Ma egész nap mindenki ugráltat és késik, baromira idegesítő. Vagy nem az, helyzetfüggő.
Először Sanci rádöbbent, hogy a kölcsönadott sígatyám zsebében hagyta a személyijét, és valahogy juttassam vissza. Jó, suli után átcaplattam a város másik felére, a pasijának kellett odaadni, aki persze pont akkor késett, amikor én is késében voltam, ráadásul el se sikerült érnem őket.
Aztán segítettem M.nek becuccolni hozzánk, mondjuk ez csak öröm volt, és nem teher.
Utána takarítás, és valahogy anya úgy döntött, hogy rámhagyja az egészet, miközben ő kóvályog szerte és pakol a kocsiból vagy ilyesmi. Normálisan péntekenként tesóm porszívóz, enyém a fürdőszoba-felmosás, anyáé a maradék. Mostanában elosztjuk egymás között, de ma így rámsózta az egészet, miközben nem is volt dolga.
De kicsit azért hagytam anyának is a melóból, mert mennem kellett, hogy Zsónak, tesóm barátnőjének odaadjam a laptoját, mert M. bütykölgette. És jó volt nagyon, mert szóbakerült az öngyilkosság téma, és eddig bárkinek mondtam, úgy nézett rám, mint egy ufóra (ígyhát nem is mondom inkább), Zsó meg tök természetesen, hogy ja, igen, neki is eszébe jutott már és sok ilyen embert ismer. És annyira megnyugtató volt, nem azért, mert most akkor kaptam indokot és csak azért is koncentrálok öngyilkos gondolatokra, hanem épp ellenkezőleg, nem kell magam hárshegyről szabadult őrültnek tekintenem, és nyugodtan elengedhetem ezeket az idióta képzelgéseket, mert más többé-kevésbé normális, kissé gyengébb idegzetű, ellenben agresszív testvéreinkkel is megesett már, hogy ilyen perverz gondolataik támadtak.
