Mint a hányás. A legrosszabb benne a hányinger. Iszonyú. És jöjjön már, de közben mégse, mert olyan undorító és kellemetlen, fujjfujj kellemetlen dolgok. Szóval émelygés, ami a leghosszabb. Amikor legutóbb hánytam, egész éjjel hányingerem volt. Folyton felébredtem, köhögtem, és éreztem, hogy valami nem stimmel, valami ki akar jönni, és végül hajnalban kimentem a wcbe.

És akkor következett a 2. lépés. A hányás. Ami szar. Térdepelve görnyedünk a vécécsésze fölé, öklendezünk, hogy most már aztán jöjjön. És végül kész megváltás, hogy kijön ez a keserű trutyi, ami a bennünk lévő anyagokból, az ételekből tevődik össze, amiket előtte jóétvággyal eszegettünk, és most ellenünk fordultak. Könnyes lesz a szemünk az erőlködéstől, elkezdenek remegni a tagjaink, hirtelen elfáradunk és gyengék leszünk.

Utána pedig marja, kaparja a torkunkat a gyomorsavunk, amit felokádtunk. Rosszízű lesz a szánk és innunk kell. Legyöngülünk egy időre. De egyszerre meg is könnyebbülünk, hogy végre, kijött belőlem minden, aminek nem kellett volna ott lennie.

Végül meggyógyulunk.

Nos. Azért írtam ezt a nem túl szép folyamatot le, mert elképzelhető, hogy én most lelki szinten émelygek.