Néha, amikor nem minden felhőtlen, olyan jó egy pillanatra azt érezni, hogy mennyire szép az élet és milyen fantasztikus egyszerűen élni, tökmindegy, hogy jó vagy rossz történik épp velünk, csak hullámzani ebben a hatalmas világban.
Ez amúgy tegnap jutott eszembe, mikor épp bánatos voltam.
" A bánat természetes érzelem. Ez a részed teszi lehetővé, hogy elbúcsúzz olyankor, amikor nem akarsz elbúcsúzni; hogy kifejezd, kiadd magadból a veszteségek fölött érzett szomorúságot, legyen az egy szeretted vagy egy kontaktlencse elvesztése.
Ha ki tudod fejezni a bánatodat, egyúttal meg is szabadulsz tőle. Ha a gyermeknek megengedik, hogy szomorkodjon, amikor szomorú, akkor felnőttként egészségesen fog hozzáállni a szomorúsághoz, és az esetek többségében gyorsan túlteszi magát rajta.
Ha a gyermeknek azt mondogatják: Ugyan, ugyan, ne sírjál már! - akkor felnőttként nehézségei lesznek a sírással, hiszen egész életében mást sem hallott, csak hogy ne tegye. Ezért az ilyen emberek elfojtják a bánatukat."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.