macskakaparásocskák

Ájjájjáj, nem, tévedés, szegény blogocska nem halt meg, csak szünetel, mert a gonosz gazdája nincs itthon soha soha, a laptop is már besértődött. Nem tudom, mikor fogok ennyi mindent leírni, klassz volt a SZIn és jól lemaradok Mattafixről, holnap gólyatábor, négyórás szeged-bp vonatút, micsoda izgalmak.

Mindjárt találkozunk M.mel 10 nap után, és ahelyett, hogy izgatottan várnám és örülnék, egyszerűen ideges vagyok és mérges és félek, hogy ez ő lesz e. Tisztára tönkreteszem ezeket a szép pillanatokat a saját aggódásommal, és nem tudok rájönni, mi kelti bennem ezeket az indulatokat és csak reménykedek, hogy mikor szemtől szembe leszünk, és meglátom, elfelejtem minden rossz érzésemet és aggodalmamat és egyszerűen csak örülni fogok.

Sokmindent tehettem volna ezen a délutánon, ha azt akartam volna, hogy haladjak, de persze szükségem volt oly fontos léleknyugtató tennivalókra, mint elolvasni a blogokat, amiket el szoktam, beszélgetni tesómmal meg Zsófival (már úgyhiányzik), mosni, iwiwet nézegetni, ezenkívül.. ezenkívül más talán nincs is? Jó oké valljuk be már megint tettem a semmit, olyan jólesett és a lábszőrtelenítés ráér ám holnap is. :)

Elérkezett a pillanat, amikor totál kiborultam.

M. kedd este óta gólyatáborban van, méghozzá a tipikus, durva gólyatáborban és persze várható volt, hogy el fog szakadni nálam a húr és agyfaszt kapok és ez most lett esedékes. És egyszerűen nem tudom megmondani, hogy konkrétan min hisztiztem magamban a zuhany alatt.

Nem vagyok kész egy egyetemista kapcsolatra.
Hazajövök Horvátországból és már ikszedik napja másokkal piál, ahelyett hogy velem lenne.
Mindenféle szemét kretén feladatokat kell csinálnia, amikben lányok is vannak.
Mindenféle számomra ismeretlen emberekkel bulizik öt vagy hány napja és még jól is érzi magát.

Ezek mind az óvodás szinten lévő agyam és lelkiállapotom együttműködésével létrejött hisztik, amiket kipuffogok magamnak és komolyan már sírok féltékenységemben és elkeseredettségemben, holott szegény M. ismét türelmesen biztosított arról, hogy nagyon szeret, és nagyon hiányzok neki, és egyáltalán nem akar semmit más lányoktól, mikor érzékelte, hogy elkettyentem a történet hallatán, miszerint 5 pálesz után sötétben meztelenre vetkőztek a fiúk és söröspoharakat tartottak a farkuk elé, amit a lányok megfogtak és leszedtek és a vezetők meg rájuk világítottak.

Ennyi.

Tiszta hülye vagyok.

Tökmindegy, ha már ez van, együtt élek a faszságaimmal, csak lehetőleg M. meg mások ne kapjanak ezekből a kibaszott rohamokból, szépen lerendzem magamban fél óra alatt, kijön belőlem, elmesélem mindenkinek, aki az adókártyáját akarja pótolni, nomeg pudingocskának (szerintem belőlük áll olvasói közönségem :)), és kiadom magamból. Nem tudok egyelőre jobbat.

Vagy mittudomén, az is lehet, hogy valamilyen szinten jogosak az érzéseim. Vagy nem. Komolyan már ötletem sincs.

Szóvall.

Megtanultam mélyre úszni a tengerben, már megy úgy a 3 méteres lebukás, ami azért nagy szó, mert iciripiciri hallójárattal rendelkezem, és eddig kábé fél méter után fájt a fülem, de ezekszerint nyilván tágítható.

Apa újabb nagyszerű akciójaként felbicikliztem vele a Quimby Autó a szerpentinen című klipjében megtekinthető útmeredekségre (tiszta poén, de tényleg ez az), halálos volt, még úgy is, hogy kábé  harmadán toltam. :D

A lényeg a Zsófi volt, mert nélküle halálra untam volna magam, vele ellenben állandóan hülyéskedtünk meg beszélgettünk, videókat csináltunk tesómnak, olyan jó lenne, ha lenne egy nővérem vagy húgom, most megtapasztalhattam és annyira klassz érzés.

Persze a szokásos hegymászás sem maradhatott el, de nem volt vészes kivételesen. Továbbá teleettük magunkat fügével, iszonyú kedves volt Franka, a házinénink, jókat vacsiztunk, kiolvastam 3 könyvet, nem izgultam magam túlzottan halálra M. gólyatábora miatt, no hát jó vót.

Ammm hazaértünk Horvátországból, örvendezek a jó öreg anyaföldnek, az itthon töltendő következő cirka 16 órámnak, írok majd élménybeszámolót, ha lesz időm-energiám.

Olyan jókat kajáltunk, hogy tyű, de utolsó vacsin csöppet nagy adag rákos-szószos-zöldtésztát kaptam, mellesleg isteni volt, viszont asszem enyhe gyomorrontást okozott az előételnek definiált hatalmas porció, most kavarog a pocim.

Annyi annyi mindent írnék, 10 posztot rögvest, és nincs rá időm sajna.

Pakolászok a mókás családi (+tesóm barátnője tesóm nélkül, tudom, hogy fura és nem feltétlenül normális) nyaralásra, amire ma éjjel-holnap hajnalban indulunk, találkoztam Annával, volt szűk háromnegyed óránk beszélgetni, kár hogy nem több, úgy megszerettem őt az elmúlt időben. Bevásárolgattam kajákat, M.től könnyes búcsút vettünk 10 napra (amúgy nem volt könnyes szerencsére), megittam fél liter kakaót, ezek a legfontosabbak.

(Dögmeleg van.)

Azt hiszem, egy gyerek nevelésében egyáltalán nem lényegesek annyira az ilyenolyan neveleési elvek és blablák, mint az, hogy a kiskölyök érezze, hogy a szülei szeretik egymást, nomeg persze őt is, és harmonikus, vidám családi légkör legyen.

Úgyhogy ha gyerekem lesz, akkor előtte megbizonyosodok arról, hogy boldog otthon tudok neki nyújtani.

Szép elmélet. :)

Amúgy azért voltam bánatos, mert félek attól, hogy jön az egyetem, és M. egy csomó csajjal fog talákozni, akik nem jobbak nálam, én se náluk, viszont ők ismeretlenek és ezért sokkal érdekesebbek minden szempontból. Emberileg, meghódításilag, gondolatilag, mindenhogy. Nopersze tudom én, hogy ez normális, meg hogy ez velem is lehet, hogy így lesz, de elszomorít, hogy köztünk ez véget fog érni.

Ehhez azért hozzá kell tennem, hogy ez a gondolat annyira szöget ütött a fejemben, hogy nagy valószínűséggel tényleg valóra fog válni a baromi erős magamhozvonzás miatt, szóval nem kell szenvedő alanyt játszanom a kérdésben.

Néha, amikor nem minden felhőtlen, olyan jó egy pillanatra azt érezni, hogy mennyire szép az élet és milyen fantasztikus egyszerűen élni, tökmindegy, hogy jó vagy rossz történik épp velünk, csak hullámzani ebben a hatalmas világban.

Ez amúgy tegnap jutott eszembe, mikor épp bánatos voltam.

" A bánat természetes érzelem. Ez a részed teszi lehetővé, hogy elbúcsúzz olyankor, amikor nem akarsz elbúcsúzni; hogy kifejezd, kiadd magadból a veszteségek fölött érzett szomorúságot, legyen az egy szeretted vagy egy kontaktlencse elvesztése.
Ha ki tudod fejezni a bánatodat, egyúttal meg is szabadulsz tőle. Ha a gyermeknek megengedik, hogy szomorkodjon, amikor szomorú, akkor felnőttként egészségesen fog hozzáállni a szomorúsághoz, és az esetek többségében gyorsan túlteszi magát rajta.
Ha a gyermeknek azt mondogatják: Ugyan, ugyan, ne sírjál már! - akkor felnőttként nehézségei lesznek a sírással, hiszen egész életében mást sem hallott, csak hogy ne tegye. Ezért az ilyen emberek elfojtják a bánatukat."

Leugrottunk M.mel egy napra a nyaralónkba anyához, aki a nyáron minden szabad percét ott tölti, és valami fantasztikus volt. Tisztára kikapcsolódtam.

A nyaralónk egy általunk épített, nem túl nagy nem túl kicsi, a telek végében tóval, a szomszédban a barátainkkal, másik oldalon épp érő szőlőkkel, de nem is ez a lényeg. Nem tudom megmondani, miben áll a hangulata, de egyszerűen mindenki imád oda járni, sosincs veszekedés, fullos pihenés az egész. Nem tudnám elmondani, mit csináltunk ott két napig, mert igazából semmit.. csak sétáltunk, beszélgettünk, aludtunk, ettünk, mégis egy perc unalom nélkül suhant el az idő.

Érdekes a házak-lakások atmoszférája amúgy, a legtöbb otthonban lehet érezni, hogy jó vagy rossz lehet-e ott élni. Nálunk szerintem ilyen semleges, inkább biztonságot adó jellegű.

Ma nincs semmi konkrét dolgom, úgyhogy tennivalóm persze rengeteg.

• kiírni a hiphop cédét M. mamájának
• befejezni a Jadviga párnáját (M.ék könyve)
• szilvás-almás-fahéjas muffint sütögetni
• a kedves T.vel belekezdtünk egy új projektbe és erre elég komoly gyűjtőmunkát kell csinálnom
• rendetrakni

Kábé talán ennyi. Plusz a többi haszintalan semmiség. Ja persze, és délután nagy eséllyel szakítunk a kedves pasimmal 2 év után.

A reggelek a legrémesebbek. Benne vagyok a jó kis boldogító álommámorban, aztán kihullik a szememből az álompor és rájövök, hogy na igen, épp szakításban vagyok, és hogy aki eddig az életem része volt, nem lesz az már, akit szerettem és szeretek  - na ezt szépen elfelejthetem.. hogy valamit elvesztettem.

Írtam msnen az exbarátomnak. (Nem, ez ma még nem M.)

Úgy egy éve nem beszéltem vele. Nem tudom, most pontosan mi ösztönzött. Talán csak kiváncsi voltam, meg akartam nyugtatni magam, hogy nem olyan rossz érzés, túl lehet élni, jó lesz ez, beszélhetünk utána is... áhh minek áltatom magam. Ez M.mel amúgy is annyira más.

"Elhatároztam, hogy jobb híján élni fogok tovább."

Épp szakításban vagyunk M.mel. Vagyis megbeszéltük, hogy holnap (holnapután? Nemtom mikor lesz hajlandó) megbeszéljük, szakítsunk-e.

Izgalmas... valami újdonság legalább. És tökmindegy, előbbutóbb ígyisúgyis szakítanánk, ő legalább kedvére csajozhat egyetemen, nem tartom vissza, én meg kedvemre leledzehetek egy darabig szerelmi bánatban, és rakhatom össze magamat, de jó lesz.

Viszont reggel eléggé ki voltam borulva miatta, ezért nem ettem semmit, elmentem Annához, dumáltunk, klassz volt, de sajnos a tűző napos erkélyén cigiztünk egy kicsit, én meg nem cigizek elég rutinosan ahhoz, hogy tudjam, éhgyomorra nem szabad szívni, úgyhogy amikor jöttem haza a metrón konkrétan majdnem elájultam, ez volt életem leghosszabb utazásos 30 perce.

Nem vagyok elég, mert csak egy ember vagyok, nem a világ összessége. És ki választaná a "valakit" a "mindenki" helyett?

És nem vagyok elég szép, elég kedves, elég türelmes, elég szexi, elég bájos, elég intelligens, elég akármi. Nem vagyok elég jó M.nek így érzem.

Mért nem vagyok elég és elég jó én, úgy ahogy vagyok?

Néztem múltkor a jóbarátokat (ilyet már évek óta nem tettem, és csöppet hiányzott) és komoly megdöbbenést okozott, mikor az egyik jelenetben tanultam valamit, ami megfogott. :))

Chandler és Monica belekezdtek egy viszonyba, és elmentek kettesben egy romantikus hétvégére, ami pocsékul sikerült, és utána Chandler kérdezi Monicát, hogy akkor most szakítanak, vége? mire Monica meglepődötten néz, hogy ugyan miért,
Chandler: Hát mert veszekedtünk!
Moni: És? Minden kapcsolatban veszekszenek az emberek, ez teljesen normális, ne vedd már ennyire komolyan!
Chandler: Tényleg? Akkor most.. akkor most minden oké?
Monica: Hát persze! Üdvözöllek egy felnőtt kapcsolatban!

Ez így tök más, nem? Úgy fogni fel a veszekedést, mint mondjuk a paprikáskrumpli csinálást. Hogy okés.

Ciki vagy sem, én imádom a Fenyő Mikit és a Halász Juditot (annyira jó, mindig őt hallgatom, mikor rosszkedvem van).

Tegnap buliztunk osztálytársacskákkal és általuk hozott emberekkel, természetesen morrisons2, mi más, biztos vagyok benne, hogy rémesen karaokezom, de mit tegyek, imádok, és legalább nem egyedül, hanem egyszerre hárman, de inkább nyolcan. :)

Aztán itt aludt Orsi meg a pasija (hmm mire jó tesóm szobája... rémes, hogy használjuk), olyan gazdag hagymás-kolbászos-paradicsomos-paprikás rántottát ettünk reggelire, hogy ihaj, nem volt semmi.

Kicsit most aggódok, mert nem sikerül elérnem M.et, dolgozik ugyan, de akkor is, ez a hét nem igazságos vele szemben, mert én folyton lazsálok vagy szocializálódok, ő ellenben dolgozik és estére hullafáradt, ígyhát megérteném, ha neheztelne csöppet a helyzetre, én meg ki akarom békíteni. Úú tudom már, sütök neki almáspitét, amit szeret!! Máhhá ezután csak nem lesz baja!! Íí megyek is, micsoda ötlet, remélem van alma, kit érdekel, ha nincs, veszek.

Laza, semmittevős napom van. Beszélgettem egy leendő évfolyamtársammal msnen, annyira kedves volt, ha élőben is ilyen jófej, az klassz lenne.

M. anyukájának csinálok hiphop válogatáscédét, komoly munka, csomó új hiphopos előadót kell megismernem hozzá (én nem hallgatok eleget, csak kicsi hősök, anna and the barbies, SP).

És olvasok, sokat, a Jadviga párnáját, nem is tudom, mikor volt utoljára olyan, hogy itthon leültem, és olvastam, csak magáért a könyvért. Szoktam én, de leginkább metrón, héven, lyukas időben, várakozáskor, esetleg nyaraláson. Így ritkán van türelmem, de most nagy a nyugi.

Éjjel már majdnem elaludtunk M.mel, és egyszer csak valami iszonyú hangosan elkezdett ciripelni egyet, de hiába kerestük-kutattuk, sehol nem bukkant fel a kis leleményes szöcske/sáska/egyéb/nemakaromtudnimilyenlény. Aztán összecsipkedtek minket a szúnyogok, aztán mehettem fenistilt keresni, aztán reggel majdnem elaludt munkába menet. Klassz volt. :P

Úgy szeretnék már egyetemi levélkét kapni, remélem ma jön a kedves postásbácsi és hoz nekem és lesznek mindenféle infóim a gólyatáborról (ezmiez??), meg beiratkozásról, mindenről, az első kézzelfogható valóságdarabom.

Imádok itt lakni, az ablakon beszűrődnek a kinti zajok és nem autórobogás meg tömeg hangjai, hanem Dé meg valamelyik haverja visítoznak, kiabálnak, nevetnek meg pancsolnak valami vízben, csak ilyen hullámcsapódásokat hallok, ahogy valaki belevetette magát a vízbe. Kicsi drága kölyök. :)

Összefutottam estefele T.vel, ő az elmúlt egy hónapban spontán munkaszerzés miatt kint volt horvátországban idegenvezetős-sportfelelős mindenesnek, amúgy meg leendő cégtárs, mindenféle közös szövetkezéseink vannak.
Annyira mókás volt, ahogy feltűnt a deákon, hosszú csíkos ing, sötét nadrág, rövidszárú tornacipő, tisztára lezser eleganciás sringfield-reklám (ilyen kedve volt a drágának).

Kezdtük a szódában, megéhezvén átmászkáltunk a múzeum körút egy kis cukrászdájába orosz hússalátáért (nyammnyamm), közben kibeszéltük az elmúlt egy hónapot. Ő közlekedésmérnök lesz (bme természetesen, ennyi ésszel), én meg rájöttem, hogy nem vagyok elég kreatív.

És megint előjött ez az osztálytárs szindrómám, találkozok velük és egy napig le sem lehet vakarni rólam a mosolygást. :)

Ilyen pinduri apróságok a legrosszabbak, hogy tesóm összehajtogatott ruháit mindig letettem az ágyára, ő majd berakja a szekrényébe. De most nem fogja berakni, hiába rakom az ágyra.

Tesóm pedig közben elment. Néha olyan fura, gondolkozok mondjuk azon, hogy mennyi zsömlét vegyek, apa hazajön ma, anya is itthon lesz, tesóm, ő hogy is van, ja nem, tesóm nem lesz egy darabig.

M. reakciója erre: "Hát, jön majd, csak addig nem áll el a zsemle."

Persze nekem még mindig jobb, mint szegény Zsófinak, ő ébredésekkor szembesül vele, hogy hoppá, nincs mellette.

M.nek tetszett egy tornacsuka, ami csak a soroksári auchan player's roomjában volt a méretében - vagy legalábbis 42esben, amiről azt gondoltuk, hogy a converse mérete, de nem, úgyhogy jó kis 3órás utunk volt az ördögnek, gondoltuk az astoria fele jövünk haza, hátha a tisza boltban akad valami klassz pótlék, de az orrunk előtt zárták be, a végére ráadásul rádöbbentünk, hogy 10 napja állandóan együtt vagyunk, anyám, jóból is megárt a sok, sittysutty hazament.

Hát az erdélyi kirándulgatás kicsit fárasztó volt, de nem haltam bele, szép tájak, a patakban mosdás kifejezetten extrém volt, de azért 80%ban hatásos, M.mel az együttlevés csodás, tiszta levegő, természet, elképesztően erős napsütés, hámló orr, boldog tüdő, 9koralvás.