macskakaparásocskák

Több mint egy hete összevesztünk Julival. Nos, ő úgymond amolyan "legjobb barátnőm" volt 8 évig, a szó sokat hangoztatott, nem hagyományos és erősen kérdőjeles értelmében.

Az összeveszés tárgya egy félrértés, szerintem emiatt abszolút téves túldramatizálás volt, és szerintem annyira hülyén viselkedett akkor, utána, velem, másokkal, hogy részben feláll a szőr a hátamon tőle és iszonyúan elegem van belőle.
Másrészt viszont foglalkoztat, csomót gondolok rá, hiányzik.
Egy ilyen űr keletkezett az életemben általa, mégsem akarok kibékülni, odaállni elé és azt mondani, hogy hiányzol, mert... mert szimplán elegem van belőle, nem akarom újrakezdeni az órákig tartó, értelmetlen, röhejes, semmirőlszóló lelkizést.

Valahogy inkább úgy döntöttem ott belül, hogy ez így nem jó, és én, ha nem is zárom ki az életemből, ha ő nem lép, akkor hagyom, hogy kisétáljon. Ennyi. Most picit fáj, meg szar, meg rosszul esik, mert valakinek az elvesztése, kitudja, később talán megpróbálom rendbehozni a kapcsolatunkat, most viszont egyszerűen nem akarok foglalkozni vele.

Engem borzasztóan érdekel a fizikának az a része, ami a nagyon nagy (világegyetem) vagy a nagyon kicsi (kvarkok és társaik) dolgokkal, a hullámokkal-rezgésekkel, és az einstein által felfedezett cucmucokkal foglalkozik, mert azt hiszem, hogy ezek által csomó létkérdésre kaphatunk választ.

Mesélte egyszer a biosztanárom, hogy úgy képzelik el a különböző tudományágak találkozását, mint egy hegyet, amit különböző oldalakról, különböző utakon másznak meg, de a csúcson, a végkonklúzióban összetalálkoznak. Engem a spiritualitás érdekel, és szerintem a spiritualitás által megadott válaszok elérésehez most éppen a fizika van a legközelebb.

Hát ezért szeretném megszerezni a BBC 4részes sorozatát, az Idő rejtelmeit. Most láttam az m1en az uccsó részből pár percet, és egészen felcsigázott, de nem találom egyik torrentoldalon, még angolul se. :( Szóval ha valaki tud valami elérést, az szóljon légyszi.

Gondoltam, vágok a frufrumból, mert már túl hosszú volt, vágtam, csöppet elcsesztem, mert egy részen egy hangyányit többet vágtam a kelleténél, és nem is tincseztem eléggé, nohát most ilyen kerek fejem van hangsúlyozottan nagy orral. De nem aggódok túlzottan, majd megnő, és amúgy a legtöbb embernek tetszett így.

Ó és vettem napszemcsit is, szerintem pont jó, nem túl bogárszemméretű, de nem is túl vékony, M.nek persze nem tetszik, de hát ez majdnem esélytelen volt, mármint hogy neki tetsszek napszemüvegben, mindenesetre nemrossz szerintem, habár ezzel az új frufrummal azért kicsit mókás, sebaj nyárra növekszik majd a hajam és örülhetünk sokan együtt.

 Amikor M.mel vagyunk, az egyik kedvenc hangulatom, ami elő szokott fordulni köztünk, az a teljes megzakkantság és hülyéskedés. Amikor az alvástól, a melegtől, vagy a puszta létezéstől mindenen röhögünk, de leginkább egymáson, mindenből viccet csinálunk, leginkább egymásból, semmit nem veszünk komolyan, legfőképp egymást, tiszta zizik leszünk, egyszerre infantilisek és érett felnőttek.

Azért szeretem ezt annyira, mert ilyenkor nagyon pajtik vagyunk. A szeretők számára minden élethalál komolyságú, a barátok vannak komolytalanul együtt.

A tegnapi morrisonos osztálybuliból megint született egy kis emlékpillanatom, amit berakhatok a kis batyumba (vagy stílusosan tarisznyámba, ha már a középiskolás osztályomról van szó).

Márióval duettben karaokiztuk a Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indiánt, ismertük, szerettük, az egész egy nagy poén volt, de mégis annyira szuper, hihetetlenül élveztük, kint a terem közepén, harmóniában egymással, tetszett az embereknek is, reflektálva a szövegekre, igazán belelendülve.

Amúgy maga a buli is jó volt, persze mikor nem jó ezzel a társasággal, de most ott volt M. is és ennek pluszban örültem, ú és olyan koktélokat ittam... Long Island, Cosmopolitan, Pink Cadillac, utána ma délelőtt a szomszéd fa tetejére kellett másznom cseresznyét szedni, hát előtte csöppet másnaposan enyhe halálfélelemmel gondoltam az akcióra. De végül Dáviddal együtt cseresznyéztünk, és így tartanom kellett magam az imádott 7évesem előtt, és meg is töltöttünk egy nagy kosarat, nem gondoltam volna, hogy a cseresznyeszedést lehet élvezni,  pedig ezzel a kölyökkel lehet.

Nincs itthon senki, fogalmam sincs, hova tűntek, se egy cetli, se egy pá, és a gonosz kis msn nem hagyja, hogy írjak M.nek, aki szerintem amúgy is alszik még, tehát tisztára civilizációból kirekesztettnek érzem magam. Érezném, ha nem kapnék félóránként körímélt, amelyben valamely osztálytársam írja le kis fejében torlódó vicces ámde tökéletesen értelmetlen és haszontalan gondolatait.

Komolyan, mindjárt elmegyek sütit sütni, ha ez így megy.

Van egy visszatérő álmom.

Élek egy világban, körülöttem rengetegen, ismerősök és ismeretlenek. De minden zavaros, összemosódott, homályos, sodródok, más személyek és dolgok uralkodnak rajtam és ez rossz. Aztán egyszer csak eljön egy pillanat - nem minden álmodás alkalmával -, amikor hirtelen valami megváltozik a fejemben.
Innentől kitisztul az egész környezet, mindent jobban értek, nem kerülök befolyás alá, hanem valahogy a környezetem fölött állok, színes lesz az álom, és tudok repülni.

Aaaahh hát ez nagyon klassz volt. Ez a film pont illett ehhez a hangulathoz, pedig lehet, hogy máskor nem tetszett volna, vagy nem néztem volna végig. Most viszont olyan jókedvre derített, trallalázok és huhujozok énekelgetve beachboys dalokat.

Eredetileg úgy volt, hogy ma A.val találkozok, takarítgatunk a frissen beköltözött házában meg pipázunk, de közbejött neki valami és végül ez nem jött össze, úgyhogy most egy ilyen abszolút kényeztetős napot tartok.

Kellékek: egy film, jó régi kis nosztalgikus, 80as ésvekben készült: Cocktail; csoki; eper; kávé; ééés vízipipa. :) Még sosem pipáztam egyedül, szóval ráadásul különleges és első alkalom is ez a mai, hehe.

Tegnap megtudtam a matekérettségim eredményét és tádám, 92% lett. Ami, hát nem 100, de elég jó, főleg mivel a legtöbb osztálytársamnak 40-50-60%osok lettek.

Most kiszámoltattam a felvi kis kalkulátorával, hogy akkor ez pontban mennyi, és eszerint az elérhető 480 pontból nekem minimum 459 lesz. Ami eléggé sok szerintem, főleg hogy 1% veszteség egy felvételi tárgyból mínusz 1 vagy 2 pontot jelent. Úgyhogy hátezz naccerű. :)

M. nem egy egyszerű eset.

Ezt persze tudtam én eddig is, de mostanában tudatosul bennem pár dolog.

1. A nehézségekben, bármilyen negatívumban nem lehet vele semmit sem kezdeni. Ha neki van baja, magába fordul, legyek mellette, de csak így jelképesen és ne zaklassam (ez bármilyen kommunikációt vagy vele foglalkozást takar). Reménytelen bármilyen kedvesség, simogatás, együttérzés.
Ellenben ha nekem van bajom, vagy akár csak rosszkedvem, akkor viccesen vagy komolyan cseszeget. Még akkor is, ha megmondom neki, hogy most érzékeny vagyok, és olyan jó lenne, ha inkább kedves-aranyos lenne és törődne velem. Esélytelen, hogy mellettem legyen. Mint egy kisgyerek.

Nemtom, eddig nem haltam ebbe bele, bár eléggé zavar, de emiatt nem mernék semmibe sem belevágni vele. Mármint gyerek, család stb. Mert mi lesz, amikor megjelenik az első bukkanó, és közli, hogy őt hagyjam békén, ő meg a maga részéről köszöni, de inkább cserbenhagy?

A következő percek mókás programja az lesz, hogy egy elegáns kattintással letörlöm a helyes kis ipodról csaknem 5 gigányi zenémet és teljesen más dalokat rakok rá. Úgy érzem, neki is kell egy adag változatosság, nagytakarítás, megújulás, tavasz van, mákosguba stb.

Ülünk tegnap a moszkván, várunk, hogy mindenki megérkezzen és indulhassunk szerenádozni. Egyszer csak odajön egy csövi, elkezdi mondani, hogy csak pár forintot szeretne egy sörre, persze mindenki zavarba jön, elhalkul, nem ad neki senki pénzt. A csövi meg fogja magát és zutty, lefekszik-összerogyik fél méterrel mellettünk. Arrébb költözünk egy picivel.

Körben állunk páran, beszélgetünk, még mindig a moszkván. Pont úgy állok, hogy a csövi a látómezőmbe esik, és látom, ahogy Ákos odamegy és kinyit neki egy üveg ásványvizet és odaadja. Aztán felénk indul, ránézek, csodálkozva, ámulattal, csak egy szemvillanással jelzi, hogy nehogy ezt most szóbahozzam és a szájára teszi egy ujját: csss.  És arrébb lép, a többiekkel dumálni.

Fantasztikus. Azóta, mikor erre gondolok, olyan melegség önt el. Hogy lehet valaki ennyire jó...

Vicces, hogy azon aggódtam, unatkozni fogok, ha vége a sulinak. Ez a heti párnapos meló eléggé lefoglal meg kifáraszt, és akkor gondolkozhatok azon, hogy közben mikor intézem a sulis dolgokat, tanulok (najó, erre még nem került sor és egy darabig nem is fog), mikor vagyok M.mel, és találkozok a cuki osztálytársakkal-barátokkal. Most hazaugrottam egy órára szerenád előtt, aztán suhanok is mindenfele.

Napszemüveget szeretnék venni, ha lesz rá időm (pirulgat), már ki is néztem, nagyjából milyet. Hihi:)