macskakaparásocskák

25e egyértelműen a torkosság napja, idén mindenképp az volt. Nem a megszokás szerint csináltuk a karácsonyt, például a közös családi fotón tesóm a laptop képernyőjére kivetített webcam által látszik - de kép ugyebár van. Most mi mentünk le a nagyszüleimhez is vidékre, és velük, és a nagybátyámékkal karácsonyoztunk, hát a nagynéném valami konyhai zseni, sokfogásos, isteni menüt készített, úgy jóllaktam, mint a duda, de már az ebéd gondolatától is éhes vagyok. :) Töltött káposztával, húslevessel, töltött husival, krumplisalátával, bejglivel, zserbóval fogok álmodni.

A fa (Kelemen)  enyhén fúziósra sikeredett, mert ráaggattunk mindenféle anyagot, színt, díszt, de ennek ellenére az összhatása bájos.
Azaz férfias. Lévén őkelme egy Kelemen.

Arra jutottam, a legjobb, ha öngyilkos akarok lenni, ha beveszek egy csomó gyógyszert. Jól utánajárok és paff, álomba szenderülök.

Nem vagyok depressziós szerintem. Csak gyáva. Nem akarok itt lenni. A földön rossz és nehéz. Nincs igazi szeretet. Igazi szeretetet akarok. Teljességet akarok. Nem szenvedést. Szeretnék megpihenni, boldog lenni, nem hisztizni, a változásnak örülni, azonnal teremteni, tudatos lenni, többet tudni, és nem akarom a szubjektív világot, a teremtés előtti világot akarom, elegem van küszködésből, a hazugságból, az igazságtalanságból, a szeretetlenségből és saját magamból is. Nem vagyok jó eléggé. Mennyire jónak kéne lennem, hogy szeressenek és ne haragudjanak rám? Ha gyönyörű okos mindig segítőkész türelmes nyugodt kedves nemhisztiző normális stb lennék akkor szeretnének? Nem hiszem, akkor unnának. Olyan szeretetet akarok, ami valóban feltétel nélküli, de itt ilyen NINCS úgyhogy megpróbálom, hátha máshol van.

szia Tesókám!

hát nagyon furcsa ez a karácsony. amikor felkeltem, egy pillanatra arra számítottam, hogy mama meg papa lent épp fejezik be a reggelizést, papa vidáman mondja, hogy jóreggelt, mama megjegyzi, hogy hát eddig kell aludni? de azért te is ekkor kelsz fel.
hát ez nem volt, helyette lementem, és full üres volt az egész, sehol senki, semmi közös reggeli, anya vásárolt a piacon, apa meg a pincében reszelt, ajj de rossz volt. mintha nem is karácsony lenne. megcsináltam a temetőbe a szokásos fenyődíszeket, becsomagoltam az ajándékokat, most fogjuk díszíteni a kelement.. küldtem neked képet róla, hogy tetszik? nagyon kedves és szép fa, bár kicsit csöndes, de azért jófej.

hát
sok puszi
tökre szar így nélkületek
Nővérkéd

Hadilábon állok az idővel, tegnap is és ma is fél órával korábban gondoltam, hogy találkozok valakivel, mint valójában. Végül is egyszer se jött ki elpocsékolt időnek, de azért fura.

M.mel tönkretettük a karácsonyt és nagyon sajnálom. Mármint nem tudom, rendbe lehet e hozni, hogy szép karácsony legyen belőle, mert végülis én sokat gondolkoztam az ajándékokon és végülis van köztük olyan, ami ötletes, klassz, kreatív, van ami hasznos és tudom, hogy szeretett volna, de semmi extra, és van ami.. kétesélyes.. de nem is ez a lényeg, hanem
1. gondolkodás
2. készülődés
3. titkolózás
4. izgatottan várakozás
5. ajándékozás,
hát ezek közül a 4es pont totál kiesett az újabbnál újabb veszekedések miatt, ki akar békétlenségben karácsonyozni? Ez olyan, mint bokin veszekedni.
Annyira sajnálom, szomorú vagyok miatta.

A karácsonyfa neve nem más, mint Kelemen.

" - És mi az, ami ennyire dühíti őt az emberiségben?
- Hogy többezer évnyi civilizáció után még mindig nem tanultak meg szeretni."

Nem tudok én se. M. kész csoda, hogy még nem dobott ki, néha már teljesen úgy érzem, hogy nyíltan provokálom. Közben jó vele nagyon, vicces és felszabadult. Nem tudom, ennyire szeret vagy ennyire ragaszkodik vagy ennyire fél vagy ennyire kényelmes...?

Akkora fogaim vannak, mint egy elefántnak és most jön ki jobb hátul egy bölcsességfogam. Így kábé muszáj lesz kiszedni, holnap megyek panorámakép készítésére, juhhú. Állítólag nagyon fáj és hetekig vannak utóhatásai (mármint nem a röntgennek, hanem a kiszedésnek), a doki azt mondta, karácsony előtt semmiképp se álljunk neki, mert fuccs lesz az ünnepi lakmározásnak. De tökmindegy, mert így folyamatosan fáj és ráadásul tolja előre a többi fogakat, tök érdekes megfigyelni, ahogy a jobboldali fogaim kezdenek befordulni, a baloldaliak meg egyelőre egyenes vonalban helyezkednek el.

Amúgy erről eszembe jutott, hogy mikor 8.osak voltunk, kiszedték az Ági nevezetű osztálytársam bölcsességfogát, és utána az Ági úgy egy hónapig nem evett, max pépes cuccokat, és ráadásul előtte olyan 55 kiló volt, a bölcsességfogak kiszedése után viszont lefogyott olyan 45-48ra és úgy is maradt a mai napig. Ahmm, vicces lesz, ha velem is ez fog történni.

Én: Légyszi ne vedd lecseszésnek, de engem az zavar, hogy... mert akkor olyan érzésem lesz, hogy... és ezt szerintem apukádtól vetted, mert... szóval esetleg nem lehetne-e legközelebb, hogy...?

Ő: Kezd zavaró lenni ez a beszélgetés.

Nagyszerű. Ennyit a higgadt, konstruktív, klassz problémamegoldásról, ahhoz ketten kellenének. És mikor legközelebb kiborulok, hát bocsi. Csak épp a higgadt, emberi módja a konfliktuskezelésnek blokkolva lett.

Beírattam az első jegyem az indexbe, nem más, mint négyes, ráadásul németből, amiből a tanár akkora horrorshowt játszott, hogy tényleg azt hittem, megbuktat, de nemm! Klassz. :)

Ajándékok 98%on, már csak a legjobb van hátra.

Mostpedig, nekiállok a környgazdnak tádáám.

Apa: Amúgy neked mikor is kezdődik a tanítás?
Én: Amm, csak február 7én vagy mikor.
Apa: Hú az jó! Akkor nem megyünk seychellesre? Anya nem tud kivenni még szabadságot, én meg már egy hete keresek valakit, akit bepalizhatok!

Nem, amúgy nem hinném, hogy tényleg megyünk, de azért birom ezeket a meglepő mókáit. :D Olyan cuki.

Nagyon beszartam a környgazd miatt, nem tudom, hogy fogok átmenni belőle, annyira megelégednék egy kettessel.

M.mel csak a szar a változatosság kedvéért és a szar most a karácsonyra is rátelepszik, undorító. Akkor ajándékozzunk, ha jó szívvel tesszük, ha meg nem, akkor inkább ne, köszi, hagyjuk a kényszert. Komolyan az eddig szuper dolgok, mint egymásnak ajándékozás, együtt ünneplés, közös nyaralás, szex, egyre inkább úgy érzem, hogy szép lassan egymás után lesznek rosszak.

Fél 5től lehet előzetesen tantárgyfelvenni, a neptun csomó ideig blokkolt és mire beengedett, a helyek 90%a teli volt, ennek ellenére egész pofás lett végül a kis órarend, üres keddel, durva hétfő-csütörtökkel, lájtos, esetleges szerda-péntekkel, aztán még változik ez majd.

Ajándékok szoszó. Apának megvan, anyának majdnem, M.nek van, ami még nem elérhető, van, ami megvan, és van, amiben nem tudtam dönteni, mert dühös voltam és ez elvette az ítélőképességem.

Hatalmas előrelépéseket tettem a karácsony ügyében, nem így a tanulás-vizsgák kérdésében.

Csináltam bonbont, ilyen háromcsokisat, ét-tej-fehér, izgalmas kitapasztalni, hogy is működik ez, a fehérnek az állaga például egy nap hűtő után is kissé nyilemnyalom jellegű lett, amúgy gyönyörűek (és finomak) a kis cuncik, kaphatnak ajándékba a kedves emberek.

Papáéknak rendeltem egy naptárt saját képekkel, már erősen ideje volt, mert 2 éve használnak egy 2007es naptárat, csak mert abban is mosolygós családtagjaink szerepelnek.

A környgazd meg ráér, kérem, elég rágondolni szerdán.

Elképesztő, az emberek mennyire imádják olvasni más emberek szenvedéseit.

"Van ez a szar élet bár szebb is lehetne
Ha nem volna kényszer hogy minden szar este
Eljátszam milyen szar nekem ez az élet
Hogy örülj ha hozzáméred majd a tiédet"

A karácsonyi ajándékszéria első darabja megvan, nem más, mint egy piros teáskancsó fehér pöttyökkel anyának. :)

Hétfőn pedig akcióba lendülök és mindenkit elhalmozok szuper ajándékokkal.

Különben rájöttem, hogy aki utálja a karácsonyt, az nem szánt időt arra szeptember-október-novemberben, hogy gondolkodjon azon, hogy minek örülnének, mit szeretnének a családtagjai-barátai, és kénytelen ilyen tesséklássék ajándékot adni. Ez rémes lehet. Vagy a családjukban a veszekedésről szól a karácsony. Ez is szörnyű. De amúgy ajándékot adni meg kapni, na hát az nagyon jó dolog, ha tényleg fordítanak az emberek figyelmet arra, hogy jó dolgot adjanak a másiknak.

Ez a nap egy nagy szar, vagyis én vagyok az, najó ezt nem részletezem, mert uncsi, legyen elég annyi, hogy már számos öngyilkossági módot mérlegeltem, de még nem döntöttem egyik mellett sem, a biztonság kedvéért az evéssel felhagytam.

Szóval egy darab pozitívumot találtam, nevezetesen, hogy mivel a holnapi napom teljesen elcsesződött és gajra ment (j?), ezért holnap megveszem az összes ajándékokat mindenkinek és csinálok bonbonokat.

Amúgy a mai napomat jellemzi ez a kis epizód is, hogy fagyhalál hideg van, 19 foknál tuti nem több, leköltöztem a radiátor mellé, erre abbahagyta a fűtést.

És nagyon ciki, de bőgtem egy diákszövetkezetesnek a telefonban. És egy ellenőrnek. És metró, utca, egyetem közönségének. Állat. De a diákszövetkezetes nagyon kedves volt.

Hogyha mondjuk van egy lány, aki mondjuk nem én vagyok és ez a valaki bejön M.nek, akkor engem ebben nem ez a tény zavar, hanem kiragadom a lány egy tulajdonságát, ami jellemző rá, és benne jobban megvan, mint bennem és elkezdem frusztrálni magam, hogy én nem vagyok ilyen és ezért nem vagyok jó.

Nagyobbak a mellei (jó ez nem túl nehéz).
Vékonyabb nálam (ez se).
Képes valamire (én még arra se vagyok képes, hogy megtanuljak snowboardozni nyilván).
Titokzatosabb, mint én (nem beszél).
Jobb fej, mint én (sokat beszél).
Bohóbb, mint én (aranyosabb).
Viccesebb, mint én (jahh, nekem csak ilyen hahhahha poénjaim vannak).
Izgalmasabb, mint én (kábé annyira vagyok izgi, mint stewartsville gondolom).
Nyitottabb, mint én.
Vonzóbb, mint én (hahh, ez asszem kábé mindenki).
Jobb az ágyban (kezd az az érzésem lenni, hogy totál szar vagyok szexuálisan).
Kedvesebb, mint én (tudjuk ugyebár, hogy paraszt vagyok).
Érdekesebb, mint én (szereti a linuxot).
Okosabb, mint én (nem ért semmit félre, megért mindent elsőre és sziporkázva reagál).
Újabb, mint én (antik szék vagyok köbö).

Satöbbi.

Néha belefulladok a saját gonoszságomba.

Már nem is csodálkoznék, ha M. szépen elém állna egy nap és közölné, hogy bocsi, de belefáradt. Sőt, tök érthető lenne.

De nem tudom kontrollálni az érzéseimet, és ok nélkül leszek dühös, gonosz, szemét. Miközben ő erről totál nem tehet.

És a legviccesebb, hogy szuper, nagyszerű pasi lett mostanra, egyszerűen imádnivaló és csodás, de nem tudom, hogy a mi kapcsolatunk kibírja e a sok rárakódott dzsuvát, vagy egyáltalán akarjuk e.

Ha most kezdenénk tisztalappal, az meseszép lenne.

Nagyszerű jellemzése annak, hogy jelenleg mi folyik a világban és ezt hogyan éli meg egy fiatal.

Bizarr és ijesztő, elrettentő, nem akar az ember a helyükbe kerülni, de közben mégis vonz magához és függővé tesz, mint a drog. Ez van mostanság az élettel.

Az emberiség szépen tönkreteszi a környezetet, ahol él, ezt mindenki tudja, de ez már többet mond, nezetesen hogy az emberiség kinyírja saját magát, megbolondul, mindenki őrült lesz és beteg és minden szétesik.

Ráadásul M. benyomta ezt a szöveget, és rühellem, mert tavaly, mikor ugyanazt tanultuk, és a teljesítmény jegyekben mérhető volt, akkor nem kezdett el nagyképűsködni, hogy mekkora spíler, és nyilvánvalóan nem is volt az. Most meg, hogy különböző helyre járunk és különbözőek a tárgyaink, és így nem összemérhető, csak cseszeget, hogy mekkora egy szar helyre járok. Miközben sokkal többet tanulok, mint ő, és csomó mindenből megbukik, de ez persze nem azért van, mert ő nem tanul, hanem mert egyszerűen lehetetlen átmenni és senki sem megy át. Meg amúgy is, nem fogja az életét tanulással elcseszni.

Jahh kérem, ezért volt jó a 17. század, akkor nem kell egyetemre menni.

Eszembe jutott egy tegnapi beszélgetés és annyira felhúztam magam rajta, hogy ihaj. Szerencsére azóta lenyugodtam mondhatni, de a téma maga még mindig bánt.

Szóval van ez a nagyszerű közfelfogás, hogy a közgázon szart se kell csinálni, ha nem akarsz, akkor is átmész, pénzes suli, pénzes emberektől pénzeseknek, egy nagy szar, nem kell érteni semmihez, úgyis ha nem tudsz senkit, nem derül ki, egy ház se dől össze, csak max a világgazdaság, de hát annak meg már úgyis mindegy. Meg amúgy is, közgázra járni tök ciki, inkább a fejem tépném le, de hát akkora suttyóságot biztos nem, ezek amúgy is csak lébecolnak.

És kibaszottul elegem van, mert nyilván egy bme vagy egy sote sokkal nehezebb, mint egy bce, de az elte természettudományi vagy bölcsész szaka vagy puttó egyetemek akármilyen képzései semmivel sem nehezebbek, sőt sokkal könnyebbek, mint egy közgáz képzés.

Annyira végét érzem a sulinak, nem a tanulásnak persze, csak az iskolába járásnak, sőt leginkább az egész évnek. Beelőztem a szilvesztert.

A matekoktatás úgy megy nálunk, hogy előadás érthetetlen, szeminárium esélytelen, egész héten kettő darab értelmes matekóra van, ahova bejár viszont mindenki, ha bejutott a közelharc után. Nekem a kedvencemet egy nagyon cuki srác tartotta, úgy hívtuk, hogy Hangyafiú (mert hasonlít Z, a hangyára). És érthetően magyarázott, levezette, mi után mi jön és hogyan kell, mintha gyagyásokhoz beszélne. Egy ilyen matek jellegű tárgynál, ahol az emberek fele elhasal, persze hogy a szívünkbe zártuk.

És most tartotta az uccsó órát, befejeztük az anyagot, pápá gúdbáj, még kölnbe is megy, úgyhogy matek2t nem fog segíteni. Óra végén kb olyan hosszú tapsot kapott, mint a színházban szokás.

Ahogy mentem a metrón, hirtelen eszembe jutott egy fantasztikus ötlet M. ajándékával kapcsolatban. Nem írhatom le sajnos, mert még elolvassa.

Maga az ötlet már bennem motoszkált, de most jutott eszembe egy csodás kiegészítés, úgyhogy gyorsan telefonáltam egyet, és ha belemegy akit hívtam, akkor nagyszerű lesz.

Olyan kreatívnak éreztem magam, csak úgy suhantam röpire, (ami viszont szar volt kábé minden szempontból, hát igen, ez a nap hullámvasút.)

Gyűlölöm az egyetemi németórát.

A tanár nem tart normális órát, tevékenysége 2 dologból áll: 1, felolvassa a könyvben levő szavakat és jobb napjain elárulja jelentésüket (azaz ő egy kiszámíthatatlan, élő szótár, ami) 2, zaklat minket, hogy mondjunk híreket.
Emellett egyszer bejött seggrészegen az órára.
Sebaj, ezzel még nem is lenne nagy baj, ha emellett nem lennének teljesíthetetlen elvárásai. Jó, lehet, hogy csak nekem nem megy, de 85%os dogákat kellene írni, ami elég nehéz, ha a javító ennyire rosszindulatú. Ha az ember rosszul tud egy névelőt, egy igének a vonzatát, hogy alany, tárgy, részes vagy birtokos esetet vonz egy ige stb. és emiatt elcsesz egy végződést, akkor vonja le az egy-két pontokat, nem törődve azzal, hogy egyébként tartalmilag, szókincsileg mit írok (gazdasági németről van szó ugyebár, nem pedig nyelvtanóráról.)

Annyira nagy a kísértés, hogy hagyjam a francba az egészet, fenébe a 4 kredittel, jöjjön a karó, de mostmár akkor is kibírom valahogy ezt a 4 órát, megírom ma ezt a hülye dogát és még így is amekkora paréj, simán megbuktat, de akkor legalább megtettem minden tőlem telhetőt.

Úgyhogy megyek vissza szavakat tanulni.

Alkusszal a dolgok forgása változatos és ingoványos.

Alkusz tesóm legjobb barátja volt 8-11 éves korukban. Folyton együtt legóztak. De ahogy alkusz középiskolába került 13 évesen, ez megváltozott, és vele együtt alkusz is. Tesómat ez nagyon megviselte, talán a mai napig sem heverte ki. Miután eltávolodtak egymástól, évekig szidta alkuszt, de nemrégiben újra jóban lettek.

Ahogy alkusz kitűnt tesóm képéből, az enyémből mégse tűnt el annyira. Sose voltunk azok a nagy pajtik, de kedveltük egymást, és később alkusz sokszor eljött velem és M.mel bulizni, és mindenki megszerette, mert szeretnivaló. Voltunk együtt fesztiválozni is, szilvesztereztünk egy klasszat.

De nem kerültünk túl közel egymáshoz soha. Olyan ember volt, akit nagyon szerettem messziről, nem vonódtunk be egymás mindennapi életébe. Közben alkusz bekerült egy elég bulizós, magát jól sokfélén kiélő társaságba, aztán lett egy barátnője, akit mi is megismertünk elég közelről (túl közelről).

Alkusz kábé fél-háromnegyed éve kölcsönkért egy csomó pénzt M.től, amit utána úgy kellett visszavadászni és ez nem szült semmi jót, és alkusz szépen eltűnt egy jó darabig. Mostanra aztán meglett a zsé úgyahogy és ezzel alkusz is kezd picit visszaszivárogni.

Írt nekem ma msnen, és mesélt magáról, meg egy lányról, és hát, annyira örülök neki, egyszerűen jó, hogyha egy picit beszélünk vagy néhanéha jön ő is talikra.
Jó lenne.

Írtam matek zht, a másodikat, és aijj nagyon jó lett, úgy örülök neki, szuperügyinek érzem magam. :)

És sikerült felvennem a vizsgáimat is, nagyon meg vagyok elégedve, a karácsony pihenés, előtte is csak egy van, utána is szünetekkel lazán elszórva és befejeződnek jan 20án. Klassz.
Amilyen stréber / izgatott / tapasztalatlan vagyok, legszívesebben már most elkezdenék tanulni a 16i vizsgámra. :))

Olyan érdekes, hogy a környezetemben nemcsak hogy hemzsegnek az Annák, de a legjobb barátaim ráadásul szinte mindig közülük kerülnek ki.

Az osztályomban 4, később 5 Anna volt, közülük került ki a gimis legjobb barátnőm; Du, akivel szintén jóban voltunk-vagyunk, sőt az M.mel közös barátaink egyik alapköve; és Sanci, aki szintén az egyik meghatározó szereplőm. Ó igen és TCsáp, aki az egyik leédesebb idióta barátom és mostanság keddneként együtt metrózunk.

Az egyetemen a legjobb pajtimat ki gondolná, hogy szintén Annának hívják, de rajta kívül is közel áll hozzám egy másik Anna (és egy Anita is, bár nem tudom, az számít-e).

Nagyon fura. Hmm, namindegy, szeretem az Annákat (és Anitákat és Anikókat és becézéseiket).

Egy jó szokás - mint a Danone joghurtokban-:

Lefekvés előtt egy fél pohár víz, és ébredés után a másik fele.
Nincs rá semmi tudományos magyarázatom, de olyan dolog, ami egyszerűen érezhetően nagyon egészséges és jót tesz. Ráadásul segít, hogy emlékezzünk az álmainkra.

A táplálkozásom és a kinézetem nagyon hullámokban változik.

Néha nem eszek semmit napokig, vagyis persze eszek, de nagyon keveset. Más napokon fordul a kocka, és egész nap zabálok kontroll nélkül.

Ez kívülről nem feltűnő, sőt a mérleg se nagyon mutatja, pluszmínusz két kiló, csak én látom magamon, érzem, hogy mennyire sok bennem a kaja, és mennyire érzem magam dundinak. De sokkal jobban szeretem, ha vékonynak érzem magam, egyszerűen jobb a közérzetem.

Úgyhogy most, hogy jött a mikulás és hozta a csokikat, elővettem Mireille Guiliano könyvét, A francia nők nem híznak-ot. Tavaly karácsonykor olvastam először, és az ünnepek alatt fogytam. (Pedig ettem.) Valami imádnivaló. Megszeretteti az Evést, de nem a habzsolást, nem a kényszerkajálást, hanem az egész élvezetét.

A következők történtek.

1. Tanulásilag kezdem beérni magam, karácsonyilag dettó. Legalábbis az ötletek 90%a megvan, időpontot is kitűztem a megvételükre, és aztán reméljük sikerül is tartanom a saját határidőimet.

2. Holnap lesz az első vizsgafelvételem (úúú hmmm). Úgynézki összesen lesz 8 vizsgám, ebből 2 nem neptunonfelvevős, zéhára kísértetiesen hasonlító (nem egészen kamu). És ha minden jól megy, sikerül úgy felvennem őket, hogy ne nagyon legyenek összehalmozva; dec22 és jan5 között szabad legyek; mégis befejeződjenek jan16ra.
Annál is inkább, mert 17én pedig jön egy külföldi cserediák, akinek én leszek a mamija :))), nojó a segítője, albérletkereső, reptérrekimenő, abajgató tutora. Akit kaptam, az egy német (Hollandiában tanuló) srác, remélem normális lesz, eddig okésnak tűnik.

3. A T.s helyzet a következőképp lett lerendezve: kipukkadt a lufi, és mindenki megtudott mindent, T.vel megbeszéltük, hogy félreértettem a helyzetet, hogy nekem kicsit (nagyon) sok, ha minden nap beszélünk, M. is remélhetőleg megértette, hogy nem jövünk be egymásnak, úgyhogy a bonyolult szitu örömteli véget ért. Ráadásul nem beszéltünk T.vel pár napja, és elítélendő rémséges, de szörnyen élvezem, és azt is, hogy majd én hívom, ha akarom, de addig nem beszélünk. Szupi. :)

4. Hm najó, erről inkább írok egy külön postot.

Én úgy vagyok a blogommal, hogy abszolút naplóként használom. Leírok benne mindent, ami eszembe jut, néha kényes dolgokat is, érzéseket, mindegy, csak kiadjam magamból. Alapvetően nem másoknak szól, hanem a saját kis feldolgozandó dolgaimról, illetve hogy mi esett meg, dokumentáció, ha úgy tetszik, és persze azért örülök is, ha olvassák és tetszik valakinek, de hát azért nem sztárblog (hála az égnek:)).

Szóval nem érzek olyan nagy különbséget közte és azok között a füzetek között, amiket írtam 16 éves koromig kb és egy dobozban lapulnak harmincan.

Nem is nagyon válogatom meg, mit írok bele, mert könyörgöm, hadd legyek már magammal őszinte.

És nem is tudja senki a címét, azt se nagyon hangoztatom, hogy írok, mert nem mindegy, hát azt se kürtöli ki az ember, hogy héé emberek én naplót írok, mert mindenki megvonja a vállát, hogy naés.

Egyedül M. ismeri, és régebben nem olvasta, mostanában meg igen, és tegnap lett egy szép, nagy kiborulás, mert azt írtam egy régebbi postban, hogy a következő egy-másfél évben tuti nem akarok semmit T.től.
És annyira, de annyira utálom ezt, jó persze az én hibám, eleve nem kell beszélni arról, hogy az ember blogot ír, elmondani pláne nem kell, de mi a fenét kéri rajtam bárki számon a gondolataimat, az érzéseimet, a katyvaszt, ami néha bennem van, hát épp elég nekem magamnak megbirkózni vele, minek kell még felhánytorgatni?! Mintha legalábbis azt írtam volna, hogy akarok valamit, de az a köcsög post pont arról szólt, hogy nem akarok bakker, mi van, mostantól vigyázzak a mondataimra, hogy nehogy véletlenül rossz megfogalmazást alkalmazzak, mert különben kitör a harmadik világháború?! Röhejes.

Szóval nemtom, mostantól lehet, hogy sokat fogok privát postolni vagy ilyesmi.

És nem arról van szó, hogy én nem lennék hasonló helyzetben dühös vagy ilyesmi, vagy nem érteném meg teljesen M.met, csak épp nekem muszáj kiírnom magamból a bajocskákat-érzéseket, még ha azok csúnyák is anélük, hogy számon kérnék.

Így állok a tanulással-feladatokkal.

Vasárnap ugyebár szenvedtem és nem csináltam semmit.

Hétfő délelőtt befejeztem a házidogámat. (A házidogákat, ha min 10 oldalasak, BEKÖTVE kell beadni. Én voltam az egyetlen lúzer, aki ezt nem tudta.)
Hétfő délután itt volt M., meg kicsit Bonny is (na ő egy történettörténet, majd elmesélem), akit hónapok óta nem láttam, lényeg, nem tanultam.

Tegnap befejeztem az Erasmus pályázatot 98%osan, már csak ilyen apróbb simítások vannak, úgymint igazolványkép készítés, és amm kijavítani a borítót, ugyanis:)) sikerült az írnom rá 22es betűkkel, hogy "Europass pályázat".
Annci: "Hát majd biztos gondolják, hogy nahát, ez a lány aztán jól utánanézett a dolgoknak, küldjük csak ki valahova!"
É: "Jahh, egy ilyen hülye ne itthon legyen.." :))

Az elmúlt két hétben tünedeznek el a fekete bugyijaim, kábé 5 nyomtalanul elveszett, köztük a kedvencem is. :(

Remélem, egyszer csak előbújnak, visszajönnek, főleg, ha látják, hogy hiányoznak nekem, nincs keret pillanatnyilag szép új szexi bugyikra.

Nemtom mire gyanakodjak.

Nyilván nagy fogyatékosság, de ha reggel 9 előtt kelek, akkor ébredés után szükségem van negyed órára, amíg nem szólnak hozzám, legalábbis nem fárasztó és gondolkoztató kérdésekkel bombáznak, vagy plusz dolgokat sóznak rám, amiket amúgy örömmel megtennék, ha nem reggel lenne. Amennyiben mégis ez történik, rémesen morcos leszek, amit vagy kifejezek (ez a jobbik eset, lásd anya), vagy úgy csinálok, mintha nem lenne semmi vész és kevergetem tovább a kakaót (M.), utána meg hisztizek és összeveszek, de nagyon.

Pl ma reggel. Anya fifikás kérdései:
1. én használtam e az éjszaka során a fúrót, mert elő van véve a másik szobában. (Höhh. Valószínű. Micsoda hülye kérdés ez?!)
2. Nálam van e a locsoló, és ha igen, hol, és segítsek már megkeresni.
Utána meg csodálkozik, hogy morcos vagyok, mert ő meg csak kedves volt.

Jó persze, nem azt mondom, hogy ez nem egy hibám, de nem tudok mit tenni ellene, ráadásul ő is pont ugyanilyen, megérthetné, az a puszta szerencséje, hogy ő 6kor kelt én meg 7kor és ő már felébredt azóta.

Szóval mostanság az történt, hogy megrémültem, mert azt hittem, hogy T. többet akar tőlem, mint barátságot, én pedig ezt nem szeretném, egyelőre, a következő egy-másfél évben semmiképp.
Könnyen lehet persze, hogy telibe félreértelmeztem a dolgokat, de nem is ez talán a lényeg, hanem csak annyi, hogy beképzeltem egy helyzetet és emiatt igen valóságosan elképzeltem a választást, és én M.et akarom, asszem ez elég jól kiderült.

Annyi mindent kellett volna ma tennem, amiket nem tettem meg, és noha nem saját hibámból, mégis nagyon frusztrál.

Kellett volna írnom 4 oldalt egy beadandóhoz, és be kellett volna fejeznem. (1 óra - másfél)
Részletezni kellett volna az erasmusos tantervemet, csinosítgatni és díszítgetni. (1 óra)
Matekból átvenni úgy 50 feladatot, 2 fejezetet. (3-4 óra)

Totál belefért volna, ha nem jön ez a redva betegség, most csinálhatom őket holnap, máskor, mínusz egy nap kieséseben-csúszásban vagyok. Hiába büszkélkedek magam meg az europassos önéletrajzom előtt, hogy milyen jól be tudom osztani az időmet, néha szimplán nem jön össze.

Mostanában csomószor hajnalban, álmomban éreztem, hogy egy picit hányingerem van, gondolom valami vírus kezdett el otthonosan lakni bennem, és ez ma bizonyossá vált. Reggel felébredtem és hejjde szarul voltam, így kábé vettem utamat a wc felé, hogy most dobom ki a taccsot, közben rájöttem, hogy produkálom az ájulás előtti tüneteket, szóval nem nagyon álldogálltam-mászkáltam sokat. Ráadásul csütörtökön elmentem röpit pótolni, mert egyetemen az most a tesim, és túl sokan voltak röpiórán, úgyhogy áttaszigáltak kondizni. Az egész óra azzal ment el, hogy próbáltam lógni, de így is beszereztem egy elég durva hasizomlázat, és most minden mozdulat fáj kábé, így többek között hányásra sem vagyok képes.

A legviccesebb benne, hogy M. és Eszti ugyanilyen szarul vannak, M. mert tegnap bulizni volt és nem kicsit másnapos, Esztinek meg dettó ez a baja, mint nekem, de megnyugtatott, hogy vírusvann.

Hülye álom - hülye betegség.

Rángatódzik a szemhéjam egész nap.

M. elszomorított.

Olyan klassz olyan emberrel találkozni, aki tudja, hogy amit mondasz, amögött mit gondolsz, mert annyira hihetetlenül ismer. :) Áijj nagyon hiányzik a Juli a mindennapjaimból.

Amúgy nem tudom, mi folyik most T.vel, folytonfolyvást beszélünk, már majdnem naponta, és a legdurvább, hogy ő hív engem, én igazából picit ritkább kapcsolattartást igényelnék, viszont nem láttam amm szerda óta és hiányzik. Nagyon ambivalens dolgokat érzek.

Most olyan hetem van, hogy jó sok minden összejött, és igazából csupa klassz dolog. Tegnap pizzasütéses-koktélozós mókát csináltunk két csopitársammal, barátnőkkel rég szórakoztam ilyen jót. Holnap lesz csopikorim, pénteken osztálytalim, tegnap írtam vállgazd zht, ma környgazdot, már tervezem be a vizsgáimat. Kitaláltuk, hogy megpályázzuk a 2010es tavaszi félévre az erasmust, mert most eléggé kedvezőek a dolgok így első évben, mindjárt nekiállok irogatni-keresgélni is. Aztán ez az állás dolog is nagy öröm, M.mel is klassz okés minden, szeretem az embereket nagyon, ők is engem, jól vagyok és boldogocska.

Nos nem utasítottak el a nem megfelelő öltözékem miatt, sőt azt hiszem, felvettek, mármint nem mondták így konkrétan, de az, hogy majd hívnak és előtte el kell mennem orvosi vizsgálatra, szerintem ezt jelenti.
Amúgy egész kedves volt a néni (csaj), nem kérdezett semmi szivatósat, csak hogy miért oda járok egyetemre, ahova, hogy miket dolgoztam eddig és mi volt a kedvenc elfoglaltságom, meg effélék. Persze elkövettem csomó bakit, pl mondtam a kapucsengőbe, hogy ki vagyok, de ahogy beengedtek, elfelejtettem bemutatkozni, és a csajszinak kellett nyújtania a kezét, meg nyilván nem voltak tökéletesek a válaszaim, de azért remélem, átcsusszantam.
Ha tényleg összejön, akkor szupi lesz. :)

Tíz perc múlva megyek életem első normális, idegen helyes állásinterjújára, és nem megfelelő ruha van rajtam szerintem. Most tényleg nem hisztiből, de állítólag nagyon elegánsan kéne kinézni, azaz: fehér blúz (oké, ez megvan), fekete blézer (helyett szürke kardigán), fekete nadrág (ez nálam kb fekete farmer) és zárt cipő (gondolom nem csizmának kéne lennie). Annyira szar hogyha azért nem vesznek fel, mert nem jó ruhában vagyok!! Tévedjen ide egy hres és árulja el, hogy kizáró ok e, hogy nem előírásosan öltözök.. basszus én nem hordok ilyen ruhákat.. aijj, be fogok szerezni, amint lesz zsém (ami nem lesz, mivel meló se lesz így.. ördögi kör..)

Annyi klassz dolog történt ma, hogy az csak na.

Felhívtak egy recepciós-asszisztenses helyről, hogy mehetek állásinterjúzni. Tök kedves volt a csaj, mondta, hogy pont ilyen meberre van szükségük, akinek rugalmas, spontán munkaidő kell, remélem összejön. :)

Kitaláltuk, hogy megpályázzuk így uccsó pillanatban az egy év múlva következő tavaszi féléves erasmusos mókát, olyan szuper helyekre, mint Athén, Amszterdam, Brüsszel stb. Egész jó esélyeink vannak, mivel a legtöbb ember nem ilyenkor pályázik; egy műveltségi teszt számít csak bele; lesznek közösségi pontjaink tandemből (idejövő erasmusos nyuszik pátyolgatása), és gondolkozok egy mikro versenyes részvételen, amiből szintén kaphatok pontocskákat és nem túl nagy dráma.

És ráadásul úgy néz ki, lesz síelőstársam, mert Zsé és Eszti és még 2 csajszi jönnek velem meex partisítáborba!! Annyira jóó :)

Na és a hóóóóó......

Valami hihetetlenül szar ebben a kapcsolatban lenni. Együttlevés, beszélgetés, akármi, undorító. Faszomnak kell.

Tél.

Síelés. Jeges utak. Fehér, szállingózó puha hó esti lámpafényben. Nagykabát. Csizma. Karácsony. Iskola. Ajándékozás. Forraltbor, forrócsoki, forrótea. Olvasás. Meleg ágyba bebújás. Didergés a buszra várva. Sálak. Sífelvonó. Kardigánok.

Tegyük trendivé a biciklizést és a bkvt!!

- Most amúgy haragszol valami miatt?
- Nem, csak most nincs hozzád kedvem.

Mostanában totál le vagyok égve, ezért elhatároztam, hogy komolyan nekiállok munkát keresni.

Milyen munkát szeretnék?
Heti óraszám: max heti 20 óra és muszáj nagyon rugalmasnak lennie (hétfő, csütörtök du, péntek du).
Mennyi pénzt szeretnék keresni vele: 20 órában 15-20 ezret, de kevesebb időben már 8-10 000 forinttal is jó vagyok.
Milyen munkát szeretnék: majdnem mindegy. Ne pakolászósat, ha lehet.

Opciók:
1. recepciós. Van kedvem hozzá, de ez még a leginkább kötött.
2. tanár. Gyerekecskéknek plusz középiskolásoknak tudnék tanítani matekot, magyart, angolt, németet.
3. hostess. Csopitársakkal. Csak kicsi hozzá az önbizalmam és nem bízok benne, hogy felvennének és félek a kudarctól.

Tennivalók.
Szerintem első körben feladok hirdetést tanári mókára, és hátha keres valaki.
Második körben szövetkezek a többiekkel, egyedül mégse olyan gáz talán és nekiállok keresni hostessmunkát.
Harmadik körben lecsekkolom az állásközvetítő portálokat részmunkaidőre és elküldöm pár szimpi és megfelelő helyre az önéletrajzomat.

És ha valaki tud valamit, annak megköszönöm, ha szól. Szivesen bébiszitterkedek még (ú az de klassz lenne, most hogy Déék elmentek, úgy hiányoznak a kis lurkók), vagy besegítek idősebb néninek, vagy fordítok angolról vagy akármi, ami jön.

Egy fantasztikus dolog történt ma, mégpedig M.mel felnőttek módjára rendeztünk le egy problémát. Így kell csinálni (emlékeztető későbbre):

1. Üljünk le egymással szemben, figyeljünk egymásra, és másra (tv, újság stb) nem.

2. Mondja el mindkét fél egymás után nyugodtan, hogy mit érez. Hallgassuk meg egymást és ne vádaskodjunk.

3. Értsük meg egymás álláspontját, és keressünk egy olyan megoldást, ami mindenkinek megfelel.

Tök egyszerű. Röhejes, hogy mégis hányszor nem vagyunk képesek rá.

Anna: "Amikor már úgy érzed, hogy egy probléma teljesen összenyom, és csak ráült a válladra és már fizikailag érzed, és folyamatosan ezen rágódsz, és egyre jobban és jobban belekeveredsz, és már azt sem látod tisztán, amit eddig igen, és egyre inkább magába szippant, akkor tedd le egy kicsit ezt a terhet. Ne foglalkozz most vele. Ne gondolj rá egy darabig, távolodj el tőle. Ezen a kis időn már nem múlik! Egyszerűen csak élj, kapcsold ki az agyad kattogását és szeress és nézz. Aztán várj, és ha eleget vártál, akkor gondold át újra és akkor dönts. És akárhogy döntesz, tarts ki mellette, onnantól már nem adhatsz magadnak több ilyen pihenőidőt."

Azt mondta nekem az Anna, és ez egy igazán megfontolandó dolog, hogy az, hogy nem leszek fontos M.nek azt jelenti, hogy nem lesz kiről gondoskodnom. Mert mindig kell valaki, akiről gondoskodhatok, és fel kell dolgoznom magamban, hogy nem lesz ilyen konkrét személy.

Nos őszintén szólva még nem nagyon kaptam olyan reakciót, ami arra utalt volna, hogy valakire rátelepedtem a gondoskodásommal, és az Anna ezt nem is negatívan mondta. Tényleg szeretek embereknek segíteni, de igyekszem nem várni cserébe semmit, és csak akkor, ha az nekik is jó, eléggé figyelek rá, hogy nehogy átcsapjon kihasználásba, lenézésbe vagy ilyesmi.

Szerzek egy cicát (kizárt, anya sose engedné meg, lásd álomcicó :( ), vagy nemtom.

Az rendjén van, ha minden elkövethető hibát elkövetünk, miközben éljük az életet?

Nem, nem, nem szeretnék bántani mást, senkit, pláne nem azt, akit szeretek...

A legrosszabb a szakításban az lesz, hogy nem fogok minden nap beszélni M.mel.
A legrosszabb a szakításban az lesz, hogy nem fogom tudni, mi van M.mel.
A legrosszabb a szakításban az lesz, hogy már nem leszek fontos M.nek.

Próbálok még ennél mélyebbre is ásni.
 

Dolgok, amikért mindig hálás leszek M.nek

1. Megtanított, hogyan kell őszintének lenni egy kapcsolatban a másikkal, még akkor is, ha kényes, nehéz, vagy emberi (kajálás, kakiklás stb) dolgokról van szó

2. Szex. Szuper, fantasztikus szüzesség elvesztés. Nem is tudok jobbat elképzelni, akkor és úgy, ahogy lennie kellett. Aztán pont olyan szexuális élet, ami a legjobb volt, jó tempóval, úgy próbálva új dolgokat, úgy tanulva meg, olyan gyakorisággal, hogy ez mind tökéletes volt.

Tegnap estétől kezdve valami iszonyú kibírhatatlan vagyok, kábé akivel beszéltem, összevesztem, najó csak anyával meg M.mel. Szegény M. kapta a legrémesebb kibírhatatlanságot, pedig nem volt személyes, semmi bajom vele és kicsit se neheztelek, csak a bal lábbal felkeléskor ő volt az első, aki eszembe jutott.

Mivel nehezen viselem még magamat is, ezért nekiálltam ezt egy közjótettben, nevezetesen palacsintasütésben levezetni, most tornyosul egy csomó palcsi és a kedvem is jobb.

Komolyan, ha depressziós leszek, onnan lehet majd észrevenni, hogy folyton sütök meg főzök.

Csak azt nem tudom, hogy menjek e ma bulizni, barátnőzni, ilyesmik, kedvem van, csak ahhoz nincs, hogy hajnali 3kor 2 éjszakaival támolyogjak haza, aztán keljek fél8kor.

Mhh-hm.

1. Hol fogtad utoljára valakinek a kezét?
Utcán, gondolom.. vagy itthon? passz.

2. Ha megélnél egy háborút, szerinted túlélnéd?
kizárt, én halnék meg először.

3. Bealszol a tévé előtt?
ha 10 után kezdünk bele egy filmbe, igen valószínű.

4. Ittál már tejet közvetlenül a dobozból?
nomád körülmények között nincs választás, de a dobozos kakaó, hát az issteni.

5. Nyertél már valaha betűző versenyt?
magyarországon nem is játszanak ilyet! vagy igen? még nem találkoztam vele soha.

6. Mi volt a legnagyobb vitád valamilyen baráttal?
egyszer a nyaralónkban voltunk húsvétkor igen sokan, és elmondtam a julinak, hogy mi zavar az anyukájában. érthető módon kiakadt, de aztán éjjel a lépcsőn ülve megbeszéltük. hülyeség volt, szerintem tabu mások szüleit bármilyen módon is bántani.

7. Gyorsan gépelsz?
viszonylag, de 2 ujjal :D

8. Félsz a sötétben?
nem jellemző, max ha erdőben vagyok vagy ilyesmi.

9. Most van valaki, aki tetszik?
legalább 5en :)))

10. Miért ért véget a legutóbbi kapcsolatod?
hátt az ez előtti az egy nagyon tanulókapcsolat volt, az alapproblémák ott kezdődtek, hogy nem voltunk egy hullámhosszon és nem tudtuk még, hogyan kell őszintének lenni egymással. innentől fél év együtt kész csoda volt..

11. Szerencse számod?
6, 17

12. Nyertél már lottón?
nem sajna. pedig milyen jó lenne.

13. Most iszol valamit?
most pont nem.

14. Okosnak tartod magad?
okos vagyok. csak nem hangoztatom, mert nagyképűnek néznek. pedig így van.

15. Ettél valaha bogarat?
cseresznyéből kukacot tuti.. :/

16. Most van valaki, aki hiányzik?
tesóm....

17. Mit kérsz karácsonyra?
fogalmam sincs, mindenem megvan. de tényleg. persze ruhából sosem elég, de az nehéz ügy ajándéknak.

18. Ismered a muffinembert?
nem. de elég veszélyes lehet az élete :)))

19. Beszélsz álmodban?
néhanéha, de hát ugye én nem hallom :)

20. Emlékszel az első csókodra?
gondolom az ovisak nem számítanak, hát az első igazi asszem 14 vagy 15 évesen történt, egy táborban, egy osztálytársammal, mondhatni fura most visszagondolni, hogy ilyet tettem volna..

21. Reptettél valaha sárkányt?
gyerekként, játékból, igazit nem sajnos, pedig mókás lehet nagyon.

22. Mikor mentél legutóbb úszni és hova?
csongrádon a termálfürdőbe, olyan egy hónapja, ha az úszásnak számít, mert úszni nem úsztam, csak lubickoltam.

23. Sikeresnek tartod magad?
ezt elég nehéz így 19 évesen megítélni.. de mondhatjuk, ha a jó egyetem már siker..

24. Kábé hány ember száma van a mobilodban?
megnéztem, 161.

25. Szerettél volna valaha kapni egy lovat?
naná! minden lánynál kötelező egy lómániás korszak!

26. Mik a terveid holnapra?
hazaténfergés éjszaka, alvás, suli, takarítás, M. gólyabálja

27. Mit csináltál múlt hétvégén?
pendulum koncin voltam, találkoztam az osztálytársacskákkal:), M.mel voltam

28. Most hiányzik a suli?
a gimiiiiiiiii!! az nagyon.

29. Mikor mondta neked valaki utoljára, hogy szeret?
pár napja talán, M. is mondogatta meg azt hiszem a Leus is valamikor. ja meg a Tunyácska drága:)

30. Szeretsz szingli lenni?
imádok. amikor a lelkem szabad. persze biztos csak egy ideig jó, én mikor az voltam, nem untam meg.

31. Szereted a szobádat?
igen, nagyon cuki világos, mostanra összebarátkoztunk. mert csak 1 éve lakok vele.

32. Ki a hősöd?
fogadok, hogy ez eredetileg amerikai teszt volt, nekik vannak hőseik.. így kapásból nem tudok.

33. Lógtál valaha a suliból?
évente pár nap lógás mindenkinek jár.. egyetemen meg az a plusz teljesítmény, ha bemegy az ember.

34. Most mit fogsz csinálni (miután kitöltötted a tesztet)?
eldöntöm, hogy megyek e ma bulizni.

35. Ha összezárva kéne eltöltened 24 órát egy emberrel, legszívesebben kit választanál?
most épp Zsófit

37. Ettél valaha kutyakaját?
igen, sőt az osztálytársaimra is megpróbáltam rásózni kábé 8.ban :DD

38. Őszinte ember vagy?
azt hiszem, eléggé igyekszem. magammal, másokkal.

39. Szereted a ham&eggs-et?
sonka, tojás, nem rossz.

40. Mi az a három dolog, ami mindig nálad van?
telcsi, kulcs, tárca, ipod

41. Van valamilyen sebhelyed?
a homlokomon egy horvát kő okozta dudor, az ujjamon egy fűrészelés próbálkozás, meg egy találkozás a radiátorral, szintén a homlokomon.

42. Szereted az akciót, a pörgést?
nagyon hangulatfüggő, de többnyire igen.

44. Mi a legnagyobb titkod?
nem tudok titkot tartani, kivéve ha kifejezetten megkérnek rá, hogy valamit ne mondjak el.

45. Milyen gyakran telefonálsz?
pár óránként.

46. Hiszel a szerelemben?
hiszel a tengerben?

47. Van valami, amit szeretnél, de nem kaphatsz meg?
gondolom mindent megkaphatunk, ha eléggé szeretnénk és teszünk érte.. de semmi sem hiányzik most nagyon.

48. Mi az a négy dolog, amit elsőként veszel szemügyre egy srácban?
kisugárzás, stílus, tekintet, mozgás.

49. Mikor sírtál utoljára?
múlt héten tuti.

50. Kit öleltél meg utoljára?
M.et.

51. Jól kijössz a családoddal?
nagyjából igen, csak anyával szokott sok lenni a konfliktus. elég gyakran van velem baja.

52. Hol van a mobilod?
mellettem.

53. Mit ettél utoljára?
megkóstoltam egy palacsintát, az előbb csináltam csomót.

54. Mi a kedvenc színed?
lila, zöld

55. Milyen filmet láttál utoljára moziban?
hmm nem is tudom. ja de. A nyomozót.

56. Most milyen dalt hallgatsz?
semmilyet.

57. Most mire vágysz?
békére. belül, kívül.

58. Melyik a kedvenc kocsid?
igazából mindegy, csak kedvesen nézzen.

59. Most nézel valamit a tévében?
nem.

60. Kivel beszéltél utoljára mobilon?
az egyik csopitársammal, akivel lehet h megyünk ma bulizni.

update: most jöttem rá, hogy még jó, hogy az okosságom ecsetelése után a kukac következik, mint bogár :D ennyit rólam :))

Annyira hiányzik tesóm.. egyáltalán nem kevésbé, hanem az idő múlásával sokkal jobban, egyre jobban basszus. És még beszélni se lehet vele rendesen az óceán (okozta időeltolódás), vagy a rossz net miatt, ráadásul amikor ő ráérne, akkor én kábé mindig hulla vagyok, és ha nem, akkor anyáék lefoglalják tesómat és nem lehet vele beszélni.

3 és fél hónapja van kint. Még van kábé 6. Vagy 6 és fél.

Nem szeretem azokat a helyzeteket, amikor egy fiúval egyértelműen nem baráti kapcsolatom van, mármint persze ha nem a pasimról van szó. Ma így ülök környgazdon egyedül, mert nem volt a Leus, és jön egy srác, hogy szabade a hely, persze szabad.

És ment az óra, mondta egymás után a megoldásokat a kvázifizikai példákra, csak nyögte be a fejszámolási (helyes) eredményeket, hát borzasztóan idegesítő volt, tök butának éreztem magam mellette, aztán elkezdett másról zagyválni, kiderült, hogy volt bme közlekedésmérnök is meg műszakimenedzser is, a kedvenc szakjaim:), aztán egyszer mondott egy észrevételt, hogy elcseszett valamit a tanár, és véletlen tényleg igaza volt, úgyhogy egyetértettem és elismertem a zsenialitását, előttünk ült 2 csopitársa, elmondta közben azoknak is, mondta, hogy mennyire várt már az elismerésre, mire csaj előttünk: ó hát nagyon szimpatikus neked, igaz? (mármint ezt rám értette), mire ő: najó erre most nem válaszolok és nevetett, és nagyon rossz volt, én tökre elpirultam, és utána olyan furcsa volt, más úgy nézni egy srácra, hogy ó milyen aranyos/unszimpatikus/okos/hülye, de attól még csak egy ember, mint úgy, hogy atyám ennek tetszem, pfhű pfhú, akkor most máshogy beszéljek meg viselkedjek, vagy mi a franc.

Nyilván én reagálom túl, de akkor is, az a módszerem, hogy barátkozok, aztán esetleg összejövök, de ez olyan konkrét, váá. Menekülni fogok ez elől a srác elől a következő években. (És mostanra bejelölt iwiwen, nagyon cseles, utolsó mondatként, jaszia, amúgy X vagyok, jaszia, én amúgy Évi, háhh, és megkeresett, hihetetlen).

Ha olvasnám ezt a postot és nem én lennék én, akkor most meg lennék győződve, hogy csapja ez a hisztis tyúk az álhisztit, közben meg tetszik neki a srác, nyilván igazam lenne, de amúgy nem tetszik, csak ez izgalmas, szokatlan, meglepő, túl nyers, furcsa, érthetetlen, nem közömbös.

Milyen durva abba belegondolni, hogy a tetszés-nemtetszés nem puszta fizikai-vonzalmi alapon működik, hanem ilyenkor konkrétan kiválasztjuk a pasival/csajjal együtt a nehézségeket és gondokat is magunknak, amiket át akarunk élni!

Hmm, veled szívesen megtapasztalnám, milyen megalázott helyzetben lenni...

Bocsi, de semmiképp sem szeretnék én vezetni egy kapcsolatot.. hagynál nyerni, köszi, nem..

Te tuti megcsalnál, ezt nem szeretném kipróbálni azt hiszem.. vagy mégis? Tudodmit, azért hagyok neked egy kiskaput...

Ó te jó ég, mekkorákat veszekedhetnék veled! Egy szenvedélyes, rémséges tangó lenne veled az élet! Mindenképp bevállalom...

Szóval mondjuk, ha azt mondja egy csaj egy pasinak (vagy fordítva), hogy á nem, belőle köszöni, nem kér, az annyit jelent valahol tök mélyen, hogy nem szeretné a vele megélhető drámákat megtapasztalni. Tök más megvilágítása az elutasításnak.

Néha, mikor hallgatom, hogy mennyi mindent cseszhet el egy szülő, vagy bárki, csak azért mert ember, és milyen elképesztő lelki zűrzavarokat tudunk beszedni gyerekekként, azt gondolom, hogy á, ez a dolog túl van spilázva, nézzünk már körül, hát csomó normális ember vesz körül minket!

Aztán meggondolom jobban, és rájövök, hogy hátbiza, mindenkinek van keresztje és senkinek sem sétagalopp ez a földi üdülés. Ha valaki rámnéz, biztos engem is normálisnak talál. Sőt, jó sok idő kell, hogy kitörjön belőlem az a részem, ami komolyan szégyellnivaló, eddig konkrétan M. tapasztalhatta meg, najó talán a szüleim is, mikor kicsi voltam. A zaklatás, tapadás, békén nem hagyás, önkontroll abszolút elvesztése, rettentő düh, mint mikor előjön a sárkány. Évente egyszer, de akkor borzasztó.

És a legdurvább, hogy nem csak nekem van ilyen félelmetes oldalam, hanem másoknak is. Van, akinek nyilvánvaló, hogy min sérült meg, van, akin rögtön látszik, hogy van egy kis bibi vele, egy csomóan pedig tök okénak tűnnek, amíg túl közel nem kerülsz hozzájuk.

Iszonyú, hogy mennyire nehéz az embereknek.

Anyának az a mániája, hogy nem fűtünk. Szeptemberben meg októberben, mikor 8 fok volt, elvből nem fűtöttünk, most azért nem, mert egyelőre nem ment a hőmérséklet tartósan 5 fok alá. Úgyhogy újabban 2 pulcsiban ülök és a laptop melegít az ölemben (hahh micsoda leépülése ez a személyes kapcsolatoknak, ahelyett hogy pingvinek módjára egymást fűtenénk).

Hogyha mondjuk tegyükfel egyedül laknék és 30 éves lennék és épp szakítanék a pasimmal, de azért képzeljük el, hogy szép lennék és boldog, nos ebben az esetben, ha macskák jönnének a szakítás után a házam elé és ott ülnének, akkor én örülnék neki, hogy meg akarnak vigasztalni, nem pedig kiborulnék, hogy ez vénasszonyságom kezdete. Vagy lehet, hogy kiborulnék, kitudja. De szerintem azért nem.

A múltkor mondott a mikrotanár valamit, ami azóta motoszkál a fejemben, nevezetesen, hogy az emberek, most vegyük a fiatalokat 20-25 éves korig, úgy öltözködnek, hogy az kifejezi azt, hogy milyen jellegű, státuszú munkát szeretnének dolgozni. 

Ez nagyon megfogott, mert elkezdtem gondolkozni, és tényleg. Aki nagyon kis elegáns és csini, az valószínű, hogy majdan valami tiptop, irodai, csillivilli melót szeretne sok fizuval. Egy bölcsész (elnézést, nem megbántásképp, elméletként, ami hibás is lehet), inkább vesz fel laza, alternatív ruhákat, egy föcis vagy bioszos természetközelieket. Persze most ez nem alapvetően attól függ, hogy hova járunk, ez csak jól szemlélteti többnyire, hanem a személyiségünktől, ami ugyebár azt is befolyásolja, hogy hova járunk.

Például egy bioszszakos lány, ha az a célja, hogy sokra vigye, mondjuk elismert, menő író legyen, aki a fókák lélektanát kutatja, az annak megfelelően a hétköznapjaiban is az egyéniségét kiejezően fog öltözködni: csinosan, kreatívan, természetesen. Egy olyan állatorvos, aki később haszonállatokkal szeretne foglalkozni, teljesen más ruhákat vesz fel, mint aki kis háziállatokkal. (Amúgy én is teljesen máshogy öltözködök, mint egy tipikus közgazdász.)

Szóval lehet, hogy van kapcsolat a munkánk, illetve érdeklődési körünk és az öltözködésünk között.

Ezt soha nem mondanám ki senkinek, de rádöbbentem, így magamnak talán mégis illenék.

Imádom azt, hogy gazdagok vagyunk. Ilyen szerintem még soha nem hangzott el a családunkban, mert nagyon személyesen és szerényen (álszenten?) kezelik ezt a kérdést a szüleim, de nagyon azt hiszem, hogy így van. Mármint nem ilyen rózsadombi übergazdagok vagyunk, hanem mittudomén megtehetjük, hogy elmenjünk évente horvátországba, meg télen többször síelni, és ha valamit szeretnénk, azt megkapjuk többnyire.

Ennek ellenére én abszolút nem vagyok eleresztve pénzzel, mert nem kérek, utálok kérni, de jó érzés, hogy nem kell azon aggódni, hogy mit fogunk enni meg ilyesmi. Hogy nem forognak a gondolataim egyelőre ilyen kérdések körül. És nagyon szeretem, amikor anya meg apa vesznek, mittudomén sidzsekit, mert úgy érzem, hogy van pénzünk és ez tök jó érzés.

Amúgy ez teljesen egy olyan téma, ami miatt valaki lenézhet, aki olvas, hogy ú micsoda sznob picsa, de szerintem hülyeség, ha az emberek nem mondják ki ezt a tök egyszerű igazságot, hogy szeretjük a pénzt, szeretünk (szeretnénk) gazdagnak lenni, ez nem szégyellnivaló és nem életcél, ugyanolyan, mint bármi más kedvelem-érzés, a kérdés aztán már csak az, hogy ha valaki gazdag, akkor azt hogy és mire költi.

Nem furcsa, hogy az ősz egyik napról a másikra ment át nyáriőszből téliőszbe? Mondjuk nem panaszkodhatok, mert ilyen hosszú jóidőt... köpönyegforgató idő szószerint :)

Megírtam a matekvizsgát, őszintén szólva most nagyon jónak érzem, de nem merek sokat remélni, mert a végén még pofára esek.

Holnap írom matekból a negyedéves vizsgámat, ami a jegyem 40%át adja, jól beparáztam, hogy nem lesz időm tanulni, így hát lelógtam a németet, nekiálltam a mateknak és most iszonyú ambivalensem érzem magam, mert egyrészt: már tudom kábé az egész anyagot, nagyjából értem, elmentem egy csomó korrepórára, ahol átvettünk rengeteg próbafeladaot, típuspéldát, anyámkínját.
Határérték pipa, deriválás pipa, érintősszarság pipa, teljes függvényvizsgálat figyelem és szerencse kérdése lesz, folytonosság pipa, l'hospital pipa.

És mégsem érzem úgy, hogy felkészültem. Ötletem sincs, mit kéne még tennem, mert már az összes létező feladatot megcsináltam a könyvben. Basszus remélem szerzek 25 pontot a 40ből ezek után. :/

A múltkor volt egy csopitali, ahol nem voltam és elég családias hangulatú volt, mert olyan 10en vettek részt rajta, és kibeszéltek mindenkit, de az Eszti elmesélte nekem, hogy kiről mit mondtak.

Na és rólam például azt beszélték, hogy először nem tudtak semmiről sem beazonosítani, mert nem vagyok se magas, se alacsony, se vékony, se dundi, se szőke, se barna, se kreol, se fehérbőrű, se szép, se csúnya, se barnaszemű, se kékszemű, se semmi.

Hát elkezdtem gondolkozni, és ez tényleg így van. Nemcsak kívülről, hanem sokszor belülről is. Nem vagyok se kifejezetten intelligens meg zseni, de nem vagyok buta se. Néha kedves vagyok, néha meg undok. Sem irigy, sem nagylelkű. Néha vidám, néha egykedvű. Najó, gyerekes, az mérhetetlenül, de másrészt nagyon komoly is. Ezek most nagyon alap példák, de a legtöbb tulajdonsággal így van, akár jó ez, akár rossz.

Erre mondhatnám azt, hogy semmilyen vagyok, de valójában mindenből van bennem egy kicsi. És ezt nagyon szeretem, mert majdnem mindig meg tudom érteni az embereket, könnyen kiismerem őket és meglátom az indokaikat, és így nem ítélek el senkit és ritka, hogy rosszat gondoljak valakiről, csak azért, mert tett valamit.

De amúgy ez nagyon meglepő, hogy nem csak én nem tudok kiragadni magamból valamit, ami alapján könnyen felismerhető vagyok, hanem mások sem.

Vasárnap voltam meghallgatni Bach e-dúr hegedűversenyét (és Mozart Requiemjét) és nagyon klassz volt.

Ahogy az ember leül egy emberekkel telt terembe és elkezdi hallgatni a zenét, egy idő után kikapcsol, és lassan elkezd önmagára figyelni, amit amúgy a hétköznapok során igen ritkán tesz meg. Nekem csomó gondolat jutott eszembe magamról, a világról, mindenről, pedig csak szabadon hagytam mászkálni a fejemben a gondolatokat és nem fúkuszáltam semmire.

Azt hiszem, az emberek alapvetően ezért járnak hangversenyekre (és templomba is). Egy-két óra csupasz találkozás önmagunkkal, vagy nevezhetjük meditációnak, nyugalomnak, elmélyedésnek, bárminek, szerintem baromi egészséges. Remélem egyszer megérünk egy olyan világot, ahol a zenét nagyra értékelik (emberileg, etikailag és anyagilag), és minden ember hetente egyszer, kétszer, ötször elmegy kiszellőztetni a fejét Bach muzsikájára.

Csöppet szégyenkezve de naagyon boldogan be kell vallanom, hogy vettem egy csizmát. Valami gyönyörű, lehajtós a teteje, csizmáskandúr styleban, teljesen lapostalpú, sötétbarna, szép kis helyes kerekorrú, picit redős oldalt, olyan gyönyörű és még kényelmes is, teljesen odavagyok, majd rakok fel képet.

(Egyszer majd elárulom anyáéknak meg M.nek is, de most még nem, le fognak cseszni.)

Éppen nekiálltam a reggli teendőimnek, úgymint komoly tanulás és karácsonyi ajándékokon agyalás (megjegyzem, megvan, mi lesz az idei apró ajándék: sajátkészítésű bonbonok! Éljenek a gasztroblogok!), amikor egyszer csak felbukkant M. a lépcsőn.

Elég hülye csomagban vagyok jelenleg a t-mobilenál és van a vodafonenak ez a baromi klassz új akciója, úgyhogy rendeltem énis ingyen sim kártyát. A régi telcsim pedig már amúgy is gyengélkedik, megvan másfél éve és szeretem, mert édes piros és kinyithatós, de tmobilefüggő, betört a külső kijelzője és nagyon ratyi a kamerája, úgyhogy már egy ideje gondolkodtam telefoncserén.

És találtunk (vagyis M. talált) egy olyan telcsit, ami egyszerre 2 simkártyát tud használni, és hát ez eléggé szuper, mert így a tmobileos kártyámról beszélek majd a családommal, meg aki tmobileos, és például egy ezresért ingyen beszélek M.mel egész hónapban. Plusz jó olcsón hívhatom a vodafonosokat.

Szóval tudtam, hogy lesz ez az új telcsi, de M. egyszer csak beállított és meghozta. :) Amúgy egy 20assal olcsóbban kaptam meg használtan, de nagyon szép állapotban, és ez azért elég klassz. :) És okos, elegáns, nagyon tetszik, habár igazából batár bumszli, egyszerűen óriási, de kezdem ezt is imádni benne, ő lesz a kis elefántom (Fáni) avagy vízilovam (Hippo). Hm azt hiszem, inkább Hippo lesz, mert kétségtelenül fiú, és ezt naccerűen lehet becézni hippinek, popónak meg ami a kreativitásunkból telik.

Most olyan érzésem van, hogy mindenki haragszik rám, vagy csak csöndesen elítéltek, a környezetem ugyan nem, csak egy valaki, de épp elég, hogy neki csalódást okoztam.

Mármint, hogy nem szakítottam.

Szóval az történt, hogy úgy mentem oda, hogy kész vége, megbeszéljük, hogy mi hogyan legyen a továbbiakban, és mégis legyen egy lezárása, egy formája, nem csak annyi, hogy pá. Beszélgettünk, és jó volt, és furcsa volt, mert annyira lezártnak tekintettem a dolgot magamban, hogy mikor M. le akart kapni, akkor reflexből elfordítottam a fejem. De aztán (sajnos, nem sajnos) elcsábultam és hagytam magam. (Szavazhatnánk, hogy ez ki szerint megalázó nekem. Ha valaki esetleg.. de csak őszintén.) Mert ugye nekem nem azzal van a bajom, mikor jó együtt, hanem amikor rossz.

És megéltem: hogy képes vagyok szakítani, hogy nem esek szét tőle, hogy van lelkierőm odaállni és azt mondani, hogy vége. (Jó nem sikerült teljesen, de azért én még sose szakítottam ilyen komoly, őszinte, hosszú kapcsolat után, és járni se rögtön tanulunk meg ugyebár.)

És amin a Judittal (ő protezsálja a legjobban, hogy szakítsak már, mert ez borzasztó) a legnagyobb konfliktusunk van, és nem értjük meg egymást az az, hogy ez a szakítás jelenleg nekem nem egy lépés, hanem egy folyamat.

Felmereng a gondolat. (június)
Erősödik a gondolat. (július)
Megemlítem veszekedések alkalmával, hogy inkább fejezzük be, de senki sem veszi komolyan. (nyártól)
Átélek egy próbaszakítást, egy milyen lenne ha-t.
Elhatározom magam. (szeptember)
Megpróbálom, nem megy. (szeptember)
Megpróbálom, megint nem megy. (október)
Elcsábulok. (október)
Átélem, hogy meg tudom tenni. (október)

A többi lépés a jövő zenéje, de a lényeg, hogy nem állok egy helyben, nem vagyok beszorulva, mozgok és változnak a dolgok, még ha nem is látszik ez kívülről. Szerintem ez a lényeg. Hogy közben mi minden rosszat, hibásat, jót élek meg, az más kérdés.

Hát, nem szakítottunk most.

Azt hiszem, már megint az a korszak fog kezdődni, mikor leírom minden másodpercemet. Bocsibocsi, uncsi lesz, szólok majd ha jön egy kicsit normálisabb periódus.

Szóval felébredtem fél 8kor és persze beütött a ménkű a gondolatra, hogy M. volt, M. nem lesz igenigen hamarosan, nem sikerült visszaaludnom, de egyelőre nem kezdtem el kiborulni, hanem meglepődve konstatáltam, hogy elég komoly náthát sikerült összeszednem az éjszaka folyamán.

Lementem anyával reggelizni, elhatároztuk, hogy ma nem takarítunk, aztán egyszer csak 2 perc alatt hányingerem lett és ki is jött belőlem a tegnapi vacsiként benyomott áfonyás joghurt (amit amúgy sajnáltam, mert finom volt és egészséges), és utána semmi bajom nem volt, majd megnézem, mi a hányás lelki üzenete.

Az egyik közösségi oldalon beállítottam magam single-re és csináltam egy M. nevezetű mappát, ahova elkezdtem bepakolni a közös/közös programokon készült fényképeket, de atyámm, az elmúlt 2 év többezer képét szinte mind együtt csináltuk, szóval már kezdem kapisgálni, hogy 2 évet nem lehet csak úgy bepakolni egy mappába és szevasz. Aztán csináltam egy kis kavart a síelésszervezésben, no és ennyi.

Mindjárt találkozunk, 1-2 óra és nem semmi, de nem lesz pasim. Fura.

Nos nem fogjátok elhinni, de holnap délelőtt minden bizonnyal találkozunk M.mel és szakítunk véglegesen, vagyis igazából már szakítottunk is, csak most ilyen csá dolog lesz, pá, pusz, pacsi.

És azért igen nagy a valószínűsége, mert ő is akarja és én is.

Ez jó. Tudom. Jó lesz. Muszáj meglépni.

Nagyon meg vagyok elégedve ezzel a jó meleg, változékony, kicsit szeles, igazi őszi idővel. Annyira jó, hogy még nincs a nyakunkon a tél. :) (Egyelőre legalábbis.)

Nagy lelkiismeretfurdalásom közepette (az anyával való undokságom miatt) nekiálltam valami jót tenni és így elkezdtem leszedni a ruhákat.

Csöndes házimunkák közben pedig szeretem hallgatni Pál Feri atya előadásait (azt hiszem, már írtam róla itt). (És ha valakit érdekel, az szóljon, mert nagyon nagy örömmel küldeném bárkinek az előadásait, mert szerintem fanatsztikusak!!)
Sose tudom követni, hogy épp mi a téma, mert imád nyolcvan pontot kitalálni valamiről, de nem is fontos, mert a fonalat azonnal fel lehet venni. No és mit hallok? Hogy mindenkinek megvan ugye a maga kis nyavalyája.

"Huszonhárom. Kapcsolatokat nem tud lezárni, belőlük kilépni."

Milyen ismerős... De komolyan, ez nekem a bajom.
Volt az osztályom, de átalakult, én meg megszenvedem a kilépést belőle.
Voltak Déék, de elköltöztek, és meg fog szakadni emiatt a kapcsolatunk.
Van tesóm, de most éppen nincs, majd visszajön.
Volt M., és a múlt idő ellenére nem tudom vele lezárni.

Meg kell tanulnom elfogadni, hogy az életünk során több-kevesebb ideig társakkal megyünk együtt, akikkel jó, akiket megszeretünk, és akikkel később elválnak az útjaink.

Nekem borzasztó ebbe belegondolni, hogy akit megszerettem, gyakorlatilag elveszítem, pedig nem, csak ennyi volt mostanra a közös történetünk.

Azt hiszem, ebben a mostani életszakaszomban ezt kell megtanulnom-átélnem.

Mostanában iszonyú összeomladékony vagyok. Egy szellő és magamba roskadtam. Szinte érthetetlen okokból.

És akkor egy hatalmas csődtömegnek érzem magam, és rossznak, szarnak, elcseszettnek. És nem érzem, hogy normális, biztonságos alapja lenne az életemnek. Mert annyira, de annyira hiányzik tesóm, és Déék is borzasztóan, és az M.mel való kapcsolatnak egy erős, stabil talajnak kellene lennie, de ehhez képest futóhomok, inog és félek, hogy elnyel. És anya pedig annyira de annyira kedves és jó, én pedig nem vagyok vele eléggé ilyen. Szóval csak nagyon félek, és nyugodtnak kéne lennem, hogy kikeveredjek ebből a viharból, de szomorú vagyok és frusztrált és rettegő.

Nyüff.

Nagyon meg vagyok lepve, hogy mennyit kell tanulni ezen az egyetem mókán, én azt hittem, a vizsgaidőszak vészes, amúgy lébecolunk, de nem, mostanában szinte minden nap van valami beadandóm, zéhám vagy dogám, és nem mondom, hogy vészes, mert alapvetően érdekel az egész ügylet, és foglalkoztatnak ezek a dolgocskák amúgy is, de hát akkor is hihetetlen.

Panther blogja meg fantasztikus, mert van rajta egy visszaszámláló karácsonyig, amit hát nem kéne elfelejteni, de nem ám, és noha ajándékok még nem konkretizálódtak a fejemben a hatására, de legalább folyamatosan motoszkál a fejemben a gondolat, hogy húha, kinek mit és kívánságok lesése ezerrel, és benyomások már megvannak. :) (Nagyon durván felértékelem a benyomások jelentőségét.)

De nem tudom, hogy vizsgaidőszak elején ez hogy jön össze, akkor nem a rohangálás van és stressz? No majd kiderül ezis. Amúgy perverz módon várom már kicsit a vizsgázást. Milyen hülyeség. Mint az elsősök, akik várják az iskolát, de gyorsan túlesnek az örömön, az lesz velem is, kis gólyával.

Nem tudom, egyszerűen annyira magamba tudok fordulni néha.

Az egyetemen azok a csopitársaim, akikkel jóban vagyok, kitalálták, hogy menjünk el közösen fondüzni, és vigyük a barátainkat is és ez ma lesz és M. meg szuttyog és látszik, hogy semmi kedve, mert szerinte ez csak egy pofavizit, hogy mutogassuk a pasijainkat, pedig nagyon nem, és nem akarom, hogy akkor jöjjön, ha nincs is kedve. És megértem őt teljesen, hogy miért nincs kedve jönni, mégis csalódott vagyok és szomorú, hogy már megint ennyire önző.

Nahmm azt hiszem még nem írtam a hpv oltással kapcsolatos élményeimről, de az emberek imádják a közérdekű információkat (lásd a statisztikákat, hogy a blogomat még mindig hetente legalább 100an nézik meg az adókártya igénylése/pótlása című ezeréves post miatt), úgyhogy mesélek róla, hátha valakit érdekel.

A HPV oltásnak ugye az a lényege, hogy megnézik, van e benned egy bizonyos vírus, ami önmagában ártalmatlan, de mégis a méhnyakrák okozója. Ezt a vírust szex útján lehet összeszedni, így ha már túlesett valaki az első szexuális élményén, akkor első lépésként a doki szépen mintát vesz a hüvelyből, ami eléggé szar ótvar érzés, bár nem fáj, csak hogy önmagában fekszik az ember az asztalon és belenyúlnak a puncijába valami fém szarral és kiszednek egy kis anyagot, az nem túl kellemes. Persze akinek már volt nőgyógyászati tapasztalata, annak ez gondolom nem nagy újdonság. Aztán a kiszedett mintát a doki elküldi vizsgálatra.

Pár héten belül megjön a vizsgálat eredménye, azaz, hogy van e benned olyan vírus. Ha -remélhetőleg- nincs, akkor jöhet a 3 oltás. Ezek már egyáltalán nem vészesek, sima szuri, semmi mellékhatás, leszámítva, hogy erősen megcsappantják az ember pénztárcájuk, mert az áruk igen borsos, egyenként olyan 27-30 ezer forintba kerülnek.

Ha megtehetjük, hogy ilyen sokat áldozunk az egészségünkre, akkor megkapjuk az első oltást, 4 hónappal később a másodikat, aztán megint 2 hónap múlva a harmadikat.

És tádáám, nem lesz méhnyakrákunk.

Csináltam egy új címkét, az a neve, lógás, és arról fog szólni, mi minden érdekes és fantasztikus dolog történt azokban az időkben, mikor nem mentem be az óráimra, és mennyire kihagyhatatlanok voltak ezek az órakihagyások.

Olyan erős érzésem volt, hogy nem akarok iskolába menni, vagy legalábbismég nem, de nagyon igyekeztem leküzdeni. Szépen felkeltem, összekészülődtem, összepakoltam, hogy bemenjek mikro előadásra, aztán minden bizonnyal kihagyjam a vállgazdot és helyette anyagot gyújtsek a házidogámhoz.

De ahogy mentem volna ki a kapun, ott volt a kutty, és éppen csalódottan kezdett leoldalogni a pincébe, és mikor meglátott, boldogan felrohant (jó már amennyire rohan még a kisdrágám 13 évesen) és már kimentem a kapun, de úgy sírt, hogy menjünk már be, hogy megszakadt a szivem szinte és inkább visszafordultam.

Így hát itt vagyok. Meggyőztem magam, hogy itthon is nagyszerűen tudom olvasgatni miszter kerekes könyvét, és legalább elkezdtem letölteni a beatles összest, és amúgy is megjött pont indulás előtt, ilyenkor kinek van kedve bárhova menni, ráadásul nem egyetem az egyetem lógás nélkül és ezeken az órákon amúgy sincs katalógus.

Na. Ennyi. Meggyőzés pipa.

Az elmúlt 2-3 hétben elég nagy drámája volt tesómnak, leginkább a barátnőjével (akit ugye mellesleg imádok).

Szegény nem érzi túl jól magát kint, egy kicsi szar tanyán van, ahonnan még az iskolája is 4 kilométer gyaloglás a mezőn, ha nem viszi el őt valaki kocsin vagy az iskolabusz (8éves átlagéletkorral). A legnagyobb baja talán abból van, hogy nem nyílik meg egykönnyen az embereknek, ő is nagyon nagyra értékeli a valakivel való kapcsolat hosszát, és nincsenek ott olyan barátai, akikkel mély dolgokról tudna beszélni, vagy akiknek elmondhatná a problémáját, pedig amúgy abszolút társasági lény.

Szóval mikor beütött ez a para a barátnőjével, elég rémes volt. Teljesen kiborult, mert úgy tűnt, hogy a barátnőjének más csávók is tetszenek, aztán ezek persze nem voltak komolyak és nem is történt semmi, de ő illegális utakon tudomást szerzett róluk és vagy másfél hétig őrlődött.

Mostanra nagyjából megbeszélték a helyzetet. Olyan szar, nem tudom, tesóm igazából mit csinálna, ha itthon történt volna ilyen (habár itthon ugye nem történt volna, mert szegény barátnője tisztára belekattant, hogy 3 hónapja nem látta, és ezért volt az egész), így viszont kibékültek, de igazából nem beszélték meg, nem tudták egymást megölelni, ez a kapcsolat csak gépelt szöveg most, és azt hiszem, ez rémes. És mégis tesómnak óriási szüksége van rá, mert alapvetően ő a legnagyobb támasza, de.. hát nehéz ez. Nagyon.

Ez a pár nap annyira kikapcsolódás volt, meg közös együtt levés, egymásra figyelés, levélsöprés fűnyírással, kandallóban fűtés, a közeli termálfürdő kerti medencéjében lubickoltunk, sőt elkirándultunk szegedre a szin őszi helyére (és természetesen a kihagyhatatlan bociba:)), hatalmasakat szeretkeztünk, meglátogattuk a mamáékat, óriásiakat főztünk (5 kilót híztam... nagyonndurva, mostantól konkrétan nem eszek), diót szedtünk, filmeztünk, hát nagyon klassz, pihenős, nyugis, boldog napok voltak.

Évek óta, nem múlóan imádom a GGt. (Amúgy Szivek szállodája, de milyen undorító név már ez.) Általában elmúlik nálam a sorozatfüggőség, de ez nem.

Kábé 15 évesen kezdtem, vasárnap esténként 7kor ment, és ha valaki zajongani mert, teljesen kiborultam.
Aztán áttértem a videokazettás felvételre.
Utána M., a drága, letöltötte nekem az összeset és kiirogatta dévédére. 
Amik nem bizonyultak kellően tartósnak, így mióta énis tudok torrentezni, azaz tavaly nyár óta, mindig letöltök egy-egy évadot angolul, és nézem.

És hihetelen, de még mindig függő vagyok. Rohanós napokon akár 5 percre is belenézek kikapcsolódásképp, laza napokon meg csak bambulom roryt és lorelait.

Tisszta beteg, énmondom.

Megyünk le hosszúhétévégzni a nyaralónkba, úgyhogy ma jóó sok dolog maradt hátra az estébe-éjszakába. Összepakolás, holnapi zhra még kicsi tanulás, saját magam rendbeszedése.. 8kor már előre láttam, hogy ez nem fog egyhamar összejönni, és ilyenkor egész mókás átkattintani az agyam "nem alvós" funkcióba, és tudni, hogy ma este biza sokáig fent kell maradnom, tessék felkészülni.

Ma reggelre ébredve azt álmodtam, hogy ma reggel van (ergo nincs időváltozás, mint az álmokban gyakran és ez itt most lényeges) és anya, tesóm és én felébredünk M.ék házában és elindulunk hazafele hévvel és útközben találunk egy cicust. Vagy hozzánkkerül, nem tudom, hogyan, és természetes módon magunkkal visszük. Otthon pedig a maccs segít nekünk valami értékes folyadék összegyűjtésében és a mi cicónk lesz.

És most olvasgatom a szokásos blogkörutamat, és basszus ott van a macska!!! Pudingocska rakta ki, és ő az, az álommacskám és annyira annyira szeretném, mert hát hozzánk tartozik, megálmodtam, akkor muszáj, hogy igaz legyen... anyáék meg persze nem akarják, fog e egeret, mit szól az eb (a nyolcvan évével valószínű, az ebecske mellett bombát lehet robbantani, nemhogy kiscicct nevelni)... de komolyan, ez nem véletlen, nem lehet elmenni egy ilyen egyértelmű jelzés mellett.

"Sokszor, amikor felismertem, hogy baj van, tettem sokszor egy félénk kísérletet arra, hogy kitáncoljak a kapcsolatokból azzal, hogy figyelj, nem működik ez így. De nem voltam elég következetes. Nem vittem végig. Megijedtem az egyedülléttől, mert szokás szerint megint önző voltam. Nem mertem, nem tudtam végigvinni a döntésemet, nem engedtem tudatosulni magamban a valóságot."

Voltam bulizni tegnap és táncoltam egy sráccal. Szerintem a táncolásban semmi nincs, M. jelenlétében is szoktam táncolni másokkal, és imádok. Egy perc tánc valakivel annyi mindent elmond egy emberről.

No szóval táncolunk a csávóval, és jól táncolt, és ami a legfurább, alklamazkodott, ha én rontottam egy lépést vagy estem ki a ritmusból. Ez különben nagyon nem jellemző a fiúkra, azt vettem észre. A legtöbbjük egyhangúan táncol, semmi változatosság, és abszolút nem izgatja a másik stílusa. Szóval viszonylag sokat táncoltunk, és gondoltam, jobb lesz, ha tisztázom, hogy én nem fogok vele szexelni, táncolni szeretek és ennyi. Mondta, hogy okés, persze.

Aztán egyszer elfáradtam és mondtam, hogy leülök. Mondta, hogy jön ő is, hát jöjjön, ha szeretne.

Jöttek új ismerősök, mondtam, hogy elmegyek köszönni nekik, és mikor visszamentem, nem volt ott, és egy jelenlevő fiú elmondása szerint közölte, hogy minden nő kurva, majd elegánsan távozott. :)

Elkezdtem gondolkozni ezen, hogy vajon mit mond el róla, hogy ilyet mond. Rólam szerintem nem sokat árul el ez a kijelentés, mert szerintem full korrekt voltam, ha csak nem ítéljük el a táncizást. De neki.. nemtom, biztos nagy csalódásai voltak a lányokkal már, és tuti, hogy ő is kihasznált csajszikat, az is lehet, hogy önző ember... nem tudom. de ez akkor is fura. Hogy a lányokat hibáztatja, ki tudja, miért, de alapból.

Megírtam az első zhmat, és nem 0 pontot értem el, hanem egész jól sikerült, ráadásul matekból, de klassz volt. Teljesen más műfaj, mert általánosan kettesével-hármasával írták az emberek, nálunk is az egyest én diktáltam a kettest meg a Zeszti, simán lehet puskázni, tökre jó.

És olyan érzés volt, hogy innen beléptem az egyetemi életbe, eddig próbaidős voltam, de az agyam hátsó zugában volt egy olyan sanda gyanúm, hogy semmin nem megyek át, mindenből megbukok és ki fognak csapni, és most ez elillant, felsőoktatásba járok, de igazán.
 

Miután kábé az egész hétvégét azzal töltöttem, hogy ezt a hülye idióta matekot tanultam, rádöbbentem valamire.

Nem a matematikusok hülyék. Az nem úgy van, hogy valaki hülye, ezért elmegy matematikusnak. Hanem a matek meghülyíti az embereket. Ha túl sokat nézem a számokat és kattogtatom a fejem, akkor mindenféle bolond tüneteim lesznek.

Például elkezd dübörögni a fejemben a zene, paranoiás leszek, beszűkülök, lehetetlennek tartom, hogy áfonyaszörpöt igyak a májkrémes kenyér mellé.

Nagyon gyanús. Terápiás céllal abba kéne hagynom, de még rengeteg van hátra.

Aijj, ez mennyi mindent megmagyaráz.
 

Egyszerűen nincsenek szavaim arra, hogy milyen szétcseszettül szarul vagyok ma. Meg kell próbálnom regenerálódni. Úgyhogy zuhanyzok és rendbeszedem a hajam meg arcom egy kicsit asszem (most nagyon hasonlíthatok egy ogréhoz a harraypotterből), aztán meg kimegyek a napra olvasni.

Jahh, jó terv.
 

Ezt az őszt már szeretem, de nagyonn. Éljen a meleg, a pulcsisidő, písz láv mindenféle kommersz duma.

Tökre sikerélményem volt ma válgazdon, ilyan csapatmunka volt, és mindenkinek kellett a földgáz, szélerőmű, geotermikus hőerő és atomerőmű energiafajták közül egyről előadni, hogy miért pont abba fektessenek be Magyarországon, szóval ilyen meggyőzős móka volt.

No és a mi csapatunk kapta a szélerőműveset, aminek nagyon örültem meg lelkes voltam, úgyhogy miután összeszedtük a fantasztikus érveinket mellette, nekem kellett előadnom a többieknek (ennek annyira azért nem örültem de így utólag már igen), hogy ajjdejó fenntartható fejlődés, nem kell sokat belefektetni, országimázsépítés és még reklámokat is lehet rakni a propellerekre.
Nos annyira meggyőző voltam, hogy a négy képviselő közül végül én kaptam a legtöbb szavazatot, hát tiszta öröm, bár gyanítom, hogy a beleélős-gesztikulálós előadásmódom keltette fel a figyelmet, de sebaj, lényeg a lényeg, hogy jó vagyok és ügyi. :)

Ez most külső szemmel valószínű nem lesz szórakoztató, de hadd meséljem el, max magamnak. :)

Szóval Az Emberek (Állatok). Akik nekem fontosak. Egyesével meg egyben.

1. Család. Anya apa mama papa. Az Eb. Ők a biztonság és a háttér.

2. Tesóm, Ameikában lebzsel, úúaa hiányzik ám nagyon.

3. Juli. Régi legjobb barátnő, mostanában.. kitudja? Nagyon alakulóban vagyunk.

4. M. Senkinek sem kell bemutatnom, legendás. :D

5. A kedves T. Mostanság a legjobb fiúbarátomat testesíti meg, és imádomm. Síelést szervezünk meg marháskodunk meg meghallgatjuk egymást.

6. CséGé: M. legjobb barátja, jóban vagyunk, szeretek vele beszélgetni meg vízipipázni, aranyos és kedves. Az M.mel közös barátikör tagja.

7. Du: Régi osztálytárs, barátnő, kevés EQval és sok bolondsággal, szintén M.mel közös barát a pasijával, Mkk-val együtt.

8. Zsófi: Tesóm itthonragadt barátnője, horvátországi nyaralótársam, egyszerűen imádom őt is.

9. Régi osztálytársak. Szinte az összes ilyen testvéri szinten van nálam, úgyhogy nem sorolom fel őket egyenként, de ha bárki éjszaka hívna, hogy para van, csak úgy ugranék.

10. Judit. Ősrégi gyerekkori barát, aki néha eltűnik, néha felbukkan, néha furcsán változik, néha olyan, mint én pont, de örökre sose veszik el.

11. Egyetemi csopi. Úú de nagyon sokfélék. Nagyon nem látom őket egységesnek, sőt még csak nem is a közösségem, de van 8-10 ember, akiket nagyon kedvelek közülük.

12. Déék, akik most elköltöztek, és nagyon nagyon hiányoznak. A családjuk úgy összességében: Dé a sulikezdésével, a mama a kedves bölcsességével, a papa a mókás világszemléletével és a kicsi babusz, úgyszeretem őket.

UPDATE (kihagytam őket dehülyééé vagyok):

13. Sanci édes, aki már mondhatni, hogy felnőtt barátom, mert komoly 18 voltam, mikor megismertem, ez az egyik, a másik pedig, hogy a kapcsolatunk nem a gyakori találkozásokon, hanem a sok intuíción és szereteten alapul. Iszonyúan tisztelem, annyit vállal és annyit bír, olyan bátor és erős és kitartó és kedves és csodás..

14. Alkusz. Tesóm gyerekkori barátja. Kicsit hosszú sztori, és nagyon hullámzó. De fontos nekem ő.

Voltam tegnap ezen a minimaraton elnevezésű futkorászáson, és nem gondoltam volna, hogy ennyire kiüt, alig birok járni, a lábam minimális megmozdítása is borzasztó. A sport fáj.

Azt például nagyon utálom a közgázban, hogy egy csomó íratlan szabály vonatkozik arra, hogyan kellene kinézni.

1. Egyenes, gyönyörű, ápolt, csillogó hajad legyen.

2. Hordj egyenes szárú, szűk gatyát.

3. Ehhez végy nőies cipőt (balettcipő, magassarkú, csizma; nem sportcipő vagy tornacipő).

4. A stílusod legyen elegáns, nőies és trendi.

5. Lehetőleg legyen az átlagnál szabályosabb és szebb arcod, amit tökéletes, de nem feltűnő sminkkel hangsúlyozz.

Na a fenti pontok közül nekem nagyjából egyet sem sikerül teljesítenem.
A hajam összevissza, ha meg egyenes, akkor kevés; jó, a gatya rendben van; balettcipő-csizma esetleg, de magassarkú nagyon nem; a stílusom meg inkább sportos, mint elegáns; ráadásul az arcomat inkább helyesnek szokták mondani, mint szépnek, a sminkelési technikámat pedig M. napi rendszerességgel szólja le, szóval - jahh, nem vagyok az igazi. Majdnem lett kisebbségi komplexusom ettől, de azt hiszem, nem éri meg. Inkább picit jobban figyelek, hogy maradjak a saját stílusomban, ott viszont legyek annyira jó, amennyire csak lehet.
 

"...ahogy életem nagy pillanata elérkezett, megjelentek a sellők is.

Belőlük merítek vigaszt. Utánuk vetem magam a vízbe, széttárt karokkal, mögöttem zúg életem áramlata, én azonban hátrahagyom az elvárásokat, és mindent, ami gúzsba köt. Erre az ugrásra igenis szükségem van, ennek köszönhetem, ha megmenekülök. Hogy magyarázhatnám ezt el? A vízbe vetem magam, és érzem, hogy két láthatatlan kar - mintha a kegyelem öltene hirtelen testet - átölel. Amint elmerülök, lehúz a mélybe, és csak ha már egészen mélyen vagyok, akkor enged újra a felszínre."

Nem igazán szoktam meg, hogy valaki kommentel (kivéve persze pudingocskát és pinkpancsert, az teljesen más, én is olvasom őket, amolyan ismerősök), és ezért mikor Darful írt, kicsit meglepődtem és elkezdtem gondolkozni. Hogy is nézhet ki kívülről ez az egész szituáció... (Mondjuk Darful nem tudom, mennyire olvastál előző postokat.) Tudom nagyjából, hogy pudingocska mit gondol, de az ismerőseim többi részére nem támaszkodhatok, mert ők azt látják, ahogy viselkedek, illetve a konkrét eseményeket, de a legbelsőbb érzésekről és az ezek keltette gondolatokról nem sokat tudnak: ezek csak itt a blogban vannak benne.

Ahogy én látom ezt a helyzetet. Van egy kapcsolat, ami szépen indult, mert volt dolgunk egymással, és az ismerős-érzéssel indultunk neki, hogy nem vagyunk idegenek egymásnak, sose voltunk azok, még akkor sem, amikor nem találkoztunk. Összejöttünk, alakultunk, egymáshoz idomultunk, változtunk, sok mindent együtt átéltünk, élményeket, jó és rossz korszakokat. Aztán megindult a gurulás a lejtőn és egyre több lett a veszekedés, a megalázás, a méltánytalanság. És most ott tartunk, hogy nagyon közeledünk a vége felé. És Darfulnak igaza lehet, talán nem szép megvárni, míg elromolnak a dolgok, talán meg kéne adni a végének is a méltóságot, és ahogy érzem, hogy ez így nincs rendjén, ott befejezni.

Hát nekem ez nem ment, mert nem tudtam elviselni az elszakadás gondolatát. Vagy a rosszban levését, a haragét, egyszerűen szeretni akartam és szeretve lenni és kábé bármit hajlandó voltam megtenni a békülésért. Elviseltem csomó mindent, amit nem kellett volna. Nem voltam képes felállni és elmenni, nem is feltétlenül örökre, csak egy kis időre. Nem bántam, ha vesztek a röhejes kapcsolati játszmákban, nekem csak annyi volt a lényeg, hogy újra minden jó legyen. Felvállaltam a konfliktusokat - néha. Néha inkább csöndben maradtam, hogy csak ne veszekedjünk újra, legyen igaza.

És most ez kezdett kicsit megváltozni. Indult azzal az álommal. Aztán azt vettem észre magamon, hogy elkezdtek tetszeni srácok. Nekem basszus, aki az elmúlt években egy pasira se néztem úgy, hogy valaha is akármit akarnék tőle, mert szerettem M.et és nem kellett más. Ez a múlt héten volt és mostanra sokkal kevésbé érdekelne, ha összevesznénk, és csak azért nem szakítottam tegnap, mert úgy éreztem, meg kell adnom a tiszteletet és ezáltal a nyugodt, megbeszélős keretet, nem pedig egy összeveszés utáni kiviharzást. Ez egy teljesen új dolog nekem, sokkal közönyösebb és kegyetlenebb vagyok és a legviccesebb, hogy hazugnak sem igazán érzem magam, mert még mindig szeretem M.et. Csak most már minden egyes indokolatlan lecseszése, bazdmegezése, dühkitörése és besértődése után egyre kevésbé.

És hatalmas önzőség és hazugság, de még mindig nem állok készen, hogy szakítsak. Gyáva vagyok, tudom, Darful. Igazából mentségem sincs, egyszerűen nem vagyok képes rá még. De lehet, hogy ez is csak duma.