macskakaparásocskák

Amúgy az egyetem magával hozza a kapcsolatok megváltozását, ezt tudja mindenki, mégis fura megélni.

Például a gimis "legjobb barátnőmmel" most abszolút nem igénylem a kapcsolatot. Ez nem az új emberek miatt van mondjuk, hanem mert szögesen ellentétes döntéseket hoztunk arról, hogy merre menjünk tovább, mit kezdjünk az életünkkel, mire fordítsunk figyelmet... egyszerűen túl nagynak érzem a szakadékot.
Az osztályt, mint közösséget sem igénylem úgy, mint nyáron. Persze elmegyek bármilyen talira, ha ráérek, de nem érzem égető szükségét.
Közben tök fontossá vált a Zsófi, tesóm barátnője, hozzá most nagyon erősen kötődök.
Az eddigi baráti társaságomban pedig zűr van az emberekkel, megcsalások és hazugságok árnyalnak összevissza, elég zavaros a kép.
Persze akiket emberekként szeretek, azokat még most is, és van néhány régi osztálytárs, akikkel gyakori kapcsolatban maradunk.
Nomeg M., aki kábé a keretet adja az egészhez.

De akármilyen szomorú is, fölösleges tagadni, hogy eltávolodások-változások vannak, amik már el is kezdődtek.

Most épp az történik, hogy ülünk M.ék nappalijában, najó konkrétan a konyhaasztalnál és mindketten nyomkodjuk a kis notebookunkat, elvagyunk nagyban. Őszintén szólva én szeretek együtt semmittenni. Van benne egy ilyen kis pikáns extraság vagy nemtom.

De az is lehet, hogy hálózaton játszunk játékokat, tisztára vidámparkban érzem magam lassan. :)

Tegnap megnéztük M.mel a Bodiest, illetve az ARCot, no hát mindkettő jó volt, viszont a Bodies zseniális, én tisztára oda voltam meg vissza, a fekete tüdők hatására radikálisan csökkentem a dohányzási szokásaimat, és azok a véredények... szóval azt hiszem, hogy tényleg érdemes megnézni, mert olyan kevéssé ismerjük a saját testünket, ez pedig nagyon sokat segít abban, hogy átlássuk a miket, hogyanokat vagy miérteket, és ezáltal tudatosabbá váljunk, jobban figyeljünk a testünkre és mások egészségére. És ez annyira nagyon fontos.

Megjöttem gólyatáborból, most már hosszabb elutazást nem látok magam előtt. Amúgy nagyon, nagyon jó volt, mert a szokásos kellékeket (piálás, bevállalós feladatok) nem vitték túlzásba és helyettük rengeteg nagyon érdekes és jó programot találtak ki.

A legemlékezetesebb talán egy szellemkastély nevezetű cucc volt, ami abból állt, hogy egyesével, saját "vezetővel" bevitték az embereket egy sötét házba, folyamatosan világítottak a szemünkbe, ezért csak azt láttuk, amire rávilágítottak, ezek pedig a nagyon durván és hitelesen beöltözött instruktorok voltak. Vámpírnak, vérfarkasnak, Kör kútjából kinyúló lánynak, szülő nőnek, hullának, hentesnek, aki a kezem mellé vágott egy bárddal, leláncozott (és persze feléd szabaduló) őrültnek, matektanszéknek, akit le kellett szopni (egy botot igazából, nem a farkát azért), kurváknak, akik maguk közé vettek, asszonynak a betakart babájával, ami alatt csontok voltak csak meg hús... és még annyi volt, szóval kábé minden, én szörnyen rettegtem. Bár mint később kiderült ez valószínűleg csak a szar idegeimnek köszönhető, mert a csopitársaim többnyire jól szórakoztak és csak néha rémültek meg.

Amúgy az évfolyamomban több, mint 1000 gólya kezd, ezért 4 helyen voltak a táborok, az enyémen is voltunk vagy 300an, és kábé 30 fős csopikra voltunk bontva, ami nagyon klassz volt, mert ezek az emberek legalább jól megismerték egymást.

Majd a többi később.. most túl tömény még bennem minden. Persze beszedtem egy klassz kis náthát-köhögést, most kúrálom magam kicsit.