Annyira hiányzik tesóm.. egyáltalán nem kevésbé, hanem az idő múlásával sokkal jobban, egyre jobban basszus. És még beszélni se lehet vele rendesen az óceán (okozta időeltolódás), vagy a rossz net miatt, ráadásul amikor ő ráérne, akkor én kábé mindig hulla vagyok, és ha nem, akkor anyáék lefoglalják tesómat és nem lehet vele beszélni.
3 és fél hónapja van kint. Még van kábé 6. Vagy 6 és fél.
Nem szeretem azokat a helyzeteket, amikor egy fiúval egyértelműen nem baráti kapcsolatom van, mármint persze ha nem a pasimról van szó. Ma így ülök környgazdon egyedül, mert nem volt a Leus, és jön egy srác, hogy szabade a hely, persze szabad.
És ment az óra, mondta egymás után a megoldásokat a kvázifizikai példákra, csak nyögte be a fejszámolási (helyes) eredményeket, hát borzasztóan idegesítő volt, tök butának éreztem magam mellette, aztán elkezdett másról zagyválni, kiderült, hogy volt bme közlekedésmérnök is meg műszakimenedzser is, a kedvenc szakjaim:), aztán egyszer mondott egy észrevételt, hogy elcseszett valamit a tanár, és véletlen tényleg igaza volt, úgyhogy egyetértettem és elismertem a zsenialitását, előttünk ült 2 csopitársa, elmondta közben azoknak is, mondta, hogy mennyire várt már az elismerésre, mire csaj előttünk: ó hát nagyon szimpatikus neked, igaz? (mármint ezt rám értette), mire ő: najó erre most nem válaszolok és nevetett, és nagyon rossz volt, én tökre elpirultam, és utána olyan furcsa volt, más úgy nézni egy srácra, hogy ó milyen aranyos/unszimpatikus/okos/hülye, de attól még csak egy ember, mint úgy, hogy atyám ennek tetszem, pfhű pfhú, akkor most máshogy beszéljek meg viselkedjek, vagy mi a franc.
Nyilván én reagálom túl, de akkor is, az a módszerem, hogy barátkozok, aztán esetleg összejövök, de ez olyan konkrét, váá. Menekülni fogok ez elől a srác elől a következő években. (És mostanra bejelölt iwiwen, nagyon cseles, utolsó mondatként, jaszia, amúgy X vagyok, jaszia, én amúgy Évi, háhh, és megkeresett, hihetetlen).
Ha olvasnám ezt a postot és nem én lennék én, akkor most meg lennék győződve, hogy csapja ez a hisztis tyúk az álhisztit, közben meg tetszik neki a srác, nyilván igazam lenne, de amúgy nem tetszik, csak ez izgalmas, szokatlan, meglepő, túl nyers, furcsa, érthetetlen, nem közömbös.
Milyen durva abba belegondolni, hogy a tetszés-nemtetszés nem puszta fizikai-vonzalmi alapon működik, hanem ilyenkor konkrétan kiválasztjuk a pasival/csajjal együtt a nehézségeket és gondokat is magunknak, amiket át akarunk élni!
Hmm, veled szívesen megtapasztalnám, milyen megalázott helyzetben lenni...
Bocsi, de semmiképp sem szeretnék én vezetni egy kapcsolatot.. hagynál nyerni, köszi, nem..
Te tuti megcsalnál, ezt nem szeretném kipróbálni azt hiszem.. vagy mégis? Tudodmit, azért hagyok neked egy kiskaput...
Ó te jó ég, mekkorákat veszekedhetnék veled! Egy szenvedélyes, rémséges tangó lenne veled az élet! Mindenképp bevállalom...
Szóval mondjuk, ha azt mondja egy csaj egy pasinak (vagy fordítva), hogy á nem, belőle köszöni, nem kér, az annyit jelent valahol tök mélyen, hogy nem szeretné a vele megélhető drámákat megtapasztalni. Tök más megvilágítása az elutasításnak.
Néha, mikor hallgatom, hogy mennyi mindent cseszhet el egy szülő, vagy bárki, csak azért mert ember, és milyen elképesztő lelki zűrzavarokat tudunk beszedni gyerekekként, azt gondolom, hogy á, ez a dolog túl van spilázva, nézzünk már körül, hát csomó normális ember vesz körül minket!
Aztán meggondolom jobban, és rájövök, hogy hátbiza, mindenkinek van keresztje és senkinek sem sétagalopp ez a földi üdülés. Ha valaki rámnéz, biztos engem is normálisnak talál. Sőt, jó sok idő kell, hogy kitörjön belőlem az a részem, ami komolyan szégyellnivaló, eddig konkrétan M. tapasztalhatta meg, najó talán a szüleim is, mikor kicsi voltam. A zaklatás, tapadás, békén nem hagyás, önkontroll abszolút elvesztése, rettentő düh, mint mikor előjön a sárkány. Évente egyszer, de akkor borzasztó.
És a legdurvább, hogy nem csak nekem van ilyen félelmetes oldalam, hanem másoknak is. Van, akinek nyilvánvaló, hogy min sérült meg, van, akin rögtön látszik, hogy van egy kis bibi vele, egy csomóan pedig tök okénak tűnnek, amíg túl közel nem kerülsz hozzájuk.
Iszonyú, hogy mennyire nehéz az embereknek.
