macskakaparásocskák

25e egyértelműen a torkosság napja, idén mindenképp az volt. Nem a megszokás szerint csináltuk a karácsonyt, például a közös családi fotón tesóm a laptop képernyőjére kivetített webcam által látszik - de kép ugyebár van. Most mi mentünk le a nagyszüleimhez is vidékre, és velük, és a nagybátyámékkal karácsonyoztunk, hát a nagynéném valami konyhai zseni, sokfogásos, isteni menüt készített, úgy jóllaktam, mint a duda, de már az ebéd gondolatától is éhes vagyok. :) Töltött káposztával, húslevessel, töltött husival, krumplisalátával, bejglivel, zserbóval fogok álmodni.

A fa (Kelemen)  enyhén fúziósra sikeredett, mert ráaggattunk mindenféle anyagot, színt, díszt, de ennek ellenére az összhatása bájos.
Azaz férfias. Lévén őkelme egy Kelemen.

Arra jutottam, a legjobb, ha öngyilkos akarok lenni, ha beveszek egy csomó gyógyszert. Jól utánajárok és paff, álomba szenderülök.

Nem vagyok depressziós szerintem. Csak gyáva. Nem akarok itt lenni. A földön rossz és nehéz. Nincs igazi szeretet. Igazi szeretetet akarok. Teljességet akarok. Nem szenvedést. Szeretnék megpihenni, boldog lenni, nem hisztizni, a változásnak örülni, azonnal teremteni, tudatos lenni, többet tudni, és nem akarom a szubjektív világot, a teremtés előtti világot akarom, elegem van küszködésből, a hazugságból, az igazságtalanságból, a szeretetlenségből és saját magamból is. Nem vagyok jó eléggé. Mennyire jónak kéne lennem, hogy szeressenek és ne haragudjanak rám? Ha gyönyörű okos mindig segítőkész türelmes nyugodt kedves nemhisztiző normális stb lennék akkor szeretnének? Nem hiszem, akkor unnának. Olyan szeretetet akarok, ami valóban feltétel nélküli, de itt ilyen NINCS úgyhogy megpróbálom, hátha máshol van.

szia Tesókám!

hát nagyon furcsa ez a karácsony. amikor felkeltem, egy pillanatra arra számítottam, hogy mama meg papa lent épp fejezik be a reggelizést, papa vidáman mondja, hogy jóreggelt, mama megjegyzi, hogy hát eddig kell aludni? de azért te is ekkor kelsz fel.
hát ez nem volt, helyette lementem, és full üres volt az egész, sehol senki, semmi közös reggeli, anya vásárolt a piacon, apa meg a pincében reszelt, ajj de rossz volt. mintha nem is karácsony lenne. megcsináltam a temetőbe a szokásos fenyődíszeket, becsomagoltam az ajándékokat, most fogjuk díszíteni a kelement.. küldtem neked képet róla, hogy tetszik? nagyon kedves és szép fa, bár kicsit csöndes, de azért jófej.

hát
sok puszi
tökre szar így nélkületek
Nővérkéd

Hadilábon állok az idővel, tegnap is és ma is fél órával korábban gondoltam, hogy találkozok valakivel, mint valójában. Végül is egyszer se jött ki elpocsékolt időnek, de azért fura.

M.mel tönkretettük a karácsonyt és nagyon sajnálom. Mármint nem tudom, rendbe lehet e hozni, hogy szép karácsony legyen belőle, mert végülis én sokat gondolkoztam az ajándékokon és végülis van köztük olyan, ami ötletes, klassz, kreatív, van ami hasznos és tudom, hogy szeretett volna, de semmi extra, és van ami.. kétesélyes.. de nem is ez a lényeg, hanem
1. gondolkodás
2. készülődés
3. titkolózás
4. izgatottan várakozás
5. ajándékozás,
hát ezek közül a 4es pont totál kiesett az újabbnál újabb veszekedések miatt, ki akar békétlenségben karácsonyozni? Ez olyan, mint bokin veszekedni.
Annyira sajnálom, szomorú vagyok miatta.

A karácsonyfa neve nem más, mint Kelemen.

" - És mi az, ami ennyire dühíti őt az emberiségben?
- Hogy többezer évnyi civilizáció után még mindig nem tanultak meg szeretni."

Nem tudok én se. M. kész csoda, hogy még nem dobott ki, néha már teljesen úgy érzem, hogy nyíltan provokálom. Közben jó vele nagyon, vicces és felszabadult. Nem tudom, ennyire szeret vagy ennyire ragaszkodik vagy ennyire fél vagy ennyire kényelmes...?

Akkora fogaim vannak, mint egy elefántnak és most jön ki jobb hátul egy bölcsességfogam. Így kábé muszáj lesz kiszedni, holnap megyek panorámakép készítésére, juhhú. Állítólag nagyon fáj és hetekig vannak utóhatásai (mármint nem a röntgennek, hanem a kiszedésnek), a doki azt mondta, karácsony előtt semmiképp se álljunk neki, mert fuccs lesz az ünnepi lakmározásnak. De tökmindegy, mert így folyamatosan fáj és ráadásul tolja előre a többi fogakat, tök érdekes megfigyelni, ahogy a jobboldali fogaim kezdenek befordulni, a baloldaliak meg egyelőre egyenes vonalban helyezkednek el.

Amúgy erről eszembe jutott, hogy mikor 8.osak voltunk, kiszedték az Ági nevezetű osztálytársam bölcsességfogát, és utána az Ági úgy egy hónapig nem evett, max pépes cuccokat, és ráadásul előtte olyan 55 kiló volt, a bölcsességfogak kiszedése után viszont lefogyott olyan 45-48ra és úgy is maradt a mai napig. Ahmm, vicces lesz, ha velem is ez fog történni.

Én: Légyszi ne vedd lecseszésnek, de engem az zavar, hogy... mert akkor olyan érzésem lesz, hogy... és ezt szerintem apukádtól vetted, mert... szóval esetleg nem lehetne-e legközelebb, hogy...?

Ő: Kezd zavaró lenni ez a beszélgetés.

Nagyszerű. Ennyit a higgadt, konstruktív, klassz problémamegoldásról, ahhoz ketten kellenének. És mikor legközelebb kiborulok, hát bocsi. Csak épp a higgadt, emberi módja a konfliktuskezelésnek blokkolva lett.

Beírattam az első jegyem az indexbe, nem más, mint négyes, ráadásul németből, amiből a tanár akkora horrorshowt játszott, hogy tényleg azt hittem, megbuktat, de nemm! Klassz. :)

Ajándékok 98%on, már csak a legjobb van hátra.

Mostpedig, nekiállok a környgazdnak tádáám.

Apa: Amúgy neked mikor is kezdődik a tanítás?
Én: Amm, csak február 7én vagy mikor.
Apa: Hú az jó! Akkor nem megyünk seychellesre? Anya nem tud kivenni még szabadságot, én meg már egy hete keresek valakit, akit bepalizhatok!

Nem, amúgy nem hinném, hogy tényleg megyünk, de azért birom ezeket a meglepő mókáit. :D Olyan cuki.

Nagyon beszartam a környgazd miatt, nem tudom, hogy fogok átmenni belőle, annyira megelégednék egy kettessel.

M.mel csak a szar a változatosság kedvéért és a szar most a karácsonyra is rátelepszik, undorító. Akkor ajándékozzunk, ha jó szívvel tesszük, ha meg nem, akkor inkább ne, köszi, hagyjuk a kényszert. Komolyan az eddig szuper dolgok, mint egymásnak ajándékozás, együtt ünneplés, közös nyaralás, szex, egyre inkább úgy érzem, hogy szép lassan egymás után lesznek rosszak.

Fél 5től lehet előzetesen tantárgyfelvenni, a neptun csomó ideig blokkolt és mire beengedett, a helyek 90%a teli volt, ennek ellenére egész pofás lett végül a kis órarend, üres keddel, durva hétfő-csütörtökkel, lájtos, esetleges szerda-péntekkel, aztán még változik ez majd.

Ajándékok szoszó. Apának megvan, anyának majdnem, M.nek van, ami még nem elérhető, van, ami megvan, és van, amiben nem tudtam dönteni, mert dühös voltam és ez elvette az ítélőképességem.

Hatalmas előrelépéseket tettem a karácsony ügyében, nem így a tanulás-vizsgák kérdésében.

Csináltam bonbont, ilyen háromcsokisat, ét-tej-fehér, izgalmas kitapasztalni, hogy is működik ez, a fehérnek az állaga például egy nap hűtő után is kissé nyilemnyalom jellegű lett, amúgy gyönyörűek (és finomak) a kis cuncik, kaphatnak ajándékba a kedves emberek.

Papáéknak rendeltem egy naptárt saját képekkel, már erősen ideje volt, mert 2 éve használnak egy 2007es naptárat, csak mert abban is mosolygós családtagjaink szerepelnek.

A környgazd meg ráér, kérem, elég rágondolni szerdán.

Elképesztő, az emberek mennyire imádják olvasni más emberek szenvedéseit.

"Van ez a szar élet bár szebb is lehetne
Ha nem volna kényszer hogy minden szar este
Eljátszam milyen szar nekem ez az élet
Hogy örülj ha hozzáméred majd a tiédet"

A karácsonyi ajándékszéria első darabja megvan, nem más, mint egy piros teáskancsó fehér pöttyökkel anyának. :)

Hétfőn pedig akcióba lendülök és mindenkit elhalmozok szuper ajándékokkal.

Különben rájöttem, hogy aki utálja a karácsonyt, az nem szánt időt arra szeptember-október-novemberben, hogy gondolkodjon azon, hogy minek örülnének, mit szeretnének a családtagjai-barátai, és kénytelen ilyen tesséklássék ajándékot adni. Ez rémes lehet. Vagy a családjukban a veszekedésről szól a karácsony. Ez is szörnyű. De amúgy ajándékot adni meg kapni, na hát az nagyon jó dolog, ha tényleg fordítanak az emberek figyelmet arra, hogy jó dolgot adjanak a másiknak.

Ez a nap egy nagy szar, vagyis én vagyok az, najó ezt nem részletezem, mert uncsi, legyen elég annyi, hogy már számos öngyilkossági módot mérlegeltem, de még nem döntöttem egyik mellett sem, a biztonság kedvéért az evéssel felhagytam.

Szóval egy darab pozitívumot találtam, nevezetesen, hogy mivel a holnapi napom teljesen elcsesződött és gajra ment (j?), ezért holnap megveszem az összes ajándékokat mindenkinek és csinálok bonbonokat.

Amúgy a mai napomat jellemzi ez a kis epizód is, hogy fagyhalál hideg van, 19 foknál tuti nem több, leköltöztem a radiátor mellé, erre abbahagyta a fűtést.

És nagyon ciki, de bőgtem egy diákszövetkezetesnek a telefonban. És egy ellenőrnek. És metró, utca, egyetem közönségének. Állat. De a diákszövetkezetes nagyon kedves volt.

Hogyha mondjuk van egy lány, aki mondjuk nem én vagyok és ez a valaki bejön M.nek, akkor engem ebben nem ez a tény zavar, hanem kiragadom a lány egy tulajdonságát, ami jellemző rá, és benne jobban megvan, mint bennem és elkezdem frusztrálni magam, hogy én nem vagyok ilyen és ezért nem vagyok jó.

Nagyobbak a mellei (jó ez nem túl nehéz).
Vékonyabb nálam (ez se).
Képes valamire (én még arra se vagyok képes, hogy megtanuljak snowboardozni nyilván).
Titokzatosabb, mint én (nem beszél).
Jobb fej, mint én (sokat beszél).
Bohóbb, mint én (aranyosabb).
Viccesebb, mint én (jahh, nekem csak ilyen hahhahha poénjaim vannak).
Izgalmasabb, mint én (kábé annyira vagyok izgi, mint stewartsville gondolom).
Nyitottabb, mint én.
Vonzóbb, mint én (hahh, ez asszem kábé mindenki).
Jobb az ágyban (kezd az az érzésem lenni, hogy totál szar vagyok szexuálisan).
Kedvesebb, mint én (tudjuk ugyebár, hogy paraszt vagyok).
Érdekesebb, mint én (szereti a linuxot).
Okosabb, mint én (nem ért semmit félre, megért mindent elsőre és sziporkázva reagál).
Újabb, mint én (antik szék vagyok köbö).

Satöbbi.

Néha belefulladok a saját gonoszságomba.

Már nem is csodálkoznék, ha M. szépen elém állna egy nap és közölné, hogy bocsi, de belefáradt. Sőt, tök érthető lenne.

De nem tudom kontrollálni az érzéseimet, és ok nélkül leszek dühös, gonosz, szemét. Miközben ő erről totál nem tehet.

És a legviccesebb, hogy szuper, nagyszerű pasi lett mostanra, egyszerűen imádnivaló és csodás, de nem tudom, hogy a mi kapcsolatunk kibírja e a sok rárakódott dzsuvát, vagy egyáltalán akarjuk e.

Ha most kezdenénk tisztalappal, az meseszép lenne.

Nagyszerű jellemzése annak, hogy jelenleg mi folyik a világban és ezt hogyan éli meg egy fiatal.

Bizarr és ijesztő, elrettentő, nem akar az ember a helyükbe kerülni, de közben mégis vonz magához és függővé tesz, mint a drog. Ez van mostanság az élettel.

Az emberiség szépen tönkreteszi a környezetet, ahol él, ezt mindenki tudja, de ez már többet mond, nezetesen hogy az emberiség kinyírja saját magát, megbolondul, mindenki őrült lesz és beteg és minden szétesik.

Ráadásul M. benyomta ezt a szöveget, és rühellem, mert tavaly, mikor ugyanazt tanultuk, és a teljesítmény jegyekben mérhető volt, akkor nem kezdett el nagyképűsködni, hogy mekkora spíler, és nyilvánvalóan nem is volt az. Most meg, hogy különböző helyre járunk és különbözőek a tárgyaink, és így nem összemérhető, csak cseszeget, hogy mekkora egy szar helyre járok. Miközben sokkal többet tanulok, mint ő, és csomó mindenből megbukik, de ez persze nem azért van, mert ő nem tanul, hanem mert egyszerűen lehetetlen átmenni és senki sem megy át. Meg amúgy is, nem fogja az életét tanulással elcseszni.

Jahh kérem, ezért volt jó a 17. század, akkor nem kell egyetemre menni.

Eszembe jutott egy tegnapi beszélgetés és annyira felhúztam magam rajta, hogy ihaj. Szerencsére azóta lenyugodtam mondhatni, de a téma maga még mindig bánt.

Szóval van ez a nagyszerű közfelfogás, hogy a közgázon szart se kell csinálni, ha nem akarsz, akkor is átmész, pénzes suli, pénzes emberektől pénzeseknek, egy nagy szar, nem kell érteni semmihez, úgyis ha nem tudsz senkit, nem derül ki, egy ház se dől össze, csak max a világgazdaság, de hát annak meg már úgyis mindegy. Meg amúgy is, közgázra járni tök ciki, inkább a fejem tépném le, de hát akkora suttyóságot biztos nem, ezek amúgy is csak lébecolnak.

És kibaszottul elegem van, mert nyilván egy bme vagy egy sote sokkal nehezebb, mint egy bce, de az elte természettudományi vagy bölcsész szaka vagy puttó egyetemek akármilyen képzései semmivel sem nehezebbek, sőt sokkal könnyebbek, mint egy közgáz képzés.

Annyira végét érzem a sulinak, nem a tanulásnak persze, csak az iskolába járásnak, sőt leginkább az egész évnek. Beelőztem a szilvesztert.

A matekoktatás úgy megy nálunk, hogy előadás érthetetlen, szeminárium esélytelen, egész héten kettő darab értelmes matekóra van, ahova bejár viszont mindenki, ha bejutott a közelharc után. Nekem a kedvencemet egy nagyon cuki srác tartotta, úgy hívtuk, hogy Hangyafiú (mert hasonlít Z, a hangyára). És érthetően magyarázott, levezette, mi után mi jön és hogyan kell, mintha gyagyásokhoz beszélne. Egy ilyen matek jellegű tárgynál, ahol az emberek fele elhasal, persze hogy a szívünkbe zártuk.

És most tartotta az uccsó órát, befejeztük az anyagot, pápá gúdbáj, még kölnbe is megy, úgyhogy matek2t nem fog segíteni. Óra végén kb olyan hosszú tapsot kapott, mint a színházban szokás.

Ahogy mentem a metrón, hirtelen eszembe jutott egy fantasztikus ötlet M. ajándékával kapcsolatban. Nem írhatom le sajnos, mert még elolvassa.

Maga az ötlet már bennem motoszkált, de most jutott eszembe egy csodás kiegészítés, úgyhogy gyorsan telefonáltam egyet, és ha belemegy akit hívtam, akkor nagyszerű lesz.

Olyan kreatívnak éreztem magam, csak úgy suhantam röpire, (ami viszont szar volt kábé minden szempontból, hát igen, ez a nap hullámvasút.)

Gyűlölöm az egyetemi németórát.

A tanár nem tart normális órát, tevékenysége 2 dologból áll: 1, felolvassa a könyvben levő szavakat és jobb napjain elárulja jelentésüket (azaz ő egy kiszámíthatatlan, élő szótár, ami) 2, zaklat minket, hogy mondjunk híreket.
Emellett egyszer bejött seggrészegen az órára.
Sebaj, ezzel még nem is lenne nagy baj, ha emellett nem lennének teljesíthetetlen elvárásai. Jó, lehet, hogy csak nekem nem megy, de 85%os dogákat kellene írni, ami elég nehéz, ha a javító ennyire rosszindulatú. Ha az ember rosszul tud egy névelőt, egy igének a vonzatát, hogy alany, tárgy, részes vagy birtokos esetet vonz egy ige stb. és emiatt elcsesz egy végződést, akkor vonja le az egy-két pontokat, nem törődve azzal, hogy egyébként tartalmilag, szókincsileg mit írok (gazdasági németről van szó ugyebár, nem pedig nyelvtanóráról.)

Annyira nagy a kísértés, hogy hagyjam a francba az egészet, fenébe a 4 kredittel, jöjjön a karó, de mostmár akkor is kibírom valahogy ezt a 4 órát, megírom ma ezt a hülye dogát és még így is amekkora paréj, simán megbuktat, de akkor legalább megtettem minden tőlem telhetőt.

Úgyhogy megyek vissza szavakat tanulni.

Alkusszal a dolgok forgása változatos és ingoványos.

Alkusz tesóm legjobb barátja volt 8-11 éves korukban. Folyton együtt legóztak. De ahogy alkusz középiskolába került 13 évesen, ez megváltozott, és vele együtt alkusz is. Tesómat ez nagyon megviselte, talán a mai napig sem heverte ki. Miután eltávolodtak egymástól, évekig szidta alkuszt, de nemrégiben újra jóban lettek.

Ahogy alkusz kitűnt tesóm képéből, az enyémből mégse tűnt el annyira. Sose voltunk azok a nagy pajtik, de kedveltük egymást, és később alkusz sokszor eljött velem és M.mel bulizni, és mindenki megszerette, mert szeretnivaló. Voltunk együtt fesztiválozni is, szilvesztereztünk egy klasszat.

De nem kerültünk túl közel egymáshoz soha. Olyan ember volt, akit nagyon szerettem messziről, nem vonódtunk be egymás mindennapi életébe. Közben alkusz bekerült egy elég bulizós, magát jól sokfélén kiélő társaságba, aztán lett egy barátnője, akit mi is megismertünk elég közelről (túl közelről).

Alkusz kábé fél-háromnegyed éve kölcsönkért egy csomó pénzt M.től, amit utána úgy kellett visszavadászni és ez nem szült semmi jót, és alkusz szépen eltűnt egy jó darabig. Mostanra aztán meglett a zsé úgyahogy és ezzel alkusz is kezd picit visszaszivárogni.

Írt nekem ma msnen, és mesélt magáról, meg egy lányról, és hát, annyira örülök neki, egyszerűen jó, hogyha egy picit beszélünk vagy néhanéha jön ő is talikra.
Jó lenne.

Írtam matek zht, a másodikat, és aijj nagyon jó lett, úgy örülök neki, szuperügyinek érzem magam. :)

És sikerült felvennem a vizsgáimat is, nagyon meg vagyok elégedve, a karácsony pihenés, előtte is csak egy van, utána is szünetekkel lazán elszórva és befejeződnek jan 20án. Klassz.
Amilyen stréber / izgatott / tapasztalatlan vagyok, legszívesebben már most elkezdenék tanulni a 16i vizsgámra. :))

Olyan érdekes, hogy a környezetemben nemcsak hogy hemzsegnek az Annák, de a legjobb barátaim ráadásul szinte mindig közülük kerülnek ki.

Az osztályomban 4, később 5 Anna volt, közülük került ki a gimis legjobb barátnőm; Du, akivel szintén jóban voltunk-vagyunk, sőt az M.mel közös barátaink egyik alapköve; és Sanci, aki szintén az egyik meghatározó szereplőm. Ó igen és TCsáp, aki az egyik leédesebb idióta barátom és mostanság keddneként együtt metrózunk.

Az egyetemen a legjobb pajtimat ki gondolná, hogy szintén Annának hívják, de rajta kívül is közel áll hozzám egy másik Anna (és egy Anita is, bár nem tudom, az számít-e).

Nagyon fura. Hmm, namindegy, szeretem az Annákat (és Anitákat és Anikókat és becézéseiket).

Egy jó szokás - mint a Danone joghurtokban-:

Lefekvés előtt egy fél pohár víz, és ébredés után a másik fele.
Nincs rá semmi tudományos magyarázatom, de olyan dolog, ami egyszerűen érezhetően nagyon egészséges és jót tesz. Ráadásul segít, hogy emlékezzünk az álmainkra.

A táplálkozásom és a kinézetem nagyon hullámokban változik.

Néha nem eszek semmit napokig, vagyis persze eszek, de nagyon keveset. Más napokon fordul a kocka, és egész nap zabálok kontroll nélkül.

Ez kívülről nem feltűnő, sőt a mérleg se nagyon mutatja, pluszmínusz két kiló, csak én látom magamon, érzem, hogy mennyire sok bennem a kaja, és mennyire érzem magam dundinak. De sokkal jobban szeretem, ha vékonynak érzem magam, egyszerűen jobb a közérzetem.

Úgyhogy most, hogy jött a mikulás és hozta a csokikat, elővettem Mireille Guiliano könyvét, A francia nők nem híznak-ot. Tavaly karácsonykor olvastam először, és az ünnepek alatt fogytam. (Pedig ettem.) Valami imádnivaló. Megszeretteti az Evést, de nem a habzsolást, nem a kényszerkajálást, hanem az egész élvezetét.

A következők történtek.

1. Tanulásilag kezdem beérni magam, karácsonyilag dettó. Legalábbis az ötletek 90%a megvan, időpontot is kitűztem a megvételükre, és aztán reméljük sikerül is tartanom a saját határidőimet.

2. Holnap lesz az első vizsgafelvételem (úúú hmmm). Úgynézki összesen lesz 8 vizsgám, ebből 2 nem neptunonfelvevős, zéhára kísértetiesen hasonlító (nem egészen kamu). És ha minden jól megy, sikerül úgy felvennem őket, hogy ne nagyon legyenek összehalmozva; dec22 és jan5 között szabad legyek; mégis befejeződjenek jan16ra.
Annál is inkább, mert 17én pedig jön egy külföldi cserediák, akinek én leszek a mamija :))), nojó a segítője, albérletkereső, reptérrekimenő, abajgató tutora. Akit kaptam, az egy német (Hollandiában tanuló) srác, remélem normális lesz, eddig okésnak tűnik.

3. A T.s helyzet a következőképp lett lerendezve: kipukkadt a lufi, és mindenki megtudott mindent, T.vel megbeszéltük, hogy félreértettem a helyzetet, hogy nekem kicsit (nagyon) sok, ha minden nap beszélünk, M. is remélhetőleg megértette, hogy nem jövünk be egymásnak, úgyhogy a bonyolult szitu örömteli véget ért. Ráadásul nem beszéltünk T.vel pár napja, és elítélendő rémséges, de szörnyen élvezem, és azt is, hogy majd én hívom, ha akarom, de addig nem beszélünk. Szupi. :)

4. Hm najó, erről inkább írok egy külön postot.

Én úgy vagyok a blogommal, hogy abszolút naplóként használom. Leírok benne mindent, ami eszembe jut, néha kényes dolgokat is, érzéseket, mindegy, csak kiadjam magamból. Alapvetően nem másoknak szól, hanem a saját kis feldolgozandó dolgaimról, illetve hogy mi esett meg, dokumentáció, ha úgy tetszik, és persze azért örülök is, ha olvassák és tetszik valakinek, de hát azért nem sztárblog (hála az égnek:)).

Szóval nem érzek olyan nagy különbséget közte és azok között a füzetek között, amiket írtam 16 éves koromig kb és egy dobozban lapulnak harmincan.

Nem is nagyon válogatom meg, mit írok bele, mert könyörgöm, hadd legyek már magammal őszinte.

És nem is tudja senki a címét, azt se nagyon hangoztatom, hogy írok, mert nem mindegy, hát azt se kürtöli ki az ember, hogy héé emberek én naplót írok, mert mindenki megvonja a vállát, hogy naés.

Egyedül M. ismeri, és régebben nem olvasta, mostanában meg igen, és tegnap lett egy szép, nagy kiborulás, mert azt írtam egy régebbi postban, hogy a következő egy-másfél évben tuti nem akarok semmit T.től.
És annyira, de annyira utálom ezt, jó persze az én hibám, eleve nem kell beszélni arról, hogy az ember blogot ír, elmondani pláne nem kell, de mi a fenét kéri rajtam bárki számon a gondolataimat, az érzéseimet, a katyvaszt, ami néha bennem van, hát épp elég nekem magamnak megbirkózni vele, minek kell még felhánytorgatni?! Mintha legalábbis azt írtam volna, hogy akarok valamit, de az a köcsög post pont arról szólt, hogy nem akarok bakker, mi van, mostantól vigyázzak a mondataimra, hogy nehogy véletlenül rossz megfogalmazást alkalmazzak, mert különben kitör a harmadik világháború?! Röhejes.

Szóval nemtom, mostantól lehet, hogy sokat fogok privát postolni vagy ilyesmi.

És nem arról van szó, hogy én nem lennék hasonló helyzetben dühös vagy ilyesmi, vagy nem érteném meg teljesen M.met, csak épp nekem muszáj kiírnom magamból a bajocskákat-érzéseket, még ha azok csúnyák is anélük, hogy számon kérnék.

Így állok a tanulással-feladatokkal.

Vasárnap ugyebár szenvedtem és nem csináltam semmit.

Hétfő délelőtt befejeztem a házidogámat. (A házidogákat, ha min 10 oldalasak, BEKÖTVE kell beadni. Én voltam az egyetlen lúzer, aki ezt nem tudta.)
Hétfő délután itt volt M., meg kicsit Bonny is (na ő egy történettörténet, majd elmesélem), akit hónapok óta nem láttam, lényeg, nem tanultam.

Tegnap befejeztem az Erasmus pályázatot 98%osan, már csak ilyen apróbb simítások vannak, úgymint igazolványkép készítés, és amm kijavítani a borítót, ugyanis:)) sikerült az írnom rá 22es betűkkel, hogy "Europass pályázat".
Annci: "Hát majd biztos gondolják, hogy nahát, ez a lány aztán jól utánanézett a dolgoknak, küldjük csak ki valahova!"
É: "Jahh, egy ilyen hülye ne itthon legyen.." :))

Az elmúlt két hétben tünedeznek el a fekete bugyijaim, kábé 5 nyomtalanul elveszett, köztük a kedvencem is. :(

Remélem, egyszer csak előbújnak, visszajönnek, főleg, ha látják, hogy hiányoznak nekem, nincs keret pillanatnyilag szép új szexi bugyikra.

Nemtom mire gyanakodjak.

Nyilván nagy fogyatékosság, de ha reggel 9 előtt kelek, akkor ébredés után szükségem van negyed órára, amíg nem szólnak hozzám, legalábbis nem fárasztó és gondolkoztató kérdésekkel bombáznak, vagy plusz dolgokat sóznak rám, amiket amúgy örömmel megtennék, ha nem reggel lenne. Amennyiben mégis ez történik, rémesen morcos leszek, amit vagy kifejezek (ez a jobbik eset, lásd anya), vagy úgy csinálok, mintha nem lenne semmi vész és kevergetem tovább a kakaót (M.), utána meg hisztizek és összeveszek, de nagyon.

Pl ma reggel. Anya fifikás kérdései:
1. én használtam e az éjszaka során a fúrót, mert elő van véve a másik szobában. (Höhh. Valószínű. Micsoda hülye kérdés ez?!)
2. Nálam van e a locsoló, és ha igen, hol, és segítsek már megkeresni.
Utána meg csodálkozik, hogy morcos vagyok, mert ő meg csak kedves volt.

Jó persze, nem azt mondom, hogy ez nem egy hibám, de nem tudok mit tenni ellene, ráadásul ő is pont ugyanilyen, megérthetné, az a puszta szerencséje, hogy ő 6kor kelt én meg 7kor és ő már felébredt azóta.

Szóval mostanság az történt, hogy megrémültem, mert azt hittem, hogy T. többet akar tőlem, mint barátságot, én pedig ezt nem szeretném, egyelőre, a következő egy-másfél évben semmiképp.
Könnyen lehet persze, hogy telibe félreértelmeztem a dolgokat, de nem is ez talán a lényeg, hanem csak annyi, hogy beképzeltem egy helyzetet és emiatt igen valóságosan elképzeltem a választást, és én M.et akarom, asszem ez elég jól kiderült.