macskakaparásocskák

Néha, amikor nem minden felhőtlen, olyan jó egy pillanatra azt érezni, hogy mennyire szép az élet és milyen fantasztikus egyszerűen élni, tökmindegy, hogy jó vagy rossz történik épp velünk, csak hullámzani ebben a hatalmas világban.

Ez amúgy tegnap jutott eszembe, mikor épp bánatos voltam.

" A bánat természetes érzelem. Ez a részed teszi lehetővé, hogy elbúcsúzz olyankor, amikor nem akarsz elbúcsúzni; hogy kifejezd, kiadd magadból a veszteségek fölött érzett szomorúságot, legyen az egy szeretted vagy egy kontaktlencse elvesztése.
Ha ki tudod fejezni a bánatodat, egyúttal meg is szabadulsz tőle. Ha a gyermeknek megengedik, hogy szomorkodjon, amikor szomorú, akkor felnőttként egészségesen fog hozzáállni a szomorúsághoz, és az esetek többségében gyorsan túlteszi magát rajta.
Ha a gyermeknek azt mondogatják: Ugyan, ugyan, ne sírjál már! - akkor felnőttként nehézségei lesznek a sírással, hiszen egész életében mást sem hallott, csak hogy ne tegye. Ezért az ilyen emberek elfojtják a bánatukat."

Leugrottunk M.mel egy napra a nyaralónkba anyához, aki a nyáron minden szabad percét ott tölti, és valami fantasztikus volt. Tisztára kikapcsolódtam.

A nyaralónk egy általunk épített, nem túl nagy nem túl kicsi, a telek végében tóval, a szomszédban a barátainkkal, másik oldalon épp érő szőlőkkel, de nem is ez a lényeg. Nem tudom megmondani, miben áll a hangulata, de egyszerűen mindenki imád oda járni, sosincs veszekedés, fullos pihenés az egész. Nem tudnám elmondani, mit csináltunk ott két napig, mert igazából semmit.. csak sétáltunk, beszélgettünk, aludtunk, ettünk, mégis egy perc unalom nélkül suhant el az idő.

Érdekes a házak-lakások atmoszférája amúgy, a legtöbb otthonban lehet érezni, hogy jó vagy rossz lehet-e ott élni. Nálunk szerintem ilyen semleges, inkább biztonságot adó jellegű.

Ma nincs semmi konkrét dolgom, úgyhogy tennivalóm persze rengeteg.

• kiírni a hiphop cédét M. mamájának
• befejezni a Jadviga párnáját (M.ék könyve)
• szilvás-almás-fahéjas muffint sütögetni
• a kedves T.vel belekezdtünk egy új projektbe és erre elég komoly gyűjtőmunkát kell csinálnom
• rendetrakni

Kábé talán ennyi. Plusz a többi haszintalan semmiség. Ja persze, és délután nagy eséllyel szakítunk a kedves pasimmal 2 év után.

A reggelek a legrémesebbek. Benne vagyok a jó kis boldogító álommámorban, aztán kihullik a szememből az álompor és rájövök, hogy na igen, épp szakításban vagyok, és hogy aki eddig az életem része volt, nem lesz az már, akit szerettem és szeretek  - na ezt szépen elfelejthetem.. hogy valamit elvesztettem.

Írtam msnen az exbarátomnak. (Nem, ez ma még nem M.)

Úgy egy éve nem beszéltem vele. Nem tudom, most pontosan mi ösztönzött. Talán csak kiváncsi voltam, meg akartam nyugtatni magam, hogy nem olyan rossz érzés, túl lehet élni, jó lesz ez, beszélhetünk utána is... áhh minek áltatom magam. Ez M.mel amúgy is annyira más.

"Elhatároztam, hogy jobb híján élni fogok tovább."

Épp szakításban vagyunk M.mel. Vagyis megbeszéltük, hogy holnap (holnapután? Nemtom mikor lesz hajlandó) megbeszéljük, szakítsunk-e.

Izgalmas... valami újdonság legalább. És tökmindegy, előbbutóbb ígyisúgyis szakítanánk, ő legalább kedvére csajozhat egyetemen, nem tartom vissza, én meg kedvemre leledzehetek egy darabig szerelmi bánatban, és rakhatom össze magamat, de jó lesz.

Viszont reggel eléggé ki voltam borulva miatta, ezért nem ettem semmit, elmentem Annához, dumáltunk, klassz volt, de sajnos a tűző napos erkélyén cigiztünk egy kicsit, én meg nem cigizek elég rutinosan ahhoz, hogy tudjam, éhgyomorra nem szabad szívni, úgyhogy amikor jöttem haza a metrón konkrétan majdnem elájultam, ez volt életem leghosszabb utazásos 30 perce.

Nem vagyok elég, mert csak egy ember vagyok, nem a világ összessége. És ki választaná a "valakit" a "mindenki" helyett?

És nem vagyok elég szép, elég kedves, elég türelmes, elég szexi, elég bájos, elég intelligens, elég akármi. Nem vagyok elég jó M.nek így érzem.

Mért nem vagyok elég és elég jó én, úgy ahogy vagyok?

Néztem múltkor a jóbarátokat (ilyet már évek óta nem tettem, és csöppet hiányzott) és komoly megdöbbenést okozott, mikor az egyik jelenetben tanultam valamit, ami megfogott. :))

Chandler és Monica belekezdtek egy viszonyba, és elmentek kettesben egy romantikus hétvégére, ami pocsékul sikerült, és utána Chandler kérdezi Monicát, hogy akkor most szakítanak, vége? mire Monica meglepődötten néz, hogy ugyan miért,
Chandler: Hát mert veszekedtünk!
Moni: És? Minden kapcsolatban veszekszenek az emberek, ez teljesen normális, ne vedd már ennyire komolyan!
Chandler: Tényleg? Akkor most.. akkor most minden oké?
Monica: Hát persze! Üdvözöllek egy felnőtt kapcsolatban!

Ez így tök más, nem? Úgy fogni fel a veszekedést, mint mondjuk a paprikáskrumpli csinálást. Hogy okés.

Ciki vagy sem, én imádom a Fenyő Mikit és a Halász Juditot (annyira jó, mindig őt hallgatom, mikor rosszkedvem van).

Tegnap buliztunk osztálytársacskákkal és általuk hozott emberekkel, természetesen morrisons2, mi más, biztos vagyok benne, hogy rémesen karaokezom, de mit tegyek, imádok, és legalább nem egyedül, hanem egyszerre hárman, de inkább nyolcan. :)

Aztán itt aludt Orsi meg a pasija (hmm mire jó tesóm szobája... rémes, hogy használjuk), olyan gazdag hagymás-kolbászos-paradicsomos-paprikás rántottát ettünk reggelire, hogy ihaj, nem volt semmi.

Kicsit most aggódok, mert nem sikerül elérnem M.et, dolgozik ugyan, de akkor is, ez a hét nem igazságos vele szemben, mert én folyton lazsálok vagy szocializálódok, ő ellenben dolgozik és estére hullafáradt, ígyhát megérteném, ha neheztelne csöppet a helyzetre, én meg ki akarom békíteni. Úú tudom már, sütök neki almáspitét, amit szeret!! Máhhá ezután csak nem lesz baja!! Íí megyek is, micsoda ötlet, remélem van alma, kit érdekel, ha nincs, veszek.

Laza, semmittevős napom van. Beszélgettem egy leendő évfolyamtársammal msnen, annyira kedves volt, ha élőben is ilyen jófej, az klassz lenne.

M. anyukájának csinálok hiphop válogatáscédét, komoly munka, csomó új hiphopos előadót kell megismernem hozzá (én nem hallgatok eleget, csak kicsi hősök, anna and the barbies, SP).

És olvasok, sokat, a Jadviga párnáját, nem is tudom, mikor volt utoljára olyan, hogy itthon leültem, és olvastam, csak magáért a könyvért. Szoktam én, de leginkább metrón, héven, lyukas időben, várakozáskor, esetleg nyaraláson. Így ritkán van türelmem, de most nagy a nyugi.

Éjjel már majdnem elaludtunk M.mel, és egyszer csak valami iszonyú hangosan elkezdett ciripelni egyet, de hiába kerestük-kutattuk, sehol nem bukkant fel a kis leleményes szöcske/sáska/egyéb/nemakaromtudnimilyenlény. Aztán összecsipkedtek minket a szúnyogok, aztán mehettem fenistilt keresni, aztán reggel majdnem elaludt munkába menet. Klassz volt. :P

Úgy szeretnék már egyetemi levélkét kapni, remélem ma jön a kedves postásbácsi és hoz nekem és lesznek mindenféle infóim a gólyatáborról (ezmiez??), meg beiratkozásról, mindenről, az első kézzelfogható valóságdarabom.

Imádok itt lakni, az ablakon beszűrődnek a kinti zajok és nem autórobogás meg tömeg hangjai, hanem Dé meg valamelyik haverja visítoznak, kiabálnak, nevetnek meg pancsolnak valami vízben, csak ilyen hullámcsapódásokat hallok, ahogy valaki belevetette magát a vízbe. Kicsi drága kölyök. :)

Összefutottam estefele T.vel, ő az elmúlt egy hónapban spontán munkaszerzés miatt kint volt horvátországban idegenvezetős-sportfelelős mindenesnek, amúgy meg leendő cégtárs, mindenféle közös szövetkezéseink vannak.
Annyira mókás volt, ahogy feltűnt a deákon, hosszú csíkos ing, sötét nadrág, rövidszárú tornacipő, tisztára lezser eleganciás sringfield-reklám (ilyen kedve volt a drágának).

Kezdtük a szódában, megéhezvén átmászkáltunk a múzeum körút egy kis cukrászdájába orosz hússalátáért (nyammnyamm), közben kibeszéltük az elmúlt egy hónapot. Ő közlekedésmérnök lesz (bme természetesen, ennyi ésszel), én meg rájöttem, hogy nem vagyok elég kreatív.

És megint előjött ez az osztálytárs szindrómám, találkozok velük és egy napig le sem lehet vakarni rólam a mosolygást. :)

Ilyen pinduri apróságok a legrosszabbak, hogy tesóm összehajtogatott ruháit mindig letettem az ágyára, ő majd berakja a szekrényébe. De most nem fogja berakni, hiába rakom az ágyra.

Tesóm pedig közben elment. Néha olyan fura, gondolkozok mondjuk azon, hogy mennyi zsömlét vegyek, apa hazajön ma, anya is itthon lesz, tesóm, ő hogy is van, ja nem, tesóm nem lesz egy darabig.

M. reakciója erre: "Hát, jön majd, csak addig nem áll el a zsemle."

Persze nekem még mindig jobb, mint szegény Zsófinak, ő ébredésekkor szembesül vele, hogy hoppá, nincs mellette.

M.nek tetszett egy tornacsuka, ami csak a soroksári auchan player's roomjában volt a méretében - vagy legalábbis 42esben, amiről azt gondoltuk, hogy a converse mérete, de nem, úgyhogy jó kis 3órás utunk volt az ördögnek, gondoltuk az astoria fele jövünk haza, hátha a tisza boltban akad valami klassz pótlék, de az orrunk előtt zárták be, a végére ráadásul rádöbbentünk, hogy 10 napja állandóan együtt vagyunk, anyám, jóból is megárt a sok, sittysutty hazament.

Hát az erdélyi kirándulgatás kicsit fárasztó volt, de nem haltam bele, szép tájak, a patakban mosdás kifejezetten extrém volt, de azért 80%ban hatásos, M.mel az együttlevés csodás, tiszta levegő, természet, elképesztően erős napsütés, hámló orr, boldog tüdő, 9koralvás.

Tesóm és Zsófi kikísértek a hévhez, felraktak rá nagy nehezn, túrahátizsák, polifoam, két óriásméretű kajásszatyor, nevettünk, ahogy felmásztam mint egy teve vagy bogár, de aztán becsukódtak az ajtók és elindult a hév, és ... ők meg csak ott álltak, ottmaradtak, és tudtam, hogy tesómat most majd egy évig nem látom, elkezdtem sírni a gyorsuló héven, annyira bolond látványt nyújthattam.

Most pedig, egy hét Erdély, meglátjuk, milyen lesz, kár, hogy ennyire vártam, olyan jóra számítottam, sőt most is jóra számítok. Viszont van egy tervem, ötletem, vágyam, elkiabálni nem merem, szurkolnás hozzá - hát, elkelne, köszönöm.

POP után beültünk egy kocsmába tizenpáran, osztálytársak és csatolt közegek, igazság szerint hulla voltam, és ráadásul Ákos nem mellettem ült (mert mellette kétperc alatt felvidulok), csak rám nézett kérdően, mi van velem, intettem, hogy nagyon fáradt vagyok, mire öt méterről küldött egy smst: "Menj már haza. Mindjárt elalszol." és akkor rájöttem, hogy noha kegyetlenül hiányzik a délelőtteimből a jelenléte, és annyira érdekelne, hogy minden egyes nap épp mit gondol, nem vesztettem el és nem is fogom.

Azt hiszem, minden kapcsolat, jó és rossz is, eltávolodásokkal és közeledésekkel teli. Néha a két fél szorosan együtt van, néha távol egymástól, de attól, hogy épp közel vannak, nem lesz jó a kacsolat, legfeljebb a rossz kapcsolat egy jó szakaszába ért. És ugyanígy, a jó kapcsolat nem romlik el egy negatív korszak miatt.

Emiatt azt gondolom, talán jobb lenne akkor szakítani, mikor minden rendben, és még így is tudom, hogy én ezt nem akarom.

És ez akkor is más lesz innentől. Más emberek, más életmód, kicsit más én. Lehet, hogy nagy butaság, de úgy érzem, elmulasztok valamit, ha továbbra sem lépem meg ezt a szakítást.

Nekem is kicsit röhejesen hangzik, de ezt érzem.

Amúgy a nap másik nagy híre, hogy hotdogon huszonnyolcezer-hétszázötvenharmadik helyezést értem el, nem semmi, ugye.

Nohát, tegnap kiderültek a kis dolgok, és felvettek, de fel ám bizony, közgáz kereskedelem marketingre, nemrossz, ismerek kettő darab évfolyamtársat, Esztit kicsit, Juditot nagyon, ajjajj milyen nagyon meg fogjuk látni.

Tükör előtt kell gyakorolnom majd, hogy "közgázra járok, kereskedelemmarketingre, ja hát ja."

Amúgy büszke vagyok abból a szempontból, hogy 455 volt a ponthatár, ez azért az egyik legmagasabb, csak tanítanak majd valamit.

Egész héten ketten vagyunk az irodában az egyik csajszival, Mónival. Jó sokat beszélgetünk.

Móni speciel keresztény, méghozzá nagyon (amúgy nagyon kedves és figyelmes, abszolút pozitív oldalát mutatja a keresztényeknek), és megint előjött belőlem ez az érzés, hogy a keresztények iszonyú létbizonytalanságban élnek. Reménykednek persze, meg bíznak, de egy büntető istenben hisznek, és igazából fogalmuk sincs, hogy mi a csudát csinálnak ők itt, mert hiába gyártanak elméleteket, mélyen belül tudják, hogy hamisak ezek, és nem értik.

Amúgy ez csak egy benyomás. És tudom, hogy nekik ez most jó, ebben hinni, deazért.. hát akkor is. Olyan rossz lehet.

Semmiértelme Dolgok listája

1. esős időben hajat vasalni

2.

(Majd bővítem.)

 

Úgy van ez, hogy össze kéne pakolnom túrázgatáshoz. Azonban csak akkor pakolok össze, ha megyek (hát ez aztán logikus :P), ami pillanatnyilag azért nem biztos, mert M.mel örök/2hónapos/egynapos/elmúlt haragban vagyunk, nem is merem leírni, annyira szégyenletes dolgok történtek (nem nekem szégyeneletes, nekem megalázó), de nyilvánvaló, hogy ki kell derítenem, utazunk-é. Én mellesleg szeretnék nagyon, csábítanak a tájak, friss hegyi levegő meg testmozgás, szakítani meg ráérünk utána is (akkor azonban halaszthatatlanul), de tényleg.

Kora reggel, miközben jöttem haza, ahogy csöpögtek az esőkabát kapucnijára cseppek, és hirtelen lökött egyett a szél, egy pillanatra minden szempontból tél volt.

Nincs is jobb annál, hogy ebben a klassz esős időben lehet választani, hogy a sáros erdei úton menjek, avagy fröcsköljenek le a pocsolyákba gázoló kocsik.

Ha mondjuk gondolkoznék azon, hogy mi az, ami nem normális, akkor tuti hozzávenném, hogy például az, ha görcsbe rándul a gyomrom, mert találkozok a pasimmal, és tudom, hogy semmi dolgokért basztatni fog, na az nem normális.

Az se normális, ha lecsesz azért, mert azt hitte, nekem adta a telefontokját, és közben berakta a táskájába, de azért azt hitte, nekem adta, és az se, hogy rajtam tölti ki a fáradságát, a mérgét, a rosszkedvét, bármi is a vész, én vagyok a hibás, a hülye, a hisztis, a problémázó, a mivanveledmostanában-nemhasználodaz-agyad.

De a legabnormálisabb, hogy én mindezt hagyom. Gondolkoztam rajta, hogy vajon miért, mert általában az emberekkel bizakodóan és nyíltan viselkedek és a jót feltételezem (pár alapból antipatikus kivétellel), de ha valaki bánt, akkor sose hagyom magam. Meg szoktam mondani, ha valaki viselkedésével nagy gondom van, és nem hagyom, hogy kihasználjanak, hanem mindig visszaszólok.
M.mel meg rohadtul nem így van. Nem lehet csak azért, mert szeretem, talán túlságosan félek? Tőle, a bántástól, hogy többet már nem akarok és tudok elviselni, inkább behódolok, csak béke legyen?

A legviccesebb, hogy nagyon jól tudom, hogy pláne basztatni fog, ha hagyom.

Olyan fura nekem, hogy azok a nők, akiknek van gyerekük, iwiwre kapásból nem rakják fel magukat kettesben a férjükkel, viszont a gyerek(ek)ről biztos, hogy 800 kép fenn van. Nem nyilatkozhatok persze, nem vagyok anya, de akkor is, ez jelent valamit, nem?

Akkora idill van itthon, anya olvas a nappaliban, apa mellette alkot valamit a laptopján, tesóm meg Zsófi bealudtak a szomszéd szobában, mindenki nyugis, nyáridélutános, csendespihen.

Olyan sok haszontalanságot csináltam, tiszta öröm. Hotdog profil, hát a hotdog elég vész szerintem, viszont annyira jók a körkérdései, meez csacskaság, pszichogalaxy firkatesztek, e-szociális lennék de nagyon.

Tesóm 29én utazik el. És mi 26án elmegyünk Erdélybe kirándulni M.mel, mert sokáig úgy volt, hogy 19én repül tesóm, és mire kiderült, hogy később, már lefoglaltuk a cuccot. Olyan rossz, nem tudunk kimenni a reptérre és már csak 5 nap, amíg együtt lakunk tesómmal.

Ráadásul egyszerre két ember tűnik el, mert Zsófit, a barátnőjét is úgy szeretem, de tesóm nélkül vele se fogok úgy, vagy annyit találkozni... Hát szóval valahol szomorú ez, valahol máshol meg öröm, de nem könnyű senkinek, és a sok érintett közül még legkevésbé én vagyok rossz helyzetben.
Zsófi: Mert ha visszajön, neked akkor is a testvéred lesz, de nekem.. ki tudja..

Tesóm és a barátnője a szomszéd szobában Forrest Gumpot néznek. Imádom, szimplán hallgatni is, nem is kell átmennem nézni, úgyis látom magam előtt a képeket már a hangra is.:)

Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Az ember nem tudhatja, mit vesz belőle.

Rájöttem, hogy a szülinapokat tulajdonképpen nem azért ünnepeljük, mert ajándékot kapunk, vagy mert eltelt egy év és háhá, múlik az idő, hanem mert örülünk annak, hogy megszülettünk. Vagyis annak, hogy élünk. Asszem ilyenkor minden ember egy napra átérzi a boldogságot, hogy világra jött és itt van a földön, akik pedig felköszöntik, azok kifejezik az örömüket, hogy része az életüknek és hogy ők is boldogok, hogy él.

Ez olyan klassz, nem?

"Ha szent akarsz lenni, élj mások kedve szerint, ha isten akarsz lenni, egyedül a magad kedve szerint élj. Ez az én mottóm."

Ma járunk két éve M.mel. :) Hihetetlen elképzelni, belegondolni, mennyi idő ez... Két év, atyavilág, örökkévalóságnak tűnik. Persze nem egy rossz örökkévalóság, mennyi mindenben változtam, mennyi mindent megéltünk, elképesztő.

Erre a hétre nagyon besűrűsödtek az ünnepek, tesóm búcsúbulija, évfordulónk, én szülinapom, E. szülinapja, van kérem minden.

Tegnap kicsit csaltunk és előrehoztuk az ajándékozást és kaptam M.től egy fülbevalót, zöld kis dobókockákból áll, nagyon cuki, és egy fényképezőt, ilyet, és annyira klassz, okos, gyönyörű és picike és szépséges képeket csinál. Hihi :)

Amúgy ittam rumos kokakólát és tényleg nagyon finom. :) És ami a lényeg, tesóm örült és meglepődött és jól érezte magát, úgyhogy mindenképp megérte.

Amúgy még sosem csináltam meglepetésbulit, nekem se csináltak és nem is vettem részt benne. De tetszik.

Klassz lett ez a buli, csak sajnos hányásokkal volt tartkítva, és most a takarítás része jön. Sebaj, ha jól sejtem, az egész torta megmaradt, lehet majd eszegetnünk. Várom, hogy menjenek el az emberek, körbejártam a házat, hogy mit kell csinálni, de sokkal kevésbé vészes, mint amire számítottam. Kábé csak porszívózni kell, meg a köves helyeken felmosni, amúgy masszív dzsuvát csak a zuhanyzóban levő hányás képez, állat.

Holnap lesz tesóm meglepi-búcsúbulija (kimegy egy évre tanulni külföldre), és valószínűleg nagy mázlival sikerült így uccsó pillanatban tortát rendelnem egy nagyon kedves nénitől, még be kéne szerezni egy kis kajcsit meg piát (az új Anna and the barbies album megjelenése óta szeretnék rumos kokakólát inni, úgyhogy konkrétan ez lészen), jameg soksok lufit, és akkor ezzel készen is lennénk.

Fenn vagyunk 3 képen is itt, meg lehet keresni meg minden. :)

Ott álltam a Colorstar közepén és fogalmazgattam a fejemben ezt a postot, iszonyú nehéz volt megállni, hogy ne menjek át a netsátorba megírni, de tudtam, hogy az nem lenne bölcs döntés, ígyhát ottmaradtam, és átadtam magam a zene hangulatának, most viszont megpróbálom rekonstruálni, amiket éreztem.

Röviden annyi a lényeg, hogy szerintem M. legszívesebben azt csinálná, hogy velem jár és együtt van, de közben azért ilyen felületesen kavar más csajszikkal is. (Gyanúim szerint ezzel elég sok pasi van hasonlóképp.)

Ezt abszolút nem tartom gáznak, elítélendőnek, mittudomén, de az a helyzet, hogy én nem tudom neki megadni. Mármint nem lennék képes elviselni, hogy másokkal legyen együtt.

És ebben két rémesen ratyi dolog is van.
Egyrészt, hogy őt korlátozom.
Másrészt, ebből kifolyólag, én egy olyan valakiként élem meg magam, aki korlátoz. Pedig abszolút nem jellemző ez rám, mindig hagyom, hogy az emberek tegyék, amit szeretnének (és én is elvárom tőlük ugyanezt). Iszonyú nyomasztó, és nem tudok vele mit csinálni.

Szóval mindezt nem tudtam leírni, de M. megkérdezte, én meg elmondtam neki, hogy így érzek, és olyan kedves volt, nem tagadta le, nem is erősítette meg, viszont onnantól annyira éreztette, hogy mindentől függetlenül neki én vagyok a legjobb és legfontosabb. Közben kicsit én is szokok a gondolathoz, és tényleg olyan jó lenne, ha nem zavarna, ha mással is lenne, és nem lennék féltékeny, úgyhogy most erre gyúrok. :P

Hát ilyen jó fesztiválon én még nem voltam soha.

Egyrészt maguk a körülmények nagyszerűek voltak, a balcsi tíztől négyig, ha szerencsénk volt, akkor árnyékos helyeket kifogva, és maga a helyszín szuper volt, sok pihenőshely,M  másrészt jók voltak a koncertek, harmadrészt mi is nagyon jól éreztük magunkat és hihetetlen, de egyáltalán nem vesztünk össze M.mel egész végig, akkora a boldogság, hogy ihaj.

Voltak persze árnyoldalak, például a bejutás, 50 perc álldogálás összepréselődött és tolakvó tömegbe zárva hatalmas hátizsákkal a vállunkon égető napon, napos sátorhelyek, amik miatt reggel 9nél tovább lehetetlen volt megmaradni a sátorban, nomeg a zuhanyzás, de alapvetően nagyon tetszett az egész móka. :)

Végül elmaradt a mai almaszedés, amit megígértem a szomszéd bácsinak, nem szőrtelenítettem még teljes mértékben, ráadásul az ideális epilálás, majd végső simítások borotválás helyett beértem egy szimpla lábborotválással, ennek még megiszom később a levét, és a körmeim sem állnak egyelőre sehogy, egyszerűen nem elég hosszú egy nap ehhez, túdomtúdom, nem blogolni kellett volna 86 postot, dehát mit tegyek, ha
1. addikt vagyok (egyre jobban tartok ettől)
2. muszáj a kis lelkemnek kiadnia magából mi őt nyomja.

Tegnap azt mondta az Ákos, hogy rám a Melinda név illene (a többiek meg helyeseltek).

Amúgy ez igaz, szerintem is illene hozzám, kívülről nagyon, meg belülről is eléggé, nem mintha sok Melindát ismernék, ez inkább olyan érzés, csak kár, hogy nincs valami rég elfeledett, de klassz jelentése, ami a legtöbb névnek azért szokott lenni.

Ha kisebb hálózsákom lenne, nem két polifoamot vinnék (merthogy másnak is én cipelném ugyebár) és nem raktam volna be plédet (amit vinni rémes, de nagyon megéri), most egész klasszul állnék helyileg a táskában. Ehelyett ki van párnázva rendesen, nincs is persze kész csak 80%osan, ennek örömére állhatok neki újrafesteni a lábkörmeimet, nagyon rájuk fér, váá, mért van az, hogy vagy túl sok minden történik egyszerre, vagy túl kevés? Ki unatkozik nagyon, és akar elintézni pár dolgot helyettem? Legközelebb meg cserélünk, na?

Tavaly a volt nem csak azért volt nekem borzalmas élmény, mert meg kellett játszanom magam, el kellett fojtanom az érzéseimet és odahazudni egy szerepet, hanem leginkább azért, mert nem volt választásom.

Ott voltam sopronban, nemtom hányszáz kilométerre otthonról, és nem tudtam hova menni. Ott voltam a sötétben a sátorban egyedül, és teljes rabság volt, és a kinti embertömegből senki nem volt, aki mellettem állt volna, mert négyen mentünk és más barát nem volt, legfeljebb ismerős, ők meg otthagytak. Szabadság tömény hiánya volt és rémes magány.

És most a soundon ilyen nem lesz, mert ott lesznek sokan sokan, két oldalról is tudok osztálytársakat és hát tudjuk, hogy rájuk bármikor, ráadásul ugye balcsi, most szó szerinti a napközbeni kiheverés meg a felfrissülés is, úgyhogy ezt várom de nagyon.:)

Balaton sound jegyvétel, pipa.
Ötnapi tartóskaja vásárlás, pipa. (Profi vagyok, pont jó mennyiség, változatos, nem olvad, könnyű, kis helyet foglal, fesztiválra alapkaják csak, azaz kínai leves, 7days, konzervek, creme bonjourok ott beszerzendő tartóskenyérrel stb.)
Névjegyszerzés telephelyes kollégának, pipa.
Bérletvásárlás, pipa.
Mosás első kör, pipa.
Pénzszerzés a kedves T. barátnőjétől, pipa.

Még hátravan a bepakolás, mosás kettes kör, önmagam szalonképessé varázslása teljeskörű szőrtelenítéssel és társaival, de alapvetően jól állok asszem.

Találkoztam osztálytársakkal, voltunk olyan tizen, és annyira boldog meg felszabadult vagyok meg hálás, nekem szimplán hogy így együtt vagyunk olyan sokat jelent, feltölt, örömmel telít, energiát ad, úúhh elolvadok magamtól. Lássák, bejött a cinizmusom a túl sok érzelem hatására, de akkor is, olyan röhejes csak úgy áradozni, miközben ki se tudom fejezni, mennyire szeretem őket egytől egyig.

Anya tíz perce nyögte ki, hogy mamának szerdán lesz a 80. szülinapja, és menjünk le hozzájuk kecskemétre szerda este, ami nem kicsit bonyolítja a dolgokat, tekintve, hogy hétfő kedd szerda egész nap dolgozom, csütörtök hajnalban megyünk balaton soundra, ma osztálybuli, közben össze kell raknom a cuccokat, jegyeket kell vennem, meg kell szereznem az imádott T.nél maradt pénzemet a nőjétől, meg attól félek, még van csomó minden más is, ami most nem jut az eszembe, de hozzájárulásával tovább fogja zsúfolni ezt a pár édes kis napot.

 

Nehéz innen nézve tudni, mi a helyes és mi a helytelen.

Döntés1: Ha tegnap az osztályommal találkoztam volna vízipipázni a margitszigeten, és utána esetleg 7-8 fele kiértem volna M.hez.

Döntés2: Ha tegnap kimentem volna M.hez és a mai osztálybulin találkoztam volna az osztálykámmal.

Tegnap abszolút az egyes számú változat tűnt jónak, úgyhogy persze végül a kettest csináltam, tudom, hogy nem tűnik nagynak a különbség, végül is csak egy programcsere, de abból a szempontból fontos, hogy mit helyezek előtérbe, kit részesítek előnyben, mennyire engedek a játszmákban vagy mennyire látom, hogy kinek mi mennyire fontos, itt főként magamra meg M.re gondolok, mert magamat nagy nehezen még megértem, bár nagyon őszintének kell lennem, hogy túllépjek az önsajnálaton és meglássam mögötte a valódi mozgatórugókat, viszont M.en kiigazodni teljesen lehetetlen, és ami a legrosszabb, még neki magának is.

Végül is annyira nem volt mókás a családi banzáj, mint amennyire számítottam rá, de rossznak se lehetett mondani.

Volt sok kedves másod és harmadunokatestvér, sokadfokú nagynénik és nagyszülők unokatestvérei, akik mind elmondták, hogy nahát, érett lettem, az őszintébb fajta fiatalok hozzátették, hogy nahát, nem nézek ki 19nek (nembizony, életem végéig 16nak fogok tűnni, úgydöntöttem, ez maradhat így), lehetett dumálni és bort inni, persze nem eleget, de attól még a hagyományt igazán értékelem.

Anyukám famíliája négyévente rendez egy össznépi találkozót a mindennemű és rangú, közeli és leginkább távoli rokonságnak. Mondhatni kötelező a megjelenés, és mindig van a többszáz tagból pár újonnan született, illetve beházasodott. Történetesen holnap kerül sor erre a nagy eseményre, és őszintén szólva én nagyon örülök neki. Amikor utoljára volt, 14 éves lehettem, előtte 10, legközelebb meg lehet, hogy én is férjjel és/vagy kisgyerekkel megyek oda, amibe belegondolni azért kicsit meredek. Vagy vicces.

Asszem rekordot döntöttünk M.mel, ennyi ideig még sosem volt szar a kapcsolatunk. Konkrétan múlt szerda éjjeltől tegnap reggelig tartott a zűr köztünk, és ma éreztem úgy, hogy najó, minden rendben van. Úgyhogy mivel a borzasztó nehezen megtalált béke nagy kincs, ezért van esély, hogy harmonikus szerelemben éljük túl a balaton soundot. Ijjh de jó lenne istenem dejó.

Nagyszerű tervem volt, tartalmazott ma esti dologelintézést, M.nél levést, osztállyal vízipipázást, Annával talizást, aztán egyszer csak kiderült, hogy holnap is kell dolgoznom, úgy elszontyolodtam, minden fuccsra ment.

De azt hiszem, nem látszott rajtam, és most már ki is lábaltam a szottyantságból, ma hazajön tesóm és a barátnője, továbbá ittalszik egy angol, konkrétan a nappaliban, sütöttem palacsintát, hogy mindenki boldog legyen.

Annyira aggódtam, hogy valamit elfelejtek, és mindjárt indulnom kell, de szerencsére egy pillanattal korábban beugrott, hirtelen, mint borús égből a napsütés: lekvároszsömle.

Abszolút sikeres vagyok, főztem ilyen rakott tészta féleséget, ami még apának is tetszik, pedig szerintem az életben nem ízlett még neki, amit készítettem, ígyhát ez csodás, játszottam Dével, és Dé kisöccsével, aki olyan 8-10 hónapos lehet, de valami tündéri, folyton mosolyog és jó erősen megmarkolja a kezedet és beléd kapaszkodva feláll és ideoda dülöngél a lábacskáin.

Najó, most szívbajt kaptam, sebaj, nyugi, szúszá.

Lehet, hogy a külső adottságaink, amikről nem tehetünk, a testalkatunk, hajszínünk és felépítésünk, arcberendezésünk alapból meghatározzák, milyen stílusúak leszünk. Például az alternatív lányok általában nagyon vékonyak és göndör hajúak.

Aijj én is szeretnék nagyon vékony göndörhajú lenni az olyan jó lehet (alternatívságtól függetlenül).

Kávét ide nekem, gyorsangyorsan, hogy legyen erőm energiám ruhákat hajtogatniiii.

Ma azt álmodtam, hogy terhes vagyok és álmomban nagyon jó volt, tetszett az óriási, gömbölyű pocakom, felébredve meg elég borzasztó volt elképzelni. Ez amúgy azért történhetett, mert M.mel viszonyunk egyre furcsábbra fordul, tegnap éjjel egyszerre volt édes, meg sós, szomorú, és boldog, hazatalált és elveszett.

"Terhesség: Szerencsés és kedvező álomszimbólum. Sok tervünk és vágyunk van, amelyeket képesek vagyunk elérni, újat teremteni. Változást jelenthet két életszakasz között. Nők esetében elégedettséget jelent, férfiak esetén kedvező alakotóerőt jelent."

Mindenféle szarságok vannak, többnyire M.mel, ma egészen kiakasztott, ugyanis én dolgoztam, ő meg semmittett, napközben beszéltünk, mondtam, hogy esetleg átjöhet, ha gondolja, mondta, hogy nem, mert fontos lustálkodnivalója van. Annyira kiakadtam rajta, atyám, egy szalmaszálat sem hajlandó keresztbe tenni, hogy működjön a kurva kapcsolatunk, az egyetlen, amivel beleszól, hogy néha napokig dühöng, ha hibázok, elhatároztam, hogy mostantól egy darabig nem adok bele semmit, majd ő csinál, amit akar. (Szerintem direkt örül majd neki, hogy kivételesen nem ő játssza a parancsolgatóst, hanem kicsit normálisabb viszony lehet közöttünk, ahol a pasi teper. Ha nem teper, akkor meg ennyi.)

Aztán felhívott, hogy menjünk moziba. Megörültem, nahát, jajdejó, mégis alkotott, vagy csak unatkozott, figyelt is, hogy túlságosan ne örüljek, hogy valami történik. De azért örültem.

Most meg közölte, hogy nem alszik a fél8kor kezdődő mozi után itt, mert nem akar felkelni 7kor. Mintha fel kéne kelnie miattam, vagy bárki is zavarná.

Persze végül itt fog aludni.

És még mindig dühös vagyok rá. Najó, attól függ.

Annyira nincs kedvem most dolgozni menni, hogy ihaj. Sőt ihajcsuhaj tumorró.

Most itt van ez a következő négy hét és kattog az agyam, hogy ú, de ha megyek balaton soundra, akkor az kapásból 3 nap mínusz, ugye nem akkor megy az ildi szabadságra, meg közben lesz a szülinapom, a 2éves évfordulónk M.mel, tesóm meglepetés búcsúbulija, ki tudja, még mi, ma meg nekem kell bevásárolnom, főznöm, mosnom 1-2 adagot, takarítanom, ilcsi naptejekért elmennem, de előtte leszerveznem, már majdnem úgy érzem magam, mint egy echte szingli. Majd estére benyomok egy bulit és teljes lesz a szex és newyork fíling. :)

Nagyon jól tudom, hogy én szívom meg, ha benne maradok egy olyan kapcsolatban, ahol teljesen le vagyok győzve és ki vagyok szolgáltatva, amiben hagyom magam bántani és megalázkodom, amiben mindig én vagyok a hülye/hibás/rossz, ígyhát mondhatnánk, hogy homokba dugom a fejem és struccpolitikát folytatok, vagy nevezhetnénk úgy is, hogy kivárok, esetleg, hogy nem merek-tudok kilépni, tök mindegy, tudom, hogy ez így nem maradhat, ha nem most jön a toccsanás, akkor később, nevezzük nevén a dolgot: gyáván halogatok.

Nagyon szeretnék elmenni az El Caminora. Nagyon nagyon. Kell hozzá idő, pénz meg lelkierő, idővel jól állok, pénzzel rosszul, lelkierő változó. Csak vigyáznom kell, mert ha átfordul, és pénzem lesz sok, időm meg semmi, akkor már rosszul állok. Jövő nyarat céloztam be.

Mostanában több barátnőm is vesztette el a szüzességét, és volt egy eléggé általános probléma, amiről én anno sehol sem hallottam, és már megint azt hittem, hogy velem van a baj. Szóval ezt valamiért mindenhol titkolják, de a szüzesség elvesztése nem könnyű. Sokszor túl erős a szűzhártya, nehezen szakad át, és fáj. Nekem ez volt, mint kiderült, jópár más mindenkinek is, és a lányok szépen hibásnak és rossznak érezték magukat, hogy úristen, én még erre sem vagyok képes. Nekem ilyen rémképek futottak át az agyamon, amint megyünk a dokihoz, nyomjuk a kezébe az ollót, hogy bocsi, de vágja már át azt a nyüves szűzhártyát.

Ebben a helyzetben nekem az segített, hogy teljesen véletlenül hanyagoltuk a jólbevált, hagyományos misszionárius pózt. Elmentünk zuhanyozni, kedves volt és megértő, és csak úgy játékból beleültem az ölébe. Ő az ágynak dőlve ült, a lába nagyjából kinyújtva vagy enyhén behajlítva, és én szemből beleültem az ölébe, na és ebben a helyzetben simán belém tudott hatolni. Szóval ha bárkinek gondja lenne, szerintem próbálja ki, már rajtam kívül másoknak is bejött.

 

(A kakilásról lesz szó.)

Eddig mindig azt hittem, velem van a baj, mert idegen helyen nem nagyon, vagy csak nehezen tudok kakilni. Volt olyan, hogy 4-5 napig nem kakiltam, ha táborban / nyaraláson stb voltam. Rémes, nyomja a hasamat, de nem jön ki, a végére ilyen általánosan rossz közérzetem volt, mintha beteg lennék. Most viszont a balcsin egyrészt kétszer is jót kakiltam, másrészt megtudtam, hogy ezzel szinte az összes lány ugyanígy van. Azért meglepő, hogy a fiúk hipphopp megállnak egy bokornál vagy pottyantósvécénél oszt kidobják a kaksit, a lányok viszont nehezen birkóznak meg a kérdéssel, és ez kivételekkel persze, de általánostható a nemekre. És erre ennyit kellett várnom, hogy kiderüljön!!!

M. fogta magát és lelépett bulizni-sörözni (rekordot fog dönteni sörivásban:)), el se köszönt rendesen, én meg vártam, hogy valami rossz érzésem legyen, aggódjak, hogy megcsal, hogy baja lesz, minden szarság, amit ki szoktam magamnak találni, de nem, egyszerűen csak örülök neki, hogy éli az életét, és hát menjen csak, menjen, szabadjára van engedve, aztán majd visszajön és elmeséli.

Ilyesmik történtek.

Majdnem lekéstük a vonatot Ferivel meg Márióval, épp időben értünk volna oda, ha a busz nem állt volna a megszokottnál kicsit többet a megállóban.
Feri: - Biztos lerobbant, hehe.
Hang: - Hölgyeim és uraim, szíveskedjenek leszállni, a jármű műszaki okok miatt nem közlekedik tovább.
Úgyhogy volt jó kis fél kilométeres futás nehézfegyverzetben (túratáska, vízipipa stb) és épphogy felugrottunk, ment is a vonatocska.

Első két nap sikerült halálra stresszelnem magam, hogy atyaég, mindent nekünk kell csinálni a kedves T.vel, senki se segít, erről nem volt szó, nagyon szórakoztató lehettem, a kedves T. mondta, hogy lazítsak már, így lazítottam is, szerda naccerű volt, egészen estig, amikor is kicsit sok vodkás kotél után páran lányok elhatároztuk, hogy meztelenül megyünk fürdeni a balcsiban.

Mindenféle szomorú dráma következett ezután, melyek végkifejleteként azt találtam mondani M.nek dühömben, hogy kopasz és kövér (egyáltalán nem az, sem nem kopasz, sem nem kövér), jaigen és megharaptam, ki szeretné, hogy a barátnője legyek? Kicsit érthető módon kiakadt, nem meglepő, hogy ismét majdnem szakítottunk, az sem meglepő, hogy végül nem, azonban a csütörtök-pénteket depresszióban töltöttem, amíg ki nem békültünk.

Szóval rendkívül szórakoztató lehettem, szegény kedves T. biztos nem is akar többet együtt dolgozni velem, pedig a síeléskor még pozitív képe alakult ki szervező enmagamról, no majd megkérdezem tőle, szerintem megmondja, ha többet várt, őszinteségre épül a kapcsolatunk szerencsére.

A vonatúton hazafele M. benyomott nem kevesebb, mint 6 sört, najó, én talán egy féllel besegítettem, de eléggé bekészült tőle, most hívott, hogy hazaért, de leteszi, mert sürgősen gyrostálat kell rendelnie. Nekem meg szörnyen furcsa ez a semmittevés, már fél órája csak íméleket olvasok és efféle, eddig összesen nem ültem egy helyben, egyedül fél órát, mindjárt elmegyek főzni, csak hogy mégis történjen valami.

Úri dolgom volt, elhoztak kocsival egészen az örsig, nem kellett éjszakaiznom, nézhettem a rakparti úton a pesti oldal szépséges nyári éjszakai fényeit. Holnap kora reggel induláslódulás, már alig várom, hogy izzadtan, összeragadt lábakkal leszálljak a vonatról, behajítsam a hátizsákot egy bokor tövébe és a hűvös tiszta balatonba csobbanjak. :)

Aztán majd szombaton jövök.

Voltunk tescoban megvenni mindenféle kajcsit a jövő hétre a balcsira, és kifogyott a tollam, miközben húzkodtam ki a már beszerzett tételeket, úgyhogy muszáj volt szerezni egyet, persze csak becsomagolva, kétdarabos változatban árulták, kénytelen voltam kivenni, hogy írni tudjak vele és képzeljétek, aztán meg nálam maradt, mondhatni elloptam. Mondjuk nem tudom ellensúlyozza-e ezt a kábé száz forintot az az ötven rongy, amivel gazdagítottuk a tescot, mindenesetre nem nagyon van lelkiismeretfurdalásom.

Úgy saccolom, most van 2 órám a bankettre indulásig, addig összepakolászok, szőrtelenítek minden elképzelhető helyen, összerakom magam, más dolog talán nincs is.

Van a palatinuson az egyik medencében félóránként vagy óránként hullámfürdőzés, és a nagy ugrálásban és hullámzásban összeakadtam egy pasival. Valahogy a fürdőbugyim oldalán levő fém halacska vagy tengericsikó vagy micsoda figura összeakadt az ő kezén lévő bilétával vagy mivel. Annyira röhögtem, hogy még arra sem volt erőm, hogy kiszabadítsam magam, csak fogtam a bugyit, hogy nehogy leszakadjon rólam egy nagyobb vízlökésnél. (Aztán persze nem maradtunk sziámi ikrekként összekötözve szerencsére, hanem valahogy kibogozta.)

Egy replayes srác meg boldog szülinapot kívánt, hát jó, elnézte a hónapot, de a kedvesség a lényeg.

Ja és láttam egy helyes pasit. Elég ritkán fordul elő, hogy tetszik valaki, mert hát elfogult vagyok M. miatt és nem nagyon figyelek lehetséges srácokra, úgyhogy ez nagy szó. De ő bejött és neki is én, hehe. (Najó, lehet, hogy nem, csak pár másodpercre láttam, de úgy tűnt, mintha épp elkaptuk volna egymás pillantását.)

"Ha valami szörnyűség történik, az ébredés utáni második pillanat a legelviselhetetlenebb. Kezdenénk a napot álomtól tisztára mosott aggyal, aztán eszünkbe jut."

 

Csodás nap volt, kaptam érettségi bizonyítványt meg gimiset, nem húztam vészes tételt semmiből (hanem moliéret, reformációt, meg határon túli magyarság nyelvhasználatát), visszakaptam megmaradt osztálypént, Csöpivel elmentünk vásárolni, a Bershkában leértékelés volt és vettünk az ajándékzséből nyáriruhát meg gyönyörű papucsot meg zöld topot, meglettek a szalagavatós képeim is, nem kell tanulnom jóó sokáig, nincs több kötelezettség, hétfőn megyünk balcsira, boldogság van a köbön.

Itt lehet nézni igazi kisoroszlánokat meg a mamájukat élőben!! Úú tisztára odavagyok, annyira helyesek!! :) És ez hihetetlen, hogy figyelemmel lehet követni, hogy épp ebben a pillanatban mit csinálnak.

Úú hát ez a strandolás nagyonnagyon remek volt. :) Menjetek pénteken a Palatinusra, mert féláron vannak a jegyek, összesen valami 600 forintot fizettem, pedig elvileg nem is volt diákjegy. És a nap, és a víz, és a hullám, és a lángos, amit ugyan én nem ettem, de nem hagyható ki eme felsorolásból... hát igen, mennyei.

Nohát, azt hiszem elmúlt a válságom. Sőt, kifejezetten tartalmas napom van. Átnéztem az összes nyelvtan tételeket, beszélgettem Dével, sütöttem málnás-meggyes amerikai palacsintát (amely érdekes módon nem tartozik az amcsi kaják közé, mivel kavarni-felverni-dobálni kell), és felhívott V., hogy mehetnék vele meg egy barátnőjével strandolni. Gyorsan átnézegettem, hogy megleszek-e a törivel és van remény, úgyhogy megyek és pancsizunk egyet ebben a jó kis kánikulában. :)

Tegnap úgy volt, hogy hát mégis, főzzünk valamit, mire én mit csináltam, na mit, halrudacskákat sültkrumplival. Mi vagyok én, amerikai? Legközelebb majd előveszem a mélyhűtött pizzát és ez lesz a fenséges vacsi, innen ez már csak egy lépés.

M.mel tegnap este ilyen lelki szadomazot csináltunk kábé, borzalmas volt, tisztára össze vagyok törve érzelmileg, fizikailag pedig olyan fáradt vagyok, mint egy 50kmes túra után, csak épp az elégedettség hiányzik, úgy nézek ki, mint egy szar, úgy érzem magam, mint egy nagy szar, fantasztikus a helyzet, még jó, hogy süt a nap, ma napenergiával fogok élni.

Hivatalosan megnyitották a szóbeli érettségiket, szörnyen gonosz elnökünk van, levont 2 pontot a töri írásbelimből.
Ami nem csak kellemetlen, de azt is jelenti, hogy a töri maximum 1 %kal lehet jobb, mint a matek. Szóval mindenképp vesztettem 2 pontot.
Én szombaton vizsgázok, de a nőt legszívesebben gumikalapáccsal veregetném fejbe, ez a hozzáállás meg nem a legnagyszerűbb, de akkor is, sose hallottam még olyan érettségi elnökről, aki szinte mindenki érettségijéből levont volna pontokat. Hülye, csipogó, undorító, mézesmázós díszpinty. Fujj.

A hajam mostanában kétféle formációt szokott ölteni, egyrészt ilyen nagy, bodros kontyba van hátrafogva, másrészt miután kiengedem az összevisszaságtól begöndörödött hajzat alakul ki. Amúgy nincs túl előnyös hajam szerintem. Egyrészt lehetne több és dúsabb, másrészt lehetne simább és szebb. Ezt elősegítendő ilyen hajgöndörítő ill. egyenesítő kéne. Meg szuggerálom is folyton, hátha.

Eddig mindig vártam a szülinapokat, már két hónappal előtte idősebbnek mondtam magam, ha kérdezték, kerekítettem felfele picit. De rádöbbentem, hogy mindjárt szülinapom lesz basszus, én meg sosem mondtam magam 19nek, ha kérdezték. Hátigen, öregszem. Éljen az a Bryan Adams szám, az 18 til I die. Tudjátok.

Imádott tornacipőm újabban azt a nem mindennapi tulajdonságot vette fel, hogy kiválóan meg lehet állapítani a zoknim színét, miközben rajtam van. Kvázi végig van szakadva a külső része szép vékony csíkban. Nincs mese, muszáj újat vennem, ilyet szeretnék, majdnem meg is vettem a múltkor, csak nem volt a méretemben, sírtam is kicsit gondolatban.

Komoly dilemmám van, tanulok töritételeket avagy szexésnewyorkot nézek. Nehéz döntés, nagyon nehéz, tanulni kéne, mert mi van, ha véletlenül holnap érettségizek, habár nem hivatalos információk szerint csupán szombaton. Másrészt annyira nem érdekel ez a tanulás téma. Valami kompromisszumos megoldás lesz ebből, már érzem.

Hogy a saját kis kapcsolatomban előfordul-e, hogy hülyén viselkedek? Nagyon gyakran. És hogy ő? Rengetegszer.

Hogy más kapcsolatokban ez hogy működik, arról fogalmam sincs.
Hogy kinek milyen a szexuális élete, a kedvenc pózai, nehézségei és erősségei.
De hogy a párja mivel bántotta meg, miken vesztek össze, mik a köztük lévő nehézségek, erről nagyon ritkán lehet hallani.
Mintha ezt szégyenleni kellene, hogy a boldogan életek, míg meg nem haltak mégsem olyan boldog.

Lehet, hogy a szexualitás tabuit ugyan ledöntöttük, de ott vannak helyettük a lelki problémák tabui?

Talán félünk bevallani a tökéletlenségünket, ami egy kapcsolatban mindenképp megmutatkozik. Ha őszinték vagyunk, akkor láthatóvá válik minden dühünk, sértettségünk, hogy nehezen kommunikálunk, szívtelenek vagy éppen túl behódolóak és alázatosak vagyunk. (Ha nem vagyunk őszinték, az még rosszabb.)
Naná, ezeket senki sem veri nagydobra. Pedig szerintem annyira jó lenne, elmondani, hogy hát igen, mások vagyunk, de igenis mindenkinek vannak nehézségei, különbségei, senki sem lesz gnóm egy kis hisztitől.

Sőt, a durvább dolgok. Mert hát a hiszti elfogadott és általános. De azok, amiket igenis szégyenlünk.
Én például nem tudok úgy abbahagyni egy telefonbeszélgetést, hogy össze vagyunk veszve, és akár nyolcszor is visszahívogatom M.et, amíg valamennyire ki nem békülünk. Ráadásul nem vagyok képes keményen megszerezni a hatalmat, soha nem megyek el egy veszekedés után, még ha azt is mondom, hogy najó, elmegyek, de hiába, ötször visszajövök. Ezek szánalmas dolgok. De szerintem mindenkinek vannak ilyenek. Bárcsak ne kezelnénk tabuként őket.

M. le akarta vágatni a haját, illetve hogy pontos és becsületes legyek, kopaszra akarta borotválni az egész kobakját, az érettségi után-bankett előtt, nos ez ma 7 körül lehetett, de elfelejtettem megkérdezni, hogy végül megtette-e, és most tiszta rémület vagyok, hogy tarkopasz a pasim és még csak nem is tudok róla.

Teljesen képtelen vagyok a magányos és/vagy otthonülő életformára. Az elmúlt 2 napban csak egyszer mozdultam ki néhány órára otthonról és tiszta depresszió vagyok, ez így nem mehet tovább, tanulás ide vagy oda, mostantól csinálni fogok valamit, szépen be lesz osztva, hogy mikor kivel fogok találkozni, egész vasárnapig. Punktum.

Baromira unatkozom.

Az elmúlt két napban nagyon hatásosan tanultunk együtt M.mel, de mivel ma mindenki "otthon tanult", így valójában egyikünk se csinált semmit. A fő társaságom Dé volt (a 6éves szomszédom) kábé másfél óráig, akivel ellenben számos a társadalom számára hasznos dolgot tettünk, úgymint
1. jengáztunk
2. kicseréltünk egy gitárhúrt
3. meghallgattuk a kaukázustól a szalaiévát
4. bújócskáztunk
5. egy bot, egy pöttyöslabda, illetve az élükre állított jengarudak segítségével baseballoztunk.

Ihletett napom van, kitaláltam egy nagyszerű ötletet, simán meg fogunk gazdagodni belőle és még kivitelezhető is. (Nem írhatom le sajnabajna.) Most egyszerre 2 helyre kéne összpontosítanom: egyrészt erre a tervre, másrészt a maradék tételeimre, úgyhogy egyelőre félrerakom a fejemben a kis álmomat és koncentrálok a szóbelikre, amik hamarosan megtalálnak és fejbekólintanak, ha nem vigyázok.

A legtöbb embernek annyira rondák a lábujjai és lábkörmei. Nekem is borzalmasak, úgyhogy ez a tény, hogy nem vagyok egyedül, kicsit megnyugtató. Mostanában pirosra vannak festve a körmeim, így határozottan szalonképesebb a flipflopos megjelenésem.

Egészen tetszik ez a mostani életstílus. Ugyanannyit lenni M.nél, mint itthon, anyáékkal semmi para, tesóm is önállósodik, fogja magát és lelép, tetszik, hogy mindenki nyugalomban éli a saját kis életét, közbeiktatva néhány közös programot.

Hazajöttem 7 fele, mert hiányzott már a kis kényelmem, ágyikóm, konyha, rántott tök, M. meg drága volt és hazakísért, itthon döbbentem rá, hogy a kulcsom a fal túloldalán lapul. Kicsit hisztiztem meg dühöngtem magamra, aztán bementem érte a deákra, csöpögött az eső, tesómtól megkaptam az ő kulcsát, hazafele jövet pedig a héten már másodszor áztam bőrig a megálló-lakás közötti röpke párszáz méteren.

Magammal szemben érdekes, hogy simán megbocsátok mindenféle érzelmi problémát, aggódást, félelmet, de ha a felelősségteljes kérdésekben hibázok, elfelejtek egy rámbízott dolgot, csinálok valami butaságot, teljesen ki bírok kattanni magamra, pedig gondolom mindenkivel megesik néha.

Egész nap tanultunk, nagyon pozitív, többnapi adagot teljesítettem, abszolút nem számítottam arra, hogy a nyelvtant ilyen hipphopp kivégzem és már az irodalom is előrehaladott állapotban van, hát még az agyam, mindjárt megpukkad.
Ha még együtt leszünk a vizsgaidőszakban, tiszta móka lesz, éljen az együtt szenvedés, megyek is vissza.

Voltunk nődokinál, eljött M. is megtekinteni.
Épp ideje volt, tekintve, hogy 1. már másfél éve rendszeresen járok hozzá gyógyszit iratni fel 2. véletlenségből mindketten ennél a bácsinál születtünk:). Így hát megkaptam a HPV oltás kettes számú adagját. (Összesen amúgy 3 van és mindegyik 30 rugó, ami egyszerűen szemétség, az állambácsi is jobban járna szerintem, ha támogatná, mint így az évi 1000 új beteggel.)

Utána elnéztünk a Gödörhöz, mert ilyen tilosrádiós cuccmucc volt, ittunk egy sört (kettőt), és közben beszélgetvén szóba került A Jövő.
Noéshát mondtam M.nek, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint nem mernék nagyobb kaliberű dologba (pl gyerek) vágni bele vele együtt. Mert annyira máshogy oldjuk meg a problémákat, és reagáljuk le a feszültséget, hogy nem lennénk képesek közösen, egymást támogatva vergődni át a nehézségeken, emiatt eltávolodnánk egymástól, és az rémes lenne, de nem mehetnénk szét, hiszen szegény gyerkőc(ök). Komolyan, szerintem nincs rosszabb egy szar házasságnál.
De azért érdekes volt vele ezt így megbeszélni. Az mindenesetre nagyon pozitív, hogy egyáltalán nem söpörjük szőnyeg alá a problémákat. Olyan jó lenne, ha kicsit jobban idomulnánk egymáshoz.

Úú most döbbentem rá, hogy ma péntek 13 van, eddig még semmi rémség nem történt, najó leszámítva néhány konfliktust.
Persze lehet nem örülnék, ha egy horrormese csúszna be, miközben mondjunk megyünk M.ékhez haza, de akkor is, a szülinap, karácsony, tanévzáró, kalndos utazás, péntek13, mindmind olyan napok, ahol az ember azért azt várná, hogy valami lesz.

Miután óriási drámák után tegnap reggel mégsem szakítottunk, M.mel már épp nekiálltunk a jó kis igazi tanulásnak, tájnyelv és szövegkohézió, hát ez most megszakadt egy jóanyámmal folytatott veszekedés által, amiben ráadásul neki volt igaza, de erre sajnos csak így visszatekintve döbbentem rá.

Ennek hatására M. és Csigusz (aki reggel egyszercsak megjelent meglátogatni minket) viharos gyorsasággal menekültek el. Én egyelőre maradtam felmosni, takarítani, ruhát hajtogatni, veszekedni, efféle mókás örömökre, most kihasználom ezt a pár percet, hogy szegény elhanyagolt kis blogommal törődjek.

Az exit egyik remek étteremkriktikáját olvasva elhatároztam, hogy fölös időmben gasztrosznob leszek.

M.mel a kapcsolattartási formáink.

1. személyesen többnyire minden szép és nagyszerű, szivecskék és boldogság. Kivéve, ha balhé van, olyankor gyülekeznek fölöttünk a viharfelhők és belénkcsapnak a villámok.

2. telefonon valami katasztrófa, rossz a vonal, süket vagyok, nem értem, mit mond, visszakérdezek, ideges lesz, nem kérdezek vissza, legközelebb lebukok, mikor visszautal arra, amit mondott, ilyenkor én vagyok a hülye persze.

3. msnen kis langyoska vegetálás, nem igazi beszélgetés inkább információközlés, de azt legalább békében és kedvesen. Ráadásul ha felhúzom magam valamin, az nem feltétlenül tűnik fel, van idő lenyugodni meg minden (lásd a múltkor), pozitívabb ez így.