Úristen milyen szarul vagyok, komolyan ez tök hihetetlen.
Nem tudok enni, remegek, folyton sírok.
Nem akarok szakítani, nem tudok M. nélkül élni, ez totálisan nem megy.
Ráadásul senki sem ér rám, mert foglaltak, kameráznak, bújócskáznak, kikapcsoltak, mindenki éli az életét, kivéve én, mert nagyban szenvedek, és nem hívom fel M.et, konkrétan ennyit csinálok. És nem tudom, mit akarok, jobb e szakítani és elfogadni, vagy jobb e várni rá, hogy hátha visszajön. Ki tudja. Semmi nem jó most, de inkább elmegyek bulizni, max hazajövök, de addig se itthon kuksolok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.