Sétálunk az erdőben, ő viccesen szóba hozza, hogy szakítsunk.
Én: Jó.
Ő: Mi? Szakítsunk?
Én: Akár.
Jahh, nem volt kedvem hazudni, inkább elmeséltem az egészet, hogy miért nem lennénk szerintem boldogok. Ő meg, nem is tudom, megértette-e, vagy megijedt, de egész délután olyan jófej volt. Mondjuk ez előtt is, lehet, hogy nincs köze hozzá.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.