Ezt persze tudtam én eddig is, de mostanában tudatosul bennem pár dolog.
1. A nehézségekben, bármilyen negatívumban nem lehet vele semmit sem kezdeni. Ha neki van baja, magába fordul, legyek mellette, de csak így jelképesen és ne zaklassam (ez bármilyen kommunikációt vagy vele foglalkozást takar). Reménytelen bármilyen kedvesség, simogatás, együttérzés.
Ellenben ha nekem van bajom, vagy akár csak rosszkedvem, akkor viccesen vagy komolyan cseszeget. Még akkor is, ha megmondom neki, hogy most érzékeny vagyok, és olyan jó lenne, ha inkább kedves-aranyos lenne és törődne velem. Esélytelen, hogy mellettem legyen. Mint egy kisgyerek.
Nemtom, eddig nem haltam ebbe bele, bár eléggé zavar, de emiatt nem mernék semmibe sem belevágni vele. Mármint gyerek, család stb. Mert mi lesz, amikor megjelenik az első bukkanó, és közli, hogy őt hagyjam békén, ő meg a maga részéről köszöni, de inkább cserbenhagy?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.