Minden kritika lehúzza ezt a filmet, de nekem nagyon tetszett. Nemtom mit várnak tőle, de egyszerűen csak a nehezen meghozható emberi döntésekről szól, több ember álláspontjából is, és mégis kinek az életében nincsenek nehezen meghozható döntések.
A bébiszitter, akivel rosszul bánnak, és tudja, hogy fel kell mondania, de megszerette a kisgyereket, akire vigyázz. Sőt, ami fontosabb, a kisgyerek is megszerette őt, és nem akar neki még több fájdalmat okozni.
A feleség, akinek a házassága darabokban van, de nem akarja észrevenni, hogy a férje megcsalja, és ezért inkább a partikba, rendezvényekbe, nőegyletekbe meg vásárlásba menekül.
Amikor változtatni kell, de félünk vagy féltünk, vagy mindkettő. Annyira tipikus. Rám is.
Amúgy is szarul vagyok. Egyszerűen kimerített ez a két napos hercehurca, kurvára elegem van abból, hogy mindig én legyek az okos. Rendben, én voltam az okos, nem lett nagy összeveszés, és? Leszarja valaki? Mondja nekem, hogy jól van nyuszi, aranyos vagy, szeretlek? Nem, kurvára nem, egyáltalán nem érzem úgy, mintha nagyon megbecsült lennék.
Hát igen, ez a helyzet. Lehet, hogy nem így van, objektíven, de én így érzem. Hogy csomó mindent elviselek, csomó mindent beleadok, és ezért én nem kapok elég odafigyelést és elviselést és szeretetet. Mert gondolom úgy kéne, hogy néha neki van rossz napja és néha nekem, de valójában nem így működik és nekem nem lehet rosszkedvem, vagy szeretethiányom, mindent precízen és pontosan fogalmazva kell mondanom, és csak okos és témába vágó kérdéseket tehetek fel, mert különben megkapom, hogy "most tényleg nem tudom, hogy ennyire nem figyelsz vagy nemtudom" = vagy tényleg ennyire hülye vagy.
