macskakaparásocskák

Amúgy boldog nyarat. Strand, nyaralás, napsütés, trallala. Nagyon boldog vagyok tőle, a június különleges, szentivánéj meg minden.

Rájöttem, összefoglaltam, kifejeztem, kimondtam.

M. meg én hosszú távon sose lennénk boldogok. Nem azért, mert nem illünk össze, mert nem vagyunk jó párosítás, mert nem vagyunk zsák meg foltja. Hanem mert valamiért M. nem szeret engem eléggé, akkor szeret, amikor 1. épp jókedve van és 2. semmi "rosszat" nem csináltam (pl ellenkező vélemény, rosszkedv, ingerültség stb). Szerintem ez nem az ő hibája, és nem az én hibám.

Az ő részéről: egy normális nő sem viseli el így a viselkedését, de szerintem ha igazán szeret majd valakit, akkor vele nem fog így viselkedni. Nem hagyja magára, elnézi az egy-két rossz tulajdonságát, nem alázza földig.

Az én részemről: hát én megtanultam elviselni mindenféle rossz dolgot és tulajdonságot, megtanultam alázatos lenni, a másikat venni figyelembe, ilyen full önzetlenséget. Tudom, hogy milyen simulékonynak lenni.

Bárcsak képes lennék szakítani.

Baszki olyan ideges vagyok mint egy.. mint egy felbőszült vízilócsorda plusz egy 3éves akitől elvették a kedvenc játékát a nagyobbak plusz a szökeses michael a legrosszabb pillanataiban, na mint mindezek együtt.

Ma megyünk Z.ékhez. Zt iszonyúan rühellem, a többiek miatt megyek, hát M.mel kitaláltuk, hogy bringázzunk hozzájuk, kérdem, melyik busszal kell menni, mert nem tudom a pontos címet. M. erre fejből közli, irányítószám, utcanév, házszám. Eltelik pár perc, szóba kerül, hogy én melyik kerületben lakom, kapásból szart mond. Annak a hülye ribancnak meg persze fejből vágja az egészet.

Már végeztem légzőgyakorlatokat, elszámoltam 10ig (kétszer), pedikűröztem, minden hiába. Kurva dühös vagyok.

Mi lett volna ha hangulatom van.

Mi lett volna ha 15 évesen tartom a kapcsolatot azzal a seychellesi sráccal. Energiát fektetek bele, iszonyúan összebalhézok a szüleimmel... eljött volna? Elmentem volna? Kitratott volna? Minden szempontból nagyon jó pasi és ember volt, csak éppen nem szerettem, nem is adtam meg neki az esélyt, hogy megszeressem, ő meg szeretett, még ha ezt többnyire nem is hiszi el senki.

Vajon mi lehet vele...?

Megvitattuk ezt az M.kérdést pár emberrel nagy vonalakban, és az az általános vélemény, hogy amíg egy hangyányit, icipicit szeretem, addig nem leszek képes szakítani. Hiába lesz szar, hiába fog lassú kínhalállal múlni ki szegény kapcsolat, azt hiszem, tényleg igazuk van, hogy amíg szeretem, még ha szakítanánk is, nagyon megbánnám. Viszont ehhez még hozzájön Anna verziója, hogy ilyen esetben nem szabad örök életre együtt maradni, mert a házassághoz nem elég az idővel elmúló szerelem, oda muszáj passzolni és jól viselhető tulajdonságokkal rendelkezni.
Amúgy nekem ez iszonyű kényelmes, mert így nyugodtan szerethetem, nem kell szakítanom, ha nagyon sok hülyeséget csinál, csak kiszeretek belőle, és akkor magától lesz vége, anélkül, hogy megerőltettem volna magam. Már-már gyanús, hogy ilyen kellemes tanácsokat kaptam.

Majdnem kifelejtettem a nap nagy hírét: a nagy bkv spórolás, megszorítások elbocsátások sztrájkveszély ellenére ma a combinon tökéletes hőmérsékleten, szuperül működött a légkondi. Beléptem a 30 fokból és ledöbbentem. Komolyan mondom, felüdítő élmény volt a moszkva-nyugati táv megtétele.

Voltam ma grillezős kis bulin, amit T. szervezett (jövendő cégpartnerem, együtt milliomosok leszünk) és ennek kapcsán rádöbbentem, hogy legalább 3 különböző társasággal szoktam szórakozni.

Egyrészt van az M.mel kialakult baráti körünk, időnként klassz kis sérelmekkel, amiket nem beszélünk meg egymással (najó, csak egyvalakivel van ilyen, de az zűrös). Koncertekre megyünk, vagy fesztiválokra, vagy valamelyikünknél elvagyunk és olyan kéthetente-havonta futunk össze.

Másrészt az osztályos programok, táncitánci bulik, strand, házibulik, soksok emberrel meg azokkal, akiket hoznak, és velük semmi lezáratlan konfliktus sincs, mert mindenki rögtön közli, ha problémája van. Ezek a kedvenceim.

Harmadrészt van ez a kicsit zártabb körű rész az évfolyamból, akikkel most voltam, ők ilyen idézőjeles sznobok csöppet, vagy nemistudom. Néha velük is megyek, ha hívnak. Alapból a legtöbbjükkel nagyon jóban vagyok, társaságilag mégsem ők a legfőbbek.

El kéne költözni itthonról jövőre. Az egyetlen lehetőség, amit látok, ha szakkollégiumos leszek, ami kötetlen, bulis, klassz és alapból nagyon bejönne, de valószínűtlen, hogy emellett fenn tudna maradni a kapcsolatunk M.mel. Bár, ki tudja. Csak ugye hatalmas új társaságom lenne, rengeteg ember, csomó elfoglaltság, nem tudom, hogy viselné. Nekem lenne hozzá kedvem nagyon.

Az a baj, hogy apukám még rendben lenne, mert különösen, mióta látja, hogy dolgozok, rendesen csinálom és nem adom fel, azóta normálisabb és felnőttebb módon kezel. Anyukám viszont nagyon szeretné megmondani, hogy mit tegyek, kivel legyek, hova mehetek, úgy általában hatalmat gyakorolni, csak ez már nem így működik. Nincs olyan rengeteg konfliktusunk, de sokkal jobb lenne a kapcsolatunk és valószínűleg az ő hozzáállása is, ha nem élnénk együtt.

Úgyhogy, hát most ütközik ki pestiségem hátránya. :P

Beszéltem a Julival. :) És jó volt, úgy hiányzott már. Nem analizálgattuk túl a problémát, csak annyi volt, hogy bocsi ezért meg ezért, igen én is bocsi ezért meg ezért. Kész. Utána lehetett szó minden más, értelmes, érdekes, normális dologról. Örülök, hogy ez rendeződött. :)

Mentem hazafele az irodából, egyszer csak rámvillog egy fehér furgon. Nézem, hátha a cég emberei ülnek benne és azért köszön, de nem, csak egy vigyorgó pasi bólogat meg biccentget, hát ez még oké, de amikor elkezdett úgy integetni, hogy azt csak doktor szöszitől tanulhatta, az már tényleg nagyon mókás volt. :)

Nagyon, egyre jobban élvezem a munkát.

Az irodában 3an vagyunk, jófejek a lányok, és néha már igazi lógásérzésem van, amikor a kemény munkát megszakítva:) acdct töltünk le, vagy kibeszéljük a magánéletünket, vagy csengőhangokat keresünk. Aztán időnként jönnek ilyen kis mókás emberek, na őket ellátjuk azzal, amit épp szeretnének, már nagyon profi vagyok a különféle termékekben, ki is találtam jó szót erre a tevékenységre, amit lehet önéletrajzba írni: értékesítés.

Ráadásul van munkám, ami lényeges, mert rémálmaim rettenete, hogy nincs szükség arra, amit csinálok, vagy szimplán a jelenlétemre. De asszem itt nem áll fenn ez a veszély, tetszik, nagyon.

Mikor jön el egy kapcsolatban az a pont, amikor be kell fejezni? Honnan tudom?

Amikor nem szeretem? Amikor már nem tudjuk egymást felhúzni, hanem visszazuhanunk? Amikor már nem látom meg benne azt, aki lehetne? Amikor nem tudom elképzelni vele az életemet 5 év múlva?

Mi van, ha egyik választ sem tudom ezekre a kérdésekre?

Gondolom rólam lehetne mintázni a naivitás és végsőkig való bizakodás mögé bújtatott gyávaság szobrát.

Egy hétig bárki megtekintheti a fenekemet és egy bugyimat pudingocska oldalán, mert beneveztem a popsi-bugyi pározós játékba. :P Bátor vagyok, nem?

update: Közben olvastam a kommenteket, és már ki is találtak mindenkit. :)