macskakaparásocskák

Na eljött a pillanat, így egy héttel az érettségi, 3 nappal a ballagás előtt, hogy most már tényleg frusztrált vagyok.

Kábé már nem tanulok semmit, csak matekot fogok még egy kicsit, azt is inkább azért mert szeretem tanulni (pirulpirul) és biztonságot ad a tudat, hogy nagyjából mindent tudok és csak nem lesznek olyan zűrös feladatok, amiken túlzottan elbukok.

Viszont ami tényleg durva, hogy egyszerűen nem tudom elképzelni az életem kis folydogálását, miután túl vagyok a szóbeliken.

Egész nap M.mel leszek, napozok, semmitteszek, itthonvagyok, főzőcskézek, bulizok, esetleg emberekkel találkozok? Nem fogom halálra unni magam? Mondjuk elkezdtünk Totóval ingatlanügynökségeket nézegetni, akiknél dolgozgatnánk, ez egy opció. És néztem hostess hirdetéseket is, azok közül is fel fogok hívni pár számot. De azért szkeptikus vagyok kicsit. Még sose volt ilyen kérdőjeles az életem.

Jó, jó, tudom, még sokszor lesz ilyen. :) Nem is baj, ez klassz változás. De kicsit izgulok.

Van egy fantasztikus dolog abban, ha szeretünk valakit, és ez az, hogy az önzősége, udvariatlansága, bunkósága vagy butasága mögött megláthatjuk ŐT. Az igazi önmagát, akiről pontosan tudjuk, hogy önzetlen, udvarias, kedves, okos és nagyszerű.

Szerintem amíg egy ember iránt tudunk így érezni, amíg van olyan személy, aki előhívja ezt belőlünk, addig érdemes csinálni.

Érdekes, ahogy a bútorok elrendezése egy szobában mennyire meg tudja változtatni az összképet.

A szobám, amiben mostanság lakom, még elég új, alig több mint fél éves. A régi szobámban pedig több mint 18 évet laktam. Teljesen hozzámnőtt, a jó és rossz dolgaival együtt. Aztán átépítettük a házat, és másik részre kerültem.

A mostani szobámnak nagyon jók az adottságai. Fényes, egy tetőablak és egy (fél) teraszajtó miatt, egész délután besüt a nap. Tetőtéri, és a fokozatosan emelkedő tető gerendákból áll. Van benne néhány szívemhez közel álló bútor és sok viruló növény.

Mostanáig mégsem szerettem. Valószínű rosszul rendeztük be a legelején. Múlt héten viszont átrendeztük M.mel, és azóta imádom. Most minden a helyén van.

Olyan érdekes, hogy a blog egy kicsit élő dolog.

Amikor olyan blogolós hangulatban vagyok, mintha egy hullámhosszra kerülnék magával a bloggal is, még ha furán hangzik is. Ha pedig sok mindent nem írok le, amit szeretnék, vagy nem találom a hangot, a szavakat, vagy nem fordítok energiát az érzéseim kifejezésére - akkor ritkábban írok, ellaposodik az egész. Aztán persze újra fel lehet rázni.

Nem fura a gondolat, hogy ápolni kell a kapcsolatot a bloggal? Mint egy emberrel, egy háziállattal. Akár még egy tárggyal is el tudok képzelni kapcsolatot, hiszen megfogható. Viszont mivel az internet nem megfogható, olyan illékony és nehezen elképzelhető maga a rendszer a számomra (még ha az életem óriási része is, dehát a világgal is így vagyunk), ezért az az érzésem vele kapcsolatban, hogy sokkal gyorsabban teremtődnek benne a gondolataink valósággá. Valahogy inkább a szellemi síkon van, mint az anyagin.

Ha valaki izgalmas és jó filmet akar nézni, akkor ezt ajánlom.

Egy átlag filmben full kiszámítható, hogy mi fog történni a következő percben, és max egy horror legdurvább jelenetétől megy fel a pulzusom, ennek a sztorijában viszont volt legalább 3 száznyolcvan fokos csavar, és kábé 5 egész hosszú jelenet, mikor a szivem végig a torkomban dobogott (pedig nem az a félelmetes kategóriás alkotás).

És ha mindez nem lenne elég, hát van benne mély személyes-szociális-társadalmi kérdés, hogy hogyan döntünk egy nehéz helyzetben valaki más sorsáról, illetve ennek kapcsán tipikus férfi-nő gondolkodáskülönbségből adódó konfliktus.

Ja és a főszereplő színész állat. Nemcsak mint színész meg pasi, de a karakter stílusa is nagyon ott van.

Vannak a mesék, vannak a regények, meg van az élet. Szerintem az a különbség köztük, hogy mennyire fekete-fehér, jó-rossz alapon osztanak fel mindent.

A mesében van a sárkány és a királyfi. Fehér és fekete, mint egy ceruzarajz.

A regényben van a főhős és köre, akikkel szimpatizálunk, és a többiek, akikkel nem. Mint egy régi filmben, a szürke árnyalataival.

Az életben viszont csak szemszögek vannak, és mindenki azt hiszi magáról, hogy ő a jó, és mások a rosszak. És talán mindenkinek igaza van. Színek kavalkádja a világ.

 Azt csiripelték a madarak, hogy netalántán kapok a ballagásomra ilyen szép laptopot. Méghozzá a lilát. :) Már nagyon várom, elképzelem, ahogy ülök a babzsákfotelben / a kertben / a fűben / a mekiben / az ágyamban... stb és előttem a cuki gép, az első számítógép, ami az enyém, én meg blogolok, netezek, msnezek, filmezek, ímélezek, intézem rendkívül fontos teendőimet és hasonló nyalánkságok.

Anya, idén először, hozott epret. (Habár csak egy keveset, mert spanyol eper. Viszont 500 forint volt kilója az újpesti piacon, az azért nem semmi.)

Fincsi.:)

Mostanság nem nagyon jutottam gépközelbe. Voltam viszont színházban, ugyanis a Nemzeti Lear királyában az egyik évfolyamtársam "játszik" (khmkhm), és a múltkor olyan pajtik lettek M.mel, hogy megnéztük őt.

Amúgy nagyon vicces, hogy ez a darab eléggé jó szerintem, meg ugye Shakespeare fogalom alapból, plusz Müller Péter hatása miatt pláne, viszont az egyetlen fura jelenet benne, mikor vihar van és ezt valahogy úgy ábrázolta a rendező, hogy mozdulatlan, pucér (azaz bőrszín tangás) fiúk álldogállnak üveglap mögött. Ki lehet találni, hogy az évfolyamtársamnak mi volt a szerepe. :)) De legalább integetett nekünk az ujjaival picit.

Ráadásul a Tűzvonalbannak a fele szereplőgárdája játszik benne, és teljesen szokatlan élmény volt, hogy ismerős egy csomó arc.

Daniel: So what's the problem, Sammy-o? Is it just Mum or is it something else? Maybe... school - are you being bullied? Or is it something worse? Can you give me any clues at all?
Sam: You really want to know?
Daniel: I really want to know.
Sam: Even though you won't be able to do anything to help?
Daniel: Even if that's the case, yeah.
Sam: Okay. Well, the truth is... actually... I'm in love.
Daniel: Sorry?
Sam: I know I should be thinking about Mum all the time, and I am. But the truth is I'm in love and I was before she died, and there's nothing I can do about it.
Daniel: [laughs] Aren't you a bit young to be in love?
Sam: No.
Daniel: Oh, well, okay, right. Well, I mean, I'm a little relieved.
Sam: Why?
Daniel: Well, because I thought it would be something worse.
Sam: [incredulous] Worse than the total agony of being in love?