macskakaparásocskák

Letisztáztam magamban a helyzetet és a tennivalókat és ez klassz.

1. Most a szenvedés ideje van. Nem akarok folyamatosan csinálni valamit, és folyamatosan emberekkel lenni, csak azért, hogy ne gondoljak M.re és elűzzem magamtól a bánatot. Tök fontos elgyászolni. Így élem az életem, és találkozok persze emberekkel, de adjunk időt az egyedüllétnek és az elsiratásnak is.

2. M.mel beszélhetünk msnen, és esetleg telefonon. Kétésfélévet nem lehet csak úgy elfelejteni, szerintem az nem baj, ha beszélünk egymással. Egyelőre legalábbis jónak és hasznosnak érzem, nem is a fájdalom csökkentése miatt, hanem inkább hogy később szépen maradjunk meg egymásnak és ne idegenként. De pl ha nem tudom, hol van, akkor nem hívom fel, hogy mit csinál, mert az életünk már nem közös, hanem külön téma, és nagy alapvetőségben nincs közöm minden percéhez és neki sem az enyémekhez.

3. Ez egy nagyon fontos korszak. Fontos jól elbúcsúztatni, fontos okosan megélni, mert rengeteget adhat hozzá a személyiségemhez és a következő kapcsolataimhoz, bölcsebb és jobb lehetek általa és ha már ígyis-úgyis rossz, akkor építsünk a szenvedésből.
Furcsa, mert mikor egyszer már átéltem ilyen szakítás utáni krízist, akkor pontosan tudtam, mi a teendőm. Hogy mire van szükségem, hogy mi abban a pillanatban a feladatom... most viszont, állandóan őrlődök, hogy helyes-e beszélni M.mel, hogy helyes-e találkozni emberekkel, helyes-e bulizni... túlságosan tudatában vagyok annak, hogy jól kell csinálnom, és félek, hogy kis dolgokon is elbukhatok és szeretnék szeretnék szeretnék fejlődni ezáltal!