macskakaparásocskák

Azt például nagyon utálom a közgázban, hogy egy csomó íratlan szabály vonatkozik arra, hogyan kellene kinézni.

1. Egyenes, gyönyörű, ápolt, csillogó hajad legyen.

2. Hordj egyenes szárú, szűk gatyát.

3. Ehhez végy nőies cipőt (balettcipő, magassarkú, csizma; nem sportcipő vagy tornacipő).

4. A stílusod legyen elegáns, nőies és trendi.

5. Lehetőleg legyen az átlagnál szabályosabb és szebb arcod, amit tökéletes, de nem feltűnő sminkkel hangsúlyozz.

Na a fenti pontok közül nekem nagyjából egyet sem sikerül teljesítenem.
A hajam összevissza, ha meg egyenes, akkor kevés; jó, a gatya rendben van; balettcipő-csizma esetleg, de magassarkú nagyon nem; a stílusom meg inkább sportos, mint elegáns; ráadásul az arcomat inkább helyesnek szokták mondani, mint szépnek, a sminkelési technikámat pedig M. napi rendszerességgel szólja le, szóval - jahh, nem vagyok az igazi. Majdnem lett kisebbségi komplexusom ettől, de azt hiszem, nem éri meg. Inkább picit jobban figyelek, hogy maradjak a saját stílusomban, ott viszont legyek annyira jó, amennyire csak lehet.
 

"...ahogy életem nagy pillanata elérkezett, megjelentek a sellők is.

Belőlük merítek vigaszt. Utánuk vetem magam a vízbe, széttárt karokkal, mögöttem zúg életem áramlata, én azonban hátrahagyom az elvárásokat, és mindent, ami gúzsba köt. Erre az ugrásra igenis szükségem van, ennek köszönhetem, ha megmenekülök. Hogy magyarázhatnám ezt el? A vízbe vetem magam, és érzem, hogy két láthatatlan kar - mintha a kegyelem öltene hirtelen testet - átölel. Amint elmerülök, lehúz a mélybe, és csak ha már egészen mélyen vagyok, akkor enged újra a felszínre."

Nem igazán szoktam meg, hogy valaki kommentel (kivéve persze pudingocskát és pinkpancsert, az teljesen más, én is olvasom őket, amolyan ismerősök), és ezért mikor Darful írt, kicsit meglepődtem és elkezdtem gondolkozni. Hogy is nézhet ki kívülről ez az egész szituáció... (Mondjuk Darful nem tudom, mennyire olvastál előző postokat.) Tudom nagyjából, hogy pudingocska mit gondol, de az ismerőseim többi részére nem támaszkodhatok, mert ők azt látják, ahogy viselkedek, illetve a konkrét eseményeket, de a legbelsőbb érzésekről és az ezek keltette gondolatokról nem sokat tudnak: ezek csak itt a blogban vannak benne.

Ahogy én látom ezt a helyzetet. Van egy kapcsolat, ami szépen indult, mert volt dolgunk egymással, és az ismerős-érzéssel indultunk neki, hogy nem vagyunk idegenek egymásnak, sose voltunk azok, még akkor sem, amikor nem találkoztunk. Összejöttünk, alakultunk, egymáshoz idomultunk, változtunk, sok mindent együtt átéltünk, élményeket, jó és rossz korszakokat. Aztán megindult a gurulás a lejtőn és egyre több lett a veszekedés, a megalázás, a méltánytalanság. És most ott tartunk, hogy nagyon közeledünk a vége felé. És Darfulnak igaza lehet, talán nem szép megvárni, míg elromolnak a dolgok, talán meg kéne adni a végének is a méltóságot, és ahogy érzem, hogy ez így nincs rendjén, ott befejezni.

Hát nekem ez nem ment, mert nem tudtam elviselni az elszakadás gondolatát. Vagy a rosszban levését, a haragét, egyszerűen szeretni akartam és szeretve lenni és kábé bármit hajlandó voltam megtenni a békülésért. Elviseltem csomó mindent, amit nem kellett volna. Nem voltam képes felállni és elmenni, nem is feltétlenül örökre, csak egy kis időre. Nem bántam, ha vesztek a röhejes kapcsolati játszmákban, nekem csak annyi volt a lényeg, hogy újra minden jó legyen. Felvállaltam a konfliktusokat - néha. Néha inkább csöndben maradtam, hogy csak ne veszekedjünk újra, legyen igaza.

És most ez kezdett kicsit megváltozni. Indult azzal az álommal. Aztán azt vettem észre magamon, hogy elkezdtek tetszeni srácok. Nekem basszus, aki az elmúlt években egy pasira se néztem úgy, hogy valaha is akármit akarnék tőle, mert szerettem M.et és nem kellett más. Ez a múlt héten volt és mostanra sokkal kevésbé érdekelne, ha összevesznénk, és csak azért nem szakítottam tegnap, mert úgy éreztem, meg kell adnom a tiszteletet és ezáltal a nyugodt, megbeszélős keretet, nem pedig egy összeveszés utáni kiviharzást. Ez egy teljesen új dolog nekem, sokkal közönyösebb és kegyetlenebb vagyok és a legviccesebb, hogy hazugnak sem igazán érzem magam, mert még mindig szeretem M.et. Csak most már minden egyes indokolatlan lecseszése, bazdmegezése, dühkitörése és besértődése után egyre kevésbé.

És hatalmas önzőség és hazugság, de még mindig nem állok készen, hogy szakítsak. Gyáva vagyok, tudom, Darful. Igazából mentségem sincs, egyszerűen nem vagyok képes rá még. De lehet, hogy ez is csak duma.

Síelést kéne szerveznem, de teljesen befuccsoltam. Elképesztően drága minden, tavaly 60 000ért mentünk cakkumpakk síelni és ebben minden benne volt, ehhez képest most sehogy sem sikerül 70 000 alá tornászni a szállás-kaja-síbérlet triót (biztosítás és utazás nélkül...), ami nagyon nem jó.

Úgyhogy inkább elmesélem a mai minicsodámat.
Álltunk M.mel és M. öccsével a hősök terén a lámpánál és araszoltak el előttünk a kocsik, és az egyik ablakából egyszer csak kiesett valami. Amin utána majdnem áthajtott a következő autó, és olyan lassan haladt a forgalom, hogy egyszerűen M. odasétált az egy-két méterre levő dologhoz és idehozta hozzánk.

A dolog pedig nem más volt, mint egy frankó DolceGabbana napszemcsi, ami jól is állt, és amúgy is egész nyáron napszemüveget kerestem, szóval megtartottuk. Mondjuk amúgy sem tudtunk volna mit csinálni, mert a gazdája már rég továbbhajtott.

De azért ez nem semmi. Derült égből napszemcsi. Bár sajnálom szegény gazdáját, biztos szerette nagyon.

Az egyik feladatom vállgazdból egy önéletrajz írása 10 év múlva, beleírva az addig is elért eredményeimet.

Szóval kénytelen voltam átgondolni, hogy mit is szeretnék és hogyan, és valamennyire muszáj volt csinálni egy tervet. Úgyhogy el is mondom az aktuális jövőképemet.

Tehát. Rövidtáv. Elmegyek pár elsős előadására a szakkoliknak, és ha van kedvem, tavasszal pályázok, hogy bekerüljek. Aztán vagy összejön, vagy nem.
A tavaszi félévben egy külföldi cserediák patrónusa/mamája/segítője leszek, megismertetem bp helyeivel, keresek neki albérletet satöbbi, ez jó móka és pluszpontokat is szerzek, ha később erasmusozni akarnék mondjuk dániában vagy belgiumban vagy efféle mesés helyen.

Hosszútáv. Csinálom a kis alapképzést, elmegyek gyakornokoskodni a WWFhez (vagy más ilyesmi helyhez, lényeg, hogy értelmét érezzem a munkámnak), ahol is annyira klassz leszek, hogy miközben végzem a masteremet regionális és környezetgazdaságtan szakon (a környezetvédelemé a jövő és ez érdekel plusz ráadásul még hasznos és értelmes is), náluk is dolgozok félmunkaidőben vagy ilyesmi.
Közben megtalálom életem szerelmét és összeházasodunk.

Majd miután 2014ben lediplomáztam és ugye 25 éves vagyok (ebben benne van már fél vagy egy év erasmus is), szülök 2 kisgyerkőcöt és velük vagyok otthon, aztán meg csinálom tovább a környezetvédőset és ha lesz tőkém, elkezdek bioházakat építtetni és értékesíteni.

Na mit szóltok? :) Jó, tudom, hogy álom, meg idilli, de mégis mért ne jöhetne össze? Vannak külső tényezők, okés, de nem muszáj pont így lennie, a lényeg, hogy legyen szerető pasi, szeretett munka, meg szeretgetnivaló kiskölykök, osztán ez egy opció.
 

Tegnap este gólyahajó nevezetű bulit csináltak, ami hű volt a neve sugallatához, és abból állt, hogy a gólyák egy hajón bulizhattak (hmm ki gondolta volna:)), de a poén az volt, hogy a hajó kb egy órán keresztül a dunán is korzózott fel s alá, ami tényleg nagyon klassz volt, átmenni egy partihajóval a hidak alatt meg nézni a kivilágított várost, a gellérthegyet meg a várat a dunáról. Sejtettem én, hogy ez nem semmi élmény lesz és tényleg.

Úgyhogy most szép másnaposan elcsattogok németre, tök jó lesz, de sebaj, a többi németcsopis emberke is bulizott tegnap, úgyhogy a színvonal már előre látható. Mondjuk az se lepne meg, ha 5en lennénk a 30fős csoportból, áhh mindegy, mostmár muszáj bemennem.
 

Kábé péntekről. (Úgy néz ki, az Internet Explorer a blogbarát böngésző.) (Micsoda szlogen.)

Egy csomó, egymásnak ellentmondó dolog jár a fejemben.

1. Nekem ez totálisan nem kell, hogy M. bedurcizásai idején napokat várjak, míg végre kegyeskedik
a, megbocsátani;
b, szakítani (eddig ugye csak az a, verzió volt). Addig meg stresszeljem magam és parázzak jó esetben, rossz esetben pedig, ha találkozunk, a szemétkedéseit hallgassam és kábé szellemkastélyos "ú mi fog történni a következő pillanatban?" hangulatban rettegjek, hogy közli, hogy ő most lelép, mert találkozik valakivel éjjel 2kor, vagy esetleg odahoz egy csajt, vagy netalántán közli, hogy most 2 órát éjszakaizik haza, mert nálam nem alszik.

2. Olyan hülyeség és röhejes ez a mosolyszünet, miközben nagyon is jól tudjuk, hogy szeretjük egymást és fontosak vagyunk egymásnak, bármennyit szivassuk is kölcsönösen magunkat és a másikat. Csak magunknak játsszuk a (jó esetben) kétszemélyes színdarabot, amit, hogy nehogy túl unalmas legyen, vitákkal, veszekedésekkel, drámákkal, zordsággal fűszerezünk. (Ha bejön még egy csöppnyi brutalitás vagy kegyetlenség, akkor már tiszta shakespeare lesz belőle.)

3. Szeretnék találkozni már vele.

4. Nem szeretnék találkozni vele, legalább ellehetek a barátaimmal, anyával, van időm mindenre, jobb ez így egy kis ideig.
 

Lassan lesznek zéháim, beadandók, házidolgozatok meg u-úú mindenféle csodásság. Nágyon izgalmas, a blog.hu viszont újabban rendszeresen bojkottálja mindenféle írási kísérletem. Ha nem, akkor mindjárt publikálok egy 4-5 napos, ergó már teljesen idejétmúlt, de azért mégiscsak meglegyen jellegű postot.