A múltkor volt egy csopitali, ahol nem voltam és elég családias hangulatú volt, mert olyan 10en vettek részt rajta, és kibeszéltek mindenkit, de az Eszti elmesélte nekem, hogy kiről mit mondtak.
Na és rólam például azt beszélték, hogy először nem tudtak semmiről sem beazonosítani, mert nem vagyok se magas, se alacsony, se vékony, se dundi, se szőke, se barna, se kreol, se fehérbőrű, se szép, se csúnya, se barnaszemű, se kékszemű, se semmi.
Hát elkezdtem gondolkozni, és ez tényleg így van. Nemcsak kívülről, hanem sokszor belülről is. Nem vagyok se kifejezetten intelligens meg zseni, de nem vagyok buta se. Néha kedves vagyok, néha meg undok. Sem irigy, sem nagylelkű. Néha vidám, néha egykedvű. Najó, gyerekes, az mérhetetlenül, de másrészt nagyon komoly is. Ezek most nagyon alap példák, de a legtöbb tulajdonsággal így van, akár jó ez, akár rossz.
Erre mondhatnám azt, hogy semmilyen vagyok, de valójában mindenből van bennem egy kicsi. És ezt nagyon szeretem, mert majdnem mindig meg tudom érteni az embereket, könnyen kiismerem őket és meglátom az indokaikat, és így nem ítélek el senkit és ritka, hogy rosszat gondoljak valakiről, csak azért, mert tett valamit.
De amúgy ez nagyon meglepő, hogy nem csak én nem tudok kiragadni magamból valamit, ami alapján könnyen felismerhető vagyok, hanem mások sem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.