Mellesleg ma úgy örültem annak, hogy M. kedves volt meg minden, hogy rendesen ettem. Tök jó volt. Kenyeret meg kakóscsigát meg barnarizseshalat. És kivételesen örültem neki, hogy birok enni, mert 50-52 kiló az álomcélom, de félő, hogy azt már elértem, és igazából nem szeretnék 48 kiló vagy ilyesmi lenni.
Komolyan mondom, nem kéne így örülnöm ezeknek a dolgoknak, nem jelentenek semmit, M. egyik nap felhív, hogy hát végiggondolta és nem nem akar semmit, boldog ő nélkülem, én meg szépen beleéltem magam, hogy rendbejöhetnek a dolgok és akkor koppanok és toccsanok. Ma is azon kaptam magam, hogy ilyeneket fantáziálok, hogy úgy örülünk mindketten annak, hogy mégse vesztettük el a másikat, hogy minden olyan lesz, mint régen, csak még annál is jobb, mert tudjuk, mit szeretne a másik, hogy kell kezelni meg ilyesmik és boldogan élünk míg meg nem halunk, de legalábbis tök sokáig. Itt még következtek mindenféle egyéb piszkos fantáziák, ezeket most nem részletezem. Huh.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.