macskakaparásocskák

Hát, nem szakítottunk most.

Azt hiszem, már megint az a korszak fog kezdődni, mikor leírom minden másodpercemet. Bocsibocsi, uncsi lesz, szólok majd ha jön egy kicsit normálisabb periódus.

Szóval felébredtem fél 8kor és persze beütött a ménkű a gondolatra, hogy M. volt, M. nem lesz igenigen hamarosan, nem sikerült visszaaludnom, de egyelőre nem kezdtem el kiborulni, hanem meglepődve konstatáltam, hogy elég komoly náthát sikerült összeszednem az éjszaka folyamán.

Lementem anyával reggelizni, elhatároztuk, hogy ma nem takarítunk, aztán egyszer csak 2 perc alatt hányingerem lett és ki is jött belőlem a tegnapi vacsiként benyomott áfonyás joghurt (amit amúgy sajnáltam, mert finom volt és egészséges), és utána semmi bajom nem volt, majd megnézem, mi a hányás lelki üzenete.

Az egyik közösségi oldalon beállítottam magam single-re és csináltam egy M. nevezetű mappát, ahova elkezdtem bepakolni a közös/közös programokon készült fényképeket, de atyámm, az elmúlt 2 év többezer képét szinte mind együtt csináltuk, szóval már kezdem kapisgálni, hogy 2 évet nem lehet csak úgy bepakolni egy mappába és szevasz. Aztán csináltam egy kis kavart a síelésszervezésben, no és ennyi.

Mindjárt találkozunk, 1-2 óra és nem semmi, de nem lesz pasim. Fura.

Nos nem fogjátok elhinni, de holnap délelőtt minden bizonnyal találkozunk M.mel és szakítunk véglegesen, vagyis igazából már szakítottunk is, csak most ilyen csá dolog lesz, pá, pusz, pacsi.

És azért igen nagy a valószínűsége, mert ő is akarja és én is.

Ez jó. Tudom. Jó lesz. Muszáj meglépni.

Nagyon meg vagyok elégedve ezzel a jó meleg, változékony, kicsit szeles, igazi őszi idővel. Annyira jó, hogy még nincs a nyakunkon a tél. :) (Egyelőre legalábbis.)

Nagy lelkiismeretfurdalásom közepette (az anyával való undokságom miatt) nekiálltam valami jót tenni és így elkezdtem leszedni a ruhákat.

Csöndes házimunkák közben pedig szeretem hallgatni Pál Feri atya előadásait (azt hiszem, már írtam róla itt). (És ha valakit érdekel, az szóljon, mert nagyon nagy örömmel küldeném bárkinek az előadásait, mert szerintem fanatsztikusak!!)
Sose tudom követni, hogy épp mi a téma, mert imád nyolcvan pontot kitalálni valamiről, de nem is fontos, mert a fonalat azonnal fel lehet venni. No és mit hallok? Hogy mindenkinek megvan ugye a maga kis nyavalyája.

"Huszonhárom. Kapcsolatokat nem tud lezárni, belőlük kilépni."

Milyen ismerős... De komolyan, ez nekem a bajom.
Volt az osztályom, de átalakult, én meg megszenvedem a kilépést belőle.
Voltak Déék, de elköltöztek, és meg fog szakadni emiatt a kapcsolatunk.
Van tesóm, de most éppen nincs, majd visszajön.
Volt M., és a múlt idő ellenére nem tudom vele lezárni.

Meg kell tanulnom elfogadni, hogy az életünk során több-kevesebb ideig társakkal megyünk együtt, akikkel jó, akiket megszeretünk, és akikkel később elválnak az útjaink.

Nekem borzasztó ebbe belegondolni, hogy akit megszerettem, gyakorlatilag elveszítem, pedig nem, csak ennyi volt mostanra a közös történetünk.

Azt hiszem, ebben a mostani életszakaszomban ezt kell megtanulnom-átélnem.

Mostanában iszonyú összeomladékony vagyok. Egy szellő és magamba roskadtam. Szinte érthetetlen okokból.

És akkor egy hatalmas csődtömegnek érzem magam, és rossznak, szarnak, elcseszettnek. És nem érzem, hogy normális, biztonságos alapja lenne az életemnek. Mert annyira, de annyira hiányzik tesóm, és Déék is borzasztóan, és az M.mel való kapcsolatnak egy erős, stabil talajnak kellene lennie, de ehhez képest futóhomok, inog és félek, hogy elnyel. És anya pedig annyira de annyira kedves és jó, én pedig nem vagyok vele eléggé ilyen. Szóval csak nagyon félek, és nyugodtnak kéne lennem, hogy kikeveredjek ebből a viharból, de szomorú vagyok és frusztrált és rettegő.

Nyüff.

Nagyon meg vagyok lepve, hogy mennyit kell tanulni ezen az egyetem mókán, én azt hittem, a vizsgaidőszak vészes, amúgy lébecolunk, de nem, mostanában szinte minden nap van valami beadandóm, zéhám vagy dogám, és nem mondom, hogy vészes, mert alapvetően érdekel az egész ügylet, és foglalkoztatnak ezek a dolgocskák amúgy is, de hát akkor is hihetetlen.

Panther blogja meg fantasztikus, mert van rajta egy visszaszámláló karácsonyig, amit hát nem kéne elfelejteni, de nem ám, és noha ajándékok még nem konkretizálódtak a fejemben a hatására, de legalább folyamatosan motoszkál a fejemben a gondolat, hogy húha, kinek mit és kívánságok lesése ezerrel, és benyomások már megvannak. :) (Nagyon durván felértékelem a benyomások jelentőségét.)

De nem tudom, hogy vizsgaidőszak elején ez hogy jön össze, akkor nem a rohangálás van és stressz? No majd kiderül ezis. Amúgy perverz módon várom már kicsit a vizsgázást. Milyen hülyeség. Mint az elsősök, akik várják az iskolát, de gyorsan túlesnek az örömön, az lesz velem is, kis gólyával.

Nem tudom, egyszerűen annyira magamba tudok fordulni néha.

Az egyetemen azok a csopitársaim, akikkel jóban vagyok, kitalálták, hogy menjünk el közösen fondüzni, és vigyük a barátainkat is és ez ma lesz és M. meg szuttyog és látszik, hogy semmi kedve, mert szerinte ez csak egy pofavizit, hogy mutogassuk a pasijainkat, pedig nagyon nem, és nem akarom, hogy akkor jöjjön, ha nincs is kedve. És megértem őt teljesen, hogy miért nincs kedve jönni, mégis csalódott vagyok és szomorú, hogy már megint ennyire önző.

Nahmm azt hiszem még nem írtam a hpv oltással kapcsolatos élményeimről, de az emberek imádják a közérdekű információkat (lásd a statisztikákat, hogy a blogomat még mindig hetente legalább 100an nézik meg az adókártya igénylése/pótlása című ezeréves post miatt), úgyhogy mesélek róla, hátha valakit érdekel.

A HPV oltásnak ugye az a lényege, hogy megnézik, van e benned egy bizonyos vírus, ami önmagában ártalmatlan, de mégis a méhnyakrák okozója. Ezt a vírust szex útján lehet összeszedni, így ha már túlesett valaki az első szexuális élményén, akkor első lépésként a doki szépen mintát vesz a hüvelyből, ami eléggé szar ótvar érzés, bár nem fáj, csak hogy önmagában fekszik az ember az asztalon és belenyúlnak a puncijába valami fém szarral és kiszednek egy kis anyagot, az nem túl kellemes. Persze akinek már volt nőgyógyászati tapasztalata, annak ez gondolom nem nagy újdonság. Aztán a kiszedett mintát a doki elküldi vizsgálatra.

Pár héten belül megjön a vizsgálat eredménye, azaz, hogy van e benned olyan vírus. Ha -remélhetőleg- nincs, akkor jöhet a 3 oltás. Ezek már egyáltalán nem vészesek, sima szuri, semmi mellékhatás, leszámítva, hogy erősen megcsappantják az ember pénztárcájuk, mert az áruk igen borsos, egyenként olyan 27-30 ezer forintba kerülnek.

Ha megtehetjük, hogy ilyen sokat áldozunk az egészségünkre, akkor megkapjuk az első oltást, 4 hónappal később a másodikat, aztán megint 2 hónap múlva a harmadikat.

És tádáám, nem lesz méhnyakrákunk.

Csináltam egy új címkét, az a neve, lógás, és arról fog szólni, mi minden érdekes és fantasztikus dolog történt azokban az időkben, mikor nem mentem be az óráimra, és mennyire kihagyhatatlanok voltak ezek az órakihagyások.

Olyan erős érzésem volt, hogy nem akarok iskolába menni, vagy legalábbismég nem, de nagyon igyekeztem leküzdeni. Szépen felkeltem, összekészülődtem, összepakoltam, hogy bemenjek mikro előadásra, aztán minden bizonnyal kihagyjam a vállgazdot és helyette anyagot gyújtsek a házidogámhoz.

De ahogy mentem volna ki a kapun, ott volt a kutty, és éppen csalódottan kezdett leoldalogni a pincébe, és mikor meglátott, boldogan felrohant (jó már amennyire rohan még a kisdrágám 13 évesen) és már kimentem a kapun, de úgy sírt, hogy menjünk már be, hogy megszakadt a szivem szinte és inkább visszafordultam.

Így hát itt vagyok. Meggyőztem magam, hogy itthon is nagyszerűen tudom olvasgatni miszter kerekes könyvét, és legalább elkezdtem letölteni a beatles összest, és amúgy is megjött pont indulás előtt, ilyenkor kinek van kedve bárhova menni, ráadásul nem egyetem az egyetem lógás nélkül és ezeken az órákon amúgy sincs katalógus.

Na. Ennyi. Meggyőzés pipa.

Az elmúlt 2-3 hétben elég nagy drámája volt tesómnak, leginkább a barátnőjével (akit ugye mellesleg imádok).

Szegény nem érzi túl jól magát kint, egy kicsi szar tanyán van, ahonnan még az iskolája is 4 kilométer gyaloglás a mezőn, ha nem viszi el őt valaki kocsin vagy az iskolabusz (8éves átlagéletkorral). A legnagyobb baja talán abból van, hogy nem nyílik meg egykönnyen az embereknek, ő is nagyon nagyra értékeli a valakivel való kapcsolat hosszát, és nincsenek ott olyan barátai, akikkel mély dolgokról tudna beszélni, vagy akiknek elmondhatná a problémáját, pedig amúgy abszolút társasági lény.

Szóval mikor beütött ez a para a barátnőjével, elég rémes volt. Teljesen kiborult, mert úgy tűnt, hogy a barátnőjének más csávók is tetszenek, aztán ezek persze nem voltak komolyak és nem is történt semmi, de ő illegális utakon tudomást szerzett róluk és vagy másfél hétig őrlődött.

Mostanra nagyjából megbeszélték a helyzetet. Olyan szar, nem tudom, tesóm igazából mit csinálna, ha itthon történt volna ilyen (habár itthon ugye nem történt volna, mert szegény barátnője tisztára belekattant, hogy 3 hónapja nem látta, és ezért volt az egész), így viszont kibékültek, de igazából nem beszélték meg, nem tudták egymást megölelni, ez a kapcsolat csak gépelt szöveg most, és azt hiszem, ez rémes. És mégis tesómnak óriási szüksége van rá, mert alapvetően ő a legnagyobb támasza, de.. hát nehéz ez. Nagyon.

Ez a pár nap annyira kikapcsolódás volt, meg közös együtt levés, egymásra figyelés, levélsöprés fűnyírással, kandallóban fűtés, a közeli termálfürdő kerti medencéjében lubickoltunk, sőt elkirándultunk szegedre a szin őszi helyére (és természetesen a kihagyhatatlan bociba:)), hatalmasakat szeretkeztünk, meglátogattuk a mamáékat, óriásiakat főztünk (5 kilót híztam... nagyonndurva, mostantól konkrétan nem eszek), diót szedtünk, filmeztünk, hát nagyon klassz, pihenős, nyugis, boldog napok voltak.

Évek óta, nem múlóan imádom a GGt. (Amúgy Szivek szállodája, de milyen undorító név már ez.) Általában elmúlik nálam a sorozatfüggőség, de ez nem.

Kábé 15 évesen kezdtem, vasárnap esténként 7kor ment, és ha valaki zajongani mert, teljesen kiborultam.
Aztán áttértem a videokazettás felvételre.
Utána M., a drága, letöltötte nekem az összeset és kiirogatta dévédére. 
Amik nem bizonyultak kellően tartósnak, így mióta énis tudok torrentezni, azaz tavaly nyár óta, mindig letöltök egy-egy évadot angolul, és nézem.

És hihetelen, de még mindig függő vagyok. Rohanós napokon akár 5 percre is belenézek kikapcsolódásképp, laza napokon meg csak bambulom roryt és lorelait.

Tisszta beteg, énmondom.

Megyünk le hosszúhétévégzni a nyaralónkba, úgyhogy ma jóó sok dolog maradt hátra az estébe-éjszakába. Összepakolás, holnapi zhra még kicsi tanulás, saját magam rendbeszedése.. 8kor már előre láttam, hogy ez nem fog egyhamar összejönni, és ilyenkor egész mókás átkattintani az agyam "nem alvós" funkcióba, és tudni, hogy ma este biza sokáig fent kell maradnom, tessék felkészülni.

Ma reggelre ébredve azt álmodtam, hogy ma reggel van (ergo nincs időváltozás, mint az álmokban gyakran és ez itt most lényeges) és anya, tesóm és én felébredünk M.ék házában és elindulunk hazafele hévvel és útközben találunk egy cicust. Vagy hozzánkkerül, nem tudom, hogyan, és természetes módon magunkkal visszük. Otthon pedig a maccs segít nekünk valami értékes folyadék összegyűjtésében és a mi cicónk lesz.

És most olvasgatom a szokásos blogkörutamat, és basszus ott van a macska!!! Pudingocska rakta ki, és ő az, az álommacskám és annyira annyira szeretném, mert hát hozzánk tartozik, megálmodtam, akkor muszáj, hogy igaz legyen... anyáék meg persze nem akarják, fog e egeret, mit szól az eb (a nyolcvan évével valószínű, az ebecske mellett bombát lehet robbantani, nemhogy kiscicct nevelni)... de komolyan, ez nem véletlen, nem lehet elmenni egy ilyen egyértelmű jelzés mellett.

"Sokszor, amikor felismertem, hogy baj van, tettem sokszor egy félénk kísérletet arra, hogy kitáncoljak a kapcsolatokból azzal, hogy figyelj, nem működik ez így. De nem voltam elég következetes. Nem vittem végig. Megijedtem az egyedülléttől, mert szokás szerint megint önző voltam. Nem mertem, nem tudtam végigvinni a döntésemet, nem engedtem tudatosulni magamban a valóságot."

Voltam bulizni tegnap és táncoltam egy sráccal. Szerintem a táncolásban semmi nincs, M. jelenlétében is szoktam táncolni másokkal, és imádok. Egy perc tánc valakivel annyi mindent elmond egy emberről.

No szóval táncolunk a csávóval, és jól táncolt, és ami a legfurább, alklamazkodott, ha én rontottam egy lépést vagy estem ki a ritmusból. Ez különben nagyon nem jellemző a fiúkra, azt vettem észre. A legtöbbjük egyhangúan táncol, semmi változatosság, és abszolút nem izgatja a másik stílusa. Szóval viszonylag sokat táncoltunk, és gondoltam, jobb lesz, ha tisztázom, hogy én nem fogok vele szexelni, táncolni szeretek és ennyi. Mondta, hogy okés, persze.

Aztán egyszer elfáradtam és mondtam, hogy leülök. Mondta, hogy jön ő is, hát jöjjön, ha szeretne.

Jöttek új ismerősök, mondtam, hogy elmegyek köszönni nekik, és mikor visszamentem, nem volt ott, és egy jelenlevő fiú elmondása szerint közölte, hogy minden nő kurva, majd elegánsan távozott. :)

Elkezdtem gondolkozni ezen, hogy vajon mit mond el róla, hogy ilyet mond. Rólam szerintem nem sokat árul el ez a kijelentés, mert szerintem full korrekt voltam, ha csak nem ítéljük el a táncizást. De neki.. nemtom, biztos nagy csalódásai voltak a lányokkal már, és tuti, hogy ő is kihasznált csajszikat, az is lehet, hogy önző ember... nem tudom. de ez akkor is fura. Hogy a lányokat hibáztatja, ki tudja, miért, de alapból.

Megírtam az első zhmat, és nem 0 pontot értem el, hanem egész jól sikerült, ráadásul matekból, de klassz volt. Teljesen más műfaj, mert általánosan kettesével-hármasával írták az emberek, nálunk is az egyest én diktáltam a kettest meg a Zeszti, simán lehet puskázni, tökre jó.

És olyan érzés volt, hogy innen beléptem az egyetemi életbe, eddig próbaidős voltam, de az agyam hátsó zugában volt egy olyan sanda gyanúm, hogy semmin nem megyek át, mindenből megbukok és ki fognak csapni, és most ez elillant, felsőoktatásba járok, de igazán.
 

Miután kábé az egész hétvégét azzal töltöttem, hogy ezt a hülye idióta matekot tanultam, rádöbbentem valamire.

Nem a matematikusok hülyék. Az nem úgy van, hogy valaki hülye, ezért elmegy matematikusnak. Hanem a matek meghülyíti az embereket. Ha túl sokat nézem a számokat és kattogtatom a fejem, akkor mindenféle bolond tüneteim lesznek.

Például elkezd dübörögni a fejemben a zene, paranoiás leszek, beszűkülök, lehetetlennek tartom, hogy áfonyaszörpöt igyak a májkrémes kenyér mellé.

Nagyon gyanús. Terápiás céllal abba kéne hagynom, de még rengeteg van hátra.

Aijj, ez mennyi mindent megmagyaráz.
 

Egyszerűen nincsenek szavaim arra, hogy milyen szétcseszettül szarul vagyok ma. Meg kell próbálnom regenerálódni. Úgyhogy zuhanyzok és rendbeszedem a hajam meg arcom egy kicsit asszem (most nagyon hasonlíthatok egy ogréhoz a harraypotterből), aztán meg kimegyek a napra olvasni.

Jahh, jó terv.
 

Ezt az őszt már szeretem, de nagyonn. Éljen a meleg, a pulcsisidő, písz láv mindenféle kommersz duma.

Tökre sikerélményem volt ma válgazdon, ilyan csapatmunka volt, és mindenkinek kellett a földgáz, szélerőmű, geotermikus hőerő és atomerőmű energiafajták közül egyről előadni, hogy miért pont abba fektessenek be Magyarországon, szóval ilyen meggyőzős móka volt.

No és a mi csapatunk kapta a szélerőműveset, aminek nagyon örültem meg lelkes voltam, úgyhogy miután összeszedtük a fantasztikus érveinket mellette, nekem kellett előadnom a többieknek (ennek annyira azért nem örültem de így utólag már igen), hogy ajjdejó fenntartható fejlődés, nem kell sokat belefektetni, országimázsépítés és még reklámokat is lehet rakni a propellerekre.
Nos annyira meggyőző voltam, hogy a négy képviselő közül végül én kaptam a legtöbb szavazatot, hát tiszta öröm, bár gyanítom, hogy a beleélős-gesztikulálós előadásmódom keltette fel a figyelmet, de sebaj, lényeg a lényeg, hogy jó vagyok és ügyi. :)

Ez most külső szemmel valószínű nem lesz szórakoztató, de hadd meséljem el, max magamnak. :)

Szóval Az Emberek (Állatok). Akik nekem fontosak. Egyesével meg egyben.

1. Család. Anya apa mama papa. Az Eb. Ők a biztonság és a háttér.

2. Tesóm, Ameikában lebzsel, úúaa hiányzik ám nagyon.

3. Juli. Régi legjobb barátnő, mostanában.. kitudja? Nagyon alakulóban vagyunk.

4. M. Senkinek sem kell bemutatnom, legendás. :D

5. A kedves T. Mostanság a legjobb fiúbarátomat testesíti meg, és imádomm. Síelést szervezünk meg marháskodunk meg meghallgatjuk egymást.

6. CséGé: M. legjobb barátja, jóban vagyunk, szeretek vele beszélgetni meg vízipipázni, aranyos és kedves. Az M.mel közös barátikör tagja.

7. Du: Régi osztálytárs, barátnő, kevés EQval és sok bolondsággal, szintén M.mel közös barát a pasijával, Mkk-val együtt.

8. Zsófi: Tesóm itthonragadt barátnője, horvátországi nyaralótársam, egyszerűen imádom őt is.

9. Régi osztálytársak. Szinte az összes ilyen testvéri szinten van nálam, úgyhogy nem sorolom fel őket egyenként, de ha bárki éjszaka hívna, hogy para van, csak úgy ugranék.

10. Judit. Ősrégi gyerekkori barát, aki néha eltűnik, néha felbukkan, néha furcsán változik, néha olyan, mint én pont, de örökre sose veszik el.

11. Egyetemi csopi. Úú de nagyon sokfélék. Nagyon nem látom őket egységesnek, sőt még csak nem is a közösségem, de van 8-10 ember, akiket nagyon kedvelek közülük.

12. Déék, akik most elköltöztek, és nagyon nagyon hiányoznak. A családjuk úgy összességében: Dé a sulikezdésével, a mama a kedves bölcsességével, a papa a mókás világszemléletével és a kicsi babusz, úgyszeretem őket.

UPDATE (kihagytam őket dehülyééé vagyok):

13. Sanci édes, aki már mondhatni, hogy felnőtt barátom, mert komoly 18 voltam, mikor megismertem, ez az egyik, a másik pedig, hogy a kapcsolatunk nem a gyakori találkozásokon, hanem a sok intuíción és szereteten alapul. Iszonyúan tisztelem, annyit vállal és annyit bír, olyan bátor és erős és kitartó és kedves és csodás..

14. Alkusz. Tesóm gyerekkori barátja. Kicsit hosszú sztori, és nagyon hullámzó. De fontos nekem ő.

Voltam tegnap ezen a minimaraton elnevezésű futkorászáson, és nem gondoltam volna, hogy ennyire kiüt, alig birok járni, a lábam minimális megmozdítása is borzasztó. A sport fáj.

Azt például nagyon utálom a közgázban, hogy egy csomó íratlan szabály vonatkozik arra, hogyan kellene kinézni.

1. Egyenes, gyönyörű, ápolt, csillogó hajad legyen.

2. Hordj egyenes szárú, szűk gatyát.

3. Ehhez végy nőies cipőt (balettcipő, magassarkú, csizma; nem sportcipő vagy tornacipő).

4. A stílusod legyen elegáns, nőies és trendi.

5. Lehetőleg legyen az átlagnál szabályosabb és szebb arcod, amit tökéletes, de nem feltűnő sminkkel hangsúlyozz.

Na a fenti pontok közül nekem nagyjából egyet sem sikerül teljesítenem.
A hajam összevissza, ha meg egyenes, akkor kevés; jó, a gatya rendben van; balettcipő-csizma esetleg, de magassarkú nagyon nem; a stílusom meg inkább sportos, mint elegáns; ráadásul az arcomat inkább helyesnek szokták mondani, mint szépnek, a sminkelési technikámat pedig M. napi rendszerességgel szólja le, szóval - jahh, nem vagyok az igazi. Majdnem lett kisebbségi komplexusom ettől, de azt hiszem, nem éri meg. Inkább picit jobban figyelek, hogy maradjak a saját stílusomban, ott viszont legyek annyira jó, amennyire csak lehet.
 

"...ahogy életem nagy pillanata elérkezett, megjelentek a sellők is.

Belőlük merítek vigaszt. Utánuk vetem magam a vízbe, széttárt karokkal, mögöttem zúg életem áramlata, én azonban hátrahagyom az elvárásokat, és mindent, ami gúzsba köt. Erre az ugrásra igenis szükségem van, ennek köszönhetem, ha megmenekülök. Hogy magyarázhatnám ezt el? A vízbe vetem magam, és érzem, hogy két láthatatlan kar - mintha a kegyelem öltene hirtelen testet - átölel. Amint elmerülök, lehúz a mélybe, és csak ha már egészen mélyen vagyok, akkor enged újra a felszínre."

Nem igazán szoktam meg, hogy valaki kommentel (kivéve persze pudingocskát és pinkpancsert, az teljesen más, én is olvasom őket, amolyan ismerősök), és ezért mikor Darful írt, kicsit meglepődtem és elkezdtem gondolkozni. Hogy is nézhet ki kívülről ez az egész szituáció... (Mondjuk Darful nem tudom, mennyire olvastál előző postokat.) Tudom nagyjából, hogy pudingocska mit gondol, de az ismerőseim többi részére nem támaszkodhatok, mert ők azt látják, ahogy viselkedek, illetve a konkrét eseményeket, de a legbelsőbb érzésekről és az ezek keltette gondolatokról nem sokat tudnak: ezek csak itt a blogban vannak benne.

Ahogy én látom ezt a helyzetet. Van egy kapcsolat, ami szépen indult, mert volt dolgunk egymással, és az ismerős-érzéssel indultunk neki, hogy nem vagyunk idegenek egymásnak, sose voltunk azok, még akkor sem, amikor nem találkoztunk. Összejöttünk, alakultunk, egymáshoz idomultunk, változtunk, sok mindent együtt átéltünk, élményeket, jó és rossz korszakokat. Aztán megindult a gurulás a lejtőn és egyre több lett a veszekedés, a megalázás, a méltánytalanság. És most ott tartunk, hogy nagyon közeledünk a vége felé. És Darfulnak igaza lehet, talán nem szép megvárni, míg elromolnak a dolgok, talán meg kéne adni a végének is a méltóságot, és ahogy érzem, hogy ez így nincs rendjén, ott befejezni.

Hát nekem ez nem ment, mert nem tudtam elviselni az elszakadás gondolatát. Vagy a rosszban levését, a haragét, egyszerűen szeretni akartam és szeretve lenni és kábé bármit hajlandó voltam megtenni a békülésért. Elviseltem csomó mindent, amit nem kellett volna. Nem voltam képes felállni és elmenni, nem is feltétlenül örökre, csak egy kis időre. Nem bántam, ha vesztek a röhejes kapcsolati játszmákban, nekem csak annyi volt a lényeg, hogy újra minden jó legyen. Felvállaltam a konfliktusokat - néha. Néha inkább csöndben maradtam, hogy csak ne veszekedjünk újra, legyen igaza.

És most ez kezdett kicsit megváltozni. Indult azzal az álommal. Aztán azt vettem észre magamon, hogy elkezdtek tetszeni srácok. Nekem basszus, aki az elmúlt években egy pasira se néztem úgy, hogy valaha is akármit akarnék tőle, mert szerettem M.et és nem kellett más. Ez a múlt héten volt és mostanra sokkal kevésbé érdekelne, ha összevesznénk, és csak azért nem szakítottam tegnap, mert úgy éreztem, meg kell adnom a tiszteletet és ezáltal a nyugodt, megbeszélős keretet, nem pedig egy összeveszés utáni kiviharzást. Ez egy teljesen új dolog nekem, sokkal közönyösebb és kegyetlenebb vagyok és a legviccesebb, hogy hazugnak sem igazán érzem magam, mert még mindig szeretem M.et. Csak most már minden egyes indokolatlan lecseszése, bazdmegezése, dühkitörése és besértődése után egyre kevésbé.

És hatalmas önzőség és hazugság, de még mindig nem állok készen, hogy szakítsak. Gyáva vagyok, tudom, Darful. Igazából mentségem sincs, egyszerűen nem vagyok képes rá még. De lehet, hogy ez is csak duma.

Síelést kéne szerveznem, de teljesen befuccsoltam. Elképesztően drága minden, tavaly 60 000ért mentünk cakkumpakk síelni és ebben minden benne volt, ehhez képest most sehogy sem sikerül 70 000 alá tornászni a szállás-kaja-síbérlet triót (biztosítás és utazás nélkül...), ami nagyon nem jó.

Úgyhogy inkább elmesélem a mai minicsodámat.
Álltunk M.mel és M. öccsével a hősök terén a lámpánál és araszoltak el előttünk a kocsik, és az egyik ablakából egyszer csak kiesett valami. Amin utána majdnem áthajtott a következő autó, és olyan lassan haladt a forgalom, hogy egyszerűen M. odasétált az egy-két méterre levő dologhoz és idehozta hozzánk.

A dolog pedig nem más volt, mint egy frankó DolceGabbana napszemcsi, ami jól is állt, és amúgy is egész nyáron napszemüveget kerestem, szóval megtartottuk. Mondjuk amúgy sem tudtunk volna mit csinálni, mert a gazdája már rég továbbhajtott.

De azért ez nem semmi. Derült égből napszemcsi. Bár sajnálom szegény gazdáját, biztos szerette nagyon.

Az egyik feladatom vállgazdból egy önéletrajz írása 10 év múlva, beleírva az addig is elért eredményeimet.

Szóval kénytelen voltam átgondolni, hogy mit is szeretnék és hogyan, és valamennyire muszáj volt csinálni egy tervet. Úgyhogy el is mondom az aktuális jövőképemet.

Tehát. Rövidtáv. Elmegyek pár elsős előadására a szakkoliknak, és ha van kedvem, tavasszal pályázok, hogy bekerüljek. Aztán vagy összejön, vagy nem.
A tavaszi félévben egy külföldi cserediák patrónusa/mamája/segítője leszek, megismertetem bp helyeivel, keresek neki albérletet satöbbi, ez jó móka és pluszpontokat is szerzek, ha később erasmusozni akarnék mondjuk dániában vagy belgiumban vagy efféle mesés helyen.

Hosszútáv. Csinálom a kis alapképzést, elmegyek gyakornokoskodni a WWFhez (vagy más ilyesmi helyhez, lényeg, hogy értelmét érezzem a munkámnak), ahol is annyira klassz leszek, hogy miközben végzem a masteremet regionális és környezetgazdaságtan szakon (a környezetvédelemé a jövő és ez érdekel plusz ráadásul még hasznos és értelmes is), náluk is dolgozok félmunkaidőben vagy ilyesmi.
Közben megtalálom életem szerelmét és összeházasodunk.

Majd miután 2014ben lediplomáztam és ugye 25 éves vagyok (ebben benne van már fél vagy egy év erasmus is), szülök 2 kisgyerkőcöt és velük vagyok otthon, aztán meg csinálom tovább a környezetvédőset és ha lesz tőkém, elkezdek bioházakat építtetni és értékesíteni.

Na mit szóltok? :) Jó, tudom, hogy álom, meg idilli, de mégis mért ne jöhetne össze? Vannak külső tényezők, okés, de nem muszáj pont így lennie, a lényeg, hogy legyen szerető pasi, szeretett munka, meg szeretgetnivaló kiskölykök, osztán ez egy opció.
 

Tegnap este gólyahajó nevezetű bulit csináltak, ami hű volt a neve sugallatához, és abból állt, hogy a gólyák egy hajón bulizhattak (hmm ki gondolta volna:)), de a poén az volt, hogy a hajó kb egy órán keresztül a dunán is korzózott fel s alá, ami tényleg nagyon klassz volt, átmenni egy partihajóval a hidak alatt meg nézni a kivilágított várost, a gellérthegyet meg a várat a dunáról. Sejtettem én, hogy ez nem semmi élmény lesz és tényleg.

Úgyhogy most szép másnaposan elcsattogok németre, tök jó lesz, de sebaj, a többi németcsopis emberke is bulizott tegnap, úgyhogy a színvonal már előre látható. Mondjuk az se lepne meg, ha 5en lennénk a 30fős csoportból, áhh mindegy, mostmár muszáj bemennem.
 

Kábé péntekről. (Úgy néz ki, az Internet Explorer a blogbarát böngésző.) (Micsoda szlogen.)

Egy csomó, egymásnak ellentmondó dolog jár a fejemben.

1. Nekem ez totálisan nem kell, hogy M. bedurcizásai idején napokat várjak, míg végre kegyeskedik
a, megbocsátani;
b, szakítani (eddig ugye csak az a, verzió volt). Addig meg stresszeljem magam és parázzak jó esetben, rossz esetben pedig, ha találkozunk, a szemétkedéseit hallgassam és kábé szellemkastélyos "ú mi fog történni a következő pillanatban?" hangulatban rettegjek, hogy közli, hogy ő most lelép, mert találkozik valakivel éjjel 2kor, vagy esetleg odahoz egy csajt, vagy netalántán közli, hogy most 2 órát éjszakaizik haza, mert nálam nem alszik.

2. Olyan hülyeség és röhejes ez a mosolyszünet, miközben nagyon is jól tudjuk, hogy szeretjük egymást és fontosak vagyunk egymásnak, bármennyit szivassuk is kölcsönösen magunkat és a másikat. Csak magunknak játsszuk a (jó esetben) kétszemélyes színdarabot, amit, hogy nehogy túl unalmas legyen, vitákkal, veszekedésekkel, drámákkal, zordsággal fűszerezünk. (Ha bejön még egy csöppnyi brutalitás vagy kegyetlenség, akkor már tiszta shakespeare lesz belőle.)

3. Szeretnék találkozni már vele.

4. Nem szeretnék találkozni vele, legalább ellehetek a barátaimmal, anyával, van időm mindenre, jobb ez így egy kis ideig.
 

Lassan lesznek zéháim, beadandók, házidolgozatok meg u-úú mindenféle csodásság. Nágyon izgalmas, a blog.hu viszont újabban rendszeresen bojkottálja mindenféle írási kísérletem. Ha nem, akkor mindjárt publikálok egy 4-5 napos, ergó már teljesen idejétmúlt, de azért mégiscsak meglegyen jellegű postot.