macskakaparásocskák

Tél.

Síelés. Jeges utak. Fehér, szállingózó puha hó esti lámpafényben. Nagykabát. Csizma. Karácsony. Iskola. Ajándékozás. Forraltbor, forrócsoki, forrótea. Olvasás. Meleg ágyba bebújás. Didergés a buszra várva. Sálak. Sífelvonó. Kardigánok.

Tegyük trendivé a biciklizést és a bkvt!!

- Most amúgy haragszol valami miatt?
- Nem, csak most nincs hozzád kedvem.

Mostanában totál le vagyok égve, ezért elhatároztam, hogy komolyan nekiállok munkát keresni.

Milyen munkát szeretnék?
Heti óraszám: max heti 20 óra és muszáj nagyon rugalmasnak lennie (hétfő, csütörtök du, péntek du).
Mennyi pénzt szeretnék keresni vele: 20 órában 15-20 ezret, de kevesebb időben már 8-10 000 forinttal is jó vagyok.
Milyen munkát szeretnék: majdnem mindegy. Ne pakolászósat, ha lehet.

Opciók:
1. recepciós. Van kedvem hozzá, de ez még a leginkább kötött.
2. tanár. Gyerekecskéknek plusz középiskolásoknak tudnék tanítani matekot, magyart, angolt, németet.
3. hostess. Csopitársakkal. Csak kicsi hozzá az önbizalmam és nem bízok benne, hogy felvennének és félek a kudarctól.

Tennivalók.
Szerintem első körben feladok hirdetést tanári mókára, és hátha keres valaki.
Második körben szövetkezek a többiekkel, egyedül mégse olyan gáz talán és nekiállok keresni hostessmunkát.
Harmadik körben lecsekkolom az állásközvetítő portálokat részmunkaidőre és elküldöm pár szimpi és megfelelő helyre az önéletrajzomat.

És ha valaki tud valamit, annak megköszönöm, ha szól. Szivesen bébiszitterkedek még (ú az de klassz lenne, most hogy Déék elmentek, úgy hiányoznak a kis lurkók), vagy besegítek idősebb néninek, vagy fordítok angolról vagy akármi, ami jön.

Egy fantasztikus dolog történt ma, mégpedig M.mel felnőttek módjára rendeztünk le egy problémát. Így kell csinálni (emlékeztető későbbre):

1. Üljünk le egymással szemben, figyeljünk egymásra, és másra (tv, újság stb) nem.

2. Mondja el mindkét fél egymás után nyugodtan, hogy mit érez. Hallgassuk meg egymást és ne vádaskodjunk.

3. Értsük meg egymás álláspontját, és keressünk egy olyan megoldást, ami mindenkinek megfelel.

Tök egyszerű. Röhejes, hogy mégis hányszor nem vagyunk képesek rá.

Anna: "Amikor már úgy érzed, hogy egy probléma teljesen összenyom, és csak ráült a válladra és már fizikailag érzed, és folyamatosan ezen rágódsz, és egyre jobban és jobban belekeveredsz, és már azt sem látod tisztán, amit eddig igen, és egyre inkább magába szippant, akkor tedd le egy kicsit ezt a terhet. Ne foglalkozz most vele. Ne gondolj rá egy darabig, távolodj el tőle. Ezen a kis időn már nem múlik! Egyszerűen csak élj, kapcsold ki az agyad kattogását és szeress és nézz. Aztán várj, és ha eleget vártál, akkor gondold át újra és akkor dönts. És akárhogy döntesz, tarts ki mellette, onnantól már nem adhatsz magadnak több ilyen pihenőidőt."

Azt mondta nekem az Anna, és ez egy igazán megfontolandó dolog, hogy az, hogy nem leszek fontos M.nek azt jelenti, hogy nem lesz kiről gondoskodnom. Mert mindig kell valaki, akiről gondoskodhatok, és fel kell dolgoznom magamban, hogy nem lesz ilyen konkrét személy.

Nos őszintén szólva még nem nagyon kaptam olyan reakciót, ami arra utalt volna, hogy valakire rátelepedtem a gondoskodásommal, és az Anna ezt nem is negatívan mondta. Tényleg szeretek embereknek segíteni, de igyekszem nem várni cserébe semmit, és csak akkor, ha az nekik is jó, eléggé figyelek rá, hogy nehogy átcsapjon kihasználásba, lenézésbe vagy ilyesmi.

Szerzek egy cicát (kizárt, anya sose engedné meg, lásd álomcicó :( ), vagy nemtom.

Az rendjén van, ha minden elkövethető hibát elkövetünk, miközben éljük az életet?

Nem, nem, nem szeretnék bántani mást, senkit, pláne nem azt, akit szeretek...

A legrosszabb a szakításban az lesz, hogy nem fogok minden nap beszélni M.mel.
A legrosszabb a szakításban az lesz, hogy nem fogom tudni, mi van M.mel.
A legrosszabb a szakításban az lesz, hogy már nem leszek fontos M.nek.

Próbálok még ennél mélyebbre is ásni.
 

Dolgok, amikért mindig hálás leszek M.nek

1. Megtanított, hogyan kell őszintének lenni egy kapcsolatban a másikkal, még akkor is, ha kényes, nehéz, vagy emberi (kajálás, kakiklás stb) dolgokról van szó

2. Szex. Szuper, fantasztikus szüzesség elvesztés. Nem is tudok jobbat elképzelni, akkor és úgy, ahogy lennie kellett. Aztán pont olyan szexuális élet, ami a legjobb volt, jó tempóval, úgy próbálva új dolgokat, úgy tanulva meg, olyan gyakorisággal, hogy ez mind tökéletes volt.

Tegnap estétől kezdve valami iszonyú kibírhatatlan vagyok, kábé akivel beszéltem, összevesztem, najó csak anyával meg M.mel. Szegény M. kapta a legrémesebb kibírhatatlanságot, pedig nem volt személyes, semmi bajom vele és kicsit se neheztelek, csak a bal lábbal felkeléskor ő volt az első, aki eszembe jutott.

Mivel nehezen viselem még magamat is, ezért nekiálltam ezt egy közjótettben, nevezetesen palacsintasütésben levezetni, most tornyosul egy csomó palcsi és a kedvem is jobb.

Komolyan, ha depressziós leszek, onnan lehet majd észrevenni, hogy folyton sütök meg főzök.

Csak azt nem tudom, hogy menjek e ma bulizni, barátnőzni, ilyesmik, kedvem van, csak ahhoz nincs, hogy hajnali 3kor 2 éjszakaival támolyogjak haza, aztán keljek fél8kor.

Mhh-hm.

1. Hol fogtad utoljára valakinek a kezét?
Utcán, gondolom.. vagy itthon? passz.

2. Ha megélnél egy háborút, szerinted túlélnéd?
kizárt, én halnék meg először.

3. Bealszol a tévé előtt?
ha 10 után kezdünk bele egy filmbe, igen valószínű.

4. Ittál már tejet közvetlenül a dobozból?
nomád körülmények között nincs választás, de a dobozos kakaó, hát az issteni.

5. Nyertél már valaha betűző versenyt?
magyarországon nem is játszanak ilyet! vagy igen? még nem találkoztam vele soha.

6. Mi volt a legnagyobb vitád valamilyen baráttal?
egyszer a nyaralónkban voltunk húsvétkor igen sokan, és elmondtam a julinak, hogy mi zavar az anyukájában. érthető módon kiakadt, de aztán éjjel a lépcsőn ülve megbeszéltük. hülyeség volt, szerintem tabu mások szüleit bármilyen módon is bántani.

7. Gyorsan gépelsz?
viszonylag, de 2 ujjal :D

8. Félsz a sötétben?
nem jellemző, max ha erdőben vagyok vagy ilyesmi.

9. Most van valaki, aki tetszik?
legalább 5en :)))

10. Miért ért véget a legutóbbi kapcsolatod?
hátt az ez előtti az egy nagyon tanulókapcsolat volt, az alapproblémák ott kezdődtek, hogy nem voltunk egy hullámhosszon és nem tudtuk még, hogyan kell őszintének lenni egymással. innentől fél év együtt kész csoda volt..

11. Szerencse számod?
6, 17

12. Nyertél már lottón?
nem sajna. pedig milyen jó lenne.

13. Most iszol valamit?
most pont nem.

14. Okosnak tartod magad?
okos vagyok. csak nem hangoztatom, mert nagyképűnek néznek. pedig így van.

15. Ettél valaha bogarat?
cseresznyéből kukacot tuti.. :/

16. Most van valaki, aki hiányzik?
tesóm....

17. Mit kérsz karácsonyra?
fogalmam sincs, mindenem megvan. de tényleg. persze ruhából sosem elég, de az nehéz ügy ajándéknak.

18. Ismered a muffinembert?
nem. de elég veszélyes lehet az élete :)))

19. Beszélsz álmodban?
néhanéha, de hát ugye én nem hallom :)

20. Emlékszel az első csókodra?
gondolom az ovisak nem számítanak, hát az első igazi asszem 14 vagy 15 évesen történt, egy táborban, egy osztálytársammal, mondhatni fura most visszagondolni, hogy ilyet tettem volna..

21. Reptettél valaha sárkányt?
gyerekként, játékból, igazit nem sajnos, pedig mókás lehet nagyon.

22. Mikor mentél legutóbb úszni és hova?
csongrádon a termálfürdőbe, olyan egy hónapja, ha az úszásnak számít, mert úszni nem úsztam, csak lubickoltam.

23. Sikeresnek tartod magad?
ezt elég nehéz így 19 évesen megítélni.. de mondhatjuk, ha a jó egyetem már siker..

24. Kábé hány ember száma van a mobilodban?
megnéztem, 161.

25. Szerettél volna valaha kapni egy lovat?
naná! minden lánynál kötelező egy lómániás korszak!

26. Mik a terveid holnapra?
hazaténfergés éjszaka, alvás, suli, takarítás, M. gólyabálja

27. Mit csináltál múlt hétvégén?
pendulum koncin voltam, találkoztam az osztálytársacskákkal:), M.mel voltam

28. Most hiányzik a suli?
a gimiiiiiiiii!! az nagyon.

29. Mikor mondta neked valaki utoljára, hogy szeret?
pár napja talán, M. is mondogatta meg azt hiszem a Leus is valamikor. ja meg a Tunyácska drága:)

30. Szeretsz szingli lenni?
imádok. amikor a lelkem szabad. persze biztos csak egy ideig jó, én mikor az voltam, nem untam meg.

31. Szereted a szobádat?
igen, nagyon cuki világos, mostanra összebarátkoztunk. mert csak 1 éve lakok vele.

32. Ki a hősöd?
fogadok, hogy ez eredetileg amerikai teszt volt, nekik vannak hőseik.. így kapásból nem tudok.

33. Lógtál valaha a suliból?
évente pár nap lógás mindenkinek jár.. egyetemen meg az a plusz teljesítmény, ha bemegy az ember.

34. Most mit fogsz csinálni (miután kitöltötted a tesztet)?
eldöntöm, hogy megyek e ma bulizni.

35. Ha összezárva kéne eltöltened 24 órát egy emberrel, legszívesebben kit választanál?
most épp Zsófit

37. Ettél valaha kutyakaját?
igen, sőt az osztálytársaimra is megpróbáltam rásózni kábé 8.ban :DD

38. Őszinte ember vagy?
azt hiszem, eléggé igyekszem. magammal, másokkal.

39. Szereted a ham&eggs-et?
sonka, tojás, nem rossz.

40. Mi az a három dolog, ami mindig nálad van?
telcsi, kulcs, tárca, ipod

41. Van valamilyen sebhelyed?
a homlokomon egy horvát kő okozta dudor, az ujjamon egy fűrészelés próbálkozás, meg egy találkozás a radiátorral, szintén a homlokomon.

42. Szereted az akciót, a pörgést?
nagyon hangulatfüggő, de többnyire igen.

44. Mi a legnagyobb titkod?
nem tudok titkot tartani, kivéve ha kifejezetten megkérnek rá, hogy valamit ne mondjak el.

45. Milyen gyakran telefonálsz?
pár óránként.

46. Hiszel a szerelemben?
hiszel a tengerben?

47. Van valami, amit szeretnél, de nem kaphatsz meg?
gondolom mindent megkaphatunk, ha eléggé szeretnénk és teszünk érte.. de semmi sem hiányzik most nagyon.

48. Mi az a négy dolog, amit elsőként veszel szemügyre egy srácban?
kisugárzás, stílus, tekintet, mozgás.

49. Mikor sírtál utoljára?
múlt héten tuti.

50. Kit öleltél meg utoljára?
M.et.

51. Jól kijössz a családoddal?
nagyjából igen, csak anyával szokott sok lenni a konfliktus. elég gyakran van velem baja.

52. Hol van a mobilod?
mellettem.

53. Mit ettél utoljára?
megkóstoltam egy palacsintát, az előbb csináltam csomót.

54. Mi a kedvenc színed?
lila, zöld

55. Milyen filmet láttál utoljára moziban?
hmm nem is tudom. ja de. A nyomozót.

56. Most milyen dalt hallgatsz?
semmilyet.

57. Most mire vágysz?
békére. belül, kívül.

58. Melyik a kedvenc kocsid?
igazából mindegy, csak kedvesen nézzen.

59. Most nézel valamit a tévében?
nem.

60. Kivel beszéltél utoljára mobilon?
az egyik csopitársammal, akivel lehet h megyünk ma bulizni.

update: most jöttem rá, hogy még jó, hogy az okosságom ecsetelése után a kukac következik, mint bogár :D ennyit rólam :))

Annyira hiányzik tesóm.. egyáltalán nem kevésbé, hanem az idő múlásával sokkal jobban, egyre jobban basszus. És még beszélni se lehet vele rendesen az óceán (okozta időeltolódás), vagy a rossz net miatt, ráadásul amikor ő ráérne, akkor én kábé mindig hulla vagyok, és ha nem, akkor anyáék lefoglalják tesómat és nem lehet vele beszélni.

3 és fél hónapja van kint. Még van kábé 6. Vagy 6 és fél.

Nem szeretem azokat a helyzeteket, amikor egy fiúval egyértelműen nem baráti kapcsolatom van, mármint persze ha nem a pasimról van szó. Ma így ülök környgazdon egyedül, mert nem volt a Leus, és jön egy srác, hogy szabade a hely, persze szabad.

És ment az óra, mondta egymás után a megoldásokat a kvázifizikai példákra, csak nyögte be a fejszámolási (helyes) eredményeket, hát borzasztóan idegesítő volt, tök butának éreztem magam mellette, aztán elkezdett másról zagyválni, kiderült, hogy volt bme közlekedésmérnök is meg műszakimenedzser is, a kedvenc szakjaim:), aztán egyszer mondott egy észrevételt, hogy elcseszett valamit a tanár, és véletlen tényleg igaza volt, úgyhogy egyetértettem és elismertem a zsenialitását, előttünk ült 2 csopitársa, elmondta közben azoknak is, mondta, hogy mennyire várt már az elismerésre, mire csaj előttünk: ó hát nagyon szimpatikus neked, igaz? (mármint ezt rám értette), mire ő: najó erre most nem válaszolok és nevetett, és nagyon rossz volt, én tökre elpirultam, és utána olyan furcsa volt, más úgy nézni egy srácra, hogy ó milyen aranyos/unszimpatikus/okos/hülye, de attól még csak egy ember, mint úgy, hogy atyám ennek tetszem, pfhű pfhú, akkor most máshogy beszéljek meg viselkedjek, vagy mi a franc.

Nyilván én reagálom túl, de akkor is, az a módszerem, hogy barátkozok, aztán esetleg összejövök, de ez olyan konkrét, váá. Menekülni fogok ez elől a srác elől a következő években. (És mostanra bejelölt iwiwen, nagyon cseles, utolsó mondatként, jaszia, amúgy X vagyok, jaszia, én amúgy Évi, háhh, és megkeresett, hihetetlen).

Ha olvasnám ezt a postot és nem én lennék én, akkor most meg lennék győződve, hogy csapja ez a hisztis tyúk az álhisztit, közben meg tetszik neki a srác, nyilván igazam lenne, de amúgy nem tetszik, csak ez izgalmas, szokatlan, meglepő, túl nyers, furcsa, érthetetlen, nem közömbös.

Milyen durva abba belegondolni, hogy a tetszés-nemtetszés nem puszta fizikai-vonzalmi alapon működik, hanem ilyenkor konkrétan kiválasztjuk a pasival/csajjal együtt a nehézségeket és gondokat is magunknak, amiket át akarunk élni!

Hmm, veled szívesen megtapasztalnám, milyen megalázott helyzetben lenni...

Bocsi, de semmiképp sem szeretnék én vezetni egy kapcsolatot.. hagynál nyerni, köszi, nem..

Te tuti megcsalnál, ezt nem szeretném kipróbálni azt hiszem.. vagy mégis? Tudodmit, azért hagyok neked egy kiskaput...

Ó te jó ég, mekkorákat veszekedhetnék veled! Egy szenvedélyes, rémséges tangó lenne veled az élet! Mindenképp bevállalom...

Szóval mondjuk, ha azt mondja egy csaj egy pasinak (vagy fordítva), hogy á nem, belőle köszöni, nem kér, az annyit jelent valahol tök mélyen, hogy nem szeretné a vele megélhető drámákat megtapasztalni. Tök más megvilágítása az elutasításnak.

Néha, mikor hallgatom, hogy mennyi mindent cseszhet el egy szülő, vagy bárki, csak azért mert ember, és milyen elképesztő lelki zűrzavarokat tudunk beszedni gyerekekként, azt gondolom, hogy á, ez a dolog túl van spilázva, nézzünk már körül, hát csomó normális ember vesz körül minket!

Aztán meggondolom jobban, és rájövök, hogy hátbiza, mindenkinek van keresztje és senkinek sem sétagalopp ez a földi üdülés. Ha valaki rámnéz, biztos engem is normálisnak talál. Sőt, jó sok idő kell, hogy kitörjön belőlem az a részem, ami komolyan szégyellnivaló, eddig konkrétan M. tapasztalhatta meg, najó talán a szüleim is, mikor kicsi voltam. A zaklatás, tapadás, békén nem hagyás, önkontroll abszolút elvesztése, rettentő düh, mint mikor előjön a sárkány. Évente egyszer, de akkor borzasztó.

És a legdurvább, hogy nem csak nekem van ilyen félelmetes oldalam, hanem másoknak is. Van, akinek nyilvánvaló, hogy min sérült meg, van, akin rögtön látszik, hogy van egy kis bibi vele, egy csomóan pedig tök okénak tűnnek, amíg túl közel nem kerülsz hozzájuk.

Iszonyú, hogy mennyire nehéz az embereknek.

Anyának az a mániája, hogy nem fűtünk. Szeptemberben meg októberben, mikor 8 fok volt, elvből nem fűtöttünk, most azért nem, mert egyelőre nem ment a hőmérséklet tartósan 5 fok alá. Úgyhogy újabban 2 pulcsiban ülök és a laptop melegít az ölemben (hahh micsoda leépülése ez a személyes kapcsolatoknak, ahelyett hogy pingvinek módjára egymást fűtenénk).

Hogyha mondjuk tegyükfel egyedül laknék és 30 éves lennék és épp szakítanék a pasimmal, de azért képzeljük el, hogy szép lennék és boldog, nos ebben az esetben, ha macskák jönnének a szakítás után a házam elé és ott ülnének, akkor én örülnék neki, hogy meg akarnak vigasztalni, nem pedig kiborulnék, hogy ez vénasszonyságom kezdete. Vagy lehet, hogy kiborulnék, kitudja. De szerintem azért nem.

A múltkor mondott a mikrotanár valamit, ami azóta motoszkál a fejemben, nevezetesen, hogy az emberek, most vegyük a fiatalokat 20-25 éves korig, úgy öltözködnek, hogy az kifejezi azt, hogy milyen jellegű, státuszú munkát szeretnének dolgozni. 

Ez nagyon megfogott, mert elkezdtem gondolkozni, és tényleg. Aki nagyon kis elegáns és csini, az valószínű, hogy majdan valami tiptop, irodai, csillivilli melót szeretne sok fizuval. Egy bölcsész (elnézést, nem megbántásképp, elméletként, ami hibás is lehet), inkább vesz fel laza, alternatív ruhákat, egy föcis vagy bioszos természetközelieket. Persze most ez nem alapvetően attól függ, hogy hova járunk, ez csak jól szemlélteti többnyire, hanem a személyiségünktől, ami ugyebár azt is befolyásolja, hogy hova járunk.

Például egy bioszszakos lány, ha az a célja, hogy sokra vigye, mondjuk elismert, menő író legyen, aki a fókák lélektanát kutatja, az annak megfelelően a hétköznapjaiban is az egyéniségét kiejezően fog öltözködni: csinosan, kreatívan, természetesen. Egy olyan állatorvos, aki később haszonállatokkal szeretne foglalkozni, teljesen más ruhákat vesz fel, mint aki kis háziállatokkal. (Amúgy én is teljesen máshogy öltözködök, mint egy tipikus közgazdász.)

Szóval lehet, hogy van kapcsolat a munkánk, illetve érdeklődési körünk és az öltözködésünk között.

Ezt soha nem mondanám ki senkinek, de rádöbbentem, így magamnak talán mégis illenék.

Imádom azt, hogy gazdagok vagyunk. Ilyen szerintem még soha nem hangzott el a családunkban, mert nagyon személyesen és szerényen (álszenten?) kezelik ezt a kérdést a szüleim, de nagyon azt hiszem, hogy így van. Mármint nem ilyen rózsadombi übergazdagok vagyunk, hanem mittudomén megtehetjük, hogy elmenjünk évente horvátországba, meg télen többször síelni, és ha valamit szeretnénk, azt megkapjuk többnyire.

Ennek ellenére én abszolút nem vagyok eleresztve pénzzel, mert nem kérek, utálok kérni, de jó érzés, hogy nem kell azon aggódni, hogy mit fogunk enni meg ilyesmi. Hogy nem forognak a gondolataim egyelőre ilyen kérdések körül. És nagyon szeretem, amikor anya meg apa vesznek, mittudomén sidzsekit, mert úgy érzem, hogy van pénzünk és ez tök jó érzés.

Amúgy ez teljesen egy olyan téma, ami miatt valaki lenézhet, aki olvas, hogy ú micsoda sznob picsa, de szerintem hülyeség, ha az emberek nem mondják ki ezt a tök egyszerű igazságot, hogy szeretjük a pénzt, szeretünk (szeretnénk) gazdagnak lenni, ez nem szégyellnivaló és nem életcél, ugyanolyan, mint bármi más kedvelem-érzés, a kérdés aztán már csak az, hogy ha valaki gazdag, akkor azt hogy és mire költi.

Nem furcsa, hogy az ősz egyik napról a másikra ment át nyáriőszből téliőszbe? Mondjuk nem panaszkodhatok, mert ilyen hosszú jóidőt... köpönyegforgató idő szószerint :)

Megírtam a matekvizsgát, őszintén szólva most nagyon jónak érzem, de nem merek sokat remélni, mert a végén még pofára esek.

Holnap írom matekból a negyedéves vizsgámat, ami a jegyem 40%át adja, jól beparáztam, hogy nem lesz időm tanulni, így hát lelógtam a németet, nekiálltam a mateknak és most iszonyú ambivalensem érzem magam, mert egyrészt: már tudom kábé az egész anyagot, nagyjából értem, elmentem egy csomó korrepórára, ahol átvettünk rengeteg próbafeladaot, típuspéldát, anyámkínját.
Határérték pipa, deriválás pipa, érintősszarság pipa, teljes függvényvizsgálat figyelem és szerencse kérdése lesz, folytonosság pipa, l'hospital pipa.

És mégsem érzem úgy, hogy felkészültem. Ötletem sincs, mit kéne még tennem, mert már az összes létező feladatot megcsináltam a könyvben. Basszus remélem szerzek 25 pontot a 40ből ezek után. :/

A múltkor volt egy csopitali, ahol nem voltam és elég családias hangulatú volt, mert olyan 10en vettek részt rajta, és kibeszéltek mindenkit, de az Eszti elmesélte nekem, hogy kiről mit mondtak.

Na és rólam például azt beszélték, hogy először nem tudtak semmiről sem beazonosítani, mert nem vagyok se magas, se alacsony, se vékony, se dundi, se szőke, se barna, se kreol, se fehérbőrű, se szép, se csúnya, se barnaszemű, se kékszemű, se semmi.

Hát elkezdtem gondolkozni, és ez tényleg így van. Nemcsak kívülről, hanem sokszor belülről is. Nem vagyok se kifejezetten intelligens meg zseni, de nem vagyok buta se. Néha kedves vagyok, néha meg undok. Sem irigy, sem nagylelkű. Néha vidám, néha egykedvű. Najó, gyerekes, az mérhetetlenül, de másrészt nagyon komoly is. Ezek most nagyon alap példák, de a legtöbb tulajdonsággal így van, akár jó ez, akár rossz.

Erre mondhatnám azt, hogy semmilyen vagyok, de valójában mindenből van bennem egy kicsi. És ezt nagyon szeretem, mert majdnem mindig meg tudom érteni az embereket, könnyen kiismerem őket és meglátom az indokaikat, és így nem ítélek el senkit és ritka, hogy rosszat gondoljak valakiről, csak azért, mert tett valamit.

De amúgy ez nagyon meglepő, hogy nem csak én nem tudok kiragadni magamból valamit, ami alapján könnyen felismerhető vagyok, hanem mások sem.

Vasárnap voltam meghallgatni Bach e-dúr hegedűversenyét (és Mozart Requiemjét) és nagyon klassz volt.

Ahogy az ember leül egy emberekkel telt terembe és elkezdi hallgatni a zenét, egy idő után kikapcsol, és lassan elkezd önmagára figyelni, amit amúgy a hétköznapok során igen ritkán tesz meg. Nekem csomó gondolat jutott eszembe magamról, a világról, mindenről, pedig csak szabadon hagytam mászkálni a fejemben a gondolatokat és nem fúkuszáltam semmire.

Azt hiszem, az emberek alapvetően ezért járnak hangversenyekre (és templomba is). Egy-két óra csupasz találkozás önmagunkkal, vagy nevezhetjük meditációnak, nyugalomnak, elmélyedésnek, bárminek, szerintem baromi egészséges. Remélem egyszer megérünk egy olyan világot, ahol a zenét nagyra értékelik (emberileg, etikailag és anyagilag), és minden ember hetente egyszer, kétszer, ötször elmegy kiszellőztetni a fejét Bach muzsikájára.

Csöppet szégyenkezve de naagyon boldogan be kell vallanom, hogy vettem egy csizmát. Valami gyönyörű, lehajtós a teteje, csizmáskandúr styleban, teljesen lapostalpú, sötétbarna, szép kis helyes kerekorrú, picit redős oldalt, olyan gyönyörű és még kényelmes is, teljesen odavagyok, majd rakok fel képet.

(Egyszer majd elárulom anyáéknak meg M.nek is, de most még nem, le fognak cseszni.)

Éppen nekiálltam a reggli teendőimnek, úgymint komoly tanulás és karácsonyi ajándékokon agyalás (megjegyzem, megvan, mi lesz az idei apró ajándék: sajátkészítésű bonbonok! Éljenek a gasztroblogok!), amikor egyszer csak felbukkant M. a lépcsőn.

Elég hülye csomagban vagyok jelenleg a t-mobilenál és van a vodafonenak ez a baromi klassz új akciója, úgyhogy rendeltem énis ingyen sim kártyát. A régi telcsim pedig már amúgy is gyengélkedik, megvan másfél éve és szeretem, mert édes piros és kinyithatós, de tmobilefüggő, betört a külső kijelzője és nagyon ratyi a kamerája, úgyhogy már egy ideje gondolkodtam telefoncserén.

És találtunk (vagyis M. talált) egy olyan telcsit, ami egyszerre 2 simkártyát tud használni, és hát ez eléggé szuper, mert így a tmobileos kártyámról beszélek majd a családommal, meg aki tmobileos, és például egy ezresért ingyen beszélek M.mel egész hónapban. Plusz jó olcsón hívhatom a vodafonosokat.

Szóval tudtam, hogy lesz ez az új telcsi, de M. egyszer csak beállított és meghozta. :) Amúgy egy 20assal olcsóbban kaptam meg használtan, de nagyon szép állapotban, és ez azért elég klassz. :) És okos, elegáns, nagyon tetszik, habár igazából batár bumszli, egyszerűen óriási, de kezdem ezt is imádni benne, ő lesz a kis elefántom (Fáni) avagy vízilovam (Hippo). Hm azt hiszem, inkább Hippo lesz, mert kétségtelenül fiú, és ezt naccerűen lehet becézni hippinek, popónak meg ami a kreativitásunkból telik.

Most olyan érzésem van, hogy mindenki haragszik rám, vagy csak csöndesen elítéltek, a környezetem ugyan nem, csak egy valaki, de épp elég, hogy neki csalódást okoztam.

Mármint, hogy nem szakítottam.

Szóval az történt, hogy úgy mentem oda, hogy kész vége, megbeszéljük, hogy mi hogyan legyen a továbbiakban, és mégis legyen egy lezárása, egy formája, nem csak annyi, hogy pá. Beszélgettünk, és jó volt, és furcsa volt, mert annyira lezártnak tekintettem a dolgot magamban, hogy mikor M. le akart kapni, akkor reflexből elfordítottam a fejem. De aztán (sajnos, nem sajnos) elcsábultam és hagytam magam. (Szavazhatnánk, hogy ez ki szerint megalázó nekem. Ha valaki esetleg.. de csak őszintén.) Mert ugye nekem nem azzal van a bajom, mikor jó együtt, hanem amikor rossz.

És megéltem: hogy képes vagyok szakítani, hogy nem esek szét tőle, hogy van lelkierőm odaállni és azt mondani, hogy vége. (Jó nem sikerült teljesen, de azért én még sose szakítottam ilyen komoly, őszinte, hosszú kapcsolat után, és járni se rögtön tanulunk meg ugyebár.)

És amin a Judittal (ő protezsálja a legjobban, hogy szakítsak már, mert ez borzasztó) a legnagyobb konfliktusunk van, és nem értjük meg egymást az az, hogy ez a szakítás jelenleg nekem nem egy lépés, hanem egy folyamat.

Felmereng a gondolat. (június)
Erősödik a gondolat. (július)
Megemlítem veszekedések alkalmával, hogy inkább fejezzük be, de senki sem veszi komolyan. (nyártól)
Átélek egy próbaszakítást, egy milyen lenne ha-t.
Elhatározom magam. (szeptember)
Megpróbálom, nem megy. (szeptember)
Megpróbálom, megint nem megy. (október)
Elcsábulok. (október)
Átélem, hogy meg tudom tenni. (október)

A többi lépés a jövő zenéje, de a lényeg, hogy nem állok egy helyben, nem vagyok beszorulva, mozgok és változnak a dolgok, még ha nem is látszik ez kívülről. Szerintem ez a lényeg. Hogy közben mi minden rosszat, hibásat, jót élek meg, az más kérdés.

Hát, nem szakítottunk most.

Azt hiszem, már megint az a korszak fog kezdődni, mikor leírom minden másodpercemet. Bocsibocsi, uncsi lesz, szólok majd ha jön egy kicsit normálisabb periódus.

Szóval felébredtem fél 8kor és persze beütött a ménkű a gondolatra, hogy M. volt, M. nem lesz igenigen hamarosan, nem sikerült visszaaludnom, de egyelőre nem kezdtem el kiborulni, hanem meglepődve konstatáltam, hogy elég komoly náthát sikerült összeszednem az éjszaka folyamán.

Lementem anyával reggelizni, elhatároztuk, hogy ma nem takarítunk, aztán egyszer csak 2 perc alatt hányingerem lett és ki is jött belőlem a tegnapi vacsiként benyomott áfonyás joghurt (amit amúgy sajnáltam, mert finom volt és egészséges), és utána semmi bajom nem volt, majd megnézem, mi a hányás lelki üzenete.

Az egyik közösségi oldalon beállítottam magam single-re és csináltam egy M. nevezetű mappát, ahova elkezdtem bepakolni a közös/közös programokon készült fényképeket, de atyámm, az elmúlt 2 év többezer képét szinte mind együtt csináltuk, szóval már kezdem kapisgálni, hogy 2 évet nem lehet csak úgy bepakolni egy mappába és szevasz. Aztán csináltam egy kis kavart a síelésszervezésben, no és ennyi.

Mindjárt találkozunk, 1-2 óra és nem semmi, de nem lesz pasim. Fura.

Nos nem fogjátok elhinni, de holnap délelőtt minden bizonnyal találkozunk M.mel és szakítunk véglegesen, vagyis igazából már szakítottunk is, csak most ilyen csá dolog lesz, pá, pusz, pacsi.

És azért igen nagy a valószínűsége, mert ő is akarja és én is.

Ez jó. Tudom. Jó lesz. Muszáj meglépni.

Nagyon meg vagyok elégedve ezzel a jó meleg, változékony, kicsit szeles, igazi őszi idővel. Annyira jó, hogy még nincs a nyakunkon a tél. :) (Egyelőre legalábbis.)

Nagy lelkiismeretfurdalásom közepette (az anyával való undokságom miatt) nekiálltam valami jót tenni és így elkezdtem leszedni a ruhákat.

Csöndes házimunkák közben pedig szeretem hallgatni Pál Feri atya előadásait (azt hiszem, már írtam róla itt). (És ha valakit érdekel, az szóljon, mert nagyon nagy örömmel küldeném bárkinek az előadásait, mert szerintem fanatsztikusak!!)
Sose tudom követni, hogy épp mi a téma, mert imád nyolcvan pontot kitalálni valamiről, de nem is fontos, mert a fonalat azonnal fel lehet venni. No és mit hallok? Hogy mindenkinek megvan ugye a maga kis nyavalyája.

"Huszonhárom. Kapcsolatokat nem tud lezárni, belőlük kilépni."

Milyen ismerős... De komolyan, ez nekem a bajom.
Volt az osztályom, de átalakult, én meg megszenvedem a kilépést belőle.
Voltak Déék, de elköltöztek, és meg fog szakadni emiatt a kapcsolatunk.
Van tesóm, de most éppen nincs, majd visszajön.
Volt M., és a múlt idő ellenére nem tudom vele lezárni.

Meg kell tanulnom elfogadni, hogy az életünk során több-kevesebb ideig társakkal megyünk együtt, akikkel jó, akiket megszeretünk, és akikkel később elválnak az útjaink.

Nekem borzasztó ebbe belegondolni, hogy akit megszerettem, gyakorlatilag elveszítem, pedig nem, csak ennyi volt mostanra a közös történetünk.

Azt hiszem, ebben a mostani életszakaszomban ezt kell megtanulnom-átélnem.

Mostanában iszonyú összeomladékony vagyok. Egy szellő és magamba roskadtam. Szinte érthetetlen okokból.

És akkor egy hatalmas csődtömegnek érzem magam, és rossznak, szarnak, elcseszettnek. És nem érzem, hogy normális, biztonságos alapja lenne az életemnek. Mert annyira, de annyira hiányzik tesóm, és Déék is borzasztóan, és az M.mel való kapcsolatnak egy erős, stabil talajnak kellene lennie, de ehhez képest futóhomok, inog és félek, hogy elnyel. És anya pedig annyira de annyira kedves és jó, én pedig nem vagyok vele eléggé ilyen. Szóval csak nagyon félek, és nyugodtnak kéne lennem, hogy kikeveredjek ebből a viharból, de szomorú vagyok és frusztrált és rettegő.

Nyüff.

Nagyon meg vagyok lepve, hogy mennyit kell tanulni ezen az egyetem mókán, én azt hittem, a vizsgaidőszak vészes, amúgy lébecolunk, de nem, mostanában szinte minden nap van valami beadandóm, zéhám vagy dogám, és nem mondom, hogy vészes, mert alapvetően érdekel az egész ügylet, és foglalkoztatnak ezek a dolgocskák amúgy is, de hát akkor is hihetetlen.

Panther blogja meg fantasztikus, mert van rajta egy visszaszámláló karácsonyig, amit hát nem kéne elfelejteni, de nem ám, és noha ajándékok még nem konkretizálódtak a fejemben a hatására, de legalább folyamatosan motoszkál a fejemben a gondolat, hogy húha, kinek mit és kívánságok lesése ezerrel, és benyomások már megvannak. :) (Nagyon durván felértékelem a benyomások jelentőségét.)

De nem tudom, hogy vizsgaidőszak elején ez hogy jön össze, akkor nem a rohangálás van és stressz? No majd kiderül ezis. Amúgy perverz módon várom már kicsit a vizsgázást. Milyen hülyeség. Mint az elsősök, akik várják az iskolát, de gyorsan túlesnek az örömön, az lesz velem is, kis gólyával.

Nem tudom, egyszerűen annyira magamba tudok fordulni néha.

Az egyetemen azok a csopitársaim, akikkel jóban vagyok, kitalálták, hogy menjünk el közösen fondüzni, és vigyük a barátainkat is és ez ma lesz és M. meg szuttyog és látszik, hogy semmi kedve, mert szerinte ez csak egy pofavizit, hogy mutogassuk a pasijainkat, pedig nagyon nem, és nem akarom, hogy akkor jöjjön, ha nincs is kedve. És megértem őt teljesen, hogy miért nincs kedve jönni, mégis csalódott vagyok és szomorú, hogy már megint ennyire önző.

Nahmm azt hiszem még nem írtam a hpv oltással kapcsolatos élményeimről, de az emberek imádják a közérdekű információkat (lásd a statisztikákat, hogy a blogomat még mindig hetente legalább 100an nézik meg az adókártya igénylése/pótlása című ezeréves post miatt), úgyhogy mesélek róla, hátha valakit érdekel.

A HPV oltásnak ugye az a lényege, hogy megnézik, van e benned egy bizonyos vírus, ami önmagában ártalmatlan, de mégis a méhnyakrák okozója. Ezt a vírust szex útján lehet összeszedni, így ha már túlesett valaki az első szexuális élményén, akkor első lépésként a doki szépen mintát vesz a hüvelyből, ami eléggé szar ótvar érzés, bár nem fáj, csak hogy önmagában fekszik az ember az asztalon és belenyúlnak a puncijába valami fém szarral és kiszednek egy kis anyagot, az nem túl kellemes. Persze akinek már volt nőgyógyászati tapasztalata, annak ez gondolom nem nagy újdonság. Aztán a kiszedett mintát a doki elküldi vizsgálatra.

Pár héten belül megjön a vizsgálat eredménye, azaz, hogy van e benned olyan vírus. Ha -remélhetőleg- nincs, akkor jöhet a 3 oltás. Ezek már egyáltalán nem vészesek, sima szuri, semmi mellékhatás, leszámítva, hogy erősen megcsappantják az ember pénztárcájuk, mert az áruk igen borsos, egyenként olyan 27-30 ezer forintba kerülnek.

Ha megtehetjük, hogy ilyen sokat áldozunk az egészségünkre, akkor megkapjuk az első oltást, 4 hónappal később a másodikat, aztán megint 2 hónap múlva a harmadikat.

És tádáám, nem lesz méhnyakrákunk.

Csináltam egy új címkét, az a neve, lógás, és arról fog szólni, mi minden érdekes és fantasztikus dolog történt azokban az időkben, mikor nem mentem be az óráimra, és mennyire kihagyhatatlanok voltak ezek az órakihagyások.

Olyan erős érzésem volt, hogy nem akarok iskolába menni, vagy legalábbismég nem, de nagyon igyekeztem leküzdeni. Szépen felkeltem, összekészülődtem, összepakoltam, hogy bemenjek mikro előadásra, aztán minden bizonnyal kihagyjam a vállgazdot és helyette anyagot gyújtsek a házidogámhoz.

De ahogy mentem volna ki a kapun, ott volt a kutty, és éppen csalódottan kezdett leoldalogni a pincébe, és mikor meglátott, boldogan felrohant (jó már amennyire rohan még a kisdrágám 13 évesen) és már kimentem a kapun, de úgy sírt, hogy menjünk már be, hogy megszakadt a szivem szinte és inkább visszafordultam.

Így hát itt vagyok. Meggyőztem magam, hogy itthon is nagyszerűen tudom olvasgatni miszter kerekes könyvét, és legalább elkezdtem letölteni a beatles összest, és amúgy is megjött pont indulás előtt, ilyenkor kinek van kedve bárhova menni, ráadásul nem egyetem az egyetem lógás nélkül és ezeken az órákon amúgy sincs katalógus.

Na. Ennyi. Meggyőzés pipa.

Az elmúlt 2-3 hétben elég nagy drámája volt tesómnak, leginkább a barátnőjével (akit ugye mellesleg imádok).

Szegény nem érzi túl jól magát kint, egy kicsi szar tanyán van, ahonnan még az iskolája is 4 kilométer gyaloglás a mezőn, ha nem viszi el őt valaki kocsin vagy az iskolabusz (8éves átlagéletkorral). A legnagyobb baja talán abból van, hogy nem nyílik meg egykönnyen az embereknek, ő is nagyon nagyra értékeli a valakivel való kapcsolat hosszát, és nincsenek ott olyan barátai, akikkel mély dolgokról tudna beszélni, vagy akiknek elmondhatná a problémáját, pedig amúgy abszolút társasági lény.

Szóval mikor beütött ez a para a barátnőjével, elég rémes volt. Teljesen kiborult, mert úgy tűnt, hogy a barátnőjének más csávók is tetszenek, aztán ezek persze nem voltak komolyak és nem is történt semmi, de ő illegális utakon tudomást szerzett róluk és vagy másfél hétig őrlődött.

Mostanra nagyjából megbeszélték a helyzetet. Olyan szar, nem tudom, tesóm igazából mit csinálna, ha itthon történt volna ilyen (habár itthon ugye nem történt volna, mert szegény barátnője tisztára belekattant, hogy 3 hónapja nem látta, és ezért volt az egész), így viszont kibékültek, de igazából nem beszélték meg, nem tudták egymást megölelni, ez a kapcsolat csak gépelt szöveg most, és azt hiszem, ez rémes. És mégis tesómnak óriási szüksége van rá, mert alapvetően ő a legnagyobb támasza, de.. hát nehéz ez. Nagyon.

Ez a pár nap annyira kikapcsolódás volt, meg közös együtt levés, egymásra figyelés, levélsöprés fűnyírással, kandallóban fűtés, a közeli termálfürdő kerti medencéjében lubickoltunk, sőt elkirándultunk szegedre a szin őszi helyére (és természetesen a kihagyhatatlan bociba:)), hatalmasakat szeretkeztünk, meglátogattuk a mamáékat, óriásiakat főztünk (5 kilót híztam... nagyonndurva, mostantól konkrétan nem eszek), diót szedtünk, filmeztünk, hát nagyon klassz, pihenős, nyugis, boldog napok voltak.

Évek óta, nem múlóan imádom a GGt. (Amúgy Szivek szállodája, de milyen undorító név már ez.) Általában elmúlik nálam a sorozatfüggőség, de ez nem.

Kábé 15 évesen kezdtem, vasárnap esténként 7kor ment, és ha valaki zajongani mert, teljesen kiborultam.
Aztán áttértem a videokazettás felvételre.
Utána M., a drága, letöltötte nekem az összeset és kiirogatta dévédére. 
Amik nem bizonyultak kellően tartósnak, így mióta énis tudok torrentezni, azaz tavaly nyár óta, mindig letöltök egy-egy évadot angolul, és nézem.

És hihetelen, de még mindig függő vagyok. Rohanós napokon akár 5 percre is belenézek kikapcsolódásképp, laza napokon meg csak bambulom roryt és lorelait.

Tisszta beteg, énmondom.

Megyünk le hosszúhétévégzni a nyaralónkba, úgyhogy ma jóó sok dolog maradt hátra az estébe-éjszakába. Összepakolás, holnapi zhra még kicsi tanulás, saját magam rendbeszedése.. 8kor már előre láttam, hogy ez nem fog egyhamar összejönni, és ilyenkor egész mókás átkattintani az agyam "nem alvós" funkcióba, és tudni, hogy ma este biza sokáig fent kell maradnom, tessék felkészülni.

Ma reggelre ébredve azt álmodtam, hogy ma reggel van (ergo nincs időváltozás, mint az álmokban gyakran és ez itt most lényeges) és anya, tesóm és én felébredünk M.ék házában és elindulunk hazafele hévvel és útközben találunk egy cicust. Vagy hozzánkkerül, nem tudom, hogyan, és természetes módon magunkkal visszük. Otthon pedig a maccs segít nekünk valami értékes folyadék összegyűjtésében és a mi cicónk lesz.

És most olvasgatom a szokásos blogkörutamat, és basszus ott van a macska!!! Pudingocska rakta ki, és ő az, az álommacskám és annyira annyira szeretném, mert hát hozzánk tartozik, megálmodtam, akkor muszáj, hogy igaz legyen... anyáék meg persze nem akarják, fog e egeret, mit szól az eb (a nyolcvan évével valószínű, az ebecske mellett bombát lehet robbantani, nemhogy kiscicct nevelni)... de komolyan, ez nem véletlen, nem lehet elmenni egy ilyen egyértelmű jelzés mellett.

"Sokszor, amikor felismertem, hogy baj van, tettem sokszor egy félénk kísérletet arra, hogy kitáncoljak a kapcsolatokból azzal, hogy figyelj, nem működik ez így. De nem voltam elég következetes. Nem vittem végig. Megijedtem az egyedülléttől, mert szokás szerint megint önző voltam. Nem mertem, nem tudtam végigvinni a döntésemet, nem engedtem tudatosulni magamban a valóságot."

Voltam bulizni tegnap és táncoltam egy sráccal. Szerintem a táncolásban semmi nincs, M. jelenlétében is szoktam táncolni másokkal, és imádok. Egy perc tánc valakivel annyi mindent elmond egy emberről.

No szóval táncolunk a csávóval, és jól táncolt, és ami a legfurább, alklamazkodott, ha én rontottam egy lépést vagy estem ki a ritmusból. Ez különben nagyon nem jellemző a fiúkra, azt vettem észre. A legtöbbjük egyhangúan táncol, semmi változatosság, és abszolút nem izgatja a másik stílusa. Szóval viszonylag sokat táncoltunk, és gondoltam, jobb lesz, ha tisztázom, hogy én nem fogok vele szexelni, táncolni szeretek és ennyi. Mondta, hogy okés, persze.

Aztán egyszer elfáradtam és mondtam, hogy leülök. Mondta, hogy jön ő is, hát jöjjön, ha szeretne.

Jöttek új ismerősök, mondtam, hogy elmegyek köszönni nekik, és mikor visszamentem, nem volt ott, és egy jelenlevő fiú elmondása szerint közölte, hogy minden nő kurva, majd elegánsan távozott. :)

Elkezdtem gondolkozni ezen, hogy vajon mit mond el róla, hogy ilyet mond. Rólam szerintem nem sokat árul el ez a kijelentés, mert szerintem full korrekt voltam, ha csak nem ítéljük el a táncizást. De neki.. nemtom, biztos nagy csalódásai voltak a lányokkal már, és tuti, hogy ő is kihasznált csajszikat, az is lehet, hogy önző ember... nem tudom. de ez akkor is fura. Hogy a lányokat hibáztatja, ki tudja, miért, de alapból.

Megírtam az első zhmat, és nem 0 pontot értem el, hanem egész jól sikerült, ráadásul matekból, de klassz volt. Teljesen más műfaj, mert általánosan kettesével-hármasával írták az emberek, nálunk is az egyest én diktáltam a kettest meg a Zeszti, simán lehet puskázni, tökre jó.

És olyan érzés volt, hogy innen beléptem az egyetemi életbe, eddig próbaidős voltam, de az agyam hátsó zugában volt egy olyan sanda gyanúm, hogy semmin nem megyek át, mindenből megbukok és ki fognak csapni, és most ez elillant, felsőoktatásba járok, de igazán.
 

Miután kábé az egész hétvégét azzal töltöttem, hogy ezt a hülye idióta matekot tanultam, rádöbbentem valamire.

Nem a matematikusok hülyék. Az nem úgy van, hogy valaki hülye, ezért elmegy matematikusnak. Hanem a matek meghülyíti az embereket. Ha túl sokat nézem a számokat és kattogtatom a fejem, akkor mindenféle bolond tüneteim lesznek.

Például elkezd dübörögni a fejemben a zene, paranoiás leszek, beszűkülök, lehetetlennek tartom, hogy áfonyaszörpöt igyak a májkrémes kenyér mellé.

Nagyon gyanús. Terápiás céllal abba kéne hagynom, de még rengeteg van hátra.

Aijj, ez mennyi mindent megmagyaráz.
 

Egyszerűen nincsenek szavaim arra, hogy milyen szétcseszettül szarul vagyok ma. Meg kell próbálnom regenerálódni. Úgyhogy zuhanyzok és rendbeszedem a hajam meg arcom egy kicsit asszem (most nagyon hasonlíthatok egy ogréhoz a harraypotterből), aztán meg kimegyek a napra olvasni.

Jahh, jó terv.
 

Ezt az őszt már szeretem, de nagyonn. Éljen a meleg, a pulcsisidő, písz láv mindenféle kommersz duma.

Tökre sikerélményem volt ma válgazdon, ilyan csapatmunka volt, és mindenkinek kellett a földgáz, szélerőmű, geotermikus hőerő és atomerőmű energiafajták közül egyről előadni, hogy miért pont abba fektessenek be Magyarországon, szóval ilyen meggyőzős móka volt.

No és a mi csapatunk kapta a szélerőműveset, aminek nagyon örültem meg lelkes voltam, úgyhogy miután összeszedtük a fantasztikus érveinket mellette, nekem kellett előadnom a többieknek (ennek annyira azért nem örültem de így utólag már igen), hogy ajjdejó fenntartható fejlődés, nem kell sokat belefektetni, országimázsépítés és még reklámokat is lehet rakni a propellerekre.
Nos annyira meggyőző voltam, hogy a négy képviselő közül végül én kaptam a legtöbb szavazatot, hát tiszta öröm, bár gyanítom, hogy a beleélős-gesztikulálós előadásmódom keltette fel a figyelmet, de sebaj, lényeg a lényeg, hogy jó vagyok és ügyi. :)

Ez most külső szemmel valószínű nem lesz szórakoztató, de hadd meséljem el, max magamnak. :)

Szóval Az Emberek (Állatok). Akik nekem fontosak. Egyesével meg egyben.

1. Család. Anya apa mama papa. Az Eb. Ők a biztonság és a háttér.

2. Tesóm, Ameikában lebzsel, úúaa hiányzik ám nagyon.

3. Juli. Régi legjobb barátnő, mostanában.. kitudja? Nagyon alakulóban vagyunk.

4. M. Senkinek sem kell bemutatnom, legendás. :D

5. A kedves T. Mostanság a legjobb fiúbarátomat testesíti meg, és imádomm. Síelést szervezünk meg marháskodunk meg meghallgatjuk egymást.

6. CséGé: M. legjobb barátja, jóban vagyunk, szeretek vele beszélgetni meg vízipipázni, aranyos és kedves. Az M.mel közös barátikör tagja.

7. Du: Régi osztálytárs, barátnő, kevés EQval és sok bolondsággal, szintén M.mel közös barát a pasijával, Mkk-val együtt.

8. Zsófi: Tesóm itthonragadt barátnője, horvátországi nyaralótársam, egyszerűen imádom őt is.

9. Régi osztálytársak. Szinte az összes ilyen testvéri szinten van nálam, úgyhogy nem sorolom fel őket egyenként, de ha bárki éjszaka hívna, hogy para van, csak úgy ugranék.

10. Judit. Ősrégi gyerekkori barát, aki néha eltűnik, néha felbukkan, néha furcsán változik, néha olyan, mint én pont, de örökre sose veszik el.

11. Egyetemi csopi. Úú de nagyon sokfélék. Nagyon nem látom őket egységesnek, sőt még csak nem is a közösségem, de van 8-10 ember, akiket nagyon kedvelek közülük.

12. Déék, akik most elköltöztek, és nagyon nagyon hiányoznak. A családjuk úgy összességében: Dé a sulikezdésével, a mama a kedves bölcsességével, a papa a mókás világszemléletével és a kicsi babusz, úgyszeretem őket.

UPDATE (kihagytam őket dehülyééé vagyok):

13. Sanci édes, aki már mondhatni, hogy felnőtt barátom, mert komoly 18 voltam, mikor megismertem, ez az egyik, a másik pedig, hogy a kapcsolatunk nem a gyakori találkozásokon, hanem a sok intuíción és szereteten alapul. Iszonyúan tisztelem, annyit vállal és annyit bír, olyan bátor és erős és kitartó és kedves és csodás..

14. Alkusz. Tesóm gyerekkori barátja. Kicsit hosszú sztori, és nagyon hullámzó. De fontos nekem ő.

Voltam tegnap ezen a minimaraton elnevezésű futkorászáson, és nem gondoltam volna, hogy ennyire kiüt, alig birok járni, a lábam minimális megmozdítása is borzasztó. A sport fáj.

Azt például nagyon utálom a közgázban, hogy egy csomó íratlan szabály vonatkozik arra, hogyan kellene kinézni.

1. Egyenes, gyönyörű, ápolt, csillogó hajad legyen.

2. Hordj egyenes szárú, szűk gatyát.

3. Ehhez végy nőies cipőt (balettcipő, magassarkú, csizma; nem sportcipő vagy tornacipő).

4. A stílusod legyen elegáns, nőies és trendi.

5. Lehetőleg legyen az átlagnál szabályosabb és szebb arcod, amit tökéletes, de nem feltűnő sminkkel hangsúlyozz.

Na a fenti pontok közül nekem nagyjából egyet sem sikerül teljesítenem.
A hajam összevissza, ha meg egyenes, akkor kevés; jó, a gatya rendben van; balettcipő-csizma esetleg, de magassarkú nagyon nem; a stílusom meg inkább sportos, mint elegáns; ráadásul az arcomat inkább helyesnek szokták mondani, mint szépnek, a sminkelési technikámat pedig M. napi rendszerességgel szólja le, szóval - jahh, nem vagyok az igazi. Majdnem lett kisebbségi komplexusom ettől, de azt hiszem, nem éri meg. Inkább picit jobban figyelek, hogy maradjak a saját stílusomban, ott viszont legyek annyira jó, amennyire csak lehet.
 

"...ahogy életem nagy pillanata elérkezett, megjelentek a sellők is.

Belőlük merítek vigaszt. Utánuk vetem magam a vízbe, széttárt karokkal, mögöttem zúg életem áramlata, én azonban hátrahagyom az elvárásokat, és mindent, ami gúzsba köt. Erre az ugrásra igenis szükségem van, ennek köszönhetem, ha megmenekülök. Hogy magyarázhatnám ezt el? A vízbe vetem magam, és érzem, hogy két láthatatlan kar - mintha a kegyelem öltene hirtelen testet - átölel. Amint elmerülök, lehúz a mélybe, és csak ha már egészen mélyen vagyok, akkor enged újra a felszínre."

Nem igazán szoktam meg, hogy valaki kommentel (kivéve persze pudingocskát és pinkpancsert, az teljesen más, én is olvasom őket, amolyan ismerősök), és ezért mikor Darful írt, kicsit meglepődtem és elkezdtem gondolkozni. Hogy is nézhet ki kívülről ez az egész szituáció... (Mondjuk Darful nem tudom, mennyire olvastál előző postokat.) Tudom nagyjából, hogy pudingocska mit gondol, de az ismerőseim többi részére nem támaszkodhatok, mert ők azt látják, ahogy viselkedek, illetve a konkrét eseményeket, de a legbelsőbb érzésekről és az ezek keltette gondolatokról nem sokat tudnak: ezek csak itt a blogban vannak benne.

Ahogy én látom ezt a helyzetet. Van egy kapcsolat, ami szépen indult, mert volt dolgunk egymással, és az ismerős-érzéssel indultunk neki, hogy nem vagyunk idegenek egymásnak, sose voltunk azok, még akkor sem, amikor nem találkoztunk. Összejöttünk, alakultunk, egymáshoz idomultunk, változtunk, sok mindent együtt átéltünk, élményeket, jó és rossz korszakokat. Aztán megindult a gurulás a lejtőn és egyre több lett a veszekedés, a megalázás, a méltánytalanság. És most ott tartunk, hogy nagyon közeledünk a vége felé. És Darfulnak igaza lehet, talán nem szép megvárni, míg elromolnak a dolgok, talán meg kéne adni a végének is a méltóságot, és ahogy érzem, hogy ez így nincs rendjén, ott befejezni.

Hát nekem ez nem ment, mert nem tudtam elviselni az elszakadás gondolatát. Vagy a rosszban levését, a haragét, egyszerűen szeretni akartam és szeretve lenni és kábé bármit hajlandó voltam megtenni a békülésért. Elviseltem csomó mindent, amit nem kellett volna. Nem voltam képes felállni és elmenni, nem is feltétlenül örökre, csak egy kis időre. Nem bántam, ha vesztek a röhejes kapcsolati játszmákban, nekem csak annyi volt a lényeg, hogy újra minden jó legyen. Felvállaltam a konfliktusokat - néha. Néha inkább csöndben maradtam, hogy csak ne veszekedjünk újra, legyen igaza.

És most ez kezdett kicsit megváltozni. Indult azzal az álommal. Aztán azt vettem észre magamon, hogy elkezdtek tetszeni srácok. Nekem basszus, aki az elmúlt években egy pasira se néztem úgy, hogy valaha is akármit akarnék tőle, mert szerettem M.et és nem kellett más. Ez a múlt héten volt és mostanra sokkal kevésbé érdekelne, ha összevesznénk, és csak azért nem szakítottam tegnap, mert úgy éreztem, meg kell adnom a tiszteletet és ezáltal a nyugodt, megbeszélős keretet, nem pedig egy összeveszés utáni kiviharzást. Ez egy teljesen új dolog nekem, sokkal közönyösebb és kegyetlenebb vagyok és a legviccesebb, hogy hazugnak sem igazán érzem magam, mert még mindig szeretem M.et. Csak most már minden egyes indokolatlan lecseszése, bazdmegezése, dühkitörése és besértődése után egyre kevésbé.

És hatalmas önzőség és hazugság, de még mindig nem állok készen, hogy szakítsak. Gyáva vagyok, tudom, Darful. Igazából mentségem sincs, egyszerűen nem vagyok képes rá még. De lehet, hogy ez is csak duma.

Síelést kéne szerveznem, de teljesen befuccsoltam. Elképesztően drága minden, tavaly 60 000ért mentünk cakkumpakk síelni és ebben minden benne volt, ehhez képest most sehogy sem sikerül 70 000 alá tornászni a szállás-kaja-síbérlet triót (biztosítás és utazás nélkül...), ami nagyon nem jó.

Úgyhogy inkább elmesélem a mai minicsodámat.
Álltunk M.mel és M. öccsével a hősök terén a lámpánál és araszoltak el előttünk a kocsik, és az egyik ablakából egyszer csak kiesett valami. Amin utána majdnem áthajtott a következő autó, és olyan lassan haladt a forgalom, hogy egyszerűen M. odasétált az egy-két méterre levő dologhoz és idehozta hozzánk.

A dolog pedig nem más volt, mint egy frankó DolceGabbana napszemcsi, ami jól is állt, és amúgy is egész nyáron napszemüveget kerestem, szóval megtartottuk. Mondjuk amúgy sem tudtunk volna mit csinálni, mert a gazdája már rég továbbhajtott.

De azért ez nem semmi. Derült égből napszemcsi. Bár sajnálom szegény gazdáját, biztos szerette nagyon.

Az egyik feladatom vállgazdból egy önéletrajz írása 10 év múlva, beleírva az addig is elért eredményeimet.

Szóval kénytelen voltam átgondolni, hogy mit is szeretnék és hogyan, és valamennyire muszáj volt csinálni egy tervet. Úgyhogy el is mondom az aktuális jövőképemet.

Tehát. Rövidtáv. Elmegyek pár elsős előadására a szakkoliknak, és ha van kedvem, tavasszal pályázok, hogy bekerüljek. Aztán vagy összejön, vagy nem.
A tavaszi félévben egy külföldi cserediák patrónusa/mamája/segítője leszek, megismertetem bp helyeivel, keresek neki albérletet satöbbi, ez jó móka és pluszpontokat is szerzek, ha később erasmusozni akarnék mondjuk dániában vagy belgiumban vagy efféle mesés helyen.

Hosszútáv. Csinálom a kis alapképzést, elmegyek gyakornokoskodni a WWFhez (vagy más ilyesmi helyhez, lényeg, hogy értelmét érezzem a munkámnak), ahol is annyira klassz leszek, hogy miközben végzem a masteremet regionális és környezetgazdaságtan szakon (a környezetvédelemé a jövő és ez érdekel plusz ráadásul még hasznos és értelmes is), náluk is dolgozok félmunkaidőben vagy ilyesmi.
Közben megtalálom életem szerelmét és összeházasodunk.

Majd miután 2014ben lediplomáztam és ugye 25 éves vagyok (ebben benne van már fél vagy egy év erasmus is), szülök 2 kisgyerkőcöt és velük vagyok otthon, aztán meg csinálom tovább a környezetvédőset és ha lesz tőkém, elkezdek bioházakat építtetni és értékesíteni.

Na mit szóltok? :) Jó, tudom, hogy álom, meg idilli, de mégis mért ne jöhetne össze? Vannak külső tényezők, okés, de nem muszáj pont így lennie, a lényeg, hogy legyen szerető pasi, szeretett munka, meg szeretgetnivaló kiskölykök, osztán ez egy opció.
 

Tegnap este gólyahajó nevezetű bulit csináltak, ami hű volt a neve sugallatához, és abból állt, hogy a gólyák egy hajón bulizhattak (hmm ki gondolta volna:)), de a poén az volt, hogy a hajó kb egy órán keresztül a dunán is korzózott fel s alá, ami tényleg nagyon klassz volt, átmenni egy partihajóval a hidak alatt meg nézni a kivilágított várost, a gellérthegyet meg a várat a dunáról. Sejtettem én, hogy ez nem semmi élmény lesz és tényleg.

Úgyhogy most szép másnaposan elcsattogok németre, tök jó lesz, de sebaj, a többi németcsopis emberke is bulizott tegnap, úgyhogy a színvonal már előre látható. Mondjuk az se lepne meg, ha 5en lennénk a 30fős csoportból, áhh mindegy, mostmár muszáj bemennem.
 

Kábé péntekről. (Úgy néz ki, az Internet Explorer a blogbarát böngésző.) (Micsoda szlogen.)

Egy csomó, egymásnak ellentmondó dolog jár a fejemben.

1. Nekem ez totálisan nem kell, hogy M. bedurcizásai idején napokat várjak, míg végre kegyeskedik
a, megbocsátani;
b, szakítani (eddig ugye csak az a, verzió volt). Addig meg stresszeljem magam és parázzak jó esetben, rossz esetben pedig, ha találkozunk, a szemétkedéseit hallgassam és kábé szellemkastélyos "ú mi fog történni a következő pillanatban?" hangulatban rettegjek, hogy közli, hogy ő most lelép, mert találkozik valakivel éjjel 2kor, vagy esetleg odahoz egy csajt, vagy netalántán közli, hogy most 2 órát éjszakaizik haza, mert nálam nem alszik.

2. Olyan hülyeség és röhejes ez a mosolyszünet, miközben nagyon is jól tudjuk, hogy szeretjük egymást és fontosak vagyunk egymásnak, bármennyit szivassuk is kölcsönösen magunkat és a másikat. Csak magunknak játsszuk a (jó esetben) kétszemélyes színdarabot, amit, hogy nehogy túl unalmas legyen, vitákkal, veszekedésekkel, drámákkal, zordsággal fűszerezünk. (Ha bejön még egy csöppnyi brutalitás vagy kegyetlenség, akkor már tiszta shakespeare lesz belőle.)

3. Szeretnék találkozni már vele.

4. Nem szeretnék találkozni vele, legalább ellehetek a barátaimmal, anyával, van időm mindenre, jobb ez így egy kis ideig.
 

Lassan lesznek zéháim, beadandók, házidolgozatok meg u-úú mindenféle csodásság. Nágyon izgalmas, a blog.hu viszont újabban rendszeresen bojkottálja mindenféle írási kísérletem. Ha nem, akkor mindjárt publikálok egy 4-5 napos, ergó már teljesen idejétmúlt, de azért mégiscsak meglegyen jellegű postot.

Olvastam már pár helyen és mindig késztetést érzek minden teszt, kérdőív stb kitöltésére, bármi aminél magamon gondolkodhatok, jöhet. Plusz az időt, ezt a csúnya hosszú időt el kell ütni valahogy anélkül, hogy bedepiznék.

Kedvenc:

* Étel: smarni, borsóleves, és minden ami a mama főztje, de az inkább a hangulat és a szeretet miatt
* Ital: tea
* Alkohol: mostanában fröccs. plusz koktélok, meg mindenféle enyhe kevert. vbk, vodkanarancs, bacardikóla és társaik.
* Szín: zöld.
* Együttes: aktuálisan a Quimby.
* Színész: nincs nekem ilyen.
* Színésznő: Diane Keaton
* Film: Forrest Gump, Micimackó.
* Szám: zenében mondjuk a New Soul Yael Naimtól. Numerikusan a 6.

Hiszel-e:

* Horoszkópban: naná, exit horoszkóp alap. :P najó, nem igazán, de asztrológiában igen.
* Istenben: nem vallás szerint, de mindenképpen.
* Túlvilágban: mármint hogy a halál után nem semmisülünk meg? szerintem ezt mindenki tudja valahol.
* Földön kívüliekben: biztos vannak valahol, de nem szívesen kerülnék kapcsolatba velük.
* Magadban: persze. teljes mértékben. még ha néha el is felejtem.

Mit gondolsz róla?

* Álmok: nagyon szeretem és fontosnak tarttom őket csak általában nem emlékszem rájuk.
* Szerelem: háát. azt hiszem én most nem vagyok szerelmes. csak menthetetlen. nem tudom.
* Élet: nagyon nehéz.
* Halál: az sem könnyű, de hát a születés se.
* Dohányzás: néha. de mióta láttam a bodieson azt a fekete tüdőt, inkább nem.
* Káromkodás: néha rámragad, ha a közelemben sokat káromkodnak, de amúgy nagyon nem az én stílusom.

Egyik-másik:

* Vanília-csoki: csoki.
* Sör-bor: bor. a sört utálom.
* Szárazföld-tenger: szárazföld. a tenger éjjel félelmetes.
* Fekete-fehér: fehér.
* Hideg-meleg: meleg.
* Nap-Hold: Nap.
* Állat-ember: nem összehasonlíthatóak szerintem.
* Rend-rendetlenség: rendetlen vagyok de rendszerető. csak lusta.

Közösség:

* Szeretsz vásárolni?: úú nagyon. szeretem a ruhákat és efféléket (mert hiú vagyok és önbizalomhiányos) és szeretem új, klassz dolgok birtokosának érezni magam.
* Szeretsz emberekkel találkozni?: igen, spontánul és direkt is. leginkább persze azokkal, akiket szeretek.
* Szeretsz otthon lenni?: igen, nagyon szükségem van a nyugira, az egyedülléetre és a pihenésre.
* Hogy jössz ki a környezeteddel?: családdal többnyire jól, a konfliktusos felnövés mondhatni elmúlt. közösséggel jól, most már nem szoktam furán érezni magam szinte soha, idegenek között sem. egyes emberekkel szeretek beszélgetni. M.mel, hát, tudjátok.
* Mikor ismerted meg a mostani legjobb barátodat?: nem tudom megmondani, ki a legjobb barátom.
* Szeretsz középpontban lenni?: néha. nem jellemző igazából.
* Szereted, ha boldog emberek vesznek körül?: igen. felvidítóak vagy együttörülősek.
* És ha szomorúak?: azt is, együttsírósak vagy vigasztalósak.
* Milyennek tartanak a többiek?: nem tudom. tényleg nem. általában szeretnek vagy úgy csinálnak, de sokszor fogalmam sincs.

Előfordult már hogy:

* Ültél repülőn?: igen. utálok repülni, túl szűk a hallójáratom vagy mim, fáj és utána napokig be van dugulva a fülem.
* Voltál külföldön?: igen.
* Sírtál mások előtt?: szerintem kábé mindenki előtt, aki minimum egy éve ismer. továbbá villamoson, héven, utcán. nem illik, tudom, de akkor sem szégyen szerintem.
* Másztál fára?: a szomszéd fájára cseresznyét szedni még most is minden évben.
* Találkoztál már híres emberrel?: múltkor láttuk novák pétert az oktogonnál.
* Eltört egy csontod?: nem, soha.
* Be kellett feküdnöd kórházba?: egyszer, pár napra, valami borzasztó volt, életem egyik legrosszabb élményeként maradt meg.
* Telefonbetyárkodtál?: fiúkkal sokszor, de nem vagyok jó benne.
* Lógtál az iskolából?: gondolom itt a gimi számít csak, de megesett párszor, persze a közös lógás a legjobb, együtt barátnőkkel, szervezetten. ki kell élvezni. nekem nagy élmény maradt az a pár lógásos nap évente.
* Úsztál a tengerben?: igenigenn, sőt már le is tudok menni úgy 2-3 méter mélyre :)
* Voltál templomban?: 3 és 17 éves korom között minden vasárnap, családi kötelezettség, egy életre elég volt.
* Fent maradtál egész éjszaka?: egyszer talán. de többnyire minimum 1-2 óra alvás becsúszott.
* Táborban voltál?: sokszor, olyan 2.os koromtól mostanáig. a legjobb a fürkész manó tábor volt.
* Gondolatban megöltél-e már valakit?: nem. csak gumikalapáccsal akarom fejbevágni, ha nagyon dühös vagyok valakire.
* Volt-e már autóbaleseted?: egyszer, de semmi komoly.

Egyéb:

* Jobb vagy balkezes vagy: jobbkezes.
* Mi van az egérpadodon?: nincs egérpadom.
* Mi van az ágyad alatt?: ágyneműtartó, kosz, beesett tollak. és gyanítom, hogy a szempillaspirálom is.
* Mitől félsz a legjobban?: hogy elvesztem a bizonyosságokat.
* Mi jár most a fejedben?: az M.mel való kapcsolatunk.
* Leggyakrabban használt szavak?: nem tudom.

Múlt:

* Akit a legjobban hiányolsz: most épp tesóm. de a jövőben vissza fog térni, úgyhogy ez szerencsére csak időleges. :)
* Amit a legjobban hiányolsz: azt, amikor minden egyes nap örültem annak, hogy bemehetek az osztályomhoz.
* Életed legszebb időszaka: a tavalyi.
* Életed legrosszabb időszaka: az ovis időszak, illetve mikor 7.ben össze voltunk veszve a kedves T.vel
* Ha visszamehetnél az időben, hova mennél: az első kapcsolatomhoz, megfigyelni milyen cikis és fura módon viselkedtem.
* Egy dolog, amit megbántál: egyszer nem álltam ki egy barátom mellett.
* Egy dolog, amit elfelejtenél: nincs ilyen.
* Mi akartál lenni, ha nagy leszel: stewardess.

Jövő:

* Állás: mindegy, csak szeressem.
* Házasság: nem hiszek benne. de lehet, hogy ha jön az igazi, akkor majd elkezdek hinni.
* Gyerekek: gyerekeket viszont mindenképp szeretnék, méghozzá olyan 25 éves koromig az elsőt. jó terv.:)
* Fiad neve: Dávid, Áron, Barna
* Lányod neve: Lilla, Mirjam, Jázmin, Zsófi. amúgy ez a vezetéknevüktől függ, szerintem a legfontosabb, hogy a kettő együtt szépen csengjen.
* Hol fogsz lakni: városilag majd kiderül, lakásilag-házilag.. mindegy, csak boldog otthon legyen.
* Mit fogsz csinálni húsz év múlva: dolgozom a munkát, amit szeretek, nagyon figyelek a kapcsolatomra a férjemmel/párommal, akármi, megértően állok a gyerekeim kamaszkorához.

Néha úgy érzem, minden szétesik. Tesóm nincs itthon és nagyon problémás vele beszélni, emiatt Zsófit is alig látom, ráadásul most 3 hétig teljesen elérhetetlen lesz egy némettanulós délutáni móka miatt. Elköltöztek Déék, és ez 4 ember mínusz, akik egyenként is tök fontosak voltak. Az osztálytársaim.. hát ők megvannak és majdnem minden nap találkozok valakivel, de akkor sem vagyunk minden nap együtt. Elég jó esélye van, hogy M.mel szakítsunk és akkor elvesztem őt és vele gyütt másokat is.

Hát ebben az esetben építhetek fel mindent a nulláról.
Nem olyan szar az, néha az ipodról is teljesen letörlöm a zenéket. Segít meg minden, csak nehéz kicsit.

Jobbra kormány, balra kormány, hoppá itt egy korallzátony, nos ha egyenesen megyünk tovább, az egy feltérképezetlen terület, sőt szinte minden irányban vannak fehér foltok. Nem mondhatok sok mindent, keletre mocsár, nyugatra viharfelhők, délen bálnák, északra nem megyünk, minden kétséges, de jól kéne dönteni, merre tekerjem a kormányt, kapitány?

Reflektálás egy ősrégi postra egy kettővel ezelőtti blogomból.

Belefáradtam abba, hogy M. folyton lehülyéz és más csajokat stíröl a jelenlétemben. (Mivel ő pasi.) Nekem ez nem kell, nem akarom magam sem butának, sem csúnyának érezni, mert azt hiszem nem vagyok egyik se, de ha ez így megy, mindkettő szent meggyőződésemmé válik majd.

Raktam ki zenécskéket, lehet, hogy csak engem tesz boldoggá, de engem nagyon.

Rádöbbentem, hogy hangyányit zsúfolt hetem lesz, de legalábbis programokkal telített.

Kedd: M.hez, Kaukázus konci az egyetemen
Szerda: Barátnős tali, aztán egyetemes csopibuli
Csütörtök: Egyetleneim vetítés, rendezős beszélgetés
Péntek: Kutatók napján napenergiás előadás, aztán Gödörben koncertekben tobzódás
Szombat: Osztálybuli

Most pedig hívogatom az emberkéket a februári síeléssel kapcsolatban, amire sürgősen kell mondani egy létszámot a szállás miatt.. hmm na most zajlik a zélet.

Mivel a tesóm Amerikában van, apa pedig reggel 6kor elmegy dolgozni és úgy este 10re ér haza, akkor pedig hullafáradtan bedől az ágyba, ezért olyan, mintha csak anyával ketten laknánk itthon. Ami nem túl előnyös, ezt eddig is nagyon jól lehetett tudni, de egyelőre egész jól viseltük. Megbeszéltük egymással a dolgokat, segítettünk egymásnak, de azért vannak olyan dolgaink, amik iszonyúan idegesítik a másikat. Anya nem bírja a hangulatingadozásaimat, és hogy csomószor vagyok vele undok, én nem bírom a pedantériáját és hogy folyamatosan lovagol az olyan apróságokon, mint például hogy vegyek papucsot. Tegnap gyújtottam pár gyertyát, ő erre lecseszett, hogy miért gyújtom fel a házat. Ilyesmik. Nem lesz ez így jó hosszú távon.

(Mostanában csomót kell szenvednem, hogy a blog.hu hagyjon postot írni, hát segítség, így el fog szállni az összes ihletem.)

Picikét álmos posttá is fogok válni, legalábbis amíg tart ez az óriási kegy és emlékszem az álmaimra. Ma nagyon jót álmodtam, ez egy visszatérő álmom azt hiszem.

Olyan 10 másik emberrel voltam együtt, jól ismertem közülük mindenkit álmomban, de senki sem volt azt hiszem olyan, akit a valóságban is ismerek. Egy dologra készültünk, amit gyakran szoktunk csinálni, és én jól ismertem, valahogy mégis most csináltam először. A természetben voltunk, volt rajtam egy hátizsák, amiből mindenfélét ki kellett pakolnom, de a telefonom meg egyebek benne kellett, hogy maradjanak, amit később nem is értettem, mert úsznom is kellett, és ezen gondolkoztam álmomban, hogy miért nem fog tönkremenni a kütyü. Szóval rögtön bedobtak a mélyvízbe és először nekem kellett elérnem valahova (ez egy ilyen egyéni feladat volt, ami mindig más csinált, pedig tök jó volt, mászkálni kellett és úszkálni), majd valahogy feljutottunk mindannyian egy magaslatra, és alattunk volt egy hatalmas, fehér, természetes pálya, ami akár jég is lehetett volna, de nem volt olyan csúszósan veszélyes, és hó is lehetett volna, de ahhoz túl sima volt. Leginkább műanyag lehetett volna, de természetes volt. Úgyhogy hát nem tudom, mi volt, de ráálltunk és egyszerűen lecsúsztunk rajta, hihetetlenül gyorsan suhantunk, hatalmas kanyarokkal, igazából félelmetesnek kellett volna lennie, és majdnem az is volt, de csak egy pillanatig, míg eszembe jutott, hogy talán nem kéne félnem? Csomó ideig siklottunk ezen a helyen, tök szép volt. Aztán leértünk az aljára, és úgy kellett visszaérnünk az eredeti kiindulási helyünkre, hogy leültünk és odagondoltuk magunkat, és hopp, ott teremtünk. Nagyon hitetlenkedtem álmomban, hogy hogyan működhet ez a gondolatban utazás, eltűnés és felbukkanás, hoppanálás, vagy micsoda, de ment.

Iszonyú hideg van, de elvből nem fűtünk, ezért úgy döntöttem, hogy harcolok a megfagyás ellen és rengeteg gyertyát gyújtottam. Csinálják a hangulatot (magányos így is), és remélhetőleg növelik a hőmérsékletet (melegebbé). Továbbá Magna Cum Laudét hallgatok és depizek nagyban, úgy veszem, hogy lényeges folyamatot élek meg, mint mikor vedlik egy gekkó.

Mennyi hülyeséget hordok össze, öccsém.

Szerintem az emberek nem veszik eléggé figyelembe a "hol" tényezőt, máskor pedig túlértékelik.

Ezt értem fizikai helyszínekre is, de leginkább mégis minden elvont dologra: hogy hangulatilag hol vagyok, társadalmilag hol vagyok, kapcsolatilag hol vagyok. Ha az életünket egy nagy társasjátékként képzeljük el, amin különféle mezők jelenthetik, hogy mivel épp hogyan állunk, akkor ezeket, a pontokat, amiken elhelyezkedünk, mind.

Elkezdtem gondolkodni és elég csúnya dolog, de fontos bevallanom. Nagy hatással volt rám a mai álmom, mondhatnám, hogy túlértékeltem, de nem tehetek róla, érzem, hogy fontos, és nem akarom figyelmen kívül hagyni. Szóval jelenleg néhány dologért neheztelek M.re. Nem dühös vagyok, ez nem egy intenzív érzés, csak egy mélyen megbújó tudás, hogy nem így kellene csinálnia bizonyos dolgokat, nem így kéne bánnia velem néha, nem szabadna ilyen hangon beszélnie. Egyszerűen távolinak és egyre távolodónak érzem őt ma, nem érzem a saját részemnek, most nincs meg ez a csodás "ismerős-érzés", amire épülnek a kapcsolatok, vele is erre az érzésre alakult ki, hogy otthon vagyunk egymásban. De ma nem így érzem.

És ezen csak nehezít, hogy picit tegnap is így éreztem, de buliztunk, piáltunk kicsit és én pedig letepertem, és most rosszul érzem magam emiatt, mert nem hiszem, hogy pusztán az, hogy 2 éve együtt vagyunk, feljogosítana engem arra, hogy csak a szex kedvéért szeretkezzek vele, miközben lélekben esetleg nem is vagyok teljesen ott - mi a különbség eközött és egy egyéjszakás kaland között? (Ha mondjuk egy társas táblájaként képzelem el, akkor egyszerre állt egy zöld bábúm a "hosszú távú kapcsolat" és egy lila a "szerelem nélküli szex" táblán, és a lila bábú rossz helyén csöppet sem enyhítenek a zöld bábú "normális" koordinátái.)

A társadalom és a megítélés szerint persze biztos, hogy nagyon is sok a különbség, szerintem viszont semennyi. Ráadásul azt sem mondhatom nyugodt szívvel, hogy nem szeretem M.et, mert nagyon is szeretem, ez tuti, csak éppen ma nem vagyok biztos benne, hogy milyen módon. Kicsit össze vagyok zavarodva, kicsit szomorkás is vagyok ma, hogyan menjek mi után, mit tegyek és miképp. És félek, és nem merek belegondolni.

Általában nem szoktam emlékezni az álmaimra, és ezért is szokatlan, hogy a mai álmom is megmaradt és nagyon mély benyomást gyakorolt rám.

Az történt, hogy szerelmes lettem álmomban. Maga a sztori úgy zajlott, hogy ismét gólyatáborban voltam, és az egyik instruktorom belémszeretett, és valahogy én is belé, de nem történt köztünk semmi, mivel álmomban is M.mel jártam. Volt olyan rész, amikor beszélgettünk vele, olyan is, amikor elmeséltem neki, hogy járok valakivel és ezért most ezt hagyjuk, de ennek ellenére így kábé tudtuk, hogy később majd visszatérünk rá, pedig ő nem örült ennek a hírnek, és egyszer megöleltük egymást, ami egyáltalán nem tűnt rossz dolognak, mivel tudtam, hogy szeretjük egymást, ezért ez így természetes. És volt egy kisvasút is.

Pedig az instruktorom alapvetően egyáltalán nem jön be nekem, nem is beszélgettünk sokat... lehetséges, hogy egy új szerelmet akarok megtapasztalni és ezek mind olyan jelzések, hogy tegyek érte? Mert még ha gáz is bevallani, alapvetően álmomban nagyon jó volt ez az újdonságos-bizsergősszerelmes érzés.
 

Már napok óta csak olyanokat látok az időjárás-előrejelzésekben, hogy "holnapután jobb idő lesz", "majd holnapután, már csak két nap". De ez folyamatosan tolódik, úgyhogy kezedek gyanakodni, hogy ez olyasmi, mint mikor tanultam úszni, és apa azt mondta, "gyere, csak két lépésre állok, csak idáig kell elúsznod" - de persze mindig hátrébb is lépett kettőt és soha nem értem el. Majd jövőre jön a meleg. :)

Sikerült úgy összeraknom az óráimat a lazaságáról méltán híres* fővám téri szabadidőközpontban, hogy hétfő-kedd-szerdán nagyjából bent vagyok 8tól 4ig (kivéve a páros heteket, mikor pár óra mínuszom van és az első negyedévet, mikor nincs infom abszolút), de csütörtökön összesen egy órám van, pénteken pedig majd második negyedévtől lesz egy komoly darab infom. Úgyhogy most itthon punnyadok, valójában mindjárt nekiállok kitakarítani a lakást, cakkumpakk, de jó lesz, alig várom, de muszáj túlesni rajta sajnos.

*decemberben már nem fogom ezt mondani és majd sírok itt nektek

Egy néhány nappal ezelőtti post (csak valamiért nem tudtam írni eddig az oldalon):

Elindultam bulizni, jó nehéz volt rávenni magam, de sikerült. Nem szítottam magamban a bizonytalanságot, de az magától is nőtt, annyira nem akartam menni. A hideg, a szemerkélő eső, a szürkeség, és ezek mellett még ki is voltam borulva teljesen, és az örsön nem bírtam tovább és visszafordultam és ott zokogtam hazafelé a patakparton, még szerencse, hogy nem volt ott senki, és csak nyávogtam, hogy miért miért miért nem vagyok elég jó, mit kéne mégis tennem, bárcsak vissza lehetne vonni a szeretetet, hogy kész vége... mert nekem nem megy, pedig akarom.
 

Annyira furcsát álmodtam. M. anyukája szerint az elmúlt egy hétben nem viselkedtem rendesen és elkezdett székekkel dobálni. Volt persze még több része is, az álom későbbi részében elmentünk egy házba egy csoporttal, ahol ki voltak osztva nekünk ilyen ottani vezetők, és a miénk egy olyan negyvenév körüli, tök ráncos, de azért még szép és kedves kurva volt, aki mindenfélét hadovászott nekünk az idő múlásáról, korda gyuriról és hogy milyen kár, hogy nem lett a szeretője, aztán pedig ilyen kendőt kellett magunkra kötni, és beülni egy terembe a többiekkel együtt, akik mind normális ruhában voltak, és várni, hogy kezdődjön egy egyetemi előadás.

Persze ez a második fele szimpla hülyeség, de az első annyira megragadott, ahogy M. mamája dühös volt rám. Persze tudom, hogy ezt nagyjából az az érzés teszi ki, hogy tényleg haragszik rám valamiért (olyan furcsán nézett rám a múltkor), plusz agresszió-feldolgozás, de akkor is tökre nyomasztó.

Csúnya idő van, csúnya nap van. Nem szeretem az esőt, nem akarom szeretni M.et, most nagyon szeretnék nem kötődni semmihez, semmitől és senkitől nem félni, semmit nem bánni, épp csak úgy lenni, nyugalmat szeretnék, hogy bebújhassak egy meleg teával olvasni az ágyikóba és legyek annyira boldog, hogy lazítani tudjak... és úgy szeretnék hazamenni.

Nohhát. Még nem vagyok egészen képben, leginkább ami azt illeti, hogy mik a saját előadásaim és mikre nem kéne bemennem, így aztán kezdtem a napot/félévet/egyetemi pályafutásom egy info előadással, amire mint később kiderült, csak második negyedévtől kellene bejárni, sebaj, okosodtam és barátkoztam a másfél órás időtartammal.

Aztán volt egy mikróm, amin rejtély, hogy bent kellett-e lennem, hát ártani nem árt, de még erősen rá kell állítanom az agyamat, hogy megértse ezt a bonyolult közgazdasági szakszöveget.

A vállalatgazdaságtan viszont klassz volt, örülök, hogy emeltre mentem belőle, ráadásul az a 3 plusz kredit sem megvetendő. :) A nap végén még volt egy matekom, ami végülis kevésbé volt elrettentő, mint amire számítottam, úgyhogy ezt a randa esős napot tanulmányilag sikeresen zártam.

Jó, magánéletileg no comment, akkora egy ratyi rémség a nap érzelmileg, mint a pocsolyák az utcákon, dehát ez megesik és őszintén én már csak leszarom, én tudok nem szeretni, nem erről van szó, csak nem gondoltam, hogy szükséges, pedig de, upszi tévedtem.

Holnap kezdődne ugye a mesés egyetemi életem szorgalmi időszaknak nevezett része. A Neptun nevezetű fantasztikus program, ahol mindent lehet intézni és órarendet megtekinteni, a hétvégére persze befuccsolt, úgyhogy egyelőre áldom az eszem, hogy kimásoltam az órarendemet (hogy hol lesz az óra, így is rejtély marad).

Infoval kezdenék, amiről azt mondják, lehet, hogy nem lesz, utána pedig mikroökonómia lenne, ami viszont csak a páros heteken van, és akkor jó kérdés, hogy ez most a tanév első, vagy az év 38. hete..

Mindenesetre szerintem bemegyek 8ra, és legfeljebb elütöm az időt valahogy fél 12ig, amikor már tuti, hogy lesz órám. Első év első napján azért még tegyünk meg minden megtehetőt. :P

Van olyan 2 éve egy M. barátaiból és a saját barátaimból (illetve később az ő barátaikból) alakult társaságunk, ami az elmúlt időben szerintem rémesen szar volt. Nem tudnám megmondani, pontosan mi miatt. Talán mert mindig valakinél voltunk, mindenki tett-vett, nem figyeltünk egymásra. Vagy nehezteltünk egymásra dolgokért, és a problémákat nem beszéltük ki. Vagy egyszerűen csak nem volt közös hullámhosszunk.

De tegnap elmentünk a szimplába (ahol a héten immár negyedszer voltam, lassan törzsvendég leszek:)), és valami fantasztikusat beszélgettünk. Jó volt, mert Z.hez, akit valamiért eddig nem szerettem (magamnak sem tudtam megindokolni, hogy miért), most örömmel álltam hozzá, és szerintem mindketten éreztük, hogy javul a kapcsolatunk. Jó volt, mert hatalmasakat hülyéskedtünk, és emellett mindenféléről beszélgettünk. Nagyon örültem neki.

Mostanában nincs ihletem, várom, hogy jöjjön, normális mondatok jöjjenek a fejemből, kivetüljenek a billentyűzetre, várok csak várok.

Írtam tegnap egy szép kis postot arról, hogy milyen klassz véletlen és spontán találkozásaim voltak osztálytársakkal és barátokkal, és hogy mennyire szuper helyek a deáktér és a szimplakert, de valamiért nem mentette el és elveszett, pedig legalább vidám és optimista bejegyzés lett volna.

Viszont annyira felhúztam magam egy szemétkedő ellenőrön, hú komolyan ha legközelebb látom, akkor tovább folytatom a lecseszését, mert egyszerűen nem kapott eleget azért, amennyire feldühített. Tudomtudom, hogy túl kellene lépni rajta, nem foglalkozni vele, de még közölte is, hogy élvezi, hogy basztathat.

A tegnapi csopiprogi kocsmatúra volt, ez nem meglepően azt takarta, hogy végigjártuk a belváros csomó stílusú és kategóriájú kocsmáját, ahol mindenféle mókás piajátékokkal szórakoztunk (úgymint fröccsváltó, sörváltó, pingponglabdával piábacélzós stb), és találkoztam az egyik régi sulistársammal, aki minden bizonnyal kocsmatörzsvendég volt, és konkrétan 7 évig járt egy osztállyal felettem a kemény 300fős giminkben, de nem emlékezett rám abszolút. :D Nagyon megragadó jelenség lehetek, de sebaj.

Voltam fodrásznál, semmi extra, csak a töredezett hajvégek levágatása, de imádom ezt a fodrászt, mert nem csinál szinte semmit, és mégis dús és szép lesz tőle a hajam és nő mint az égigérőpaszuly. :)

Jelenleg egy előadáson kéne lennem, ahol valami ajándékot kapok, de az a baj, hogy elszállt a bizalmam, és inkább itthon kúrálom magam. Még gólyatáborban összeszedtem valami náthás köhögést, és azóta a helyzet csak romlott, hiába szedem a rengeteg torokgyógyszit, cévitamint és eszem tonnaszám a mézet.

Délután meg megyek az uccsó HPV oltásomra, nagy boldogság, még gyógyszit is iratok fel magamnak, tisztára kettő az egyben.

Tegnap beszéltem telefonon Julival, a gimis legjobb barátnőmmel és még mindig annyira megdöbbent, hogy mennyire megváltozott az elmúlt néhány hónap alatt.

Amíg egy órán keresztül beszéltünk, nem igazán mondott jó dolgokat vagy örömöt, viszont elmesélte, mennyire kiakadt, mert a családja szerint pánikbeteg, pedig nem is az (szerintem már a családja is aggódik, annyira antiszociális), hogy milyen szar az egyetem, az órái, az évfolyamtársai, egy helyes srác sincs, X és Y milyen idegesítőek, mert folyton tapadnak rá, Z tök hülye, mert nem akart közösen menni pisilni, neki nincs kedve ehhez, sem ahhoz, az egyetlen lényeg, hogy békén hagyják és kész, és különben is.

Iszonyú fárasztó volt. Olyan érzésem van, hogy teljesen magába zárkózott és mindent elutasít, és ez szörnyen szar, mert tudom, hogy belül mennyire egy klassz, őszinte, kreatív, bohó, vidám ember, akinek ezt az igazi oldalát teljesen elnyomja az, hogy úgy érzi, nem tud megfelelni a világ elvárásainak szépségben, okosságban, nyitottságban, bevállalósságban stb. Egyszerűen kattog rajta az agyam és nem tudom kiverni a fejemből.

Fölvettem a tárgyaimat, egész klassz órarendem lett, például csütörtökön nem is kell bemennem egyáltalán, és a péntek meg a szerda is nagyon laza. Szimpi nekem ez az egyetem móka, jelenleg úgy tűnik, közösségileg bojkottáltunk egy csopibulit, ez is egyfajta csapatépítés.

Amúgy M. akkora pöcsfejként, szemét köcsög módon viselkedett ma, hogy az valami hihetetlen, elég pipa vagyok rá. Na mindegy. Utálom ezt, de egyszerűen most nem akarok vele semennyire se foglalkozni.

Reggel fél 9: csopiprogi, pékség, dumálás, egyetem felfedezése.
Egy óra: beiratkozás, hasznos infok háromig.
Fél 5: indulás csopibuliba rövid szünet után.

Na és ennyi közös program olyan emberekkel, akiket még egy hete sem ismerek, nekem már icipicit sok, úgyhogy ma kihagyom az esti bulit azt hiszem. Helyette beszélgetek anyukámmal, Julival, kicsit itthon egyedül leszek és picit feltöltődöm. Lehet, hogy antiszoc csöppet, de úgy érzem, hogy kell ez most nekem, itt vannak a határaim és sokkal kiegyensúlyozottabb leszek én is, ha tisztelem a saját igényeimet és nem nyakra-főre szocializálódok, amikor nem is akarom igazán.

Amúgy az egyetem magával hozza a kapcsolatok megváltozását, ezt tudja mindenki, mégis fura megélni.

Például a gimis "legjobb barátnőmmel" most abszolút nem igénylem a kapcsolatot. Ez nem az új emberek miatt van mondjuk, hanem mert szögesen ellentétes döntéseket hoztunk arról, hogy merre menjünk tovább, mit kezdjünk az életünkkel, mire fordítsunk figyelmet... egyszerűen túl nagynak érzem a szakadékot.
Az osztályt, mint közösséget sem igénylem úgy, mint nyáron. Persze elmegyek bármilyen talira, ha ráérek, de nem érzem égető szükségét.
Közben tök fontossá vált a Zsófi, tesóm barátnője, hozzá most nagyon erősen kötődök.
Az eddigi baráti társaságomban pedig zűr van az emberekkel, megcsalások és hazugságok árnyalnak összevissza, elég zavaros a kép.
Persze akiket emberekként szeretek, azokat még most is, és van néhány régi osztálytárs, akikkel gyakori kapcsolatban maradunk.
Nomeg M., aki kábé a keretet adja az egészhez.

De akármilyen szomorú is, fölösleges tagadni, hogy eltávolodások-változások vannak, amik már el is kezdődtek.

Most épp az történik, hogy ülünk M.ék nappalijában, najó konkrétan a konyhaasztalnál és mindketten nyomkodjuk a kis notebookunkat, elvagyunk nagyban. Őszintén szólva én szeretek együtt semmittenni. Van benne egy ilyen kis pikáns extraság vagy nemtom.

De az is lehet, hogy hálózaton játszunk játékokat, tisztára vidámparkban érzem magam lassan. :)

Tegnap megnéztük M.mel a Bodiest, illetve az ARCot, no hát mindkettő jó volt, viszont a Bodies zseniális, én tisztára oda voltam meg vissza, a fekete tüdők hatására radikálisan csökkentem a dohányzási szokásaimat, és azok a véredények... szóval azt hiszem, hogy tényleg érdemes megnézni, mert olyan kevéssé ismerjük a saját testünket, ez pedig nagyon sokat segít abban, hogy átlássuk a miket, hogyanokat vagy miérteket, és ezáltal tudatosabbá váljunk, jobban figyeljünk a testünkre és mások egészségére. És ez annyira nagyon fontos.

Megjöttem gólyatáborból, most már hosszabb elutazást nem látok magam előtt. Amúgy nagyon, nagyon jó volt, mert a szokásos kellékeket (piálás, bevállalós feladatok) nem vitték túlzásba és helyettük rengeteg nagyon érdekes és jó programot találtak ki.

A legemlékezetesebb talán egy szellemkastély nevezetű cucc volt, ami abból állt, hogy egyesével, saját "vezetővel" bevitték az embereket egy sötét házba, folyamatosan világítottak a szemünkbe, ezért csak azt láttuk, amire rávilágítottak, ezek pedig a nagyon durván és hitelesen beöltözött instruktorok voltak. Vámpírnak, vérfarkasnak, Kör kútjából kinyúló lánynak, szülő nőnek, hullának, hentesnek, aki a kezem mellé vágott egy bárddal, leláncozott (és persze feléd szabaduló) őrültnek, matektanszéknek, akit le kellett szopni (egy botot igazából, nem a farkát azért), kurváknak, akik maguk közé vettek, asszonynak a betakart babájával, ami alatt csontok voltak csak meg hús... és még annyi volt, szóval kábé minden, én szörnyen rettegtem. Bár mint később kiderült ez valószínűleg csak a szar idegeimnek köszönhető, mert a csopitársaim többnyire jól szórakoztak és csak néha rémültek meg.

Amúgy az évfolyamomban több, mint 1000 gólya kezd, ezért 4 helyen voltak a táborok, az enyémen is voltunk vagy 300an, és kábé 30 fős csopikra voltunk bontva, ami nagyon klassz volt, mert ezek az emberek legalább jól megismerték egymást.

Majd a többi később.. most túl tömény még bennem minden. Persze beszedtem egy klassz kis náthát-köhögést, most kúrálom magam kicsit.

Ájjájjáj, nem, tévedés, szegény blogocska nem halt meg, csak szünetel, mert a gonosz gazdája nincs itthon soha soha, a laptop is már besértődött. Nem tudom, mikor fogok ennyi mindent leírni, klassz volt a SZIn és jól lemaradok Mattafixről, holnap gólyatábor, négyórás szeged-bp vonatút, micsoda izgalmak.

Mindjárt találkozunk M.mel 10 nap után, és ahelyett, hogy izgatottan várnám és örülnék, egyszerűen ideges vagyok és mérges és félek, hogy ez ő lesz e. Tisztára tönkreteszem ezeket a szép pillanatokat a saját aggódásommal, és nem tudok rájönni, mi kelti bennem ezeket az indulatokat és csak reménykedek, hogy mikor szemtől szembe leszünk, és meglátom, elfelejtem minden rossz érzésemet és aggodalmamat és egyszerűen csak örülni fogok.

Sokmindent tehettem volna ezen a délutánon, ha azt akartam volna, hogy haladjak, de persze szükségem volt oly fontos léleknyugtató tennivalókra, mint elolvasni a blogokat, amiket el szoktam, beszélgetni tesómmal meg Zsófival (már úgyhiányzik), mosni, iwiwet nézegetni, ezenkívül.. ezenkívül más talán nincs is? Jó oké valljuk be már megint tettem a semmit, olyan jólesett és a lábszőrtelenítés ráér ám holnap is. :)

Elérkezett a pillanat, amikor totál kiborultam.

M. kedd este óta gólyatáborban van, méghozzá a tipikus, durva gólyatáborban és persze várható volt, hogy el fog szakadni nálam a húr és agyfaszt kapok és ez most lett esedékes. És egyszerűen nem tudom megmondani, hogy konkrétan min hisztiztem magamban a zuhany alatt.

Nem vagyok kész egy egyetemista kapcsolatra.
Hazajövök Horvátországból és már ikszedik napja másokkal piál, ahelyett hogy velem lenne.
Mindenféle szemét kretén feladatokat kell csinálnia, amikben lányok is vannak.
Mindenféle számomra ismeretlen emberekkel bulizik öt vagy hány napja és még jól is érzi magát.

Ezek mind az óvodás szinten lévő agyam és lelkiállapotom együttműködésével létrejött hisztik, amiket kipuffogok magamnak és komolyan már sírok féltékenységemben és elkeseredettségemben, holott szegény M. ismét türelmesen biztosított arról, hogy nagyon szeret, és nagyon hiányzok neki, és egyáltalán nem akar semmit más lányoktól, mikor érzékelte, hogy elkettyentem a történet hallatán, miszerint 5 pálesz után sötétben meztelenre vetkőztek a fiúk és söröspoharakat tartottak a farkuk elé, amit a lányok megfogtak és leszedtek és a vezetők meg rájuk világítottak.

Ennyi.

Tiszta hülye vagyok.

Tökmindegy, ha már ez van, együtt élek a faszságaimmal, csak lehetőleg M. meg mások ne kapjanak ezekből a kibaszott rohamokból, szépen lerendzem magamban fél óra alatt, kijön belőlem, elmesélem mindenkinek, aki az adókártyáját akarja pótolni, nomeg pudingocskának (szerintem belőlük áll olvasói közönségem :)), és kiadom magamból. Nem tudok egyelőre jobbat.

Vagy mittudomén, az is lehet, hogy valamilyen szinten jogosak az érzéseim. Vagy nem. Komolyan már ötletem sincs.

Szóvall.

Megtanultam mélyre úszni a tengerben, már megy úgy a 3 méteres lebukás, ami azért nagy szó, mert iciripiciri hallójárattal rendelkezem, és eddig kábé fél méter után fájt a fülem, de ezekszerint nyilván tágítható.

Apa újabb nagyszerű akciójaként felbicikliztem vele a Quimby Autó a szerpentinen című klipjében megtekinthető útmeredekségre (tiszta poén, de tényleg ez az), halálos volt, még úgy is, hogy kábé  harmadán toltam. :D

A lényeg a Zsófi volt, mert nélküle halálra untam volna magam, vele ellenben állandóan hülyéskedtünk meg beszélgettünk, videókat csináltunk tesómnak, olyan jó lenne, ha lenne egy nővérem vagy húgom, most megtapasztalhattam és annyira klassz érzés.

Persze a szokásos hegymászás sem maradhatott el, de nem volt vészes kivételesen. Továbbá teleettük magunkat fügével, iszonyú kedves volt Franka, a házinénink, jókat vacsiztunk, kiolvastam 3 könyvet, nem izgultam magam túlzottan halálra M. gólyatábora miatt, no hát jó vót.

Ammm hazaértünk Horvátországból, örvendezek a jó öreg anyaföldnek, az itthon töltendő következő cirka 16 órámnak, írok majd élménybeszámolót, ha lesz időm-energiám.

Olyan jókat kajáltunk, hogy tyű, de utolsó vacsin csöppet nagy adag rákos-szószos-zöldtésztát kaptam, mellesleg isteni volt, viszont asszem enyhe gyomorrontást okozott az előételnek definiált hatalmas porció, most kavarog a pocim.

Annyi annyi mindent írnék, 10 posztot rögvest, és nincs rá időm sajna.

Pakolászok a mókás családi (+tesóm barátnője tesóm nélkül, tudom, hogy fura és nem feltétlenül normális) nyaralásra, amire ma éjjel-holnap hajnalban indulunk, találkoztam Annával, volt szűk háromnegyed óránk beszélgetni, kár hogy nem több, úgy megszerettem őt az elmúlt időben. Bevásárolgattam kajákat, M.től könnyes búcsút vettünk 10 napra (amúgy nem volt könnyes szerencsére), megittam fél liter kakaót, ezek a legfontosabbak.

(Dögmeleg van.)

Azt hiszem, egy gyerek nevelésében egyáltalán nem lényegesek annyira az ilyenolyan neveleési elvek és blablák, mint az, hogy a kiskölyök érezze, hogy a szülei szeretik egymást, nomeg persze őt is, és harmonikus, vidám családi légkör legyen.

Úgyhogy ha gyerekem lesz, akkor előtte megbizonyosodok arról, hogy boldog otthon tudok neki nyújtani.

Szép elmélet. :)

Amúgy azért voltam bánatos, mert félek attól, hogy jön az egyetem, és M. egy csomó csajjal fog talákozni, akik nem jobbak nálam, én se náluk, viszont ők ismeretlenek és ezért sokkal érdekesebbek minden szempontból. Emberileg, meghódításilag, gondolatilag, mindenhogy. Nopersze tudom én, hogy ez normális, meg hogy ez velem is lehet, hogy így lesz, de elszomorít, hogy köztünk ez véget fog érni.

Ehhez azért hozzá kell tennem, hogy ez a gondolat annyira szöget ütött a fejemben, hogy nagy valószínűséggel tényleg valóra fog válni a baromi erős magamhozvonzás miatt, szóval nem kell szenvedő alanyt játszanom a kérdésben.