macskakaparásocskák

Mostanában több barátnőm is vesztette el a szüzességét, és volt egy eléggé általános probléma, amiről én anno sehol sem hallottam, és már megint azt hittem, hogy velem van a baj. Szóval ezt valamiért mindenhol titkolják, de a szüzesség elvesztése nem könnyű. Sokszor túl erős a szűzhártya, nehezen szakad át, és fáj. Nekem ez volt, mint kiderült, jópár más mindenkinek is, és a lányok szépen hibásnak és rossznak érezték magukat, hogy úristen, én még erre sem vagyok képes. Nekem ilyen rémképek futottak át az agyamon, amint megyünk a dokihoz, nyomjuk a kezébe az ollót, hogy bocsi, de vágja már át azt a nyüves szűzhártyát.

Ebben a helyzetben nekem az segített, hogy teljesen véletlenül hanyagoltuk a jólbevált, hagyományos misszionárius pózt. Elmentünk zuhanyozni, kedves volt és megértő, és csak úgy játékból beleültem az ölébe. Ő az ágynak dőlve ült, a lába nagyjából kinyújtva vagy enyhén behajlítva, és én szemből beleültem az ölébe, na és ebben a helyzetben simán belém tudott hatolni. Szóval ha bárkinek gondja lenne, szerintem próbálja ki, már rajtam kívül másoknak is bejött.

 

Hogy a saját kis kapcsolatomban előfordul-e, hogy hülyén viselkedek? Nagyon gyakran. És hogy ő? Rengetegszer.

Hogy más kapcsolatokban ez hogy működik, arról fogalmam sincs.
Hogy kinek milyen a szexuális élete, a kedvenc pózai, nehézségei és erősségei.
De hogy a párja mivel bántotta meg, miken vesztek össze, mik a köztük lévő nehézségek, erről nagyon ritkán lehet hallani.
Mintha ezt szégyenleni kellene, hogy a boldogan életek, míg meg nem haltak mégsem olyan boldog.

Lehet, hogy a szexualitás tabuit ugyan ledöntöttük, de ott vannak helyettük a lelki problémák tabui?

Talán félünk bevallani a tökéletlenségünket, ami egy kapcsolatban mindenképp megmutatkozik. Ha őszinték vagyunk, akkor láthatóvá válik minden dühünk, sértettségünk, hogy nehezen kommunikálunk, szívtelenek vagy éppen túl behódolóak és alázatosak vagyunk. (Ha nem vagyunk őszinték, az még rosszabb.)
Naná, ezeket senki sem veri nagydobra. Pedig szerintem annyira jó lenne, elmondani, hogy hát igen, mások vagyunk, de igenis mindenkinek vannak nehézségei, különbségei, senki sem lesz gnóm egy kis hisztitől.

Sőt, a durvább dolgok. Mert hát a hiszti elfogadott és általános. De azok, amiket igenis szégyenlünk.
Én például nem tudok úgy abbahagyni egy telefonbeszélgetést, hogy össze vagyunk veszve, és akár nyolcszor is visszahívogatom M.et, amíg valamennyire ki nem békülünk. Ráadásul nem vagyok képes keményen megszerezni a hatalmat, soha nem megyek el egy veszekedés után, még ha azt is mondom, hogy najó, elmegyek, de hiába, ötször visszajövök. Ezek szánalmas dolgok. De szerintem mindenkinek vannak ilyenek. Bárcsak ne kezelnénk tabuként őket.

Olyan orális napom volt.

Nem tudom, miért alakult ki, egyszerűen jobban tudatában voltam a számnak, az ízlelésemnek, a nyelvemnek, a fogaimnak meg az ajkaimnak.

Ki is használtam az alkalmat. Lehetne gyakrabban ilyen orális tudatosságom. :))

Nem szeretem a pornót. Nem tudom, ez miért van.

Ha egyedül vagyok, még csak-csak. De igazából, nem is tudom, szerintem a szex nagy mértékben szól a fantáziálásról, elképzelésről, és például az erotikus történetek nagyon izgatóak tudnak lenni. De két ember hús-vér valósága, ami abszolút csak fizikai, és max arról szól, hogy kinek jobb a teste, nagyobb a farka/melle, ki tud durvábban mélytorkozni, ezen semmit sem lehet elképzelni, mert már ott van, kész, belenyomták a képedbe. Egyáltalán nem szexi.

Ma annyira, annyira lett volna kedvem szeretkezni.
Reggel.
Délelőtt.
Délután.
Aztán végül, amikor valóban szexeltünk, nem volt az igazi.

Ez szívás?

Hmm. Mondhatni. Vagy több.