Eddig mindig mindent megbeszéltünk és azt mondtuk, ezután is meg fogjuk, mert barátok maradhatunk, és ez olyan furcsa, mert egyszer csak, egyik pillanatról a másikra M. nem beszél velem és nem hajlandó elmondani, mi a baj... És nem értem, azt hittem, abban maradtunk, hogy beszélünk és ez okés, és elmondjuk, mi a baj... Nem mondjuk el, és itt kezdődik, hogy idegenekké válunk.
Hú de szar. És csak annyit mondanék neki, hogy semmi baj és megsimogatnám a hátát, hogy jól aludjon, legalábbis képzeletben, és bárcsak tudnék segíteni neki, akár mint a barátja és nem mint az exbarátnője. Mindegy. Ha nem akarja.
Vagy nem tudom, tőlem az is lehet, hogy akkor nem beszélünk többet soha, de ez így furcsa. Nem mintha kiismerném. Amikor úgy volt velem, hogy nem szeretett, az se tűnt fel. Vakegér vagyok és csak örültem, hogy együtt vagyunk.
Egy idióta, na az vagyok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.