macskakaparásocskák

Mindjárt találkozunk M.mel 10 nap után, és ahelyett, hogy izgatottan várnám és örülnék, egyszerűen ideges vagyok és mérges és félek, hogy ez ő lesz e. Tisztára tönkreteszem ezeket a szép pillanatokat a saját aggódásommal, és nem tudok rájönni, mi kelti bennem ezeket az indulatokat és csak reménykedek, hogy mikor szemtől szembe leszünk, és meglátom, elfelejtem minden rossz érzésemet és aggodalmamat és egyszerűen csak örülni fogok.

Sokmindent tehettem volna ezen a délutánon, ha azt akartam volna, hogy haladjak, de persze szükségem volt oly fontos léleknyugtató tennivalókra, mint elolvasni a blogokat, amiket el szoktam, beszélgetni tesómmal meg Zsófival (már úgyhiányzik), mosni, iwiwet nézegetni, ezenkívül.. ezenkívül más talán nincs is? Jó oké valljuk be már megint tettem a semmit, olyan jólesett és a lábszőrtelenítés ráér ám holnap is. :)

Elérkezett a pillanat, amikor totál kiborultam.

M. kedd este óta gólyatáborban van, méghozzá a tipikus, durva gólyatáborban és persze várható volt, hogy el fog szakadni nálam a húr és agyfaszt kapok és ez most lett esedékes. És egyszerűen nem tudom megmondani, hogy konkrétan min hisztiztem magamban a zuhany alatt.

Nem vagyok kész egy egyetemista kapcsolatra.
Hazajövök Horvátországból és már ikszedik napja másokkal piál, ahelyett hogy velem lenne.
Mindenféle szemét kretén feladatokat kell csinálnia, amikben lányok is vannak.
Mindenféle számomra ismeretlen emberekkel bulizik öt vagy hány napja és még jól is érzi magát.

Ezek mind az óvodás szinten lévő agyam és lelkiállapotom együttműködésével létrejött hisztik, amiket kipuffogok magamnak és komolyan már sírok féltékenységemben és elkeseredettségemben, holott szegény M. ismét türelmesen biztosított arról, hogy nagyon szeret, és nagyon hiányzok neki, és egyáltalán nem akar semmit más lányoktól, mikor érzékelte, hogy elkettyentem a történet hallatán, miszerint 5 pálesz után sötétben meztelenre vetkőztek a fiúk és söröspoharakat tartottak a farkuk elé, amit a lányok megfogtak és leszedtek és a vezetők meg rájuk világítottak.

Ennyi.

Tiszta hülye vagyok.

Tökmindegy, ha már ez van, együtt élek a faszságaimmal, csak lehetőleg M. meg mások ne kapjanak ezekből a kibaszott rohamokból, szépen lerendzem magamban fél óra alatt, kijön belőlem, elmesélem mindenkinek, aki az adókártyáját akarja pótolni, nomeg pudingocskának (szerintem belőlük áll olvasói közönségem :)), és kiadom magamból. Nem tudok egyelőre jobbat.

Vagy mittudomén, az is lehet, hogy valamilyen szinten jogosak az érzéseim. Vagy nem. Komolyan már ötletem sincs.

Szóvall.

Megtanultam mélyre úszni a tengerben, már megy úgy a 3 méteres lebukás, ami azért nagy szó, mert iciripiciri hallójárattal rendelkezem, és eddig kábé fél méter után fájt a fülem, de ezekszerint nyilván tágítható.

Apa újabb nagyszerű akciójaként felbicikliztem vele a Quimby Autó a szerpentinen című klipjében megtekinthető útmeredekségre (tiszta poén, de tényleg ez az), halálos volt, még úgy is, hogy kábé  harmadán toltam. :D

A lényeg a Zsófi volt, mert nélküle halálra untam volna magam, vele ellenben állandóan hülyéskedtünk meg beszélgettünk, videókat csináltunk tesómnak, olyan jó lenne, ha lenne egy nővérem vagy húgom, most megtapasztalhattam és annyira klassz érzés.

Persze a szokásos hegymászás sem maradhatott el, de nem volt vészes kivételesen. Továbbá teleettük magunkat fügével, iszonyú kedves volt Franka, a házinénink, jókat vacsiztunk, kiolvastam 3 könyvet, nem izgultam magam túlzottan halálra M. gólyatábora miatt, no hát jó vót.

Ammm hazaértünk Horvátországból, örvendezek a jó öreg anyaföldnek, az itthon töltendő következő cirka 16 órámnak, írok majd élménybeszámolót, ha lesz időm-energiám.

Olyan jókat kajáltunk, hogy tyű, de utolsó vacsin csöppet nagy adag rákos-szószos-zöldtésztát kaptam, mellesleg isteni volt, viszont asszem enyhe gyomorrontást okozott az előételnek definiált hatalmas porció, most kavarog a pocim.