macskakaparásocskák

Ezt soha nem mondanám ki senkinek, de rádöbbentem, így magamnak talán mégis illenék.

Imádom azt, hogy gazdagok vagyunk. Ilyen szerintem még soha nem hangzott el a családunkban, mert nagyon személyesen és szerényen (álszenten?) kezelik ezt a kérdést a szüleim, de nagyon azt hiszem, hogy így van. Mármint nem ilyen rózsadombi übergazdagok vagyunk, hanem mittudomén megtehetjük, hogy elmenjünk évente horvátországba, meg télen többször síelni, és ha valamit szeretnénk, azt megkapjuk többnyire.

Ennek ellenére én abszolút nem vagyok eleresztve pénzzel, mert nem kérek, utálok kérni, de jó érzés, hogy nem kell azon aggódni, hogy mit fogunk enni meg ilyesmi. Hogy nem forognak a gondolataim egyelőre ilyen kérdések körül. És nagyon szeretem, amikor anya meg apa vesznek, mittudomén sidzsekit, mert úgy érzem, hogy van pénzünk és ez tök jó érzés.

Amúgy ez teljesen egy olyan téma, ami miatt valaki lenézhet, aki olvas, hogy ú micsoda sznob picsa, de szerintem hülyeség, ha az emberek nem mondják ki ezt a tök egyszerű igazságot, hogy szeretjük a pénzt, szeretünk (szeretnénk) gazdagnak lenni, ez nem szégyellnivaló és nem életcél, ugyanolyan, mint bármi más kedvelem-érzés, a kérdés aztán már csak az, hogy ha valaki gazdag, akkor azt hogy és mire költi.

Nem furcsa, hogy az ősz egyik napról a másikra ment át nyáriőszből téliőszbe? Mondjuk nem panaszkodhatok, mert ilyen hosszú jóidőt... köpönyegforgató idő szószerint :)

Megírtam a matekvizsgát, őszintén szólva most nagyon jónak érzem, de nem merek sokat remélni, mert a végén még pofára esek.

Holnap írom matekból a negyedéves vizsgámat, ami a jegyem 40%át adja, jól beparáztam, hogy nem lesz időm tanulni, így hát lelógtam a németet, nekiálltam a mateknak és most iszonyú ambivalensem érzem magam, mert egyrészt: már tudom kábé az egész anyagot, nagyjából értem, elmentem egy csomó korrepórára, ahol átvettünk rengeteg próbafeladaot, típuspéldát, anyámkínját.
Határérték pipa, deriválás pipa, érintősszarság pipa, teljes függvényvizsgálat figyelem és szerencse kérdése lesz, folytonosság pipa, l'hospital pipa.

És mégsem érzem úgy, hogy felkészültem. Ötletem sincs, mit kéne még tennem, mert már az összes létező feladatot megcsináltam a könyvben. Basszus remélem szerzek 25 pontot a 40ből ezek után. :/

A múltkor volt egy csopitali, ahol nem voltam és elég családias hangulatú volt, mert olyan 10en vettek részt rajta, és kibeszéltek mindenkit, de az Eszti elmesélte nekem, hogy kiről mit mondtak.

Na és rólam például azt beszélték, hogy először nem tudtak semmiről sem beazonosítani, mert nem vagyok se magas, se alacsony, se vékony, se dundi, se szőke, se barna, se kreol, se fehérbőrű, se szép, se csúnya, se barnaszemű, se kékszemű, se semmi.

Hát elkezdtem gondolkozni, és ez tényleg így van. Nemcsak kívülről, hanem sokszor belülről is. Nem vagyok se kifejezetten intelligens meg zseni, de nem vagyok buta se. Néha kedves vagyok, néha meg undok. Sem irigy, sem nagylelkű. Néha vidám, néha egykedvű. Najó, gyerekes, az mérhetetlenül, de másrészt nagyon komoly is. Ezek most nagyon alap példák, de a legtöbb tulajdonsággal így van, akár jó ez, akár rossz.

Erre mondhatnám azt, hogy semmilyen vagyok, de valójában mindenből van bennem egy kicsi. És ezt nagyon szeretem, mert majdnem mindig meg tudom érteni az embereket, könnyen kiismerem őket és meglátom az indokaikat, és így nem ítélek el senkit és ritka, hogy rosszat gondoljak valakiről, csak azért, mert tett valamit.

De amúgy ez nagyon meglepő, hogy nem csak én nem tudok kiragadni magamból valamit, ami alapján könnyen felismerhető vagyok, hanem mások sem.

Vasárnap voltam meghallgatni Bach e-dúr hegedűversenyét (és Mozart Requiemjét) és nagyon klassz volt.

Ahogy az ember leül egy emberekkel telt terembe és elkezdi hallgatni a zenét, egy idő után kikapcsol, és lassan elkezd önmagára figyelni, amit amúgy a hétköznapok során igen ritkán tesz meg. Nekem csomó gondolat jutott eszembe magamról, a világról, mindenről, pedig csak szabadon hagytam mászkálni a fejemben a gondolatokat és nem fúkuszáltam semmire.

Azt hiszem, az emberek alapvetően ezért járnak hangversenyekre (és templomba is). Egy-két óra csupasz találkozás önmagunkkal, vagy nevezhetjük meditációnak, nyugalomnak, elmélyedésnek, bárminek, szerintem baromi egészséges. Remélem egyszer megérünk egy olyan világot, ahol a zenét nagyra értékelik (emberileg, etikailag és anyagilag), és minden ember hetente egyszer, kétszer, ötször elmegy kiszellőztetni a fejét Bach muzsikájára.

Csöppet szégyenkezve de naagyon boldogan be kell vallanom, hogy vettem egy csizmát. Valami gyönyörű, lehajtós a teteje, csizmáskandúr styleban, teljesen lapostalpú, sötétbarna, szép kis helyes kerekorrú, picit redős oldalt, olyan gyönyörű és még kényelmes is, teljesen odavagyok, majd rakok fel képet.

(Egyszer majd elárulom anyáéknak meg M.nek is, de most még nem, le fognak cseszni.)