Hogy más kapcsolatokban ez hogy működik, arról fogalmam sincs.
Hogy kinek milyen a szexuális élete, a kedvenc pózai, nehézségei és erősségei.
De hogy a párja mivel bántotta meg, miken vesztek össze, mik a köztük lévő nehézségek, erről nagyon ritkán lehet hallani.
Mintha ezt szégyenleni kellene, hogy a boldogan életek, míg meg nem haltak mégsem olyan boldog.
Lehet, hogy a szexualitás tabuit ugyan ledöntöttük, de ott vannak helyettük a lelki problémák tabui?
Talán félünk bevallani a tökéletlenségünket, ami egy kapcsolatban mindenképp megmutatkozik. Ha őszinték vagyunk, akkor láthatóvá válik minden dühünk, sértettségünk, hogy nehezen kommunikálunk, szívtelenek vagy éppen túl behódolóak és alázatosak vagyunk. (Ha nem vagyunk őszinték, az még rosszabb.)
Naná, ezeket senki sem veri nagydobra. Pedig szerintem annyira jó lenne, elmondani, hogy hát igen, mások vagyunk, de igenis mindenkinek vannak nehézségei, különbségei, senki sem lesz gnóm egy kis hisztitől.
Sőt, a durvább dolgok. Mert hát a hiszti elfogadott és általános. De azok, amiket igenis szégyenlünk.
Én például nem tudok úgy abbahagyni egy telefonbeszélgetést, hogy össze vagyunk veszve, és akár nyolcszor is visszahívogatom M.et, amíg valamennyire ki nem békülünk. Ráadásul nem vagyok képes keményen megszerezni a hatalmat, soha nem megyek el egy veszekedés után, még ha azt is mondom, hogy najó, elmegyek, de hiába, ötször visszajövök. Ezek szánalmas dolgok. De szerintem mindenkinek vannak ilyenek. Bárcsak ne kezelnénk tabuként őket.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.