És várakozásaimmal ellentétben nagyon élveztem a saját ballagásomat. Nem is tudom, mi volt benne a legjobb, a gyönyörűen kivirágoztatott iskola, az iskolatársaim kedves arca, miközben sorfalat álltak, a 12.ek ballagási beszédei, amik nem közhelyesek és érzelgősek, hanem viccesek és találóak voltak, vagy hogy olyan emberek jöttek el, akiknek nagyon örültem. Vagy a gyönyörű virágok, a fincsi kaják, a Sandi válla, amit fogtam, és a Peti keze, aki az én vállamat fogta, és az, hogy énekeltünk. Szerintem tényleg szívből. Vagy hát én legalábbis. Vagy hogy a ballagási beszédünkbe belenevetett Danki, aki olvasta, és ez egyáltalán nem gagyi vagy gáz volt, hanem ismerős és jó.
Nemtom, valahogy elfogadtam ezt az új helyzetet, és iszonyú nosztalgikusan meg érzelgősen bírok visszaemlékezni az egészre, de nem félek attól, hogy elveszítem őket. Különben is, már a ballagás utáni napon találkoztunk Tunyával, megmutatta az új lakásukat. Majd ahogy jön és ennyiii.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.