macskakaparásocskák

M.mel nagyon próbálunk szakítani, de sehogyse sikerül. Lehet, hogy úgy van ez, mint a biciklizés, az ember ha sokat próbálkozik, egyszer csak összejön.

A nagy kérdés, hogy igazából akarunk szakítani, csak túl gyávák vagyunk hozzá, vagy valójában nem akarunk és csak összekapunk a sok apróságon és legalább izgalamas az élet.

Hát előbbutóbb úgyis kiderül.

Ma annyira, annyira lett volna kedvem szeretkezni.
Reggel.
Délelőtt.
Délután.
Aztán végül, amikor valóban szexeltünk, nem volt az igazi.

Ez szívás?

Hmm. Mondhatni. Vagy több.

Már csak 10 napot járok középiskolába. Plusz egy nap semmittevés, ami állítólag az az időpont lesz, mikor rádöbbenünk, hogy úristen, már csak egy hét az érettségi, és mindenki lóg suliból és helyette megtanul 4-5 könyvet. És még egy nap, a bolondballagás.

Félelmetes.

Elhatároztuk M.mel, hogy a hétvégén TANULUNK. Matekot, magyart, angolt, törit, felkészülünk az érettségire. Végülis mire jó 2 nap. :)

Szóval összeszedtem szépen minden fontos anyagot. Átnéztem az elmúlt 3-4 év összes általam lejegyzetelt anyagát és kiszedtem belőle, ami szerintem használható, megjegyzem, az egész belefért egy vékony kis dossziéba. Ebből is látszik, hogy a benne levő információk viszont felbecsülhetetlenek voltak, úgymint Hogyan írjunk versösszehasonlítást?; Milyen szempontok szerint pontozzák a töriesszéket?; Az érvelő fogalmazás; Logikai-tartalmi kapcsolat 2 mondat között stb.

Aztán a nagy belelendülésünk elmúlt, és a szövegértésig el is jutottunk. :)

Ahogy beértem az utcánkba, megcsapott a sülő palacsinta illata.

Azért van ebben valami fantasztikus. Mondjuk ha az egyik nagymama sütötte az unokájának. Odú-illat. Hazaértem, megérkeztem, mostmársemmivész-illat.

Várom már a nyarat. Fűben henteregni, vízipipázni, lenge szoknyákat hordani, ásványvizes üveg nélkül sehova se indulni.

Közeledik.

Onnan is lehet tudni, hogy ma Verával üldögéltünk a gödörnél a fűben, körülöttünk összevissza mindenhol emberek, bandák, heverésző-olvasó fiatalok egymás ölében. És már nem is félek attól, hogy nem leszek minden nap együtt az osztálytársaimmal. Nem kell nagy szervezés, nem kell nagy előregondolás. Elég, ha amikor kedvem szottyan, a városban járok és nincs épp dolgom, vagy üres délutánokon random felhívok valakit, nem ér-e rá. A többi meg úgyis elrendeződik.

Ma egész érdekes napom volt. Csináltam sok mindent, sok emberrel. Például összefutottam E.vel, M. exbarátnőjével.
Namost.
E.től én rettegek (háhá már csak múlt idő, rettegtem). Mert több ideig járt M.mel, mint én. Igazából most beszéltünk egymással először, nem csak futólag, köszönés szintig. És hihetetlen, de nem félelmetes. Egy ugyanolyan ember, mint bárki, aki az utcán sétálgat. Nyílt, kedves, nem túl szép. Már nem is félek tőle ám. :P

Egy példa, hogy miért lesz jó a napom pusztán attól, hogy bemegyek az osztályomba.

Reggel. Késtem 1-2 percet, a helyemen nincs szék, leülök Ákos mellé.

én: Szia.
ő: Szia Évi. Nahát, tegnap még Gy. Évi ült itt, ma K. Évi, holnap Claudia Schiffer lesz vagy mi.
én: (nevet) Hú akkor ezt most köszi.
ő: Ja igen, gondolkoztam, melyik irányba mondjam. (ergó pozitív Claudia Schiffer vagy negatív.. nemtom, Anettka, de győzött a kedves énje:D)

Váá kurvára le vagyok szarva.
Node sebaj.
Én rendkívüli szeretettel és érdeklődéssel fordulok magam felé, még akkor is, ha más nem. Ez aztán megnyugtató.

Olyan szivesen keresnék most négylevelű lóherét.

???

"...Szerelmesek voltak egymásba, mindig is szerették egymást, bár néha szívesen tagadták volna. És mert szerették egymást, mindent túléltek, amit a sors az útjukba vetett."

Lehet?
Nem tudom, de olyan erőt adó ilyesmit forgatni a fejben, akár csak egy talánként is.

Ajj ez egy lelkizős korszak, pedig ez egy picit lelkizős, amúgy élményes-könyves-filmes-entellektüel-olvasmányos-érdekes blog szeretne lenni.

Node.
Tehát az úgy volt, hogy 2 és fél éve szilveszterkor elmentem a családommal szilveszterezni. Nem nagyon rajongtam érte, azt gondoltam, majd elleszek. Az egy nagyon szép, békés-önszerető korszakom volt. Akkor találkoztunk, mindketten ugyanolyan helyzetben, családdal. Sokat biliárdoztunk, nagyon jót beszélgettünk. Volt egy akkor 2 éve tartó kapcsolata, de egy tök jó barátság alakult ki köztünk. Pár hónap múlva szakítottak. Néha beszélgettünk MSNen. Sétáltunk a várban, meg egyszer mikor el volt közben törve a lába. Fontos volt és tagadtam, hogy több lehetne köztünk barátságnál. Éjszakai túráztunk egy haverjával. Lassan egészen pajtik lettünk és valószínű nekem mindig is tetszett, de tagadtam, és nagyon szerettem szeretettel. Elkezdtünk koncertekre járni és hoztuk a barátainkat is és ebből kialakult egy mai napig meglevő társaság. Egy nyári napon összejöttünk. Rögtön utána külön-külön elutaztunk, nem tudtam, mit akarok. De belevágtunk. Nagyon jó volt. Olyan ember, akivel egyszerűen csak jó lenni. Semmi szégyenérzet, semmi feszélyezettség, szeretek vele beszélgetni és hülyéskedni és nevetni és sétálni és csak úgy, ellenni. Hasonlóan gondolkodunk a dolgokról és az életről, ugyanazok az életről való elképzeléseink és tényleg mókakacagás együtt lenni. Összegyűjtöttem csomó receptet, amit majd főzhetek neki. Most mit mondjak. Jó, hát szeretem. Igazából nagyon szeretem. Ha őszinte akarok lenni, asszem ő a legfontosabb az életemben.

A kis cuki BKV sztrájkol, nem mentem be. Bicajozhattam volna, de reggel esett, és 3/4 óra így nem szimpi.
És most itthon lenni elég szívás nekem, mert hangyányit romokban vagyok és ilyenkor bemegyek az osztályomba és huss, elmúlik minden rosszkedv, és helyette móka kacagás.

Nem tudom elképzelni az életemet. Eddig olyan könnyű volt, mert a tervek és álmok (hostesskedés, zp, munka, egyetem) azért voltak, hogy a valóságom (közös élet M.mel) egyre jobb legyen (összeköltözés, önállóság).

De most?

Nem tudom elképzelni. Ha szakítunk, mi lesz? Minek dolgozzak, ha a megkeresett pénzt nem olyan dolgokra költöm el, amiket azzal csinálhatok, akit szeretek? Mi lesz az életemmel, ami két éve M.mel van berendezve? Az elmúlt évek összes emléke, tárgya hozzá köt, a cipőim, ruháim vagy táskáimtól kezdve az ipodomig. Ja és a közös baráti kör sem elhanyagolható.

Ha meg nem szakítunk, akkor mi lesz? Megjavul a kapcsolatunk? Nem lenne olyan nehéz, annyi kéne, hogy ne legyen semmi bajom, lehetőleg soha. Se MSNen, se telefonon, se társaságban (se kettesben, de akkor amúgy sincs).

Nem tudom, annyira nem tudom, mi lesz. Csak legyen valami, beszéljük meg, döntsünk akárhogy, legyen minden újra jó, béke, szeretet, vagy jöjjünk rá, hogy nekünk ez nem működik, csak ez a bizonytalanság ne legyen.

Szerintem ez nagyon klassz. :) M. anyuja küldte nekem az előbb.

Veszíts el egy könyvet!

Kedves, drága olvasó! Blogolvasó, könyvtári olvasó, könyvolvasó,
olvasó! Új játékot ajánlunk becses figyelmedbe. Egy játékot, ami az
olvasásról fog szólni. A könyvekről. Regényekről, meg amit akartok
(sok egyéb mellett például még egy kicsit a bizalomról is). Egy
játékot, amihez első körben olyan személyek csatlakoztak támogatóként,
mint Grecsó Krisztián, Karinthy Márton, Kiss Ottó, Lénárt „Léna"
Ferenc, Mácsai Pál, Vámos Miklós, Verasztó Antal, Verrasztó Gábor,
Vitray Tamás és Závada Pál. Egy olyan játékot segítettek/segítenek ők,
ami nem ismer földrajzi határokat. Egy nagyon-nagyon klassz játékot.
Egy játékot, amit te is folytathatsz majd.

Szóval holnaptól játszani fogunk. Gyerekek, felnőttek, együtt, és
külön-külön. Azzal kezdjük, hogy elhagyunk könyveket. Szándékosan.
Valaki majd megtalálja, és talán el is olvassa. Nem csak a könyvet, de
azt a kis papírlapot is, amelyet beleragasztottunk. A papíron pedig ez
áll majd:

Szia!

Ezt a könyvet szándékosan veszítettem el. Ha megtaláltad, olvasd
el, majd veszítsd el Te is! Tedd le a parkban egy padon, buszon vagy
vonaton, orvosi váróban, vagy a hivatali folyosó ablakpárkányán, az
oviban, a suliban, kedvenc kocsmád pultján, vagy a legközelebbi
telefonfülkében – bárhol, ahol sokszor megfordulsz, ahol sok ember
jár, és ahol megtalálhatják.
Ha kedved van, kapcsolódj be Te is a játékunkba úgy, hogy megválsz
egy kedves könyvedtől. Helyezd el benne ezt a szöveget – a könyvtárban
szívesen adunk ilyen lapot hozzá, de a blogunkról is letöltheted – és
hagyd el valahol. Esetleg beszélj rá másokat is ugyanerre.
Ha olyan könyvet találnál, melyet nincs kedved elolvasni, nem
muszáj, de kérünk, a játékot akkor se szakítsd meg: veszítsd el máshol!
Az elhagyott könyvek sorsát szeretnénk követni is. Könyvtárunk
blogján – http://blog.justhvk.hu/ – találsz egy fórumot, ott
jelezheted, hogy melyik könyvet hol és mikor találtad meg, illetve azt
is, hogy mikor és hol hagytad el újra. Ugyanitt leírhatod véleményedet
a játékról és a megtalált könyvről is.

Jó olvasást, kellemes szórakozást kíván

………………………………………
aki elveszítette a könyvet,

valamint az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár könyvtárosai.