Olyan 8 körül, mikor hazaértek a munkából, kimentem hozzá a pár utcával arrébb levő "telephelyre" és mászkáltunk picit, amíg haza nem ment. Laza kis félórás beszélgetés, M. mint igazi munkásember, tiszta kosz, és csak elmeséltük egymásnak, mi minden történt velünk.
És ami az elmúlt napokban nem sikerült, most úgy érzem, igen: újra megtaláltuk a saját hangunkat, a kettőnk hangját, az igazit. Azt a vidám, bizalmas, őszinte, kedvesen csipkelődő, harmonizáló, mély, könnyed, egymást ismerő, egymásban otthon levő hangunkat.
És úgy szeretem (ezt, meg őt.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.