, hogy addig még lesz időm írogatni szegény elhanyagolt blogon, holnap írom az uccsó vizsgámat, és innentől kész a móka. Csak ez a nyamvadt mikro frusztrál, de ez még belefér, ezt dobta a gép.

A télhez hűen teljesen el vagyok havazva, a betemetés alatt kalimpálok és próbálok valamit előadni, tanulok dolgozok, van egy ilyen klassz tervem percekre beosztva a következő másfél hétre. 20án majd fellélegzek, addig meg nyomásnyomásgyerünkmár.

Voltunk lóversenyt nézni (mivel ingyé volt, ez minden magyarnak kihagyhatatlan, voltak is jó sokan), és szuper volt, szép lovak plusz jó hangulat plusz lehet szurkolni, nos ezek összessége jelent egy lóversenyt, és annyira klassz, hogy mindenki kiabál, hogy hajrá Igéző, pörögnek a versenyek. Fogadni ugyan nem fogadtunk, mert pl nem is tudjuk, hogy kell, és egy kicsit levett az élményből a mínusz hét fok is, de nyáron ki kell menni.

Elhúzódott a szilveszteri buli, most mentek el az utolsó emberkék, nagyon jól sikerült és még takarítani és pakolni is segítettek kicsit, és ezért tök hálás vagyok, és olyan szomorú lettem, hogy egyedül maradtam. Pedig jó ez, tanulnom kell, a nyugi is kell, de mégis. Nem szeretek egyedül lenni itthon (najó, nem egyedül, itt az Eb és Kelemen, a fa), félni fogok este, de most még M.mel se lehetek, mert a múlt héten nagyjából folyamatosan együtt voltunk, és érzem, hogy ma már nem akar. Hiányoznak anyáék, Kicsisrácék, tesóm.. Namindegy, nagylány vagyok.

Nagyon beszartam a környgazd miatt, nem tudom, hogy fogok átmenni belőle, annyira megelégednék egy kettessel.

M.mel csak a szar a változatosság kedvéért és a szar most a karácsonyra is rátelepszik, undorító. Akkor ajándékozzunk, ha jó szívvel tesszük, ha meg nem, akkor inkább ne, köszi, hagyjuk a kényszert. Komolyan az eddig szuper dolgok, mint egymásnak ajándékozás, együtt ünneplés, közös nyaralás, szex, egyre inkább úgy érzem, hogy szép lassan egymás után lesznek rosszak.

Fél 5től lehet előzetesen tantárgyfelvenni, a neptun csomó ideig blokkolt és mire beengedett, a helyek 90%a teli volt, ennek ellenére egész pofás lett végül a kis órarend, üres keddel, durva hétfő-csütörtökkel, lájtos, esetleges szerda-péntekkel, aztán még változik ez majd.

Ajándékok szoszó. Apának megvan, anyának majdnem, M.nek van, ami még nem elérhető, van, ami megvan, és van, amiben nem tudtam dönteni, mert dühös voltam és ez elvette az ítélőképességem.

A következők történtek.

1. Tanulásilag kezdem beérni magam, karácsonyilag dettó. Legalábbis az ötletek 90%a megvan, időpontot is kitűztem a megvételükre, és aztán reméljük sikerül is tartanom a saját határidőimet.

2. Holnap lesz az első vizsgafelvételem (úúú hmmm). Úgynézki összesen lesz 8 vizsgám, ebből 2 nem neptunonfelvevős, zéhára kísértetiesen hasonlító (nem egészen kamu). És ha minden jól megy, sikerül úgy felvennem őket, hogy ne nagyon legyenek összehalmozva; dec22 és jan5 között szabad legyek; mégis befejeződjenek jan16ra.
Annál is inkább, mert 17én pedig jön egy külföldi cserediák, akinek én leszek a mamija :))), nojó a segítője, albérletkereső, reptérrekimenő, abajgató tutora. Akit kaptam, az egy német (Hollandiában tanuló) srác, remélem normális lesz, eddig okésnak tűnik.

3. A T.s helyzet a következőképp lett lerendezve: kipukkadt a lufi, és mindenki megtudott mindent, T.vel megbeszéltük, hogy félreértettem a helyzetet, hogy nekem kicsit (nagyon) sok, ha minden nap beszélünk, M. is remélhetőleg megértette, hogy nem jövünk be egymásnak, úgyhogy a bonyolult szitu örömteli véget ért. Ráadásul nem beszéltünk T.vel pár napja, és elítélendő rémséges, de szörnyen élvezem, és azt is, hogy majd én hívom, ha akarom, de addig nem beszélünk. Szupi. :)

4. Hm najó, erről inkább írok egy külön postot.

Tegnap estétől kezdve valami iszonyú kibírhatatlan vagyok, kábé akivel beszéltem, összevesztem, najó csak anyával meg M.mel. Szegény M. kapta a legrémesebb kibírhatatlanságot, pedig nem volt személyes, semmi bajom vele és kicsit se neheztelek, csak a bal lábbal felkeléskor ő volt az első, aki eszembe jutott.

Mivel nehezen viselem még magamat is, ezért nekiálltam ezt egy közjótettben, nevezetesen palacsintasütésben levezetni, most tornyosul egy csomó palcsi és a kedvem is jobb.

Komolyan, ha depressziós leszek, onnan lehet majd észrevenni, hogy folyton sütök meg főzök.

Csak azt nem tudom, hogy menjek e ma bulizni, barátnőzni, ilyesmik, kedvem van, csak ahhoz nincs, hogy hajnali 3kor 2 éjszakaival támolyogjak haza, aztán keljek fél8kor.

Mhh-hm.

Nem furcsa, hogy az ősz egyik napról a másikra ment át nyáriőszből téliőszbe? Mondjuk nem panaszkodhatok, mert ilyen hosszú jóidőt... köpönyegforgató idő szószerint :)

Megírtam a matekvizsgát, őszintén szólva most nagyon jónak érzem, de nem merek sokat remélni, mert a végén még pofára esek.

Vasárnap voltam meghallgatni Bach e-dúr hegedűversenyét (és Mozart Requiemjét) és nagyon klassz volt.

Ahogy az ember leül egy emberekkel telt terembe és elkezdi hallgatni a zenét, egy idő után kikapcsol, és lassan elkezd önmagára figyelni, amit amúgy a hétköznapok során igen ritkán tesz meg. Nekem csomó gondolat jutott eszembe magamról, a világról, mindenről, pedig csak szabadon hagytam mászkálni a fejemben a gondolatokat és nem fúkuszáltam semmire.

Azt hiszem, az emberek alapvetően ezért járnak hangversenyekre (és templomba is). Egy-két óra csupasz találkozás önmagunkkal, vagy nevezhetjük meditációnak, nyugalomnak, elmélyedésnek, bárminek, szerintem baromi egészséges. Remélem egyszer megérünk egy olyan világot, ahol a zenét nagyra értékelik (emberileg, etikailag és anyagilag), és minden ember hetente egyszer, kétszer, ötször elmegy kiszellőztetni a fejét Bach muzsikájára.

Ez a pár nap annyira kikapcsolódás volt, meg közös együtt levés, egymásra figyelés, levélsöprés fűnyírással, kandallóban fűtés, a közeli termálfürdő kerti medencéjében lubickoltunk, sőt elkirándultunk szegedre a szin őszi helyére (és természetesen a kihagyhatatlan bociba:)), hatalmasakat szeretkeztünk, meglátogattuk a mamáékat, óriásiakat főztünk (5 kilót híztam... nagyonndurva, mostantól konkrétan nem eszek), diót szedtünk, filmeztünk, hát nagyon klassz, pihenős, nyugis, boldog napok voltak.

Megyünk le hosszúhétévégzni a nyaralónkba, úgyhogy ma jóó sok dolog maradt hátra az estébe-éjszakába. Összepakolás, holnapi zhra még kicsi tanulás, saját magam rendbeszedése.. 8kor már előre láttam, hogy ez nem fog egyhamar összejönni, és ilyenkor egész mókás átkattintani az agyam "nem alvós" funkcióba, és tudni, hogy ma este biza sokáig fent kell maradnom, tessék felkészülni.

Tegnap este gólyahajó nevezetű bulit csináltak, ami hű volt a neve sugallatához, és abból állt, hogy a gólyák egy hajón bulizhattak (hmm ki gondolta volna:)), de a poén az volt, hogy a hajó kb egy órán keresztül a dunán is korzózott fel s alá, ami tényleg nagyon klassz volt, átmenni egy partihajóval a hidak alatt meg nézni a kivilágított várost, a gellérthegyet meg a várat a dunáról. Sejtettem én, hogy ez nem semmi élmény lesz és tényleg.

Úgyhogy most szép másnaposan elcsattogok németre, tök jó lesz, de sebaj, a többi németcsopis emberke is bulizott tegnap, úgyhogy a színvonal már előre látható. Mondjuk az se lepne meg, ha 5en lennénk a 30fős csoportból, áhh mindegy, mostmár muszáj bemennem.
 

Lassan lesznek zéháim, beadandók, házidolgozatok meg u-úú mindenféle csodásság. Nágyon izgalmas, a blog.hu viszont újabban rendszeresen bojkottálja mindenféle írási kísérletem. Ha nem, akkor mindjárt publikálok egy 4-5 napos, ergó már teljesen idejétmúlt, de azért mégiscsak meglegyen jellegű postot.

Rádöbbentem, hogy hangyányit zsúfolt hetem lesz, de legalábbis programokkal telített.

Kedd: M.hez, Kaukázus konci az egyetemen
Szerda: Barátnős tali, aztán egyetemes csopibuli
Csütörtök: Egyetleneim vetítés, rendezős beszélgetés
Péntek: Kutatók napján napenergiás előadás, aztán Gödörben koncertekben tobzódás
Szombat: Osztálybuli

Most pedig hívogatom az emberkéket a februári síeléssel kapcsolatban, amire sürgősen kell mondani egy létszámot a szállás miatt.. hmm na most zajlik a zélet.

Írtam tegnap egy szép kis postot arról, hogy milyen klassz véletlen és spontán találkozásaim voltak osztálytársakkal és barátokkal, és hogy mennyire szuper helyek a deáktér és a szimplakert, de valamiért nem mentette el és elveszett, pedig legalább vidám és optimista bejegyzés lett volna.

Viszont annyira felhúztam magam egy szemétkedő ellenőrön, hú komolyan ha legközelebb látom, akkor tovább folytatom a lecseszését, mert egyszerűen nem kapott eleget azért, amennyire feldühített. Tudomtudom, hogy túl kellene lépni rajta, nem foglalkozni vele, de még közölte is, hogy élvezi, hogy basztathat.

A tegnapi csopiprogi kocsmatúra volt, ez nem meglepően azt takarta, hogy végigjártuk a belváros csomó stílusú és kategóriájú kocsmáját, ahol mindenféle mókás piajátékokkal szórakoztunk (úgymint fröccsváltó, sörváltó, pingponglabdával piábacélzós stb), és találkoztam az egyik régi sulistársammal, aki minden bizonnyal kocsmatörzsvendég volt, és konkrétan 7 évig járt egy osztállyal felettem a kemény 300fős giminkben, de nem emlékezett rám abszolút. :D Nagyon megragadó jelenség lehetek, de sebaj.

Fölvettem a tárgyaimat, egész klassz órarendem lett, például csütörtökön nem is kell bemennem egyáltalán, és a péntek meg a szerda is nagyon laza. Szimpi nekem ez az egyetem móka, jelenleg úgy tűnik, közösségileg bojkottáltunk egy csopibulit, ez is egyfajta csapatépítés.

Amúgy M. akkora pöcsfejként, szemét köcsög módon viselkedett ma, hogy az valami hihetetlen, elég pipa vagyok rá. Na mindegy. Utálom ezt, de egyszerűen most nem akarok vele semennyire se foglalkozni.

Reggel fél 9: csopiprogi, pékség, dumálás, egyetem felfedezése.
Egy óra: beiratkozás, hasznos infok háromig.
Fél 5: indulás csopibuliba rövid szünet után.

Na és ennyi közös program olyan emberekkel, akiket még egy hete sem ismerek, nekem már icipicit sok, úgyhogy ma kihagyom az esti bulit azt hiszem. Helyette beszélgetek anyukámmal, Julival, kicsit itthon egyedül leszek és picit feltöltődöm. Lehet, hogy antiszoc csöppet, de úgy érzem, hogy kell ez most nekem, itt vannak a határaim és sokkal kiegyensúlyozottabb leszek én is, ha tisztelem a saját igényeimet és nem nyakra-főre szocializálódok, amikor nem is akarom igazán.

Ájjájjáj, nem, tévedés, szegény blogocska nem halt meg, csak szünetel, mert a gonosz gazdája nincs itthon soha soha, a laptop is már besértődött. Nem tudom, mikor fogok ennyi mindent leírni, klassz volt a SZIn és jól lemaradok Mattafixről, holnap gólyatábor, négyórás szeged-bp vonatút, micsoda izgalmak.

Sokmindent tehettem volna ezen a délutánon, ha azt akartam volna, hogy haladjak, de persze szükségem volt oly fontos léleknyugtató tennivalókra, mint elolvasni a blogokat, amiket el szoktam, beszélgetni tesómmal meg Zsófival (már úgyhiányzik), mosni, iwiwet nézegetni, ezenkívül.. ezenkívül más talán nincs is? Jó oké valljuk be már megint tettem a semmit, olyan jólesett és a lábszőrtelenítés ráér ám holnap is. :)

Szóvall.

Megtanultam mélyre úszni a tengerben, már megy úgy a 3 méteres lebukás, ami azért nagy szó, mert iciripiciri hallójárattal rendelkezem, és eddig kábé fél méter után fájt a fülem, de ezekszerint nyilván tágítható.

Apa újabb nagyszerű akciójaként felbicikliztem vele a Quimby Autó a szerpentinen című klipjében megtekinthető útmeredekségre (tiszta poén, de tényleg ez az), halálos volt, még úgy is, hogy kábé  harmadán toltam. :D

A lényeg a Zsófi volt, mert nélküle halálra untam volna magam, vele ellenben állandóan hülyéskedtünk meg beszélgettünk, videókat csináltunk tesómnak, olyan jó lenne, ha lenne egy nővérem vagy húgom, most megtapasztalhattam és annyira klassz érzés.

Persze a szokásos hegymászás sem maradhatott el, de nem volt vészes kivételesen. Továbbá teleettük magunkat fügével, iszonyú kedves volt Franka, a házinénink, jókat vacsiztunk, kiolvastam 3 könyvet, nem izgultam magam túlzottan halálra M. gólyatábora miatt, no hát jó vót.

Ammm hazaértünk Horvátországból, örvendezek a jó öreg anyaföldnek, az itthon töltendő következő cirka 16 órámnak, írok majd élménybeszámolót, ha lesz időm-energiám.

Olyan jókat kajáltunk, hogy tyű, de utolsó vacsin csöppet nagy adag rákos-szószos-zöldtésztát kaptam, mellesleg isteni volt, viszont asszem enyhe gyomorrontást okozott az előételnek definiált hatalmas porció, most kavarog a pocim.

Annyi annyi mindent írnék, 10 posztot rögvest, és nincs rá időm sajna.

Pakolászok a mókás családi (+tesóm barátnője tesóm nélkül, tudom, hogy fura és nem feltétlenül normális) nyaralásra, amire ma éjjel-holnap hajnalban indulunk, találkoztam Annával, volt szűk háromnegyed óránk beszélgetni, kár hogy nem több, úgy megszerettem őt az elmúlt időben. Bevásárolgattam kajákat, M.től könnyes búcsút vettünk 10 napra (amúgy nem volt könnyes szerencsére), megittam fél liter kakaót, ezek a legfontosabbak.

Leugrottunk M.mel egy napra a nyaralónkba anyához, aki a nyáron minden szabad percét ott tölti, és valami fantasztikus volt. Tisztára kikapcsolódtam.

A nyaralónk egy általunk épített, nem túl nagy nem túl kicsi, a telek végében tóval, a szomszédban a barátainkkal, másik oldalon épp érő szőlőkkel, de nem is ez a lényeg. Nem tudom megmondani, miben áll a hangulata, de egyszerűen mindenki imád oda járni, sosincs veszekedés, fullos pihenés az egész. Nem tudnám elmondani, mit csináltunk ott két napig, mert igazából semmit.. csak sétáltunk, beszélgettünk, aludtunk, ettünk, mégis egy perc unalom nélkül suhant el az idő.

Érdekes a házak-lakások atmoszférája amúgy, a legtöbb otthonban lehet érezni, hogy jó vagy rossz lehet-e ott élni. Nálunk szerintem ilyen semleges, inkább biztonságot adó jellegű.

Ma nincs semmi konkrét dolgom, úgyhogy tennivalóm persze rengeteg.

• kiírni a hiphop cédét M. mamájának
• befejezni a Jadviga párnáját (M.ék könyve)
• szilvás-almás-fahéjas muffint sütögetni
• a kedves T.vel belekezdtünk egy új projektbe és erre elég komoly gyűjtőmunkát kell csinálnom
• rendetrakni

Kábé talán ennyi. Plusz a többi haszintalan semmiség. Ja persze, és délután nagy eséllyel szakítunk a kedves pasimmal 2 év után.

Írtam msnen az exbarátomnak. (Nem, ez ma még nem M.)

Úgy egy éve nem beszéltem vele. Nem tudom, most pontosan mi ösztönzött. Talán csak kiváncsi voltam, meg akartam nyugtatni magam, hogy nem olyan rossz érzés, túl lehet élni, jó lesz ez, beszélhetünk utána is... áhh minek áltatom magam. Ez M.mel amúgy is annyira más.

Épp szakításban vagyunk M.mel. Vagyis megbeszéltük, hogy holnap (holnapután? Nemtom mikor lesz hajlandó) megbeszéljük, szakítsunk-e.

Izgalmas... valami újdonság legalább. És tökmindegy, előbbutóbb ígyisúgyis szakítanánk, ő legalább kedvére csajozhat egyetemen, nem tartom vissza, én meg kedvemre leledzehetek egy darabig szerelmi bánatban, és rakhatom össze magamat, de jó lesz.

Viszont reggel eléggé ki voltam borulva miatta, ezért nem ettem semmit, elmentem Annához, dumáltunk, klassz volt, de sajnos a tűző napos erkélyén cigiztünk egy kicsit, én meg nem cigizek elég rutinosan ahhoz, hogy tudjam, éhgyomorra nem szabad szívni, úgyhogy amikor jöttem haza a metrón konkrétan majdnem elájultam, ez volt életem leghosszabb utazásos 30 perce.

Tegnap buliztunk osztálytársacskákkal és általuk hozott emberekkel, természetesen morrisons2, mi más, biztos vagyok benne, hogy rémesen karaokezom, de mit tegyek, imádok, és legalább nem egyedül, hanem egyszerre hárman, de inkább nyolcan. :)

Aztán itt aludt Orsi meg a pasija (hmm mire jó tesóm szobája... rémes, hogy használjuk), olyan gazdag hagymás-kolbászos-paradicsomos-paprikás rántottát ettünk reggelire, hogy ihaj, nem volt semmi.

Kicsit most aggódok, mert nem sikerül elérnem M.et, dolgozik ugyan, de akkor is, ez a hét nem igazságos vele szemben, mert én folyton lazsálok vagy szocializálódok, ő ellenben dolgozik és estére hullafáradt, ígyhát megérteném, ha neheztelne csöppet a helyzetre, én meg ki akarom békíteni. Úú tudom már, sütök neki almáspitét, amit szeret!! Máhhá ezután csak nem lesz baja!! Íí megyek is, micsoda ötlet, remélem van alma, kit érdekel, ha nincs, veszek.

Éjjel már majdnem elaludtunk M.mel, és egyszer csak valami iszonyú hangosan elkezdett ciripelni egyet, de hiába kerestük-kutattuk, sehol nem bukkant fel a kis leleményes szöcske/sáska/egyéb/nemakaromtudnimilyenlény. Aztán összecsipkedtek minket a szúnyogok, aztán mehettem fenistilt keresni, aztán reggel majdnem elaludt munkába menet. Klassz volt. :P

Összefutottam estefele T.vel, ő az elmúlt egy hónapban spontán munkaszerzés miatt kint volt horvátországban idegenvezetős-sportfelelős mindenesnek, amúgy meg leendő cégtárs, mindenféle közös szövetkezéseink vannak.
Annyira mókás volt, ahogy feltűnt a deákon, hosszú csíkos ing, sötét nadrág, rövidszárú tornacipő, tisztára lezser eleganciás sringfield-reklám (ilyen kedve volt a drágának).

Kezdtük a szódában, megéhezvén átmászkáltunk a múzeum körút egy kis cukrászdájába orosz hússalátáért (nyammnyamm), közben kibeszéltük az elmúlt egy hónapot. Ő közlekedésmérnök lesz (bme természetesen, ennyi ésszel), én meg rájöttem, hogy nem vagyok elég kreatív.

És megint előjött ez az osztálytárs szindrómám, találkozok velük és egy napig le sem lehet vakarni rólam a mosolygást. :)

Tesóm pedig közben elment. Néha olyan fura, gondolkozok mondjuk azon, hogy mennyi zsömlét vegyek, apa hazajön ma, anya is itthon lesz, tesóm, ő hogy is van, ja nem, tesóm nem lesz egy darabig.

M. reakciója erre: "Hát, jön majd, csak addig nem áll el a zsemle."

Persze nekem még mindig jobb, mint szegény Zsófinak, ő ébredésekkor szembesül vele, hogy hoppá, nincs mellette.

Hát az erdélyi kirándulgatás kicsit fárasztó volt, de nem haltam bele, szép tájak, a patakban mosdás kifejezetten extrém volt, de azért 80%ban hatásos, M.mel az együttlevés csodás, tiszta levegő, természet, elképesztően erős napsütés, hámló orr, boldog tüdő, 9koralvás.

Tesóm és Zsófi kikísértek a hévhez, felraktak rá nagy nehezn, túrahátizsák, polifoam, két óriásméretű kajásszatyor, nevettünk, ahogy felmásztam mint egy teve vagy bogár, de aztán becsukódtak az ajtók és elindult a hév, és ... ők meg csak ott álltak, ottmaradtak, és tudtam, hogy tesómat most majd egy évig nem látom, elkezdtem sírni a gyorsuló héven, annyira bolond látványt nyújthattam.

Most pedig, egy hét Erdély, meglátjuk, milyen lesz, kár, hogy ennyire vártam, olyan jóra számítottam, sőt most is jóra számítok. Viszont van egy tervem, ötletem, vágyam, elkiabálni nem merem, szurkolnás hozzá - hát, elkelne, köszönöm.

Úgy van ez, hogy össze kéne pakolnom túrázgatáshoz. Azonban csak akkor pakolok össze, ha megyek (hát ez aztán logikus :P), ami pillanatnyilag azért nem biztos, mert M.mel örök/2hónapos/egynapos/elmúlt haragban vagyunk, nem is merem leírni, annyira szégyenletes dolgok történtek (nem nekem szégyeneletes, nekem megalázó), de nyilvánvaló, hogy ki kell derítenem, utazunk-é. Én mellesleg szeretnék nagyon, csábítanak a tájak, friss hegyi levegő meg testmozgás, szakítani meg ráérünk utána is (akkor azonban halaszthatatlanul), de tényleg.

Kora reggel, miközben jöttem haza, ahogy csöpögtek az esőkabát kapucnijára cseppek, és hirtelen lökött egyett a szél, egy pillanatra minden szempontból tél volt.

Nincs is jobb annál, hogy ebben a klassz esős időben lehet választani, hogy a sáros erdei úton menjek, avagy fröcsköljenek le a pocsolyákba gázoló kocsik.

Olyan sok haszontalanságot csináltam, tiszta öröm. Hotdog profil, hát a hotdog elég vész szerintem, viszont annyira jók a körkérdései, meez csacskaság, pszichogalaxy firkatesztek, e-szociális lennék de nagyon.

Ma járunk két éve M.mel. :) Hihetetlen elképzelni, belegondolni, mennyi idő ez... Két év, atyavilág, örökkévalóságnak tűnik. Persze nem egy rossz örökkévalóság, mennyi mindenben változtam, mennyi mindent megéltünk, elképesztő.

Erre a hétre nagyon besűrűsödtek az ünnepek, tesóm búcsúbulija, évfordulónk, én szülinapom, E. szülinapja, van kérem minden.

Tegnap kicsit csaltunk és előrehoztuk az ajándékozást és kaptam M.től egy fülbevalót, zöld kis dobókockákból áll, nagyon cuki, és egy fényképezőt, ilyet, és annyira klassz, okos, gyönyörű és picike és szépséges képeket csinál. Hihi :)

Klassz lett ez a buli, csak sajnos hányásokkal volt tartkítva, és most a takarítás része jön. Sebaj, ha jól sejtem, az egész torta megmaradt, lehet majd eszegetnünk. Várom, hogy menjenek el az emberek, körbejártam a házat, hogy mit kell csinálni, de sokkal kevésbé vészes, mint amire számítottam. Kábé csak porszívózni kell, meg a köves helyeken felmosni, amúgy masszív dzsuvát csak a zuhanyzóban levő hányás képez, állat.

Holnap lesz tesóm meglepi-búcsúbulija (kimegy egy évre tanulni külföldre), és valószínűleg nagy mázlival sikerült így uccsó pillanatban tortát rendelnem egy nagyon kedves nénitől, még be kéne szerezni egy kis kajcsit meg piát (az új Anna and the barbies album megjelenése óta szeretnék rumos kokakólát inni, úgyhogy konkrétan ez lészen), jameg soksok lufit, és akkor ezzel készen is lennénk.

Hát ilyen jó fesztiválon én még nem voltam soha.

Egyrészt maguk a körülmények nagyszerűek voltak, a balcsi tíztől négyig, ha szerencsénk volt, akkor árnyékos helyeket kifogva, és maga a helyszín szuper volt, sok pihenőshely,M  másrészt jók voltak a koncertek, harmadrészt mi is nagyon jól éreztük magunkat és hihetetlen, de egyáltalán nem vesztünk össze M.mel egész végig, akkora a boldogság, hogy ihaj.

Voltak persze árnyoldalak, például a bejutás, 50 perc álldogálás összepréselődött és tolakvó tömegbe zárva hatalmas hátizsákkal a vállunkon égető napon, napos sátorhelyek, amik miatt reggel 9nél tovább lehetetlen volt megmaradni a sátorban, nomeg a zuhanyzás, de alapvetően nagyon tetszett az egész móka. :)

Végül elmaradt a mai almaszedés, amit megígértem a szomszéd bácsinak, nem szőrtelenítettem még teljes mértékben, ráadásul az ideális epilálás, majd végső simítások borotválás helyett beértem egy szimpla lábborotválással, ennek még megiszom később a levét, és a körmeim sem állnak egyelőre sehogy, egyszerűen nem elég hosszú egy nap ehhez, túdomtúdom, nem blogolni kellett volna 86 postot, dehát mit tegyek, ha
1. addikt vagyok (egyre jobban tartok ettől)
2. muszáj a kis lelkemnek kiadnia magából mi őt nyomja.

Ha kisebb hálózsákom lenne, nem két polifoamot vinnék (merthogy másnak is én cipelném ugyebár) és nem raktam volna be plédet (amit vinni rémes, de nagyon megéri), most egész klasszul állnék helyileg a táskában. Ehelyett ki van párnázva rendesen, nincs is persze kész csak 80%osan, ennek örömére állhatok neki újrafesteni a lábkörmeimet, nagyon rájuk fér, váá, mért van az, hogy vagy túl sok minden történik egyszerre, vagy túl kevés? Ki unatkozik nagyon, és akar elintézni pár dolgot helyettem? Legközelebb meg cserélünk, na?

Balaton sound jegyvétel, pipa.
Ötnapi tartóskaja vásárlás, pipa. (Profi vagyok, pont jó mennyiség, változatos, nem olvad, könnyű, kis helyet foglal, fesztiválra alapkaják csak, azaz kínai leves, 7days, konzervek, creme bonjourok ott beszerzendő tartóskenyérrel stb.)
Névjegyszerzés telephelyes kollégának, pipa.
Bérletvásárlás, pipa.
Mosás első kör, pipa.
Pénzszerzés a kedves T. barátnőjétől, pipa.

Még hátravan a bepakolás, mosás kettes kör, önmagam szalonképessé varázslása teljeskörű szőrtelenítéssel és társaival, de alapvetően jól állok asszem.

Anya tíz perce nyögte ki, hogy mamának szerdán lesz a 80. szülinapja, és menjünk le hozzájuk kecskemétre szerda este, ami nem kicsit bonyolítja a dolgokat, tekintve, hogy hétfő kedd szerda egész nap dolgozom, csütörtök hajnalban megyünk balaton soundra, ma osztálybuli, közben össze kell raknom a cuccokat, jegyeket kell vennem, meg kell szereznem az imádott T.nél maradt pénzemet a nőjétől, meg attól félek, még van csomó minden más is, ami most nem jut az eszembe, de hozzájárulásával tovább fogja zsúfolni ezt a pár édes kis napot.

 

Végül is annyira nem volt mókás a családi banzáj, mint amennyire számítottam rá, de rossznak se lehetett mondani.

Volt sok kedves másod és harmadunokatestvér, sokadfokú nagynénik és nagyszülők unokatestvérei, akik mind elmondták, hogy nahát, érett lettem, az őszintébb fajta fiatalok hozzátették, hogy nahát, nem nézek ki 19nek (nembizony, életem végéig 16nak fogok tűnni, úgydöntöttem, ez maradhat így), lehetett dumálni és bort inni, persze nem eleget, de attól még a hagyományt igazán értékelem.

Anyukám famíliája négyévente rendez egy össznépi találkozót a mindennemű és rangú, közeli és leginkább távoli rokonságnak. Mondhatni kötelező a megjelenés, és mindig van a többszáz tagból pár újonnan született, illetve beházasodott. Történetesen holnap kerül sor erre a nagy eseményre, és őszintén szólva én nagyon örülök neki. Amikor utoljára volt, 14 éves lehettem, előtte 10, legközelebb meg lehet, hogy én is férjjel és/vagy kisgyerekkel megyek oda, amibe belegondolni azért kicsit meredek. Vagy vicces.

Nagyszerű tervem volt, tartalmazott ma esti dologelintézést, M.nél levést, osztállyal vízipipázást, Annával talizást, aztán egyszer csak kiderült, hogy holnap is kell dolgoznom, úgy elszontyolodtam, minden fuccsra ment.

De azt hiszem, nem látszott rajtam, és most már ki is lábaltam a szottyantságból, ma hazajön tesóm és a barátnője, továbbá ittalszik egy angol, konkrétan a nappaliban, sütöttem palacsintát, hogy mindenki boldog legyen.

Abszolút sikeres vagyok, főztem ilyen rakott tészta féleséget, ami még apának is tetszik, pedig szerintem az életben nem ízlett még neki, amit készítettem, ígyhát ez csodás, játszottam Dével, és Dé kisöccsével, aki olyan 8-10 hónapos lehet, de valami tündéri, folyton mosolyog és jó erősen megmarkolja a kezedet és beléd kapaszkodva feláll és ideoda dülöngél a lábacskáin.

Najó, most szívbajt kaptam, sebaj, nyugi, szúszá.

Annyira nincs kedvem most dolgozni menni, hogy ihaj. Sőt ihajcsuhaj tumorró.

Most itt van ez a következő négy hét és kattog az agyam, hogy ú, de ha megyek balaton soundra, akkor az kapásból 3 nap mínusz, ugye nem akkor megy az ildi szabadságra, meg közben lesz a szülinapom, a 2éves évfordulónk M.mel, tesóm meglepetés búcsúbulija, ki tudja, még mi, ma meg nekem kell bevásárolnom, főznöm, mosnom 1-2 adagot, takarítanom, ilcsi naptejekért elmennem, de előtte leszerveznem, már majdnem úgy érzem magam, mint egy echte szingli. Majd estére benyomok egy bulit és teljes lesz a szex és newyork fíling. :)

Ilyesmik történtek.

Majdnem lekéstük a vonatot Ferivel meg Márióval, épp időben értünk volna oda, ha a busz nem állt volna a megszokottnál kicsit többet a megállóban.
Feri: - Biztos lerobbant, hehe.
Hang: - Hölgyeim és uraim, szíveskedjenek leszállni, a jármű műszaki okok miatt nem közlekedik tovább.
Úgyhogy volt jó kis fél kilométeres futás nehézfegyverzetben (túratáska, vízipipa stb) és épphogy felugrottunk, ment is a vonatocska.

Első két nap sikerült halálra stresszelnem magam, hogy atyaég, mindent nekünk kell csinálni a kedves T.vel, senki se segít, erről nem volt szó, nagyon szórakoztató lehettem, a kedves T. mondta, hogy lazítsak már, így lazítottam is, szerda naccerű volt, egészen estig, amikor is kicsit sok vodkás kotél után páran lányok elhatároztuk, hogy meztelenül megyünk fürdeni a balcsiban.

Mindenféle szomorú dráma következett ezután, melyek végkifejleteként azt találtam mondani M.nek dühömben, hogy kopasz és kövér (egyáltalán nem az, sem nem kopasz, sem nem kövér), jaigen és megharaptam, ki szeretné, hogy a barátnője legyek? Kicsit érthető módon kiakadt, nem meglepő, hogy ismét majdnem szakítottunk, az sem meglepő, hogy végül nem, azonban a csütörtök-pénteket depresszióban töltöttem, amíg ki nem békültünk.

Szóval rendkívül szórakoztató lehettem, szegény kedves T. biztos nem is akar többet együtt dolgozni velem, pedig a síeléskor még pozitív képe alakult ki szervező enmagamról, no majd megkérdezem tőle, szerintem megmondja, ha többet várt, őszinteségre épül a kapcsolatunk szerencsére.

A vonatúton hazafele M. benyomott nem kevesebb, mint 6 sört, najó, én talán egy féllel besegítettem, de eléggé bekészült tőle, most hívott, hogy hazaért, de leteszi, mert sürgősen gyrostálat kell rendelnie. Nekem meg szörnyen furcsa ez a semmittevés, már fél órája csak íméleket olvasok és efféle, eddig összesen nem ültem egy helyben, egyedül fél órát, mindjárt elmegyek főzni, csak hogy mégis történjen valami.

Úri dolgom volt, elhoztak kocsival egészen az örsig, nem kellett éjszakaiznom, nézhettem a rakparti úton a pesti oldal szépséges nyári éjszakai fényeit. Holnap kora reggel induláslódulás, már alig várom, hogy izzadtan, összeragadt lábakkal leszálljak a vonatról, behajítsam a hátizsákot egy bokor tövébe és a hűvös tiszta balatonba csobbanjak. :)

Aztán majd szombaton jövök.

Voltunk tescoban megvenni mindenféle kajcsit a jövő hétre a balcsira, és kifogyott a tollam, miközben húzkodtam ki a már beszerzett tételeket, úgyhogy muszáj volt szerezni egyet, persze csak becsomagolva, kétdarabos változatban árulták, kénytelen voltam kivenni, hogy írni tudjak vele és képzeljétek, aztán meg nálam maradt, mondhatni elloptam. Mondjuk nem tudom ellensúlyozza-e ezt a kábé száz forintot az az ötven rongy, amivel gazdagítottuk a tescot, mindenesetre nem nagyon van lelkiismeretfurdalásom.

Úgy saccolom, most van 2 órám a bankettre indulásig, addig összepakolászok, szőrtelenítek minden elképzelhető helyen, összerakom magam, más dolog talán nincs is.

Van a palatinuson az egyik medencében félóránként vagy óránként hullámfürdőzés, és a nagy ugrálásban és hullámzásban összeakadtam egy pasival. Valahogy a fürdőbugyim oldalán levő fém halacska vagy tengericsikó vagy micsoda figura összeakadt az ő kezén lévő bilétával vagy mivel. Annyira röhögtem, hogy még arra sem volt erőm, hogy kiszabadítsam magam, csak fogtam a bugyit, hogy nehogy leszakadjon rólam egy nagyobb vízlökésnél. (Aztán persze nem maradtunk sziámi ikrekként összekötözve szerencsére, hanem valahogy kibogozta.)

Egy replayes srác meg boldog szülinapot kívánt, hát jó, elnézte a hónapot, de a kedvesség a lényeg.

Ja és láttam egy helyes pasit. Elég ritkán fordul elő, hogy tetszik valaki, mert hát elfogult vagyok M. miatt és nem nagyon figyelek lehetséges srácokra, úgyhogy ez nagy szó. De ő bejött és neki is én, hehe. (Najó, lehet, hogy nem, csak pár másodpercre láttam, de úgy tűnt, mintha épp elkaptuk volna egymás pillantását.)

Csodás nap volt, kaptam érettségi bizonyítványt meg gimiset, nem húztam vészes tételt semmiből (hanem moliéret, reformációt, meg határon túli magyarság nyelvhasználatát), visszakaptam megmaradt osztálypént, Csöpivel elmentünk vásárolni, a Bershkában leértékelés volt és vettünk az ajándékzséből nyáriruhát meg gyönyörű papucsot meg zöld topot, meglettek a szalagavatós képeim is, nem kell tanulnom jóó sokáig, nincs több kötelezettség, hétfőn megyünk balcsira, boldogság van a köbön.

Úú hát ez a strandolás nagyonnagyon remek volt. :) Menjetek pénteken a Palatinusra, mert féláron vannak a jegyek, összesen valami 600 forintot fizettem, pedig elvileg nem is volt diákjegy. És a nap, és a víz, és a hullám, és a lángos, amit ugyan én nem ettem, de nem hagyható ki eme felsorolásból... hát igen, mennyei.

Nohát, azt hiszem elmúlt a válságom. Sőt, kifejezetten tartalmas napom van. Átnéztem az összes nyelvtan tételeket, beszélgettem Dével, sütöttem málnás-meggyes amerikai palacsintát (amely érdekes módon nem tartozik az amcsi kaják közé, mivel kavarni-felverni-dobálni kell), és felhívott V., hogy mehetnék vele meg egy barátnőjével strandolni. Gyorsan átnézegettem, hogy megleszek-e a törivel és van remény, úgyhogy megyek és pancsizunk egyet ebben a jó kis kánikulában. :)

Eddig mindig vártam a szülinapokat, már két hónappal előtte idősebbnek mondtam magam, ha kérdezték, kerekítettem felfele picit. De rádöbbentem, hogy mindjárt szülinapom lesz basszus, én meg sosem mondtam magam 19nek, ha kérdezték. Hátigen, öregszem. Éljen az a Bryan Adams szám, az 18 til I die. Tudjátok.

Miután óriási drámák után tegnap reggel mégsem szakítottunk, M.mel már épp nekiálltunk a jó kis igazi tanulásnak, tájnyelv és szövegkohézió, hát ez most megszakadt egy jóanyámmal folytatott veszekedés által, amiben ráadásul neki volt igaza, de erre sajnos csak így visszatekintve döbbentem rá.

Ennek hatására M. és Csigusz (aki reggel egyszercsak megjelent meglátogatni minket) viharos gyorsasággal menekültek el. Én egyelőre maradtam felmosni, takarítani, ruhát hajtogatni, veszekedni, efféle mókás örömökre, most kihasználom ezt a pár percet, hogy szegény elhanyagolt kis blogommal törődjek.

Az exit egyik remek étteremkriktikáját olvasva elhatároztam, hogy fölös időmben gasztrosznob leszek.

Az elmúlt napok változatos programjaként M.mel tettük a semmit: nem mentünk éjszakaitúrázni, nem bicikliztünk, nem néztük meg a bodiest és egészen minimálisat tanultunk, ami már kevésbé jó. Helyette eljátszottuk, milyen lesz az emberiség következő szintje, amikor nagy fejünk lesz, hatalmas szemeink és a kevés mozgástól elkorcsosult végtagjaink. Tjahh, ez az értelmes időtöltés lenyűgöző.

Vettünk M.nek szép nagy ágyat vagy 3 napja, összeszereltük és azóta fáj a csuklóm.
Gyenge vagyok, ezvan, szomorú.

Most egy darabig (egész pontosan 3 hétig) szüneteltetem a dolgozást, helyette mindenféle egészségre káros dolgokat csinálok, kezdvén a tegnapi hiphopbulival.

Olyan szinten kevesen voltak mondjuk, hogy odaértünk 2 órával a kiírt kezdés után, és még benne voltunk az első száz emberben, akik kaptak ajándékcédét, ennek ellenére jó kis buli volt egész éjfélig, amikor kidőltem a fáradtságtól.
Konkrétan párszor bealudtam, állítólag kívülről nagyon szarul festettem. Belülről nem volt olyan nagyon vész, csak amikor az áhított alvást folyton félbeszakítja a kemény padló, kényelmetlen helyzet vagy hogy valami épp zajlik, az rémes. Állítólag kínzásként is csináltak ilyet, mi nem jutottunk el idáig, hazamentünk és pihepuha ágyikóban aludhattam.

Anya vett kétszázhetven per kilójáért olyan epret, hogy ihaj, megértettem, hogy egyes pasik (nők) miért kívánnak meg minden gyönyörő nőt (pasit), mert én sem tudtam ellenállni a csábításuknak és rengeteget ettem belőle, hát ezeket csumázgattuk, ő meg most befőzi, én kimentettem magam eljátszván a fáradt dolgozót. Helyette festettem egy bögrét az Annának, mert költözködik folyton ideoda és mindig étkészlet problémái vannak, ez meg legalább személyes, továbbá terveket kovácsolok, hogy ha megkapom a kis fizumat, akkor kimindenkinek mimindent fogok venni belőle, hehe.

Amikor blogot írok, megszoktam, hogy a kutya se olvassa, legfeljebb néha valaki odatéved, mert keresi, hogyan kell pótolni az adókártyát. Ehhez képest teljesen meg vagyok döbbenve a mostani látogatottságomon, mert újabban átlag 30an olvasnak naponta, de tegnap például ötvenvalahányan tévedtek fel ide.

Először persze megijedtem, hogy úristen, lehet, hogy az összes ismerősöm megtalálta a blogomat, elkezdtek tobzódni a fejemben a rémképek, már láttam magam előtt a körlevelet, hogy mi a címe a kis naplócskámnak, meg a megjegyzést hozzá, hogy nehogy valaki véletlenül nekem is elküldje az ímélt és így tudomást szerezzek lebukásomról, aztán igyekeztem ezt elhessegetni, és beleélni magam, hogy nahát, sztárblogot fogok írni. :D Nem nagyon megy. :D

Bírom a nyárban, hogy az emberek sokkal jobban a saját egyéniségüknek megfelelően öltözködnek. Valahogy azzal, hogy leveszik a kabátot, nemcsak a bőrük, hanem a személyiségük is jobban látszik.

Én is most kitalálok valami rendkívül hozzám passzoló cuccot és elmegyek jegyet venni az a38ra. Megyünk jó kis hiphopbuliba csütörtökön, érdemes, mert ott lesz sp is, hátha összepajtizunk vele. Utána meg megnézhetem az érettségijeimet, igazából a töri az izgalmas, mert még nem tudom, hogy az milyen lett.

Rendkívül mókásan úgy alakult, hogy elmeséltem M.nek, mi miatt akarok szakítani.

Sétálunk az erdőben, ő viccesen szóba hozza, hogy szakítsunk.
Én: Jó.
Ő: Mi? Szakítsunk?
Én: Akár.
Jahh, nem volt kedvem hazudni, inkább elmeséltem az egészet, hogy miért nem lennénk szerintem boldogok. Ő meg, nem is tudom, megértette-e, vagy megijedt, de egész délután olyan jófej volt. Mondjuk ez előtt is, lehet, hogy nincs köze hozzá.

Amúgy boldog nyarat. Strand, nyaralás, napsütés, trallala. Nagyon boldog vagyok tőle, a június különleges, szentivánéj meg minden.

Majdnem kifelejtettem a nap nagy hírét: a nagy bkv spórolás, megszorítások elbocsátások sztrájkveszély ellenére ma a combinon tökéletes hőmérsékleten, szuperül működött a légkondi. Beléptem a 30 fokból és ledöbbentem. Komolyan mondom, felüdítő élmény volt a moszkva-nyugati táv megtétele.

Voltam ma grillezős kis bulin, amit T. szervezett (jövendő cégpartnerem, együtt milliomosok leszünk) és ennek kapcsán rádöbbentem, hogy legalább 3 különböző társasággal szoktam szórakozni.

Egyrészt van az M.mel kialakult baráti körünk, időnként klassz kis sérelmekkel, amiket nem beszélünk meg egymással (najó, csak egyvalakivel van ilyen, de az zűrös). Koncertekre megyünk, vagy fesztiválokra, vagy valamelyikünknél elvagyunk és olyan kéthetente-havonta futunk össze.

Másrészt az osztályos programok, táncitánci bulik, strand, házibulik, soksok emberrel meg azokkal, akiket hoznak, és velük semmi lezáratlan konfliktus sincs, mert mindenki rögtön közli, ha problémája van. Ezek a kedvenceim.

Harmadrészt van ez a kicsit zártabb körű rész az évfolyamból, akikkel most voltam, ők ilyen idézőjeles sznobok csöppet, vagy nemistudom. Néha velük is megyek, ha hívnak. Alapból a legtöbbjükkel nagyon jóban vagyok, társaságilag mégsem ők a legfőbbek.

Mentem hazafele az irodából, egyszer csak rámvillog egy fehér furgon. Nézem, hátha a cég emberei ülnek benne és azért köszön, de nem, csak egy vigyorgó pasi bólogat meg biccentget, hát ez még oké, de amikor elkezdett úgy integetni, hogy azt csak doktor szöszitől tanulhatta, az már tényleg nagyon mókás volt. :)

Egy hétig bárki megtekintheti a fenekemet és egy bugyimat pudingocska oldalán, mert beneveztem a popsi-bugyi pározós játékba. :P Bátor vagyok, nem?

update: Közben olvastam a kommenteket, és már ki is találtak mindenkit. :)

Több mint egy hete összevesztünk Julival. Nos, ő úgymond amolyan "legjobb barátnőm" volt 8 évig, a szó sokat hangoztatott, nem hagyományos és erősen kérdőjeles értelmében.

Az összeveszés tárgya egy félrértés, szerintem emiatt abszolút téves túldramatizálás volt, és szerintem annyira hülyén viselkedett akkor, utána, velem, másokkal, hogy részben feláll a szőr a hátamon tőle és iszonyúan elegem van belőle.
Másrészt viszont foglalkoztat, csomót gondolok rá, hiányzik.
Egy ilyen űr keletkezett az életemben általa, mégsem akarok kibékülni, odaállni elé és azt mondani, hogy hiányzol, mert... mert szimplán elegem van belőle, nem akarom újrakezdeni az órákig tartó, értelmetlen, röhejes, semmirőlszóló lelkizést.

Valahogy inkább úgy döntöttem ott belül, hogy ez így nem jó, és én, ha nem is zárom ki az életemből, ha ő nem lép, akkor hagyom, hogy kisétáljon. Ennyi. Most picit fáj, meg szar, meg rosszul esik, mert valakinek az elvesztése, kitudja, később talán megpróbálom rendbehozni a kapcsolatunkat, most viszont egyszerűen nem akarok foglalkozni vele.

Gondoltam, vágok a frufrumból, mert már túl hosszú volt, vágtam, csöppet elcsesztem, mert egy részen egy hangyányit többet vágtam a kelleténél, és nem is tincseztem eléggé, nohát most ilyen kerek fejem van hangsúlyozottan nagy orral. De nem aggódok túlzottan, majd megnő, és amúgy a legtöbb embernek tetszett így.

Ó és vettem napszemcsit is, szerintem pont jó, nem túl bogárszemméretű, de nem is túl vékony, M.nek persze nem tetszik, de hát ez majdnem esélytelen volt, mármint hogy neki tetsszek napszemüvegben, mindenesetre nemrossz szerintem, habár ezzel az új frufrummal azért kicsit mókás, sebaj nyárra növekszik majd a hajam és örülhetünk sokan együtt.

A tegnapi morrisonos osztálybuliból megint született egy kis emlékpillanatom, amit berakhatok a kis batyumba (vagy stílusosan tarisznyámba, ha már a középiskolás osztályomról van szó).

Márióval duettben karaokiztuk a Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indiánt, ismertük, szerettük, az egész egy nagy poén volt, de mégis annyira szuper, hihetetlenül élveztük, kint a terem közepén, harmóniában egymással, tetszett az embereknek is, reflektálva a szövegekre, igazán belelendülve.

Amúgy maga a buli is jó volt, persze mikor nem jó ezzel a társasággal, de most ott volt M. is és ennek pluszban örültem, ú és olyan koktélokat ittam... Long Island, Cosmopolitan, Pink Cadillac, utána ma délelőtt a szomszéd fa tetejére kellett másznom cseresznyét szedni, hát előtte csöppet másnaposan enyhe halálfélelemmel gondoltam az akcióra. De végül Dáviddal együtt cseresznyéztünk, és így tartanom kellett magam az imádott 7évesem előtt, és meg is töltöttünk egy nagy kosarat, nem gondoltam volna, hogy a cseresznyeszedést lehet élvezni,  pedig ezzel a kölyökkel lehet.

Nincs itthon senki, fogalmam sincs, hova tűntek, se egy cetli, se egy pá, és a gonosz kis msn nem hagyja, hogy írjak M.nek, aki szerintem amúgy is alszik még, tehát tisztára civilizációból kirekesztettnek érzem magam. Érezném, ha nem kapnék félóránként körímélt, amelyben valamely osztálytársam írja le kis fejében torlódó vicces ámde tökéletesen értelmetlen és haszontalan gondolatait.

Komolyan, mindjárt elmegyek sütit sütni, ha ez így megy.

Vicces, hogy azon aggódtam, unatkozni fogok, ha vége a sulinak. Ez a heti párnapos meló eléggé lefoglal meg kifáraszt, és akkor gondolkozhatok azon, hogy közben mikor intézem a sulis dolgokat, tanulok (najó, erre még nem került sor és egy darabig nem is fog), mikor vagyok M.mel, és találkozok a cuki osztálytársakkal-barátokkal. Most hazaugrottam egy órára szerenád előtt, aztán suhanok is mindenfele.

Napszemüveget szeretnék venni, ha lesz rá időm (pirulgat), már ki is néztem, nagyjából milyet. Hihi:)

Van egy ilyen játék az egyik angol közösségi oldalon, aminek az a lényege, hogy kidobja mondjuk a 19-25 éves magyar pasik fényképeit random sorrendben, és aki tetszik, arra azt mondhatom, hogy igen. Juli mesélt róla, én meg elkezdtem ilyet játszani, mert szerintem mókás (pirulpirul), és az a lényeg, hogy csak akkor látod, hogy kinek tetszel te, ha tetszésetek kölcsönös. És kattintgattam, de azért mondjuk 10ből vagy 20ból egy pasi kapott igent. Ráadásul amilyen képet feltettem magamról, az szerintem abszolút nem olyan nagyon jó. Ehhez képest teljesen megdöbbentem, mikor kiderült, hogy már 5!! találatom van (vagyis ennyi embernek tetszettem én is azok közül, akiket bejelöltem). Azért ez durva. Mondjuk ebből az 5ből alaposabb megnézés után 2 elég ratyi, de akkor is elképesztő, hogy 3 viszonylag jó összepározott minket.

Huh, ma volt az első dolgozós napom. Reggel 8tól délután 5ig alig pár ötperces szünettel, kész vagyok. A nagy része ráadásul számítógépes adatrögzítés, lehet az excellel háborúzni. :)

Nem panaszkodhatok, mert dolgom, az van. Váá semmi értelmes nem jut az eszembe, le van szívva az agyam, hulla vagyok, nyááúú, senki se szeret, főleg M., meghalok, bríí brúú nemleszezígyjóóó!!

Csak hogy a történet befejeződjön: végül M. felhívott napközben, hogy ma este jönnek haza, siet nagyon, mi lenne, ha felvennének a városban és náluk lennék. Mondtam, hogy háát, jó. És kedves volt, és kibékültünk, és minden okés.

De volt egy pillanat. Mikor mentem a hősökterére, ahol felvettek. És szép idő volt, lenge szellő, nagyon örültem, annak, hogy nincsen szenvedés és gond, de nem annak, hogy találkozunk. És láttam a pasikat. Amúgy sose veszem észre őket. És mosolyogtam. Akkor egy kicsit meglegyintett, hogy ilyen lenne, ez lenne, ha szakítanánk. Nem rögtön persze, beletelne egy jó adag időbe, de ilyen lenne a szabadság. Jó tudni, hogy nem katasztrófa. :) De nem döntöttem mellette.

Tegnap este M. küldött egy mmst, ami a helyet ábrázolta épp, ahol voltak. Parasztház, szép táj, naplemente. Hozzá a szöveg: találtam egy helyet, ami az eddigieknél is jobb az elszigetelt életre. Válasz: hú, jól néz ki, érezd jól magad, egyszer azért engem is elvihetsz ide. (Ha már nem csinál úgy, mintha szakítani akarna, akkor én se.)

Utána, este felhívott. Csak hogy mi a helyzet. Beszéltünk pár percet, nagy vonalakban elmeséltük, miket csinálgattunk, de a hangja még mindig bedurcizott volt, bár lehet, hogy csak úgy csinált.

Aztán ma reggel hívott, most láttam, visszahívtam, és mondta, hogy egy kevésbé kaptatós szakaszon visszahív. (Ugyanis épp túráznak.)

Nem értem, most akkor hiányzom neki? Vagy ha szakítani akar, akkor ezt hogy...?

Amúgy abban sem vagyok biztos, hogy én mit akarok. Ezek után... Bár, be kell vallanom, egy kicsit jó érzés amolyan szabadnak lenni. Bárkivel találkozhatok, hahóhahó, ráérek. Van benne egy kis fíling, lehet, hogy gyakrabban kéne napokig nem beszélnünk. Most viszont egyelőre megvárom, ő mit mond. És ha nem szakít, akkor elég nekem azon gondolkoznom, hogy én akarok-e.

(Lehet, hogy a következő három napban kábé percnyi pontossággal fogom leírni a történteket.)

Délben felhívtam M.et, hogy mégis, mi a helyzet. Mert ugye nem beszélünk és ez nekem nagyon fura, és ráadásul, hogy is áll most a kapcsolatunk. Mire ő közölte, hogy megy a Balatonra anyukájával, holnap este jönnek haza, hétfőn pedig dolgozik, úgyhogy leghamarabb kedden találkozhatunk. Mondtam, hogy akkor mi lenne, ha átmennék hozzá most, mielőtt elindulnak a Balcsira, mire ő mondta, hogy nem, és nem tudnám békén hagyni.

Szóval, nos, nem sok variációt látok, aminek nem szakítás lenne a vége, de a legrosszabb talán nem is ez, hanem a mostani bizonytalanság. Kis kóstoló abból, milyen lesz majd, ha szakítunk véglegesen - ugyanilyen.

Viszont Edem olyan drága volt, és mondta, hogy találkozzunk. Vízipipáztunk a fűben és vettünk fekete meg piros körömlakkot. Jó volt, és sok mindenről beszélgettünk, részben persze M.ről is, de nem volt sírás rívás fogcsikorgatás, hanem vidám voltam (már a jelenlegi körülményekhez képest. Nem felhőtlen, de vidám.)

Miért veszünk össze halálosan egy apróságon? Miért borulok ki gyakorlatilag ok nélkül és lesz a hópehelyből lavina? Miért nem lehet béke, nyugalom, szeretet, bensőségesség? Miért kell elcseszni egy hétvégét, ami szép is lehetne?

Bármennyit gondolkozok rajta, egyre inkább arra jutok, hogy igenis akarjuk (akarom), hogy legyen konfliktuus, lehessen szenvedni ("ha jön az igazi azt két nap alatt megunom, ha kicsit szenvedhetek nem öl meg az unalom"), lehessen drámázni.
Annyira kemény szembesülni azzal, hogy itt ez a szar helyzet, utálom, de biztos, hogy valahol belül élvezem és át akarom élni a konfliktust, a szenvedélyt, fájdalmat, megalázkodást, összetipródást.

Szerintem határozottabban jobban néznék ki, ha vékonyabb meg kisebb lenne az orrom.

(Meg kisebb a popsim, ahogy M. épp az előbb megjegyezte. Mondjuk ő lehet, hogy nem teljesen megbízható ítélő, mert az előbb a körme felületét csiszolta teljesen szét egy körömreszelővel..)

Üldögélek békésen az ágyamon és épp életem fontos dolgait értékelem egy pszichológiai tesztben, egyszer csak egy őrült galamb fogja magát és nem nekirepül a teraszajtónak?!
Utána meg ott ülnek a korláton és nagyon gyanúsak, ahogy sunyin pislognak befele. Hárman is.

Én eddig is tartottam attól, hogy egyszer, mikor nyitva van a teraszajtó, egy galamb berepül és fészket rak a polcok tetjén, de most már egyre jobban gyanakszom, hogy ezek kiszemelték a helyes kis szobámat.

Na mostantól visszatértem. Lezajlott közben 2 ballagás, szerdán az enyém, ma M.é.

És várakozásaimmal ellentétben nagyon élveztem a saját ballagásomat. Nem is tudom, mi volt benne a legjobb, a gyönyörűen kivirágoztatott iskola, az iskolatársaim kedves arca, miközben sorfalat álltak, a 12.ek ballagási beszédei, amik nem közhelyesek és érzelgősek, hanem viccesek és találóak voltak, vagy hogy olyan emberek jöttek el, akiknek nagyon örültem. Vagy a gyönyörű virágok, a fincsi kaják, a Sandi válla, amit fogtam, és a Peti keze, aki az én vállamat fogta, és az, hogy énekeltünk. Szerintem tényleg szívből. Vagy hát én legalábbis. Vagy hogy a ballagási beszédünkbe belenevetett Danki, aki olvasta, és ez egyáltalán nem gagyi vagy gáz volt, hanem ismerős és jó.

Nemtom, valahogy elfogadtam ezt az új helyzetet, és iszonyú nosztalgikusan meg érzelgősen bírok visszaemlékezni az egészre, de nem félek attól, hogy elveszítem őket. Különben is, már a ballagás utáni napon találkoztunk Tunyával, megmutatta az új lakásukat. Majd ahogy jön és ennyiii.

Dáviddal elmentünk kosarazni a közeli lakótelep pályájára. (Dávid 6 éves és a szomszédom és nagyon pajtik vagyunk.)

Már ott voltunk egy ideje, amikor beállt két 10-12 éves srác. Ők ugye Dávidhoz mérve nagyon nagyok, idősek és ügyesek voltak, viszont Dávid nem az a típus, aki az életben bármiben is veszítene, úgyhogy beleadott apait-anyait, olyannyira, hogy egy óvatlan labdavisszapattanás kiütötte az egyik már kicsit lötyögő tejfogát.

Elég durva volt, vérzett a fél feje, de ő persze nem ijedt meg, csak én.

Na eljött a pillanat, így egy héttel az érettségi, 3 nappal a ballagás előtt, hogy most már tényleg frusztrált vagyok.

Kábé már nem tanulok semmit, csak matekot fogok még egy kicsit, azt is inkább azért mert szeretem tanulni (pirulpirul) és biztonságot ad a tudat, hogy nagyjából mindent tudok és csak nem lesznek olyan zűrös feladatok, amiken túlzottan elbukok.

Viszont ami tényleg durva, hogy egyszerűen nem tudom elképzelni az életem kis folydogálását, miután túl vagyok a szóbeliken.

Egész nap M.mel leszek, napozok, semmitteszek, itthonvagyok, főzőcskézek, bulizok, esetleg emberekkel találkozok? Nem fogom halálra unni magam? Mondjuk elkezdtünk Totóval ingatlanügynökségeket nézegetni, akiknél dolgozgatnánk, ez egy opció. És néztem hostess hirdetéseket is, azok közül is fel fogok hívni pár számot. De azért szkeptikus vagyok kicsit. Még sose volt ilyen kérdőjeles az életem.

Jó, jó, tudom, még sokszor lesz ilyen. :) Nem is baj, ez klassz változás. De kicsit izgulok.

Mostanság nem nagyon jutottam gépközelbe. Voltam viszont színházban, ugyanis a Nemzeti Lear királyában az egyik évfolyamtársam "játszik" (khmkhm), és a múltkor olyan pajtik lettek M.mel, hogy megnéztük őt.

Amúgy nagyon vicces, hogy ez a darab eléggé jó szerintem, meg ugye Shakespeare fogalom alapból, plusz Müller Péter hatása miatt pláne, viszont az egyetlen fura jelenet benne, mikor vihar van és ezt valahogy úgy ábrázolta a rendező, hogy mozdulatlan, pucér (azaz bőrszín tangás) fiúk álldogállnak üveglap mögött. Ki lehet találni, hogy az évfolyamtársamnak mi volt a szerepe. :)) De legalább integetett nekünk az ujjaival picit.

Ráadásul a Tűzvonalbannak a fele szereplőgárdája játszik benne, és teljesen szokatlan élmény volt, hogy ismerős egy csomó arc.

Indulok itthonról matekra, szembejön az egyik utcánkban lakó, 60-70 körüli bácsi. Nagyon szeret, mert emlékezik rám kicsi koromban (mikor még okos voltam és szép), és mindig elkezd nekem vicces dolgokat mondogatni.

Most például a napirenden volt 2 hasznos tanács dolgozat/érettségi írásához, plusz egy életviteli jóötlet.
1. Engedjem le a vállaimat, hogy nehogy elszoruljanak az agyamban az erek.
2. Mozgassam a lábfejem, hogy az agyamba áramolhasson a vér.
3. Foglalkozzak többet anyukámmal.

Hát a 3. jótanácson csöppet meglepődtem, mert jó ha havonta találkozok a bácsival... ezek szerint anya kicsit gyakrabban. :D

Várom már a nyarat. Fűben henteregni, vízipipázni, lenge szoknyákat hordani, ásványvizes üveg nélkül sehova se indulni.

Közeledik.

Onnan is lehet tudni, hogy ma Verával üldögéltünk a gödörnél a fűben, körülöttünk összevissza mindenhol emberek, bandák, heverésző-olvasó fiatalok egymás ölében. És már nem is félek attól, hogy nem leszek minden nap együtt az osztálytársaimmal. Nem kell nagy szervezés, nem kell nagy előregondolás. Elég, ha amikor kedvem szottyan, a városban járok és nincs épp dolgom, vagy üres délutánokon random felhívok valakit, nem ér-e rá. A többi meg úgyis elrendeződik.

Ma egész érdekes napom volt. Csináltam sok mindent, sok emberrel. Például összefutottam E.vel, M. exbarátnőjével.
Namost.
E.től én rettegek (háhá már csak múlt idő, rettegtem). Mert több ideig járt M.mel, mint én. Igazából most beszéltünk egymással először, nem csak futólag, köszönés szintig. És hihetetlen, de nem félelmetes. Egy ugyanolyan ember, mint bárki, aki az utcán sétálgat. Nyílt, kedves, nem túl szép. Már nem is félek tőle ám. :P

Egy példa, hogy miért lesz jó a napom pusztán attól, hogy bemegyek az osztályomba.

Reggel. Késtem 1-2 percet, a helyemen nincs szék, leülök Ákos mellé.

én: Szia.
ő: Szia Évi. Nahát, tegnap még Gy. Évi ült itt, ma K. Évi, holnap Claudia Schiffer lesz vagy mi.
én: (nevet) Hú akkor ezt most köszi.
ő: Ja igen, gondolkoztam, melyik irányba mondjam. (ergó pozitív Claudia Schiffer vagy negatív.. nemtom, Anettka, de győzött a kedves énje:D)