Éés nemmegyünk.
Most legalábbis nem. Hívnám az airfranszosokat, ha felvennék.
Sebaj. Így legalább vizsgázhatok még egyet, talán meglesz ez a cuki kis mikro, elintézhetem a beiratkozás-tárgyfelvétel stb ügyesbajos dolgocskáit, ápolhatom picit mamáékat, satöbbisatöbbi.
Apa mondta ezt, és hihetetlen, de komolyan gondolta.
Eddig rendben is lenne, jegyek megvannak, méghozzá holnapra. Szuper. Pakolászás.
Tegnap délután kiderült, hogy a mama nagyon rosszul van. Nálunk ez úgy működik, hogy a mama meg a papa, apa szülei, már elég idősek, bőven tapossák a nyolcvanas éveiket, de a mama fitt, mintha norbi tanítványa lenne, fut, mint a nyúl. És ő segíti a papát, aki nélküle nem sokra képes, és lassan szellemileg-idegileg is kezd leépülni.
A mama pedig egy-másfél hete elesett. És nagyon fájt neki. De gondoltuk, hogy javul, anyáék közben nem is voltak itthon, én is csak párszor beszéltem velük a héten. És akkor tegnap derült ki, hogy oppá, ez komoly, a mama fel se tud kelni az ágyból, nem hajlik a dereka, ágytálazni kell... miközben eddig a papa minden kis baját is ő látta el...
A helyzet hát komoly, most nem tudom, mi lesz. Lehet, hogy nem megyünk, lehet, hogy apa megpróbálja átiratni M. nevére a jegyet, anya halálra aggódja magát a mama meg az utazás miatt is, tesóm nem tud egyelőre semmit, apa hogy számolna el a lelkiismeretével, ha jönne, én is nagyon aggódok mamáért és ez a nyaralás a legkevesebb, és hogy jönne már ki az, ha M. és én mennénk kettesben... Szóval tök szomorú és furcsa ez az egész.
