A reggelek a legrémesebbek. Benne vagyok a jó kis boldogító álommámorban, aztán kihullik a szememből az álompor és rájövök, hogy na igen, épp szakításban vagyok, és hogy aki eddig az életem része volt, nem lesz az már, akit szerettem és szeretek - na ezt szépen elfelejthetem.. hogy valamit elvesztettem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.