És most itthon lenni elég szívás nekem, mert hangyányit romokban vagyok és ilyenkor bemegyek az osztályomba és huss, elmúlik minden rosszkedv, és helyette móka kacagás.
Nem tudom elképzelni az életemet. Eddig olyan könnyű volt, mert a tervek és álmok (hostesskedés, zp, munka, egyetem) azért voltak, hogy a valóságom (közös élet M.mel) egyre jobb legyen (összeköltözés, önállóság).
De most?
Nem tudom elképzelni. Ha szakítunk, mi lesz? Minek dolgozzak, ha a megkeresett pénzt nem olyan dolgokra költöm el, amiket azzal csinálhatok, akit szeretek? Mi lesz az életemmel, ami két éve M.mel van berendezve? Az elmúlt évek összes emléke, tárgya hozzá köt, a cipőim, ruháim vagy táskáimtól kezdve az ipodomig. Ja és a közös baráti kör sem elhanyagolható.
Ha meg nem szakítunk, akkor mi lesz? Megjavul a kapcsolatunk? Nem lenne olyan nehéz, annyi kéne, hogy ne legyen semmi bajom, lehetőleg soha. Se MSNen, se telefonon, se társaságban (se kettesben, de akkor amúgy sincs).
Nem tudom, annyira nem tudom, mi lesz. Csak legyen valami, beszéljük meg, döntsünk akárhogy, legyen minden újra jó, béke, szeretet, vagy jöjjünk rá, hogy nekünk ez nem működik, csak ez a bizonytalanság ne legyen.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.